Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Old Shatterhand

0 bejegyzést írt és 56 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Talán emlékszünk még Orbán Viktor kijelentésére a választások éjszakáján, miszerint a kétharmados többségnek alázattal kell majd végeznie munkáját. Úgy látszik, ez az alázat jelenleg egyetlen dologra vonatkozik: a népfelség Orbán és Semjén által elképzelt…..
  Hétfőtől eltűnnek Tölgyessy Péter elemzései a Kossuth Rádió 180 perc című reggeli adásából, írja a Hírszerző. Az adó új vezetése azután döntött Tölgyessy műsorának megszüntetéséről, hogy ő nem fogadta el, hogy a továbbiakban (a Hírszerző által…..
A kormány felveszi a harcot, és nem hagyja, hogy a magánnyugdíj megtakarításokat eltőzsdézzék. Most, hogy ezek a megtakarítások az államkasszába vándorolnak, nincs más hátra, mint az esetlegesen a dunyhába varrt megtakarításokat egy kicsit kockázatosabb portfólióba helyezzük.…..
Ugyanis olyasvalami felett tépik a szájukat, ami nem rájuk tartozik.Merthogy Kósa megaszonta, hogy nem a Moody's irányítja az országot, így, nagy okosan.Én innen megjegyezném, hogy lehet, hogy jobb lenne, bár ez csak rosszindulatú károgás, fókuszáljunk inkább arra, hogy mitől…..
Old Shatterhand 2010.12.07 23:39:07
Múlt héten a Tv2 egész jól teljesített a műbalhé-fronton, a Mokkában tortát hajigáló Pákó és káromkodó Jimmy-rokon hozta az olvasókat/nézőket, az RTL-nek is lépnie kellett hát valamit. S lőn, fogták a magyar popélet egyik legkínosabb pillanatát jelentő Anti-Fitness Club…..
Több mint egy hete van napirenden az Alkotmánybíróság jogköreinek korlátozása kapcsán kirobbant vita. Sokan magabiztosan állítják, hogy az embereket úgysem érdekli ez az ügy, mert a közjogi-alkotmányos kérdések iránt érzéketlen a kizárólag a pénztárca alapján voksoló…..
Az idei Critical Mass legfőbb érdekessége az volt, hogy rendőrök büntettek meg néhány lámpa nélküli biciklistát, és másik néhányat, akik piroson mentek át. A rendőri fellépéssel egyébként nem is lehet vitatkozni.   A mostani demonstráció lényege ugyanis nem a…..
Old Shatterhand 2009.09.23 09:04:15
A kerékpáros hogyan lehet egyenrangú közlekedési partnere egy több tonnás járműnek? Sávban nem merem előzni, mert ha megbillen, szétlapítom, nekem is, neki is kellemetlen élmény. Piroson simán átmennek, jobbkezet nem adják meg, egyirányúba behajtanak szemből - és még sorolhatnám. Kocsiból elég nehéz kilátni, és ha lassan döcög a sor, nem fogom folyamatosan a visszapillantót nézni, hogy HÁTHA elsuhan mellettem egy bringás, de még így sem biztos hogy észreveszem, mivel a kivilágítás egyfajta luxus. Nyugati felüljárón találkoztam legutóbb egy extrovertált kétkerekes egyeddel, aki normálisnak tartotta, hogy az autópálya közepén cikázzon. És akkor én fossak helyette. Szerintem az is baromság, hogy a kerékpárutakon nekik van elsőbbségük, mert egyszerűen nem lehet észrevenni őket, és van olyan forgalmi helyzet, amikor az eleve nehezen kiszúrható kerékpáros csak harmadrangú tényező, mert közben van gyalogos, keresztirányú autóforgalom, stb. is. És ezt nem szivatásból mondom, hanem a saját biztonságuk érdekében. Igen, saját tapasztalat: egyszer bringával mentem kerékpárúton, kocsi befordul, esős idő volt, hosszabb fékút, és ráhasaltam a motorháztetőre. Elvileg nekem volt elsőbbségem, de lehetett volna annyi eszem, hogy nem várom el - a kerékpárutat bozót szegélyezi, nem is lehet rálátni a beforduló autóból.
Szerintem ha bringával akarunk közlekedni, egyfelől a veszélyes, többsávos főutakról le kell őket tiltani, illetve mindet lámpával felszerelni + KRESZ-t behajtani. Hogy ha a zöldnél kanyarodok jobbra, ne kaszáljam le az időközben az engem jobbról okosan előző bringás srácot.
Szóval megértem a bringások vágyát, hogy biztonságban akarnak kerekezni, de ehhez nem lehet elvárni az autóktól, hogy egyenrangúnak tekintsék őket, és csakis biztonsági szempontból: egy szimpla koccanás itt is végzetes lehet, még akkor is, ha adott esetben neki van igaza. Akkor meg már úgyis mindegy...
Szuper történet a kocsit fel nem fűtő köcsögről. Jó hétvégét! A kép innen Hat éves, eljegyzésbe torkolló kapcsolatot fogok összefoglalni, melyből én (a női szereplő) léptem ki, már idestova két éve. Igyekszem rövid lenni, bár ez nem fog sikerülni, olvassátok végig,…..
Old Shatterhand 2009.05.02 15:27:20
Kedves posztíró!

Csodálkozol, hogy zátonyra ment az egész? És hogy olyan "gyorsan" talált magának nőt utánad?
Kedves kislány lehetsz, de szerintem tapasztalatlan és nem őszinte. Az előbbiről nem tehetsz, az utóbbiról annál inkább. A problémákat csírájukban kell megragadni a töküknél, és kitépni őket. Ez megbeszélést jelent. De te csak "gyűjtötted" őket. És ami a legrosszabb: a végén "férfiatlannak" stb. hívod, pedig ritka az olyan, ha egy férfi hajlandó "vernyogni" egy nőnek. Mert akkor talán éppen szereti. Ha képes lettél volna kinyitni a csöpp szád (és ha olyan intelligensnek gondolod magad), akkor talán máshogy alakult volna minden. De nem. Lehet, hogy analízisből meg diplomáciatöriből hatosod van, de az érzelmi intelligencián is fejleszteni kell. Azt írod: "Ezek után természetesen nekem igen nehéz megbíznom bárkiben, önbizalmamat és önértékelésemet is sikerült eléggé lepusztítani." Szerintem alapból nem is volt egészséges szinten egyik sem, már ne haragudj. Szerintem először próbáld meg véggigondolni, Te mit rontottál el. Lehet, hogy korábban kiderült volna, hogy nem passzoltok össze, hogy ő nem tud változni.
Ha pedig tudott volna, akkor most nem írtad volna meg ezt a posztot. Az a félelmem van, hogy Te az egész életedet így éled, magadban dohogva, rossz érzésekben fürödve, míg körülötted ebből senki semmit nem vesz észre.
Ezen csak egyvalaki képes változtatni. Te magad.

Tisztelettel és jobbító szándékkal,

Old Shatterhand
 Egy csodás regényt adunk ma közre, egy tehetséges lány tollából. Persze érthető, ha a szerelmet nem egy pársoros versben, hanem egy regényben tudják csak elbeszélni, de hogy a rock közéjük álljon. A történet egy dolgot megmagyaráz: a lányok és a fiúk között örök…..
Old Shatterhand 2008.08.01 22:33:43
A július 16.-án megjelent cikkünk a Magyar Nácivadász Szövetségről elég nagy port kavart (az Index-címlap jóvoltából sok látogatóval), főleg, mert addig nem is nagyon lehett hallani az amúgy július 4-e óta létező oldalról. A Nácivadászok másnap, július 17.-én tapsikoltak…..
Kedves Olvasóink, mint az talán már köztudott, az amerikai szolgáltató, amelynek szerveréről a kuruc.info éveken át üzemelt, július 4-én (hehe) lezárta az ismert szélsőjobboldali weboldalt. A kurucok főoldalán azóta egy felháborodott, vádemeléssel fenyegetőző nyílt levél…..
Be kell valljam, amikor George Bush keresztes hadjáratról beszélt Irakban, úgy gondoltam, hogy csak elmés szóvirágról van szó. Azt hittem, épeszű ember nem gondolhatja komolyan, hogy a keresztény fundamentalizmus jegyében áll neki leöklözni az iszlám fundamentalistákat. Most…..
Ma van az első születésnapunk, és ezekben az emelkedett pillanatokban két dolgot tehetünk: 1, Mindenkit elhívunk a ma esti Szakítósbulira a Corvintetőre, ahol lehet ismerkedni és szakítani, ezt a szándékot lufival fogjuk megjelölni. Lesz szakítódarts, mert imádtátok, plusz…..
Ezt elsősorban a nyögve-nyelős olasz továbbjutásról fantáziáló blogger kollégának üzenjük, de van még velő a tarsolyunkban.  Ma minden nekünk dolgozik, elsősorban ugye az ellenfél.  Nehézsúlyú érvekkel szőnyegbombázzuk a szárba szökkenő illúziókat.Fejre mért…..
Old Shatterhand 2008.06.22 12:54:54
Az már régen rossz, ha azt mondja, hogy gondolkodik, ennek pont az lesz a vége, amit levélírónk is ír: jön, nem jön, soha többet nem jön.  Üdv!Az én sztorim elég érdekes, máig szoktam gondolkodni rajta, mert nehézfelfogni, elképzelni, hogy mi is történhetett.…..
w Éire non coronat 2008.06.16 06:00:00
Képzeljük el, hogy a magyar Országgyűlést a tizenkilenc megye küldöttei alkotják. A megyék félévente adják át egymásnak a kormányzást, de ez nem okoz komoly zavart, mert úgyis minden lényeges döntéshez szükség van az összes egyetértésére. Csak olyan határozat megy át,…..
Old Shatterhand 2008.06.16 09:57:01
Nem csatlakoznék az előttem szólók pesszimizmusához. Ha az integrációs folyamatot nézzük, rengeteg hasonló - még ennél súlyosabb - megakadások is voltak az Unió történelmében. Gondoljunk csak az Európai Politikai Közösség és a Védelmi Közösség 1954-es francia nemzetgyűlési leszavazására, a de Gaulle nevéhez köthető "üres székek politikájára", vagy a Maastrichti Szerződés dán elutasítására. Ez utóbbi azért érdekes, mert ha akkor nem születik meg a dánokkal a különkompromisszum, akkor ma nem is beszélhetnénk Európai Unióról! Meg lehet nézni, hogy a dánok milyen opt-outokat kaptak azért cserébe, hogy rábólintsanak a szerződésre (Dániára vonatkozó jegyzőkönyv). Örök példa mindemellett a 2001-es Nizzai Szerződés leszavazása, amely Szerződés alapján történik mindmáig az uniós döntéshozatal. Itt az írek másodjára - némi cirógatás után - mégis igent mondtak, így mi is csatlakozhattunk.
De abban igaza van Tóta W. úrnak, hogy az uniós döntéshozatal ilyesféleképpen hosszú távon nem fönntartható. És a mostani reform azért kulcsfontosságú, mert csökkentette volna azon kérdések számát, ahol a tagállamok vétót gyakorolhatnak. Paradox folyamatot látunk: a gazdasági ésszerűség azt diktálná, hogy a nemzetállamok egyre több szuverenitást adjanak át közösségi hatáskörbe, mert így a közvetett érdekérvényesítő képességük jelentősebb mértékben nőne. Ezzel szemben maguk a nemzeti kormányok sem mutatnak túl nagy hajlandóságot pl. a fiskális politikát érintő egyes hatáskörök uniós szintre való delegálásánál, hiszen ezzel a saját "személyes" befolyásuk csökkenését szenvednék el. És bizony, semmi más sem fogja tudni rászorítani az államok kormányait az integráció mélyítésére, mint az élesedő verseny a világgazdaságban. Emellett csak egy plusz adalék, hogy az íreknél népszavazást kell tartani minden fontosabb nemzetközi szerződésről: az "istenadta nép" nem tud racionálisan dönteni szakmai kérdésekben (ez márpedig egy igencsak összetett jogi-közgazdasági döntés), de ez már demokráciaelméleti probléma.
Tóta W. Árpáddal nem értek egyet abban, hogy "katonai fenyegetést" lát az EU határain túl. Oroszország, bizonyos "kardcsörtetéseken" túl nemigen volt még ilyen békés (és ebbe bele kell venni a Szovjetunió fennállását is). Ennek oka egyfelől a gazdasági ésszerűség: jelenleg a modernizálódással és tulajdonképpen a "gazdasági növekedéssel" vannak elfoglalva. Ám Oroszország hatalma pusztán csak területének irdatlan méretében és bizonyos gazdasági erőforrásaiban rejlik, így véleményem szerint az EU számára nem jelent valódi kihívást (hosszabb távon esetleg biztonságpolitikailag) - hiszen gazdasági/társadalmi struktúrája elmaradott, lélekszámában sem veheti fel a versenyt az EU-val, és érdemes megvizsgálni az abszolút értelemben vett GDP-jét egy fejlettebb európai országéval.
Amúgy jó kis cikk ez, kicsit talán túl érzelmes, de öt percig én is vertem az asztalt, amikor megtudtam, hogy miként döntöttek az írek (EU-népesség alig 1%-a).
Érdemes lenne megvizsgálnia az EU-tagoknak az Amszterdami Szerződésben pontosított "megerősített együttműködés" lehetőségét! Ez annyit jelent, hogy amennyiben nem ellenkezik a közösségi célokkal, legalább 8 EU-tagállam tovább mélyítheti az integrációt (ha ehhez később mások is csatlakozhatnak). Szerintem jelenleg ez tűnik reális alternatívának.
Minden jót!
A hétfő reggelre olyan történettel készültünk, amit egész héten olvasni fogunk, elég lenne részletekben feladni, olyan hosszú. De megéri, mert van benne fiú-lány barátság, külföld, kis magyar közösség belső szerelmi sokszöge, kutyaszemű vágyakozás, kérdések, némi szex.…..
Old Shatterhand 2008.06.07 16:59:42
Legutóbb gigantikus török szerelmről számolt be egy olvasónk, most egy másik meséli el, hogy elment Törökországba, ahol ugyan nem robbantották fel, de kirabolták, és még a barátja is megcsalta, vagyis nem, csak úgy mondta. 1. Készül a szakítóskönyv, ezt jópáran tudjátok…..
20 éves, szőke, kék szemű festő-rajzoló-drámaíró, aki a drámatábor után annyit elmélkedik, hogy napok alatt éveket öregszik, de az msn-ező gimnazistákra bukik. Ez borzalmas. Kedves posztíró menekülj!Sziasztok! Most már nem bírom ki, és én is megosztom veletek életem…..
A mai posztot Sixxnek ajánlom, aki Debrecen réme, és ugye az ottani legendás hely a Lovarda. Persze, lehet, hogy tök sok Lovarda nevű hely van az országban, de mi szeretnénk Debrecenre gondolni, a csikósokra, a Lokira és Kósa Lajosra. Hali! Amit mesélni akarok,még eléggé friss,de…..