Adatok
Rigghead
5 bejegyzést írt és 441 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Jobbegyenes
Puzsér Róbert: Jótállok minden szavamért (a letiltott Demokrata-interjú)
2014.01.27 11:14:17

Puzsér Róbert a napokban interjút adott a Demokrata egyik munkatársának. A beszélgetés leközlését Bencsik András, a lap főszerkesztője megtiltotta, ő viszont kitette a Facebook-falára. Szerintünk Puzsérnak jó pár dologban nincs igaza, ugyanakkor ma, 2014-ben azon fájdalmasan…..

„A 2014 áprilisában megrendezésre kerülő BUILD konferencia keretén belül fogja a leplet lerántani a Microsoft a valószínűleg a jövőben Windows 9-nek hívott, jelenleg Treshold kódnéven fejlesztett rendszerről. A következőket tudom jelenleg a következő nagy Windows…..
Rigghead
2014.01.25 00:51:05
@Normális:
Utility paradicsom volt az XP ja, de jó nem :)
registry clean b+, meg antispy!
XP-t átlaguser hetek alatt összefosta, win7 nek kell fél-egy év.
XP támogatása heti 8-10 óra munkaidő, Win7 supportot nem mérem olyan kevés. A számítógéphez, mint munkaeszközhöz gyökeresen megváltozott az átlaguser hozzáállása win7 óta. Sztereotipiák vesznek a múlt homályába, pl. "reggel bemegyek, bekapcsolom a gépem, főzök egy kávét, s mire megittam már dolgozhatok is"
Utility paradicsom volt az XP ja, de jó nem :)
registry clean b+, meg antispy!
XP-t átlaguser hetek alatt összefosta, win7 nek kell fél-egy év.
XP támogatása heti 8-10 óra munkaidő, Win7 supportot nem mérem olyan kevés. A számítógéphez, mint munkaeszközhöz gyökeresen megváltozott az átlaguser hozzáállása win7 óta. Sztereotipiák vesznek a múlt homályába, pl. "reggel bemegyek, bekapcsolom a gépem, főzök egy kávét, s mire megittam már dolgozhatok is"
Rigghead
2014.01.25 00:52:41
@Normális: a b+ csak tartalmi elem, nem személyes! no offense

Szeretem a japánokat. A megszállottságuk, a precizitásuk, és a néha perverzitásba hajló nyitottságuk zseniális szubkultúrákat termel ki, néhány megkérdőjelezhető példától eltekintve. A Kyosho Mini-Z modellcsaládja viszont egy igazi csoda. Persze a sorozat ’99-es bevezetése…..
Rigghead
2013.12.11 18:08:53
100 autó, amit látnod kell
24. 1957 Mercury Voyager 2-door Hardtop Station Wagon
2013.12.09 18:00:00

Az ötvenes évek prosperitása megengedte az autógyáraknak, hogy kísérletezzenek. Ennek köszönhetően váltak a kombik teljes jogú személyautóvá, amelyekkel már nem ciki megjelenni egy-egy jobb hely előtt. Persze, minden kísérletnek vannak debil eredményei: ilyen volt például a…..

Szinte bele sem gondol az ember, hogy a popkultúrában a képregények és a szuperhősök mennyire összefonódtak, egészen addig, amíg meg nem próbálja elválasztani a kettőt. A nem szuperhősös képregényfilmeket már összeszedte Lisztes kolléga, én viszont a másik végéről…..
Rigghead
2013.12.06 16:05:37

1974. Az pontosan 38 évvel ezelőtt volt és ha tudnak, gondoljanak vissza, vajon milyen autók alkották az utcaképet akkoriban? Bárhol a világon, nem csak nálunk. Mi után fordultak meg az emberek? Mondjuk egy Mk.2-es Capri, egy-egy dobozforma izomautó vagy kólaüveg-Corvette? A Porsche 911…..
Rigghead
2012.10.29 00:16:14
Rigghead
2012.10.29 00:30:34
Rigghead
2012.10.29 00:32:13

Odaát dübörög a Comic-Con, és mi az ilyen videókért csak hálásak lehetünk. Gyerekek, ez az évad kurva jónak ígérkezik!
..
Rigghead
2012.09.05 00:46:20

George A. Romero 4 [8] általam látott filmje
Tudom, hogy a következő sorok sokaknak nem fog tetszeni, hisz a horror imádók körében Romerot igazi mesternek, filmjeit pedig alapműnek tartják. Cinikusan mondhatnám, hogy valóságos ódákat zengnek róla. Az új filmjét ráadásul…..

Szia! Hogy vagy? Lehet pár kérdésem?
Te is 40 %-os THM-re vetted a tévédet? Hiszen csak párezer forint volt a törlesztő havonta, és a szomszédnak is volt már! Aztán persze sírtál, hogy a sok hitel miatt nem marad pénz másra.
Te is 1500-ért adtad el az 5000-ért vett OTP…..

Baromi nehéz írni, tele vagyok érzelemmel. Mit tele, túlcsordultak, könnyekkel küszködő gyerek vagyok. Köszönöm! De kezdjük az elején.
A ma reggeli warm up nem volt egy nagy durranás, Norbi kb. azt az időt autózta, amit szombaton. Tűkön ülünk, várjuk a repülő (gördülő)…..

Taveri, Szabó II., Paulovits Kezem a világbajnok kezében, ráncos szemhéja alól felnéz apró szemével: „Nem volt könnyű" - mondja. Állunk egymással szemben, engedelmesen várom, hogy lecsatolja a sisakot. Luigi Taveri nem gyors, de egy öreg versenyzőre várjon csak…..
Rigghead
2012.05.03 00:50:52
Androlib blog. Bipp!
Az Android (egyik) jövője: Project Glass a Google-tól [UPDATE]
2012.04.05 11:19:00

Tegnap a Google egy új projektet dobott be a köztudatba: a Google Pluson debütált a Project Glass, ami (ízlés szerint válogatva) terminátorrá, utcai szamurájjá, Robotzsaruvá vagy éppen Futurama-szereplővé alakítja a tulajdonosát. Hangulatcsinálónak először is tekintsük meg a…..
Rigghead
2012.04.05 16:02:28

TOP 10 rovatunk újra jelentkezik, ezúttal egy izgalmas témával. A mozi történelem 10 leggonoszabb karakterét, 10 igazi rossz fiút szedtem össze. Gyilkosok, pszichopaták, varázslók, Sith lovagok ékesítik a listámat. Itt van a 10 legrosszabb rossz, akiket nem lehet elfelejteni,…..
Rigghead
2012.02.17 23:18:44

Driftelni ezzel nem fogsz, öcsém - így kaptam meg a hátsókerekes szobasportkocsit Sipos úrtól, szerkesztőségi kisautó-ellátónktól. Persze, persze, hitetlenkedtem első körben, bízd ide, úgy elrakom keresztbe, hogy csak úgy füstöl. Nem az a gond - világosított fel Zoli a maga…..
Rigghead
2012.01.29 00:43:38

Lehet, hogy a hatvanas években egy magyar gyerek számára egy Matchbox olyan volt, mint egy mai kiccsávónak a teljes wii-szett. Az is lehet, hogy hozzánk a Lego negyed század késéssel jutott el. És hozzátehetnénk, hogy nekünk, magyaroknak az átkosban csak Merkur jutott Meccano helyett,…..
Rigghead
2012.01.17 17:44:06
@Csikós Zsolt: pont erről van szó, h most már állandó jelleggel tönkrement játékok bolhapiaca ez a blog. igen persze, írva rendkívüli módon piaci tudok lenni, ne ezen akadjunk már el mindíg. nem bántani akarok, hanem szólni. ez a blog kisautóblog, nem? s van jó ha 3-4 cikk ami ímmel ámmal azzal foglalkozik. nem rc belterjet szeretnék, én sem járok versenyre, de igazi technikai jóságoktól fosztjátok meg a felnőtt olvasókat. hol jön egy rémmé únt pléh rakéta egy remekül tervezett japán mini versenyautóhoz? pl az awd szerelős post tökjó volt, csak nagyon bele a közepébe. de tényleg szívesen segítek, akár csak egy posttal is (amiben esetleg lenne egy megveszekedett vid is, hogy mennek rendesen vezetve ezek a kis dögök).
egyébként emlékszem rád Zsolti, a Bucssi ringen forgatott viden is bohóckodtok csak, pedig Omm azóta tudja már, hogy size doesn't matter!
vezetek 1:1 versenyautót is hobbiként (mazda, nem wartburg) és játszom a kicsikkel is, teljesen egyívású a két dolog...féktáv, kanyarsebesség, ívek, pálya állapota stb.
alapítsatok egy 'így játszottunk mi' blogot és toljátok oda a sok retro játék okosságot, ezek egyszerűen nem idevalók szerintem. vagy nevezzétek át ezt, csak a miheztartás végett..
egyébként emlékszem rád Zsolti, a Bucssi ringen forgatott viden is bohóckodtok csak, pedig Omm azóta tudja már, hogy size doesn't matter!
vezetek 1:1 versenyautót is hobbiként (mazda, nem wartburg) és játszom a kicsikkel is, teljesen egyívású a két dolog...féktáv, kanyarsebesség, ívek, pálya állapota stb.
alapítsatok egy 'így játszottunk mi' blogot és toljátok oda a sok retro játék okosságot, ezek egyszerűen nem idevalók szerintem. vagy nevezzétek át ezt, csak a miheztartás végett..
Rigghead
2012.01.17 19:03:39
@Matiz: te is tudod, h egy tc családi blog kb. 1000 szeres szorzó, semmi kedvem 6 olvasónak blogolni.
@Zagyas: köszi
@Csumpi Hálidéj: lásd matiz: ez egy kisauto blog volt, most meg én vagyok a köcsög, h szóltam...
@Csikós Zsolt: te meg magadra vetted, pedig hogy szeretlek olvasni, DE NEM ITT!
béke
@Zagyas: köszi
@Csumpi Hálidéj: lásd matiz: ez egy kisauto blog volt, most meg én vagyok a köcsög, h szóltam...
@Csikós Zsolt: te meg magadra vetted, pedig hogy szeretlek olvasni, DE NEM ITT!
béke

Ma hajnalban, kéthónapos betegség után 63 éves korában elhunyt Bernáthy Sándor, a magyar kortárs művészet egyik neves alakja. Előbb képzőművészként tevékenykedett, majd zenei pályafutását az A.E. Bizottság alapító tagjaként kezdte, később meghatározó szerepet töltött…..
Rigghead
2012.01.13 15:14:37

Az iPhone-osok egyik altípusát, a sorbanálló iPhone-ost figurázza ki a Samsung feltételezhetően vírusnak szánt reklámja kisvideója. A főszereplők az Apple hívők jól ismert sztereotípiáit testesítik meg, amint napokkal az új termék érkezése előtt kitelepülnek a…..

Biff izomból aludt és feszülten ébredt, hirtelen, mint egy áram alá helyezett Terminátor. A fecske bágyadtan lóg rajta, a reggeli merevedés elmaradt, ma nincs ilyesmire idő, harcba indul. Hidegvérrel lapozza át a napi tuning-magazint, miközben jelentős súlyfeleslegtől szabadul meg,…..

A Totalcar jó párszor megkapta már az arcába, hogyan merészelt mozdonyt, hajót, repülőgépet szerepeltetni a címlapján, hiszen az egyik sem autó. A magam részéről úgy vagyok vele: van elég hely a címlapon, akinek nem tetszik, ne kattintson a cikkbe, van ezer másik még ott, viszont…..

Nézd meg, már megint kik járnak jól: akik amúgy is a legjobban keresők közé tartoznak… persze havi 300-500 bruttóval könnyen lehet ugrálni, nem értem, hogy miért megint ezeknek segítünk. Először odaadunk nekik milliárdokat az alsóbb rétegek pénzéből, most meg itt van a…..
Rigghead
2011.09.12 17:24:28

Biztos sokan unjuk már a sportriporterek modoroskodásait, mint pl. "a kutyafáját", a "betyár mindenit", "ezt bizony a 94. percben higgadtan pöckölte be Ibrahimovic, gyönyörű gól volt sajnos"...Eljátszottunk a sok évtizedes gondolattal és vággyal - milyen…..
Rigghead
2011.09.07 17:31:13

Ha nincs jobb ötleted, vetesd le a főszereplő ruháját, mondja a marketinges álmoskönyv, esetleg rakj mellé kisgyereket kölyökkutyával, és minden rendben lesz. A nepszamlalas.hu részére a Femina Group készített három reklámot, egy csöcsöset, egy kisgyerekeset és egy nem…..
Rigghead
2011.09.07 12:23:11

Új fejezetet lehet írni a „hogyan verjünk vissza egy idegen inváziót” című kézikönyvbe (mert a „pusztítsuk el a központi hajójukat, és akkor mind megdöglenek” verziót már a szomszéd Pistike sem veszi be). Végy egy maréknyi, bandába szerveződött, pusztán…..
Rigghead
2011.09.06 15:26:58

Világszinten a napszemüveg-alapfogalom, nálunk gyakorlatilag ismeretlen. Forgalmazó lenne, hiszen az Oliver Peoples is a Luxotticához tartozik, de mivel az emberek nem zaklatják a magyar optikusokat Oliver Peoples-ért, az optikusok sem rágják a magyar Luxottica fülét.
Az Oliver…..
Rigghead
2011.09.02 17:08:06
@is: ja elég píszi a fordítás, mint a régi 80-90-es évek filmszinkronjai hjaaaj, pl. a Kobra stallonéval "Te piszok zsaru!"

Mert létezett ilyen játék már régen is, bizony, igazi szimulátorosban. Kicsit ki kellett egészíteni ugyan képzelőerővel a használatát, némiképp felül kellett emelkedni az agy, pontosabban chip nélküli vezérlőrendszer ügyetlenségén, kiszámíthatóságán, de higgyék el,…..
Rigghead
2011.08.26 13:24:37
ezek engem nem érdekelnek, ez a kisautó blog, nem?
akkor meg?
www.youtube.com/watch?v=6JzEnCUQvJw&feature=related
volt ez szerintem német gyártmányban is, legalábbis itthon azokkal lehetettt anno találkozni...
akkor meg?
www.youtube.com/watch?v=6JzEnCUQvJw&feature=related
volt ez szerintem német gyártmányban is, legalábbis itthon azokkal lehetettt anno találkozni...
Rigghead
2011.08.26 13:46:26
Rigghead
2011.08.26 16:18:36
@sarocker: ezaz! énis ezt kerestem
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
a nép