Regisztráció Blogot indítok
Adatok
műszerész

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az OB I.-be 7, az OB I./B-be 4, a női bajnokságba 7 csapat adta le nevezését a pénteki határidőig. Az utánpótlás-bajnokságok minden idők legnépesebb mezőnyével zajlanak majd, a juniorokon kívül mindenütt nőtt a résztvevők száma, nem is kevéssel. 4 junior (U21), 8 ifjúsági…..
A serdülők és a kölykök bajnokságában is a Bp. Stars áll az élen, a kép azonban még csalóka a küzdelemsorozatok e szakaszában. Egyik csapat sokat játszott, a másik keveset, van, amely még jégre sem lépett. Folytatjuk utánpótlás-sorozatunkat. Immár két számjegyű az induló…..
Több cikket írtunk már a magyar utánpótlásról. Ezek általában nagy vihart kavartak. Áttekintő jelleggel még nem foglalkoztunk a helyzettel. Ezúttal foglalkozunk.A jégkorong utánpótlás-nevelés kérdése blogunkon markánsan először a Hári János svédországi sikereiről…..
A korábban esélyes befutónak tűnt finn edzővel az anyagiakról nem tudott megállapodni a Kaposvári Sportiskola. Így az előző tréner menesztése óta szakvezető nélküli csapat még keeresi a megfelelő embert, ebben a magyar jégkorongszövetség is segít nekik. A feladat egyszerűen…..
műszerész 2009.08.01 10:11:59
@orwell7: A "TI" emberetek??? Nekem semmi közöm Kaposvárvoz, bár szurkolok Nekik, hogy összejöjjön a csapat. Én csak furcsállom, hogy Finn edző kell egy olyan csapathoz ahol csak két korosztályban van ki a létszám!!!
Üdv a tiszántúlról.
műszerész 2009.07.27 21:30:26
@kígyó: Nem gondoltam volna, hogy erre senki nem szól hozzá, majd egy napig!
Mindenesetre érdekes amit írsz.
A Hudler-ügy kapcsán rengeteg mindent nem érthet az, aki korábban nem ásta bele magát az NHL egyszerűnek éppen nem mondható kollektív szerződésébe. Utánanéztünk a dolgoknak, és megpróbáljuk elmagyarázni, mi a helyzet. Valószínűleg Medvegyev KHL-vezér is elolvasta az idevágó…..
A 19-es utolsó Alba Volán-góljait már megmutattuk, most még előkerestük azokat is, amelyeket a válogatottban lőtt. Az, amelyet a japánok ellen szerzett Szapporóban, legszebbjeinek egyike, de az is gyönyörű volt, amelyet az ukránoknak vágott Rigában...
műszerész 2009.03.25 22:23:31
Az utolsó mérkőzések jönnek az OB I.-ben és az OB I./B-ben. Az FTC és a Miskolc az 5. helyről dönt, a Debrecen és a Dab.Docler-Jégtörők a másodosztály bajnoki címéről. Egészen pontosan egy versenyen kívüli FTC–Héraklész-válogatott mérkőzés még hátravan. A…..
műszerész 2009.03.22 21:21:54
műszerész 2009.03.22 21:28:08
@geriszu: 500 fős k.b a csarnok,szerintem teltház volt.
Sorozatunk negyedik részében ismét egy kiscsapatot mutatunk be, ezúttal vidékről. A Kaposvári Sportiskola – rövidebben: a Kasi – 2006 óta foglalkozik hokisképzéssel. A Kaposvárban 66 jégkorongozó sportol. 28 serdülő, 5 kölyök, 24 előkészítő és 9 mini korú. 50-en…..