Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sabc

1 bejegyzést írt és 604 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ben van Meerendonk fotói csaknem három évtizedet ölelnek át Amszterdam mindennapjaiból. Ezekből válogattam ki a legfurcsábbakat, harmincegy képet. 1952. augusztus. Istentisztelet ágyban fekvő kórházi betegeknek..
Sabc 2019.10.10 09:21:52
@Karcso12: Ezt gondold át még egyszer.
  Ahhoz, hogy a globális hőmérsékletemelkedés ne menjen másfél Celsius fok fölé, számos egyéb intézkedés mellett a lehető leggyorsabban át kell állítani a közlekedést a robbanómotorról a villanymotoros járművekre. Az még kérdés, hogy nulla kibocsátású járművek zömmel milyen formában jutnak hozzá…..
Sabc 2018.11.01 07:13:21
@Levegő Munkacsoport: És azt mondjuk nem lehetne, hogy inkább azzal foglalkozunk, ami igazán környezetszennyező? A bolygónak a személyautókban lévő belsőégésű motor a legkisebb problémája.

Ehelyett lehetne küzdeni pl. a szén, olaj és egyéb más dolgokat elégető erőművek, a hulladékégetés ellen, esetleg kampányolni azért, hogy a világon a vasúti közlekedésben sok helyen egyeduralkodó dízel vontatást helyettesítsék elektromossal. Lehetne harcolni a közlekedés optimailizásáért, hogy csökkentsük a dugókat, ezáltal a lokális levegőszennyezést. Lehetne lobbizni azért hogy akinek nem telik gázfűtésre, annak valamilyen módon segítsen az állam, hogy visszaszorítsuk a fatüzelést.

Továbba az előbb említett tengeri hajóforgalom, ami iszonyatos módon szennyező, mégsincs semmilyen komolyabb szabályozás csak annyi, hogy lassabban mennek a hajók, mint régen. Illetve nincsenek információim, hogy a repülőgépek sugárhajtóműve mennyire szennyez, de van egy sejtésem, hogy az se egy Euro VI.
Sabc 2018.11.01 07:16:17
@Levegő Munkacsoport: "Nyilvánvalóan a klímakatasztrófa nem előzhető meg csak azzal, hogy az autók károsanyag-kibocsátását csökkentjük, de minden területen meg kell tenni mindazt, amit lehet."

Igen, de ha ülök egy csónakban, amibe négy lyukon keresztül folyik be a víz, akkor a legnagyobbat tömöm be először, nem a hajszálrepedést, ahol csak szivárog.
Sabc 2018.11.01 07:19:02
@chrisred: Azok szerintem azért történnek, mert az emberek jelentős része egy bunkó paraszt. Én pl. akkor sem dohányoztam soha buszmegállóban, zárt helyen, amikor lehetett, mindig igyekeztem másokat nem zavarni a bagóval.
Sokan vannak, akik ezt leszarták, na nekik kell a tiltás.
Tudod van az a tábla, hogy kultúrember nem szemetel, a többinek meg tilos.
Oké, a mosós kaland végére a kocsi tiszta, de rendszámmentes lett. Gondolom, ez előfordul néha. De vajon mit gondoltak a hely munkatársai, amikor azt javasolták, hogy este menjen vissza a sofőr? Hogy majd taxival megoldja az oda-visszautat? Vagy szó nélkül kifizeti a rendszám nélküli kocsikázás…..
Sabc 2017.06.13 19:00:07
@Csokis: nem, nem adja. A glikol nem kenőanyag. Ez egy legenda ami évtizedekkel ezelőtt elterjedt, és azóta is tartja magát. Egyébiránt a vízpumpa tengelye egy zárt tömszelencében forog, szóval ha oda bejut a fagyálló, akkor már úgyis mindegy.
Sabc 2017.06.13 19:02:40
@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: igen, aztán az ablakmosó fúvókákat tömíti el a vízkő. Okos.
Saját bevallásod szerint se értesz az autókhoz, viszont akkor lehet nem kéne baromságokat terjeszteni.
Sabc 2017.06.14 19:35:56
@Reactor: Hogy mire való? Szemétre. Parasztvakítás. Ne dőlj be.
Képzeld el, hogy hétvégén, mint évek óta mindig, elmész a barátaiddal focizni. Ez lesz az első alkalom, amikor a szétrúgott öreg stoplis helyett végre megvillanthatod az új cipődet, így különösen várod, hogy végre pályára vonulj. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, az új cipőtől vízhólyagod lesz.…..
2017-ben igen nevetségesen hangzik, ha egy munkahelyen le vagyunk tiltva az internetről. Nem a pornóról, hanem úgy összességében az internetről, és csak a belső rendszeren keresztül férhetünk hozzá az információkhoz. Ez az egyik olyan hülye irodai szabály, amit el kell viselni...
Sabc 2017.03.31 09:56:53
@szemétpasi: Hm. Jók az érveid, rgyet tudok velük érteni. Akkor a kérdés úgy vetődik fel, hogy hogyan lehet viszonylagos pontossággal kiszűrni, hogy adott időpontban valóban üresjárat van, vagy épp az elvégzendő munka rovására megy a fészbúkozás. Mert valljuk be, mind hallottunk már olyanról, aki ismert olyat aki látott már olyat, akinek munkaidőben a fő tevékenysége a facebook-instagram-snapchat szentháromság látogatása volt a fő tevékenysége, miközben az elvégzendő feladatok nem haladtak. Ilyenkor aztán amikor közeleg egy határidő, akkor kezdődik a kapkodás ami esetleg a minőség rovásáa is mehet.
Sabc 2017.03.31 09:59:22
@para_noir: Tehát ha jól értem, a gúny tárgya, hogy én a munkát nem egy szükséges rossznak tekintem, amit valahogy túl kell élni.

Nincs több kérdésem.
Sabc 2017.03.31 10:00:32
@Lángharcos: Távol álljon tőlem, hogy meg akarjam mondani, hogy bárki mit csináljon. Csak elmondtam a véleményemet. Ezért vagyunk itt, nem?
Egy igazi BMW-ben legalább kétszer annyi henger volt korábban, mint amennyivel az új hármas érkezik. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Sabc 2012.02.13 15:50:13
Sabc 2012.02.14 21:32:44
@papa33:
What
kind
of
V6....?
Sabc 2012.02.14 21:34:08
@Rocko-: cipőt a cipőboltból.
Belsőség Ég veled cimbora! 2012.02.07 20:20:00
Meleg, nyári estén ültünk nálad az udvaron az olajos nadrágoktól megfestett kempingszékeken és röhögtünk Tie-on, azon a címeres ökrön, hogy micsoda trójai falovat kapott ajándékba, amikor a Velvet hasonmás versenyén megnyerte Jáksó ezüst Range Roverét, amit a kétállú még…..
A New Jersey-i Bloodmasters-brigád az, amelyik lényegében tesz mindenre. Leszarják a sztereotípiákat, a tömeg véleményét és a maguk szórakozásával törődnek. A fenti kép sokat mond legfrissebb videójukról: a végletekig nyers, őrült és egyszerű, ugyanakkor maximálisan…..
Sabc 2012.01.22 18:04:41
Legutóbb ott fejeződött be a főnix Corolla AE86-története, hogy az autó minden próbálkozásunk ellenére sem indult, mi pedig otthagytuk azért, hogy otthon pár perc alatt rájöjjünk a megoldásra. Közben eltelt két hét, a cselekmény másik szálát kivételesen én kaptam fel, és a…..
Nézem, valamivel tudományosan molyol Piri a kavicsok között. Pöckölgeti, emelgeti - csak közelebb mentem meglesni, mi az. Hát ez volt: nagyjából négycentis, szörnyűséges kékszarvú. Ki tudja, hogy ebből milyen lepke lesz? Közben Hetti megfejtette. A megoldás: hársfaszender…..
A céges gyorsulásra minimálisan készültem. Az adatok alapján az 1,4 literes karbis, benzines, 22 éves Fiat Tipótól nagy csodát nem vártam, az esélytelenek nyugalmával vágtam neki a versenynek. Vagyis: kicsit lemostam, kiporszívóztam és lepucoltam a gyertyákat a látszat kedvéért.…..
Sabc 2011.09.16 12:48:05
@Süni25: Édes Istenem.... menjé' ki!
Nem mondom, volt bennem egy kis félsz, amikor Budapestről Perkupa felé vettem az irányt a hűséges Kredenccel. Nem a lényegében folyamatosan zúduló eső és nem is a tény aggasztott, hogy a PZero Nero vízen kifejezetten gyengén teljesít, hanem maga a táv. A táv - 260 kilométer nekem…..
Sabc 2011.08.04 20:39:00
@pickapu: Nem. Ő tud focizni. :)))
Sabc 2011.08.04 21:03:58
@Garp: Challenge accepted! :)))
Sabc 2011.08.04 22:05:44
@pickapu: Majdnem olyan, mint a "1310-es Daciamat egy szekér trágyára cserélném. Jelige: szarért szart!" :))
Tudom, tudom, borzalmas belterj mindez a pár sor, amit most olvasnak, de amíg el nem készül a 8.Belsőség-találkozó teljes beszámolója, amíg be nem fut az összes - iszonyatosan kompromittáló - fénykép és videó erről a két és fél napról, addig legyen itt ez a rövid kis poszt…..
Sabc 2011.08.02 22:54:46
@biker_kolee: Elég nagy riszpektetek lehet azóta a környéken. Mi Anna Volvójával cigiért mentünk el, és azzal is nagy királyok voltunk. :)
Mondjuk megdöbbentő volt azt érezni egy 240-es műszerfala mögött, hogy megy. Nem ehhez szoktam na. :)
Sabc 2011.08.03 22:20:25
@biker_kolee: Meg foglak pulykázni.
Sabc 2011.08.03 23:06:34
@biker_kolee:Fogok hagyni. De utána könyörögni fogsz az életedért... :D
  Aki eddig kételkedett abban, hogy a magyar nyelv szitkozódásra milyen sokrétűen alkalmazható, nézze meg ezt a videót. Ha a szerelő leleményességét verbális véleménynyilvánítása helyett a munkánál is felhasználná, lehet, könnyebben felmenne az az olajteknő a helyére.…..
Belsőség Hiszed, ha látod 2010.11.13 08:00:00
Néha már magam is meglepődöm, hogy a kezdeti, lagymatag tempóhoz képest mennyire felpezsdült a Scuderia Patkány (n+1 név) istálló élete. Mondjuk nem nehéz, hiszen a személyzet száma meglehetősen redukált: egy. Azaz én. A pezsgést persze javarészt az olvasói leveleknek,…..
Már szidtuk eleget a hazai viszonyokat, most egy dicséret következik. Szenvedtünk a szlovákoknál, de a magyarok egyben jobbak. Vélemények az azonos című írásunkról...
Sabc 2010.11.10 09:30:46
@savanyúUbulka: Nem lenne egyszerűbb simán csak műszaki állapothoz kötni? Mert nekem spec nem fáj, ha egy nepper behoz havonta 10 jó állapotú 10 éves Audit, és azokon keres is.
Mondjuk ehhez kéne egy nem alapvetően korrupt vizsgáztatási rendszer.
Sabc 2010.11.10 09:45:59
@Rocko-: nem kevés, de rengeteg kacsám van!

Namost én ha azokat eladom, mert van rá igény, akkor vagy önöknek nem kell kacsa?
Sabc 2010.11.10 10:04:26
@savanyúUbulka: . "Vagy megkímélt dízel japánt aminek az élettartama örökkévalóság+1 nap"

Csak ne adj gázt. :))
Annyi érdekes autó van a világon - az élet pedig túl rövid ahhoz, hogy leragadjunk egynél." - ismeretlen kínai filozófus gondolata a XIII. sz. közepéről. Nem, nem a Mercikről lesz szó, nem is a motorjaimról. A Panda most a sztár, ezennel utoljára talán. Öreg kicsi Fiatom egy…..
  Az előző poszt megjelenésének estéjén egy furcsa, kopogó zajra lettem figyelmes hazafelé, mikor Mike Patton ordította a memóriakártyáról, hogy Don't look at me, I'am ugly in the morning. Remek szám, de sajnos ez a zaj nem illett oda. Félreálltam, és beindult a heti…..
Sabc 2010.10.24 21:05:55
Jóestét!

Nem állt szándékomban kommentelni, de egy dologhoz szeretnék hozzászólni, mielőtt a sárga földig alázzátok Tibort.

Tibi velem semmit nem fizettet ki. Se a tankot, se mást. Ellenben mindent kifizetett eddig is, és ki fog ezután is. Alkatrészt, munkadíjat egyaránt.

Én magam ajánlottam fel neki, hogy a hamarosan érkező új tank beszerelését bevállalom grátiszban, annak ellenére is, hogy mindketten egyetértünk abban, hogy nem az én hibámból lyukadt ki a tank, viszont így senki nem távozik rossz szájízzel. Igen én sem, mert engem bizony rettenetesen bosszantott -Tibi a megmondhatója mennyire-, hogy eljött hozzám egy nyilván rozsdás, de valóban folyásmentes tankkal, majd miután -igaz, puszta jószándékból- ledrótkeféztem és lealvázvédőztem, sugárban ömlött belőle a benzin. Ez engem akkor is zavar, ha tudom, hogy 1. nem tehetek róla 2. záros határidőn belül ez magától is bekövetkezett volna.
A szűk keresztmetszet akkor is az, hogy autó bejött - nem folyt. Autó kiment - folyt.
Ezért ajánlottam fel Tibinek egy grátisz tankszerelést. Így az én lelkiismeretem is nyugodt.
Ennyi a történet, dióhéjban. Tehát Tibi semmit nem akar kifizettetni velem, nem kell róla lehúzni a vizes lepedőt.

A többi témához nem szeretnék hozzászólni, ha valakit esetleg mégis nagyon érdekelne valami, írjon e-mailt, szívesen mesélek.

Köszönöm a figyelmet, további szép estét!

Sabc.
Sabc 2010.10.24 21:24:20
@tükörfúró: Igen, tudom, négyszögjel.
Nem, még nem került elő.

De dolgozom az ügyön. :)
Meglehetősen régen volt hír a lengyel patkányról (hányadik név már?), ennek oka több, mint egyszerű: nem történt vele semmi. Erről persze több tényező is tehet, ráadásul ezek kombinációja olyan együttállást eredményezett, melyet már jegyeznek a csillagászok is. Márpedig…..
Sabc 2010.10.17 10:00:51
Ha nincs pénzed újra, vehetsz használt nyugatit. Még mindig jobb, mint életed végéig nyögni a hitelt. Vélemények az azonos című írásunkról...
Az Alfa Romeo Giulietta hazai bemutatóján hemzsegtek a celebek és a playmatek. Szüksége van erre a káeurópai, megélhetési akarnok bagázsra ennek az autónak? Nem hinném. Illetve ki tudja. Vélemények az azonos című írásunkról...
Az idei, hetedik találkozónk (megy az idő rendesen), több szempontból is vízválasztó volt. Az összegzést a poszt végére megpróbálom megfogalmazni, ám előtte igyekszem időrendi sorrendbe rakni az eseményeket. Ez soha nem könnyű, hiszen a cselekmény mindig több szálon futott,…..
Sabc 2010.09.05 15:43:36
@Rocko-: Az nekem sincs.
Sabc 2010.09.05 17:14:35
@streetsta: Barátai? Milyen barátai?
Augusztus 9-én nyílt nap volt a 'Ringen. Ilyenkor hagyomány, hogy Tóth Zoli kolléga és én kivisszük a Corollákat, Telós Bandi pedig nem ér rá, mert állandóan valami halaszthatatlan rabszolgamunka alatt nyög az anyahajón. A mostani alkalom azonban két okból is kivételesnek…..
Sabc 2010.08.22 16:44:04
@ommm: a rámpa alján lehúzod a négyet, végig parketta és slussz. Egyszerű.
:)
Rövid, de eseménydús eddigi életem jelentős részét munkavédelmi oktatáson töltöttem. Tudom, hogy bizonyos anyagok tűzveszélyesek, meg hogy forgó fogaskerékbe fitymát helyezni fájdalmas tevékenység. Mégis, vannak pillanatok, amikor az egységsugarú user nem gondolkodik, csak…..
Sabc 2010.08.20 12:49:41
@bervas: Má' mé' lenne égő?!
Sabc 2010.08.20 12:55:41
@bervas: ünnepnapon pusztítja az agysejtjeimet a hülyeséggel... beszarok.

:))
– Pisti, Polszki? – kérdi Balázs Viktor hétfő délben, az értekezlet laptervezési fázisának közepén, miközben úgy néz rám boltozatos homloka alól, mint egy gonosz vízköpő a Chrysler Building tetejéről az alul nyüzsgő városra: szigorúan, kérlelhetetlenül. Nincs…..
Sabc 2010.08.13 15:03:44
@Dennis01: Pedig ha gyorsan leöblítik bő vízzel, aztán áttörlik ronggyal, nyoma nem maradt volna.
Sabc 2010.08.13 15:57:50
@Dennis01: Megugrott a lánc...
Sabc 2010.08.13 16:26:15
@Rocko-: De most már nem az, és a hivatalosan adható nevek között legjobb tudomásom szerint nem szerepel az István név.
De amúgy nem kell itt reszelni a fingot, majd jön Pesta, és megmondja. :)