Adatok
Mazsika1
0 bejegyzést írt és 129 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Esetleg adjunk erre a nemes célra kétszáz forintot, de legalább küldjük tovább ismerőseinknek. Első ránézésre tucat spam és hoax terhes történetek jutottak eszünkbe. Ám aztán később, jobban megvizsgálva másodikra is ;-) Harmadikra talán lehet egy kétségbe esett ember…..
Ezúttal a Főfotó archívumából került fel több, mint 2500 fotó a fortepan.hu-ra. Ezek között persze bőven akadnak olyan képek is, amelyeknél nem tudni, hogy hol készültek, mit ábrázoltak. Ebből mutatok be most 30 felvételt. (Fontos: a fotók nem feltétlenül Budapesten készültek, bár a nagy részük…..
Mazsika1
2021.04.09 16:15:21
A Járókelő csapat is csatlakozott ahhoz a civil csoporthoz, ami a Nagykörút jövőjéről kezdeményez közös gondolkodást. ..
Szinte valamennyi újság megírta annak a Tisza menti községben élő nagymamának az esetét, aki saját unokája szexuális szolgáltatását ajánlotta fel egy 74 éves férfinak - hatezer forint ellenében. Nem hiszem, hogy enyhítő körülmény lenne, hogy a „nagyi” először a csizmáját kínálta ennyiért, és csak az…..
Ha drón, akkor hadviselés. A többség számára legalábbis a katonai célokra alkalmazott, pilóta nélküli gépek ugranak be, pedig a békésebb felhasználás sem áll tőlük távol. Például itt a Hexakopter, a sokat sejtető MikroKopter nevű cégtől, ami egy GoPrót cipel…..
"Sokféle macska létezik, olyan, aki felkelti a gazdáját, ha ég a ház, vagy olyan, aki megérzi, ki hal meg legközelebb az idősek otthonában. Az előbbit nagyra értékelem, utóbbi kicsit parás, de egyik sem annyira megdöbbentő, mint amit az én kisebb gyermekem tud.Bogyi…..
"Sziasztok!Mostmár 99,99% hogy nálam is lesz cukiság otthon:)Ő egy alig másfél hónapos kis homokszínű angóra vadászgöri, aki a hét végén költözik hozzám. Neve még nincs (a tenyésztőtől fog kapni egy törzskönyv-nevet, de az nem ugyanaz) ,szívesen vennék…..
Mazsika1
2012.02.05 14:27:42
Hát tényleg úgy tűnik, hogy a magyar lányok a legszebbek! Itt van például Csonka Rebeka, akinek egyre jobban szárnyal karriere. Itthon persze nem annyira ismerjük őt, mint Srej Zsófit vagy Mihalik Enikőt, de szép munkákkal büszkélkedhet a lány. Mondjuk az sincs kizárva,…..
Mazsika1
2011.11.20 01:28:45
Hogy őszinte legyek, miket beszélek, szóval, hogy megmondjam az őszintét, utána kellett néznem annak, mi a frász az a selyemsonka, aztán még inkább nem értettem az egészet. Kezdjük ott, hogy nálunk, a tanyán sonkája a disznónak van, szándékosan nem írtam sertést, mer’ az…..
Mazsika1
2011.10.31 12:05:02
Egészen elképesztő mélységekbe tud zuhanni a szervizekben a "nemjavítás". Gábor esetében például a Candy a mosogatógép az egész szivattyúmotorját cserélte volna 30 ezer forintért, ahelyett, hogy belerakott volna egy 300 forintos kondenzátort.Történt, hogy elromlott a 3…..
A Sziget-rendezvények letompított hangereje miatt már többször kiakadt a Homár, de most felcsillant a remény. Ma kezdődik ugyanis a Balaton Sound, aminek a hangereje állítólag akkora, hogy a tó másik oldalán is felsírnak miatta a kisdedek. Némileg árnyalja a képet, hogy a…..
Mazsika1
2011.07.08 00:08:10
Mazsika1
2011.07.08 00:09:44
Tisztelt Minisztérium,
témában: területileg illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi
felügyelőség részére,
illetve
KÖRNYEZETÜGYÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG
és
Dr. Fazekas Sándor
vidékfejlesztési miniszter
Tisztelt Címzett(ek), Mélyen Tisztelt Miniszter Úr,
Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, /Önökhöz, hogy a Balaton Sound nevű
rendezvény működési engedélyét haladéktalanul visszavonni szíveskedjenek,
illetve, ha ez nem az Ön / Önök hatásköre, azonnal keressék meg az erre
hivatott illetékes szervet, intézkedésre jogosult hatóságot.
I n d o k o l á s
A mai napon az Index internetes hírújságban olvastam a következő hírt:
homar.blog.hu/2011/07/07/meg_el_sem_kezdodott_maris_tul_hangos_a_balatonsound#comment-form
A turisták a Balaton túlpartján (túlpartjáról) MENEKÜLNEK!!!
Ehhez - gondolom -, nem kell különösebb kommentár.
A blogbejegyzésben a következő posztot tettem:
(idézett rész: a #komment# )
Felhívom a figyelmet ennek a rendezvénynek a súlyosan környezetromboló
hatásaira, valamint arra, hogy ez a rendezvény az üdülők ellen ez kimeríti a
birtokháborítás szabálysértési cselekményt, mert meggátolja a nyaralókat az
üdülőövezetben lévő, pihenésre szolgáló ingatlanaik rendeltetésszerű
használatában.
A lakók és üdülő, turisták, valamint a Balaton, nemzeti természeti
kincsünk- és élővilága érdekében azonnal és hathatós intézkedést kérek.
Köszönettel
témában: területileg illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi
felügyelőség részére,
illetve
KÖRNYEZETÜGYÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁRSÁG
és
Dr. Fazekas Sándor
vidékfejlesztési miniszter
Tisztelt Címzett(ek), Mélyen Tisztelt Miniszter Úr,
Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, /Önökhöz, hogy a Balaton Sound nevű
rendezvény működési engedélyét haladéktalanul visszavonni szíveskedjenek,
illetve, ha ez nem az Ön / Önök hatásköre, azonnal keressék meg az erre
hivatott illetékes szervet, intézkedésre jogosult hatóságot.
I n d o k o l á s
A mai napon az Index internetes hírújságban olvastam a következő hírt:
homar.blog.hu/2011/07/07/meg_el_sem_kezdodott_maris_tul_hangos_a_balatonsound#comment-form
A turisták a Balaton túlpartján (túlpartjáról) MENEKÜLNEK!!!
Ehhez - gondolom -, nem kell különösebb kommentár.
A blogbejegyzésben a következő posztot tettem:
(idézett rész: a #komment# )
Felhívom a figyelmet ennek a rendezvénynek a súlyosan környezetromboló
hatásaira, valamint arra, hogy ez a rendezvény az üdülők ellen ez kimeríti a
birtokháborítás szabálysértési cselekményt, mert meggátolja a nyaralókat az
üdülőövezetben lévő, pihenésre szolgáló ingatlanaik rendeltetésszerű
használatában.
A lakók és üdülő, turisták, valamint a Balaton, nemzeti természeti
kincsünk- és élővilága érdekében azonnal és hathatós intézkedést kérek.
Köszönettel
Mazsika1
2011.07.08 00:19:06
Ma kipattant hírünk azért nem kis büszkeséggel tölt el bennünket, hiszen mindenfelé ezt kommunikáltuk, szakmai fórumokon egyértelműen állást foglaltunk és hangot is adtunk véleményünknek. Tárgyaltunk politikusokkal, importőrökkel, döngettünk zárt és nyitott kapukat. Úgy…..
Mazsika1
2011.07.06 09:48:23
Mazsika1
2011.07.06 09:58:16
Bart Hickey nem mindennapi ember. Az ötvenedik évében járó amerikai férfi vakon született, de ez nem gátolta meg abban, hogy valóra váltsa álmát. Kemény munkával Bart autószerelő lett, és ma saját műhelye van. Saját bevallása szerint az egyik legnagyobb kihívás a cégnév…..
Mazsika1
2011.06.26 14:13:56
@kkn:
Következő van:
Sorban vannak neki a kulcsok, számolni tud, sorban kiveszi a megfelelő méretű dugókulcsot.
Csavaroz.
Olajat cserél.
Ez még oké, elhiszem.
De basszus, egy motort nehogymá összerakjon:))) az azért annál egy kissé bonyolultabb, mintsemhogy azt vakon öszerakja.
Pl. a hajtórúdon merrefele néz az olajszóró furat? Merrefelé néz a főtengely csapágycsésze?
Aztán mondjuk fel kéne tenni a dugattyúra
a gyűrűket. A felfelé néző oldalán van a jelzés.
Ki kellene hézagolni a hüvelykiállást.
Beszerelni a vezérműtengelyt, és utána fel kéne tenni a vezérműláncot a fogaskerekekkel. Ott is van jelzés.
Aztán berakni a szelepemelő tőkéket. Még látva is nehéz. Nemhogy vakon, - ezek a dolgok lehetetlenek.
Na most gondoljuk meg, egy V8-ason egy nagyságrenddel több alkatrész van, mint egy hengerenként kétszelepes négyhengeresen.
Lehet próbálkozni:)))))
Következő van:
Sorban vannak neki a kulcsok, számolni tud, sorban kiveszi a megfelelő méretű dugókulcsot.
Csavaroz.
Olajat cserél.
Ez még oké, elhiszem.
De basszus, egy motort nehogymá összerakjon:))) az azért annál egy kissé bonyolultabb, mintsemhogy azt vakon öszerakja.
Pl. a hajtórúdon merrefele néz az olajszóró furat? Merrefelé néz a főtengely csapágycsésze?
Aztán mondjuk fel kéne tenni a dugattyúra
a gyűrűket. A felfelé néző oldalán van a jelzés.
Ki kellene hézagolni a hüvelykiállást.
Beszerelni a vezérműtengelyt, és utána fel kéne tenni a vezérműláncot a fogaskerekekkel. Ott is van jelzés.
Aztán berakni a szelepemelő tőkéket. Még látva is nehéz. Nemhogy vakon, - ezek a dolgok lehetetlenek.
Na most gondoljuk meg, egy V8-ason egy nagyságrenddel több alkatrész van, mint egy hengerenként kétszelepes négyhengeresen.
Lehet próbálkozni:)))))
Na kérem ennek is eljött az ideje, már elég régóta tervezgetik. Nincs mese, elavult, életveszélyes miegymás, pedig nagyon szeretem, mert szép. Egy sportstadion nem olyan, mint egy szerelőcsarnok, hogy ha régi és szép, akkor csinálok belőle lakóházat vagy kocsmát. Egy stadion…..
Mazsika1
2011.06.23 18:26:04
Pénteken a ferihegyi skanzen felé vettem az irányt, hogy végre élőben is megnézhessem a lelkes magánembereknek köszönhetően egyre szebbé váló Il-14-es utasszállító egyik motorjának indítását. Nem az elsőt, mert az még áprilisban megtörtént, de az első…..
Megjelent Hajdúhadházon a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület mintegy kétszáz embere. Rubi Gergely polgárőr, jobbikos országgyűlési képviselő közölte: hétfő este kezdtek el járőrözni a településen és a tervek szerint vasárnapig maradnak. Hozzátette: a helyi lakosság hívta…..
Bizonyára sokan próbáltátok, még többen olvastatok róla: pár napja próbajáratra indult a 86-os vonalán az új budapesti szuperbusz, kinek neve MAN Lion's City GL. Ötajtós, áttetsző csuklóval felszerelt monstrum, modern információs rendszerrel, 10 518 köbcentis, 320 lóerős…..
Mazsika1
2011.03.25 11:43:48
Március 16-án átnevezték a budapesti repteret, a jövőben Ferihegyi nemzetközi repülőtér helyett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér lesz a hivatalos neve az orszég legnagyobb légikikötőjének. A tárcaközi földrajzinév-bizottság az elnevezést nem támogatta,…..
Nem is tudom, mit gondoljak Zoli leveléről. Kicsit olyan szálka meg gerenda érzésem volt, miután végigolvastam. Gondolom, nem vagyok egyedül a véleményemmel. Egyébként a 353D az mi? Mielőtt bármit is írok az esetről el kell áruljam, hogy egy 353D vel járok. A zebránál minden…..
Örök világosságot nekik, az emberekre még egy villanykapcsolót se szabad bízni, nemhogy komolyabb dolgokat. Semmit. Vélemények az azonos című írásunkról...
Remélhetőleg egyre többen tudják, hogy a női tulajdonos nem feltétlenül előny az autóvásárlásnál. Ezt figurázza ki ez a nagyszerű holland reklám is, minden benne van, amitől egy videó vicces lesz.(Vigyázz, ez a bekezdés irónia volt)
Vigyázzunk tehát a vad holland…..
Mazsika1
2010.12.30 00:42:43
Belváros, téli hideg, mindenki kabátban, csutkára csavart fűtéssel áll a dugóban. Kivéve egyvalakit. Vladimír nem fázik, Vladimír ugyanis be van tintázva, mint az atom, sőt, akár rá is segíthetett egy-két gyorsítótablettával is. Vladimír egy Hyundai Terracant vezet, ami…..
Egy harckocsit elindítani nem könnyű feladat. Egy tankhajót még nehezebb. Megmondjuk, hogyan csináld. Vélemények az azonos című írásunkról...
Mazsika1
2010.11.30 09:00:39
Hangmérnökeink megvizsgálták, hogy mit tehetünk a Magyar Televízió rendszerein belül annak érdekében, hogy a sokakat zavaró vuvuzela-zümmögést kicsit tompítsuk. Az új rendszert kedden teszteljük, bízunk abban, hogy eredményes lesz.
..
Az egy dolog, hogy kedvenc burzsujunk a szárazföldön még a budira is Lamborghinivel jár, de mit csináljon, ha vízre kell szállnia? Egy olasz formatervező, Mauro Lecchi most egy olyan koncepciót alkotott, ami megoldást nyújthat a problémára. A jachtja a legmenőbb Lamborhinit, a tavaly…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A szoftver VirOverseer. Teljesen assembly kódban készült, 2 modulból állt, a telepítésénél ( 1994-1995 táját tekintjük!) az elesit.exe kiélesítette a programot arra az egy gépre, amire telepítették, és onnantól másolhatatlan lett. Ezt úgy csinálta, hogy a (floppy) lemeznek arra a részére mozgatta a fejet, ahova normál módon nem megy az operációs rendszer használata közben. Már ez nem egy egyszerű dolog, itt ismerni kell a floppy vezérlő regisztereit, és teljes utasításkészletét és ezt is ugyebár ASSEMBLY-ben kellett megírni, , - onnan olvasott ki élesítő adatokat, majd az alaplap és a merevlemez sorozat/gyári számából képezett egy kódot, amit felírt erre a floppy lemezre, annak is arra a részére, ami a DOS számára normál módon elérhetetlen, - és ezután erre a számítógépre csak erről a floppy lemezről lehetett újratelepíteni a programot, egy esetleges merevlemez újraformázás után. De ha a hardver megváltozott, a program működésképtelen lett.
A program rezidens része minimális, mindössze 12 kByte memóriát foglalt a memóriából. A működésében gyakorlatilag átvette a DOS int13h, és int21h (diskette, general dos functions) rendszerhívásokat, és minden lemezművelet a szoftveren keresztül mehetett. Itt került elemzésre a lemezre esetlegesen írni akaró algoritmusok természete és gyanús jel esetén azonnal blokkolta a lemezre írást, és riasztó hangjelzést adott. ( az "irtós változat" le is irtotta azonnal a vírust.) A program működési elve miatt ismeretlen vírusok ellen is tökéletesen védett.
A Vargay Péter tényleg elképesztő tehetségű és tudású ember, de nemcsak abban amiben itt a szoftver kapcsán hirtelen gondolnánk: amikor assemblyről beszélünk, és abban programozta a kódot, ismerte, mert ismernie kellett a hardverek felépítését de nemcsak a processzort, ( x86 architecture) hanem a környező cuccokat is, mint pl. i/O kártyák, VGA kártyák alaplapok chipek integrált áramköreit, stb., azokat is stack, register szinten, fejből (!!!) .)
Egyszer kaptunk vírust, Debrecenből 4 órán belül fenn volt, és pár perc alatt leirtotta, de előtte a debug programmal lelistáztatta az IP, CS, memória stb. és a képernyőn futó listában megkereste a kódban, hogy hol van a vírus algoritmusa, és ott előttem mutatta, hogy... látod itt van a mov al, 1h, stb stb, és jön az int21h, itt hívja a vírus a general dos functions-t, itt írja be magát .. stb.
A srácnak szóval egészen kivételes és különleges tudása volt, valóban zseni, matematikus -algoritmustervező,- szoftverfejlesztő mérnök, villamosmérnök, és vírus algoritmus kutató.
A története ott volt tragikus, amikor gyakorlatilag kicsalta egy ismerőse Kanadába hogy ott dolgozzon, kimentek a családdal, majd ott lenyúlta a nőjét, és az egész végkifejlet oda ér be, hogy nagy valószínűséggel ki akarták vonni (MAFFIA !!!) a magyar piacról, mert lehetetlenné tehette volna a McAfee, a Symantec és a többi vírusvédelmi szoftver eladásait.
Telefonon beszéltem vele még régebben, akkor említett egy Dombi László nevű embert, akinek köze lehetett az ő tönkretételéhez.
Majd kreáltak neki egy pert, amiben mindenét elvesztette.
Én nagyon jól ismertem a Pétert, lehetséges, hogy a levél végén már az elkeseredésében írt olyasmit, ami miatt sokak számára furcsának tűnik a történet, de én tudom, hogy nem az.
Az egész története igaz. Pert indított Kanada ellen, persze sajnos egymaga nagyon esélytelen....