Adatok
Radar
49 bejegyzést írt és 253 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Nemrég megint kaptam egy (szörnyű) lánclevelet a mikrohullámú sütő káros hatásairól. Visszanéztem a régi írásomat és láttam, hogy még mindig akadt hébe-hóba olvasója. A téma még mindig aktuális, ezért szeretném rövidebben összefoglalni a lényeget. Az összefoglaló után…..
Az alábbi szoborkompozíciókkal kapcsolatban - férfiasan bevalljuk - a leghalványabb fogalmunk sincs, hogy azok a világ mely pontjain állhatnak, és főleg vajh mi célból. Mindenesetre - mérsékelt képzőművészeti felkészültségünk dacára - megpróbálunk magyarázatot találni eme bizarr alkotások…..
Radar
2014.04.19 18:13:43
Egy korszak lezárul, egy másik viszont elkezdődik: A Cydoniára, mint űrkutatási blogra egyre kevesebb időm maradt az utóbbi hónapokban. Halogattam kimondani, hogy itt a vége, de most megtehetem, mert azzal folytathatom, hogy várok vissza mindenkit a megújuló blogra. Az átalakulás nem…..
Az olvasó ismét ír: ezúttal egyik törzskommentelőnk, MTom küldött egy posztravalót.
Mivel éppen úton voltam a Dragon május 19-i indítási kísérletekor, így csak utólag volt lehetőségem a hírekből tájékozódni. Hamar belebotlottam az index.hu cikkébe. Az utolsó mondatok…..
Radar
2012.06.02 16:55:23
Az ESA új kisrakétája, a Vega tökéletes startot produkálva pályára állította mind a kilenc műholdját, köztük három elsőséget is: a MaSat-1, a PW-Sat és a Goliat Magyarország, Lengyelország és Románia első önálló mesterséges égitestje lett odafent.
Credits: S.…..
Radar
2012.02.14 08:07:22
Persze, nyilván tök bonyolult tudományos-technikai híreket írni vagy fordítani, én se írok művészetről vagy a tulipánok nemi életéről de egy hírügynökségnél azért csak lehetne olyat alkalmazni rá, akinek legalább valami köze van hozzá. Vagy a magyar helyesírás…..
Radar
2011.11.14 11:57:32
@gothmog: Psszt!
Terjednek a szabálysértési viccek a neten - és várhatóan egyre több lesz belőlük. Olvasd végig, érdemes!Remélem, tettét megbánta, és soha többé nem tesz ilyet.:)..
Friss hír: a Cydonia a Szakértői kategóriában a zsűri első helyezését érte el! Gratulálok a szerkesztő Lacalacának és köszönjük olvasóinknak a nézettséget és a biztatást. (radar)Ismét itt a Goldenblog, megint nem kampányoltam túlságosan, így a szavazáson nem szerepeltünk…..
Radar
2011.09.07 18:01:51
@janidani: Ez azért blog és nem hírportál, mert egyéni véleményeket írnak benne (ráadásul minden szerző a saját egyéni stílusában). Én ugyan nem vettem észre a sűrű sötétzöldezést, de nem is bánom. Kiskoromban én is környezetvédő akartam lenni, de ma már látom, hány sötét ember van közöttük, akik tevékenységükkel legalább annyi kárt okoznak, mint jót; akiknek gyakran fogalmuk sincs az elemi tudományos tényekről. (Vagyis szerintem a sötétzöldezés nem csak egyéni stílus, hanem megalapozott...)
Radar
2011.09.07 18:15:03
@janidani: Bevallom, én valóban sokszor ellenséges vagyok a zöldekkel szemben, és ezt meg is szoktam mondani. Ámbár úgy vélem, van rá okom, de energiám nincs rá, hogy kifejtsem. Már rééégóta próbálom rávenni magam, hogy kitérjek pár ilyen kérdésre a rég halott saját blogomon, de a lustaság :( Persze ha van érdeklődés, akkor könnyebb:)
A cydoniát is rééég szerkesztettem, kellene egy kis aktivitás. De köszönjük a biztatást :)
A cydoniát is rééég szerkesztettem, kellene egy kis aktivitás. De köszönjük a biztatást :)
Radar
2011.09.10 08:58:23
@andras1980: Az akkreditációhoz sok sikert... De ahhoz, hogy elfogadják publikációnak, általában peer-reviewed cikkek kellenek, ezt hogyan szándékozzátok megoldani? (Tekintve, hogy a hagyományos folyóiratoknál-konferenciáknál is problémás.)
Ez fájt... ..
Egyáltalán van még valakinek floppy meghajtója? :) Itt most ez a szám szól: Mozart - Az operaház fantomja feat. Floppy Drive ..
Radar
2011.04.19 15:40:00
A zöldektől eddig sem vártam jobbat, de most a hírTV is csatlakozott a marhaságok terjesztői közé (most szigorúan a természeti és mérnöki tudományok terén maradva).(A forrásaik között a HVG-t is említették, de az online verzióban nem találtam a cikket, a nyomtatottat meg nem…..
"Három UFO közeledik nagy sebességgel a Föld felé" - írja a stop.hu, és úgy tudom a print Népszavában is megjelent a "hír" (olvassa azt valaki?). A kis gyöngyszem újabb bizonyítéka annak, hogy az ún. "újságíró szakma" félelme a műveletlen,…..
Boldog, űrhajókban és csillagos éjszakákban gazdag új évet kívánunk minden kedves olvasónknak!A szilveszteri tüzijátékok után a természet is tartogat nekünk egy látványosságot, 70%-os részleges napfogyatkozás lesz látható január 4-én reggel. Érdemes előző nap fél tíz…..
Űrtörténelmet írt a SpaceX: első magáncégként űrhajót juttatott az űrbe, Föld körüli pályára, majd épségben lehozta azt. Erre mindeddig csak államilag pénzelt űrkutatási szervezetek voltak képesek, USA, Szovjetunió/Oroszország és Kína rendelkezik nemzeti űrhajóval.…..
A Galileowebcast csapatától kaptuk az infót, hogy élő, magyar szakkommentárral megtámogatott közvetítést szerveznek a mai asztrobiológiai bejelentéshez:A Földön kívüli élethez kapcsolódó rendkívüli bejelentésre készül a NASA, magyar idő szerint ma (dec. 2-án csütörtök)…..
Radar
2010.12.02 20:33:24
Legalábbis ezt állítja egy spanyol nő, aki bejegyeztette "tulajdonát" egy helyi közjegyzőnél. Állítása szerint az 1967-ben elfogadott és azóta rengeteg ország által ratifikált Világűr Egyezmény (Outer Space Treaty), mely kimondja, hogy semmilyen állam nem formálhat…..
Radar
2010.12.02 09:44:34
Lacalaca: Tepi szólt, hogy webcast lesz, kiteszed lécci? (Ha délután még visszaérek, akkor én is kiteszem, de hátha gyorsabb vagy)
"
Az eseményt élőben közvetítjük az interneten a NASA TV élő adásának átvételével, magyar szakkommentárral 19:30-tól a www.galileowebcast.hu -n. A komentátorok személye szervezés alatt áll, közöttük reményeink szerint Dr. Lukács Bélával, aki pár éve készített egy publikációt a várható témában.
Plusz Kereszturi Ákos cikke:
http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20101201-asztrobiologia-fontos-bejelentesre-keszul-a-nasa-a-foldon-kivuli.html"
"
Az eseményt élőben közvetítjük az interneten a NASA TV élő adásának átvételével, magyar szakkommentárral 19:30-tól a www.galileowebcast.hu -n. A komentátorok személye szervezés alatt áll, közöttük reményeink szerint Dr. Lukács Bélával, aki pár éve készített egy publikációt a várható témában.
Plusz Kereszturi Ákos cikke:
http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20101201-asztrobiologia-fontos-bejelentesre-keszul-a-nasa-a-foldon-kivuli.html"
Akartam erről is írni, úgy látszik az index.hu megelőzött (bár ők is sokára reagáltak, elég régóta piacon van). Azért pár elméleti megfontolást hozzátehetünk. E német oldal további infót közöl, persze a működésről semmit. Az eszköz ha jól látom, egy műanyagba…..
Radar
2010.10.30 21:13:58
@eva999: elnézést, a válasz gombot kellett volna nyomnom új komment helyett. Ld az előző hozzászólást.
Drága bloggerek!Szeretnénk megkönnyíteni, de egyúttal egységesíteni is a sokatok által használt Google Analytics mérőkódjának beillesztését a blogokba. A jövőben nincs más dolgotok, mint a mérőkód azonosítóját beillesztenetek az admin Beállítások/Google Analytics…..
Radar
2010.10.02 18:40:31
Elveszett! Keressük! Írj, ha láttad! keresemaponit@gmail.comEnnyi áll a plakáton.Próbáltam rájönni, kérdeztem ismerősöket is, abban biztos volt mindenki, hogy az elmúlt 1-2napban lepték el a Blaha környékét (update: és nem csak egész Budapestet, de az ország nagyvárosait) a…..
Radar
2010.08.17 09:46:30
Na, ez az a plakát, aminek szerintem női verziója nem lesz:DEzek is, kb egyszerre lepték el a várost, és valahogy éreztem,hogy ez az áthúzott tőgy, ez valmi emblematikus szerepet kap majd... Persze másnap már 2 alkalommal is belefutottam a neten, csak magába ebbe a jelképbe.Persze,…..
Radar
2010.08.16 22:01:26
Knights of Cydonia Region
Holdraszállás helyett új technológiák a magánszektorból?
2010.02.02 09:17:00
Barack Obama elnök hétfőn bejelentette a Constellation program megszüntetését. A George W. Bush elnök által 2005-ben indított program új, nagyteljesítményű hordozórakéta (Ares) és űrhajó (Orion) kifejlesztését irányozta elő, melyekkel előbb Holdraszállást, később…..
Radar
2010.02.05 09:29:43
@flimo13: nem egészen értem, honnan csoportosítanak át hova pénzt? És mi tudná biztosítani a túlélést?
A cikk 2009 elején íródott, de tanulsága a DJ szövetségről, azt hiszem időtálló. „A Moulin Rouge-ban tartott sajtótájékoztatót Nyitrai Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője és több, a szakma által elismert lemezlovas Voksán Virág, DJ Newl, Spigiboy, 5Vös és…..
Az Atlantis űrrepülőgép hamarosan indul utolsó előttire tervezett küldetésére, az STS-129-re. Az űrrepülőgép indítását a NASA TV szokás szerint közvetíti, és szintén szokás szerint magyar kommentárral is nézhető. A küldetés során két kísérleti és…..
Azt hittem, hogy hoax a "Kuti Erika r. szds.bűnmegelőzési főelőadó Kiskőrös Rk." aláírással az éterben kerengő, továbbküldésre buzdító levél, de azért feltárcsáztam a kiskőrösi rendőrkapitányságot, mire kiderült, hogy a mail abszolúte valódi, a szerző…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
Na meg persze az is kérdés, hogy mit kell mérni? Az előírások szerint eleve nem lehet felszerelni olyan adót, ami a szabvány szerinti egészségügyi határértékeket meghaladja. (Persze lehetséges ezt utólagosan ellenőriztetni, de nem tudom, hogy lehetne ezt olcsón megúszni).
A tükörrel nem egészen értem, mi a helyzet? Ha tudod, próbáld ki, hogy a tükör közted és az adó között legyen. (Bár a tükör fémezése elég vékony, de talán elmegy árnyékolásnak).
Sajnos nem tudok olyan embert, aki komolyabban ilyesmivel foglalkozna - már csak azért is, mert hivatalosan a problémád nem egészen létezik. (Mármint tudjuk, hogy van olyan erősségű adás, ami káros lehet, de az nagyságrendekkel az ilyen adók felett van. Amíg kevés erről az ismeretünk, addig nehéz megoldást találni a problémára, de remélhetőleg előbb utóbb többet fogunk erről is tudni...) De általánosságban antenákkal, rádiózással foglalkozó szakit kéne megkérdezni - olyant, aki ki tud menni megnézni a helyszínt, ami ugye elsődleges a probléma értékelésekor (én innen a gép mögül nem tudok látatlanban nagyon beleszólni).
Ja, általános tanács mindenkinek: ha valaki felajánlja, hogy a házad tetejére adót telepít, azonnal fogadd el! Egyrészt pénzt hoz, másrészt az ilyenkor felszerelt antennák általában lefele sugároznak a legrosszabban (ergo ott vagy védve a legjobban). (Ezt sok ember nem tudja, és tiltakozik ellene, és így a szomszéd házra kerül, ahonnan aztán direktbe kapja. Már ha kap valamit is, ami kérdéses).