Regisztráció Blogot indítok
Adatok
giskard

45 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Forma-1-főnök elárult egyet radikális tervei közül, amit eddig nem sikerült keresztülvinnie.”Nagyon könnyű lenne minden pályán olyan helyet kialakítani, ahol időt lehetne spórolni, és előzni, mondjuk úgy, levágni. A pilóták futamonként ötször tehetnék ezt meg, így…..
Van nekem egy tuti biznisz ötletem, amit merő jófejségből megosztok a nyájas Olvasókkal. Kitaláltam, hogy nem légszennyezéstűrő fafajok kellenek az önkormányzatoknak - melynek pedig most nagy keletje van - hanem dőléstűrők. Ha még egy választópolgárt agyoncsap egy viharban…..
Be kell vallanunk, eleinte súlyos jogsértésnek és embertelenségnek tartottuk a szlovák rendőrség másfél héttel ezelőtti dunaszerdahelyi fellépését, s elvártuk, hogy a magyar kormány erélyesen lépjen fel az ügyben. Mostanra azonban a Heti Hetes sztárjainak és kommentelőinknek…..
A rendőrség valóban bekeményített, nyilvánosságra hozták az októberre és novemberre bejelentett, gyalogosokra és biciklisekre vonatkozó fokozott ellenőrzések első eredményeit. Az ORFK közleménye szerint a balesetveszélyes helyeken és napszakokban ellenőriznek, külön…..
giskard 2008.10.13 11:28:59
 Bevalljuk, nemigen szoktunk bort inni, különösen, amióta Tóni amatőr borász apósa minden héten hoz két palackot saját készítésű pilisi szájbakúrósából. A napokban azonban megakadt a szemünk a sarki boltban egy borospalackról integető Kádár Jánoson. Jobban megnéztük,…..
giskard 2008.10.13 11:11:07
 A mai vasúti baleset után újra felmerült bennem a kérdés, amin már sokszor morfondíroztam: mikor kell lemondania egy tárcavezetőnek és mikor nem? (A másik dilemmám, hogy egy miniszter vagy miniszterelnök a helyszínre siessen-e ilyenkor, vagy tartsa távol magát a mentési…..
Egészen súlyos agypróba a Z-Rox, hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Adott egy egyenes vízszintes vonal, amin áthalad egy betű vagy egy szimbólum. Mi mindig csak annyit látunk az egyenesből, amennyit a szimbólum kimetsz belőle, ez alapján kell kitalálnunk és…..
Milyen szerencses a kutato tarsadalom, hogy a NASA elhalasztotta a Hubble Space Telescope augusztusi szervizkuldeteset. Az Atlantis mar az inditoallason all, hogy oktober 14-en elinduljon kijavitani az eddigi legsikeresebb urtavcsovet. Ma azonban a NASA bejelentette, hogy egy fedelzeti…..
Az Indexen megjelenik naponta 50-70 cikk, és majdnem ennyi hírecske, ehhez jönnek még az indexes blogok. Ennyi anyaggal az Index sikeresen előállítja a saját médiazaját. A címlapon gyorsan cserélődnek az anyagok, könnyen előfordulhat, hogy aki délután néz rá, az már lemaradt…..
– Tulajdonképpen nem is tetszik nekem a házad, sem a kert, sem az aranyhalacskák... Nem akarok benne lakni! És elrohant a Cirmos, sértődötten, haragosan; vissza sem nézett Pannira. Vlagyimir Szutyejev nyomán..
Ma elmentem sétálni a Normafára Katával és Nonival. Utóbbi egy négy és fél éves kislány, aki nagyon-nagyon édes! Megmásztunk egy fél hegyet, meg játszótereztünk, énekeltünk, és jól lefáradtam másfél óra alatt. Csokit is kapott, ami miatt kicsit le lettem hordva, mert…..
Az előző négy napban a Mafihe által szervezett Részecskefizika Téli Iskolán vettem részt. A rendezvény apropóját az adta, hogy a CERN-ben idén indul be a Nagy Hadronütköztető, rövidebb nevén az LHC. Az én részvételem apropójául pedig elsősorban az szolgált, hogy a hosszú…..
Parok. Ma délelőtt olvasom az Indexen (katt a cikkért!), hogy valamikor február végén vagy március elején irányíthatatlanul a Földre fog zuhanni egy amerikai kémműhold. Nem szeretném, ha pont a születésnapomon találna fejbe a kilenctonnás böszmeség sőt, azt sem szeretném, ha…..
Rendkívül ritkán nézek tévét, tegnap is csak annyi időre ültem le elé, amíg megettem a reggelimet. Történt ez délután egy óra körül, hát igen, aki tizenegyig alszik, annak ilyenkor jár a nap első étkezése. Szerencsétlenségemre ezen az alig negyedórányi időintervallumon…..
giskard szobája Comeback 2008.01.14 18:29:10
A minap két elárvult blogom statisztikáit nézegettem. Néhányan még mindkettőt olvasgatják, általában valamelyik kereső irányítja ide őket. Időnként elnevetgélek rajta, milyen kereső-kifejezésekkel találtak rám. Az Amit a gép sem nyom egyrészt az akkori hökösök neveire…..
Elnézést, hogy kicsit akadozva frissül a blog - ennek az oka természetesen munkakerülés, nagyon rákattantam az előző bejegyzésben említett Griddlersre. Annyira, hogy boldog új évet sem kívántam (ezúttal utólag is) és a karácsonyról visszamaradt játékok közül sem postoltam…..
giskard szobája Életrezombulás 2007.08.01 22:31:00
"Aludj szépen, tente-tente, kedves kölöktigrisem te! Ugrándoztál, szaladgáltál, játszikáltál eleget, csörgő csontot harapdáltál, ráncigáltál beleket. Csicsijja uuuuuu!" Úgy tűnik, az EFOTT és egyéb fizikus fütyiségek által generált egyhetes hullamerevség után…..
Immár bizonyos, közeleg az ítélet napja. A Skynet már az italautomatákat is uralma alá hajtotta, és ha az apró jelek figyelmeztetése nem elég ok a harcra való gyors felkészülésre, az emberiség sorsa elkerülhetetlenül a pusztulás lesz. Éppen a Gólyamafigyelő ELTE-s…..
giskard szobája Krumplik a lufiban 2007.07.28 13:37:49
1. Döfj át egy standard szívószálat egy darab nyers standard újburgonyán! 2. Szúrj át minél több standard hurkapálcát egy felfújt standard léggömbön! 3. Vágj akkora lyukat egy standard kártyalapra, hogy képes legyél átbújni rajta! Megjegyzés: standard := teszkógazdaságos…..
Szörnyű álmom volt, ébredés után percekig kellett bizonygatnom magamnak, hogy mindez csupán a képzeletem aljas játéka. Az időpont vizsgaidőszak utolsó napja, a helyszín az egyetem. Megyek a folyosón, és éppen leadni készülök az indexem, de még utoljára belelapozok. És mit…..
giskard szobája Valami véget ért 2007.07.07 10:52:00
" Forró betonon hasalok,távoli hang csak a gyász "Ha valaki szeretné tudni az idézett szöveg valódi, tévhitektől mentes jelentését, az klikkoljon az elemzésre. Én is hasalnék már a forró betonon, vagyis inkább füvön, ugyanis immáron számomra is véget ért a…..
giskard szobája Süni 2007.07.02 23:56:07
Ma este az utolsó buszhoz rohanva az egyetemről, ahol elvileg a holnapi vizsgámra tanultam, a sétány melletti bokros részen zörgésre lettem figyelmes. Odamentem, természetesen egy süni volt, mint már oly sokszor. Viszont valahogy igencsak megörültem ennek a kis állatkának, és úgy…..
giskard szobája Bejegyzés helyett 2007.06.30 20:35:00
Vannak a szerelemben íratlan szabályok. Ilyen például, hogy nem ismerkedünk a bőr és nemibeteg gondozó várótermében. Tegnap elevett a fene a bőrgyógyászatra. Van a kezemen ilyen hámlás, a rák tudja, mitől. Gombára gyanakodtam, de azért gyanús volt, hogy harmadik éve jön elő,…..