Adatok
waplaci
0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Úgy tűnik, Sanyinak mindig akad olyan motorja, ami írásra inspirálja. Az alábbiakban a 2007-ben újonnan vásárolt kínai Mex Panamájának történetét olvashatjátok. Azt hiszem, erre szokás azt mondani, hogy love-hate relationship.
Az inkriminált paripa. From China with love
Eljön…..

Kati Aprilia SportCity 200-asa igazán csinos és megkímélt, egyben ő garázsunk egyetlen harminc évnél fiatalabb géperejű járműve. Az új tulajdonos, aki a feleségem, épp csak annyit ment vele, ami ahhoz kellett, hogy a közben bekövetkező apró baleset miatt muszáj legyen…..

(Bár a blogot már rég nem írtam, a téma örökérvényűnek tűnik. Sok megkeresést, kommentet kapok új áldozatoktól, akik átestek azon amin én is. Azt gondoltam mégiscsak érdemes folytatni és leírni 1-2 jótanácsot a felépülőknek...)
Szóval elszakadta az achillesed... először…..

Nehéz ma úgy Egyesült Államokban gyártott TV-műsort, filmet, sorozatot nézni, hogy lépten-nyomon ne lennénk kitéve burkolt vagy teljesen leplezetlen ideológiai (át)nevelési kísérletnek.
Ha minden előzetes várakozásommal ellentétben mégis bevezetik az internetadót, annak egy…..
waplaci
2014.11.14 17:16:02
@Veridicus76:
Akkor valahova máshova el ne felejdsd feltölteni. Nekem meg küld el a címet :)
Biztos jó, ha már a you tube-rol is törölték.
Akkor valahova máshova el ne felejdsd feltölteni. Nekem meg küld el a címet :)
Biztos jó, ha már a you tube-rol is törölték.
Segédmotoros kerékpár
Elavult a segédmotorral kapcsolatos jogszabály - MR1 Kossuth Rádió (Segédmotoros reakció)
2010.08.14 15:13:00

Többen hallhattátok a rádióban ezt a riportot, vagy ha nem és van 20 perced akkor ide kattintva megteheted. Mivel én is segédmotoron falom a kilómétereket, nekem is van véleményem ezzel a témával kapcsolatban.Számtalanszor látni úton-útfélen olyan motorkerékpárokat, amelyeken…..

Nemrégiben levelet kaptunk, amit főszerkesztőnk korrekten meg is válaszolt. Kedves olvasónk azt javasolta, hogy lobbizzuk ki: segédmotorral is lehessen utast szállítani. Ugyan Winkler Róbert gyakorlott robogósként is véleményezve udvariasan elmondta, hogy nem tartjuk erre alkalmasnak a…..

Kínai robogó vásárlása előtt fontoljunk meg pár dolgot. Az ár a fontos, vagy a megbízhatóság? Tudomásul kell venni, hogy a hazai hipermarketekben és barkácsáruházokban kapható kínai robogók közel sincsenek egy…..

Ő pirsónő morgolostavizelevényeid mint többezes rejteméhhátán a szederjes gennyekéj.Huss, fohászom száll felédkedvelátos zümmögényem!Nem véletlenül nyitom a csodálatos poémával a posztot. (Idézet fejből, ezért a pontosság csak jelképes.) Douglas Adams Galaxis útikalauz…..

waplaci
2011.07.27 20:06:20
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A blokkhoz még nem kellett nyúlni!!
De amúgy már elég sok minden máshoz igen. :)
Ja úgy, hogy 4szer indult a mopedrallin amiből 3szor le is ért Szegedre.( az egy nem se a motor hanem a csapattársak motorjának a hibája). Megjárta a Debrecen-Fonyód távot gond nélkü cirka 8óra alatt 8l benzinnel.
Sajnos a legutóbbi alkalomal elkopott a menesztőgumi és kissé meggyepálta a hátsó kereket, így most itt szeretnék segítséget kérni. Ha valakinek van aladó, vagy tud egy internetcímet ahonnan lehet rendelni, ne fogja visza magát és ossza meg velem. Előre is köszönöm.