Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dRm

0 bejegyzést írt és 200 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tivy naplója 1.Nedves naplóm!Lassan egy hónapja vagyok ebben a kibaszott csicska villában, de most ez komoly? Hát verek a fejükbe Bamm! MIEZ?!? Angliából jó ötletnek tűnt, de az a baj, hogy sok itt a csikagecikutya. Egyet konkrétan meg is pocsékoltam közülük, de hiba volt, mert negatííííííííív a…..
Meglepetésekkel teli epizód volt ez, hallottuk Attila hangját és csinált is valamit végre, a villa egy része szlovákozásba tőrt ki, elhangzott Mádl Ferenc neve, Tivy megidézte Medgyessy Péter szellemét, Mici meg talán először nem káromkodott alkohol hatására, indokolatlanul sokat használva a…..
Azzal kezdjük a pénteket, hogy nincs hang, majd azzal folytatjuk, hogy Bencus oltogatja Sebestyén vezetéknevű kollégáját. Az apropó a szokásos f*sz méregetés, vagyis a melyikünk tud jobban sóműsort vezetni kérdéskör. Sejthetően csak az mosolyodott el a sokat megélt poénon, aki véletlenül kapcsolt az…..
Amikor Carlito meglátta a kék órát a tengerpart fekete homokjában, tudta, hogy haza fogja vinni. Nagy, drága óra volt, vagyis annak tűnt, Carlito kilenc éves korára már elég gazdag turistát látott ahhoz, hogy tudja: minél nagyobb, annál drágább. Ez meg egy bazinagy óra volt,…..
dRm 2015.03.31 17:13:41
@hányok: Ez kit érdekel, már elnézést?? A blog nem erről szol.

Más: kellemetlen hogy a TV2 ilyen irányba vitte el a dolgokat. Kezd nagyon trash lenni. Egy darab Beus ugyan erősen határeset de egyedül még beleférne a műsorban, dehogy ez a hülyegyerek az agresszív sipítozós kurvájával mit keres itt az nem értem. Kiváncsi vagyok, hogy hogyan tovább de remelem hogy nem csak erről a két gyökér sz*rrol fog szólni a műsor. Mi a f*sz ez TV2?
Botox kiesének másnapján Gólem a parti bokorból szalad elő, hogy egy rossz technódiszkós szakmunkástanuló szeletelő mozdulatait utánozva elmesélje, hogy Bence nem lesz könnyű helyzetben, mert ő ébreszti. Ha engem egyszer Gólem ébresztene, egy órával a karján, a gatyájában…..
  Gólem a Számkivetett 2-t játssza a tengerparton, ahol láthatóan jobban érzi magát, mint a fák között, de ez közel sem azt jelenti, hogy beszélni vagy hangsúlyozni megtanult volna. Ma lecsap a Fekete Angyal, egy bula hazamegy. Ez meg egy rövid hogyvolt lesz, majd egyszer elmondom,…..
Gólem egyre közelebb ér a pálmaliget széléhez, indulhat a rettegés, kérem szépen, szemében őrült tűz, a karján egy darab óra, a kezében egy édenhoteles boríték, amivel fenyegető mozdulatokat tesz, a stábtagok gyerekei sikoltozva menekülnek a hegyekbe. Ma Béjvacs udvart tart,…..
dRm 2015.03.20 16:23:05
@csak mert: nyilván:) De 19 évesen azért nem egyszerű. Különösebb élettapasztalata sem lehet, meg utolsóként jött be...
dRm 2015.03.20 16:49:38
@csak mert: Persze. Snezin kívül másnál nem lenne realitása, én igy látom. Nála meg 5 évvel fiatalabb, ilyesmi lányokkal meg sosem lehetett dolga, ezt persze véletlenül sem lehet felróni neki, de így nehéz eladni magát. Pedig a lehetőség adott lenne.
  Hoppá, hoppá, hoppá, Gólemet már másodjára eresztették le a hegyről, csak aztén nehogy eltévedjen a pálmaliget tökegyforma fái között. Odabent nagy a tanácstalanság a színes borítékok végett, de nem is ez a lényeg, hanem az egyre idegesebb Milán, aki értetlenkedésével…..
dRm 2015.03.18 18:42:04
@Hermesz Konrad: "elegem van, hazamegyek anyámékhoz aludni!" :))) haha ez a mondat kimaradt. Igazi showman egy a gyerek...OMG
dRm 2015.03.18 23:04:01
@vastyúk is ..: Hasonlóan látom! Azt viszont kifelejtetted, hogy a kapucni az eső ellen is kiváló védelmet nyújtana.
Gólem egy jelenség a kis piros topánban a zöld domboldalon, mellkas alatt behúzott, kicsit feszülős, csíkos ingben, de mintha érezné, hogy ez most mellélövés volt, és feszeng, topog, bár az is lehet, hogy a reggeli utáni káfolás maradt ki a szórásból, nem tudni. Ma…..
dRm 2015.03.14 11:24:58
@beacska: Ezen a héten mégiscsak annyira futotta neki, hogy végighisztizte. Gondolom még a gyerekkorból hozta ezt magával.
dRm 2015.03.14 11:29:17
@beacska: Ezzel sem értek egyet. A héten olyan mélyre lement Adri, búcsúzkodás stb, hogy ezt az arcvesztést nem felejti el. Ha lenne rá lehetősége megbosszulná.
dRm 2015.03.14 11:36:45
@beacska: Ez saját vélemény mivel a részt nem is láttam:) csak ebből a személyiségből & történésekből ez következtethető ki.
  Aszongya a pink inges Gólem, aki egyébként egy jelenség ebben a cuccban, komolyan, hogy ma oszt a Pandora odabasz majd, meglátjuk. Egy óra van most csak rajta, úgy látszik vannak olyan napok, amikor kurvára kel tudni, mennyi az idő Kiskunmajsán, és olyanok, amikor nem. Egy jótanács…..
dRm 2015.03.12 17:11:05
@Eugénia00: Ez a baj, látod.. Az Éden hotelen kívül mást nem szabad nézni.
dRm 2015.03.12 17:19:19
@Eugénia00: Az kellemetlen. Majd írok nekik levelet, hogy hagyják abba.
Kimegyünk a hegyoldalba, és egy farmeres-Ramones-pólós Gólemet találunk ott, akinek kibaszottul fogalma sincs arról, milyen zenekar neve van a mellére írva, de nem is azért tartja a TV2, hogy rocklexikont írjon. Mélyvíz gyön ma, kinyílik Pandora katonaládája, és kijön belőle a…..
dRm 2015.03.06 18:59:41
@kamilla123: szóval a pár nappal ezelőtti kérdésedre válaszolva. Elegge semleges a banda számomra. Annak örülök hogy a hármasbol kibasztak egyet mar elejét véve ennek a triumvirátusos kirekesztős taktikának. Ami viszont tetszett az első heten, az Mariann kommunikációja. Ha megfigyelted nagyon profi volt. En se tudtam volna ügyesebb válaszokat adni, vagy eppen kérdezni:)
Aztan a mostani heti viselkedése úgyszintén megerősítette hogy nem egy buta nő.
  A múlt héten megtudtuk, hogy Gólem nem tud felolvasni, ill. betanult szöveget elmondani kamera előtt, hogy a hotelben BÁRMI megtörténhet, hogy az ivararány egy nehéz szó, a manipulálni meg pláne, de ha jól tematikázik az ember, akkor eléri, amit akar. Dominik szegény addig…..
dRm 2015.03.03 15:05:28
@aggyistenbrittudós: Oke, rendben. Szerinted ha Alekosz itt lenne ezt is megnyerné?
dRm 2015.03.03 15:09:08
@Papucs Orrán Pamutbojt: Egyertelmu volt hogy eldobja. Ilyen tipikus megbízhatatlan szar alaknak tűnt, meg ugy is viselkedett:)
dRm 2015.03.03 15:43:13
@kamilla123: Vagy odaül a legendás szintetizátorjához es eljátszik valami szép magyar nótát ugye?
Amugy szia Kamilla:) Már eppen kérdezni akartam, hogy most kinek szurkolunk...:)
Tessék, itt a poszt, amit várt a kommentelőhad, itt lehet kibeszélni a hamarosan kezdődő döntő eseményeit, drukkolni valamelyik agyhalottnak és keseregni azon, hogy VV Attila két mondata többet ért, mint ez az egész évad, de hát ha egyszer így volt, akkor mit lehet tenni. UPDATE:…..
Ma csappantás lesz, egy töki megy, az már tuti, de hogy ki, azt előre nem lehet megjósolni. Gólem a hegyen indul meg a kamera felé fenyegető léptekkel, lábán a Nike-szponzorcipő, testén sorban az ötödik garnitúra textil, basszameg a kutya, T69 ruhatárát meg a hajába belebaszott…..
Kisiklott a Tündérfalvi Express A párbajt megelőző pillanatok általában nem szoktak túl veretesek lenni, mindenki fejben már a stúdióban van, agyal, hogy hogyan is kell alanyt állítmányt egyeztetni és erősen trenírozzák magukat, hogy még véletlenül se csicskagecizzenek élő…..
Lassan a finisben vagyunk, és ezt mi sem mutatja jobban, hogy sűrűsödnek a dolgok a villában, azaz itt az újabb kiválasztás. Pedig a lakók, még a DRÁÁÁMAI párbajt emésztik, ahol a két szerelmest éppen csak nem állították ki egy hajó orrába, a Lukács Lacitól kölcsönkért…..
dRm 2015.02.19 00:19:17
Laci meg Edináét mondana le a milliókról és az ajándék autóról. A naplementében Richard Calyderman nagyon romantikusat klimpírozik, de a háttérben azért Aurelió meglengeti a faszhelikoptert. A villa egyetlen hatalmas sustorgás, különböző leosztásban ugyanazt beszéli meg…..
dRm 2015.02.09 21:49:43
dRm 2015.02.09 21:59:56
@Exike: láttál te mar ettől a kettőtől
valaha is valami poénosat?:)
Barna Bencus báván bámul: bulák, buli, bazsalygás, böffenti, babákat babráltak, babusgattak Bacchus beborozott betyár bajnokai, bajos bakfisok bárányként bégetnek, becéznek barmokat, bátran belemásznak baljós bagzásba. Az első szegmens az érzelmekről szól, pontosabban arról,…..
A csütörtöki összefoglaló középpontjában Robin dupla drámája állt. A kiesésközeli állapot és a választás súlyos dilemmája komoly államférfiakat is megviselt volna, de őt kemény fából faragták, még akkor is, ha ülve pisil. Kiderült továbbá, hogy a szupercuki Macira nem…..
dRm 2015.01.30 23:54:56
@kamilla123: köszi a rövid riportot. Hat igen... nem telik el egy nap hogy ez a nő ne viselkedné el magát :(((

Jó éjt:)
dRm 2015.01.31 00:16:20
@Hedonistamama: igen, ez kétségtelen. Ott nagy elmék csapnak össze!
Erdéj :)))
Elérkeztünk az abszolút érzelmi mélyponthoz a játék során. Amikor a gyűlölet átható savanyú rothadásszaga tölti be a levegőt, és mindenki legszívesebben szembeköpné azt, aki vele először szembejön, mert jelenleg nincs a világon másik hat ember, akivel kevésbé szívesen…..
dRm 2015.01.29 23:26:39
@malevil2050: ugy semmiképp sem mert unom ezt a játékos-taktikazosdi vonalat. Folyamatosan ez megy es semmi de semmi szórakoztató nincs benne. Nem
tartom se vicces se izgalmasnak ezt a hogyan idegeljuk ki a másikat játékot főleg ha a szerkesztők sem
következetesek bizonyos esetekben.
dRm 2015.01.29 23:39:37
@malevil2050: ugy mar előadtam en is, most minek ismeteljem magam:)
Folytatva az előbbi gondolatmenetet igy jobb híján olyat támogatnék akiben van valami pozitív emberi érték. Igy pl denis eseteben, bármennyire is egy erőteljesen limitált képességű egyed, azt pozitívnak vélem, hogy o alapjába véve nem egy rosszindulatú srác.
Míg pl Dani a szellemi fölényét, mar az a pici ami van leginkabb arra használja,hogy kicsináljon masokat. Hát gratulálok neki.
dRm 2015.01.29 23:48:51
@ki a fasza gyerek (bigél): bármennyire is utálom a srácot ezt konkrétan nem hoznám fel nála. Vizsgadrukk, plusz zavarba is jött aztan megkeveredett. Nyilvan nagyon alap kérdés, de megeshet az ilyen. Szerintem ennél sokkal szánalmasan dolgai voltak vagy dolgokhoz asszisztált.
Semmi különös, csak van egy olyan program, amit nem tudok lemondani, és nem is akarok. Majd később, nyugi...
dRm 2015.01.28 00:26:17
Volt nekem egy osztálytársam, becézzük most Töknek, aki az érettségin eléggé kínlódott történelemből, valahogy bármit kérdeztek tőle, soha nem sikerült eltalálni azt a nagyon vékony vonalat, ami mentén a tudása felépült kb. hat tényre és két évszámra. A…..
dRm 2015.01.26 21:41:25
@kiingattak: ehehe
dRm 2015.01.26 21:42:20
@Ditti82: jelen!!:)
dRm 2015.01.26 23:04:00
@pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin): de mi a Kamillaval oket utáljuk legjobban. Plusz meg a Danit:))
A villalakók beolvasnak egymásnak, Fanniról kiderül, hogy szereti a Tiffany-füzeteket, és bugyi nélkül simán, de műszempilla nélkül sehogy nem bírja ki. És akkor ott van még a két derékszöggel rendelkező háromszög és a gusztustalan, mint közös nevező.   A villalakók még…..
dRm 2015.01.26 00:27:00
@kiingattak: műveltségről ne nyissunk vitát mert valószínű nem egy szinten vagyunk. Onnantól kezdve ahogy a 96%-k állást foglalt az ogy választásokon, en nyugodtan ilyen véleménnyel lehetek ezekről a birkákról. Sőt még igazam is van;)
De ez vv blog es nem pedig más szóval ne erről beszélgessünk. Koszi.
dRm 2015.01.26 00:33:42
@Mert Csak: az nem nézi, pl en:)
Kezdem egy önvallomással: reality-rajongóként én komolyan azt hittem, hogy engem már nem lehet meglepni a szereplőválogatás terén, én már mindent láttam, hallottam, olyan agyatlan egysejtűekkel pedig úgysem lehet a hazai műsorokban találkozni, amilyeneket a Jersey Shore és…..
dRm 2015.01.25 16:34:20
@ErnégyzetPí (bigél): éden hotel fasza-e. Ott legalább nem lesznek ilyen bajszos mikiegerek akinek a nyuglodeset hónapokig folyamatosan mutatnak.