Regisztráció Blogot indítok
Adatok
adopt

565 bejegyzést írt és 15 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
adopt Nagyszülők 2013.06.19 14:33:15
Örülök is, hogy akkor nem volt időm írni, kellett jó néhány hét, mire lehiggadtam. Tudom, csak jót akarnak a nagyszülők, de néha úgy érzem, a gyerekeinket is. R. cégét eladják, még nem lehet tudni, ki lesz az új tulajdonos, ahogy azt sem, hogy R. munkája megmarad vagy sem, az…..
adopt Regi mondta 2013.06.19 14:18:00
Zoé közben visszaaludt, így folytatom. Napközben egyébként elvan a kiságyában. Tettem be neki könyveket, nézegeti akár 10-20 percig is alvás után, mire szól, hogy felébredt. Szóval Regi mondásai: Fektettem, már másfél órája kínlódtunk, amikor megnéztem a telefonomon, hogy…..
adopt Lassan gyógyulnak 2013.06.19 14:09:09
Húha, több mint egy hónapja nem írtam? Mindig vártam, hogy jó dolgokról számolhassak be és ezek szerint sokat kellett várni. Zoé lassan kimászik a ki tudja már hányadik asztmatikus hörghurutjából. Két hete voltunk vele tüdőgyógyásznál, kimondták azt, amit eddig is…..
adopt Tüszős mandulagyulladás 2013.05.15 09:24:02
Zoé igazán változatos palettát vonultat fel. Öt hónaposan tüdőgyulladás, hét hónaposan hörghurut, most meg tüszős mandula. S mindez egy sima kis náthából pillanatok alatt. A láza az egekben, tegnap 39,4-eket mértem, éjszaka már egyszerre adtam Nurofent és kúpot.…..
adopt Zoé megint beteg 2013.05.13 17:16:44
Zoé ismét beteg, ahhoz képest, hogy milyen kutyául érezheti magát a 38,5-39 fokos lázával, egész jól van. A forgatókönyv a szokásos: Regi nyitott egy kis náthával, ezt látva Zoénak azonnal nyomtam a Fenistilt ás C vitamint, hátha az segít megelőzni a bajt, de nem. Ahogy eddig…..
adopt Zoé étkezése 2013.05.07 14:05:40
Finoman szólva is érdekes. Az új tápszert most már normális mennyiségben issza, azaz egy adag maximum 180 ml. Korábban 100-at evett. A neki készített ételt is meg-megeszi, de míg mondjuk naponta három üvegnyit ehetne, naponta egy fogy. Helyette viszont mindent megszerez, amit mi…..
adopt Gyenesdiás 2013.05.07 09:11:32
Regivel több szállodában jártunk már, a kisasszony nem is tudja, milyen jó dolga van. Gyenesdiás volt a legjobb a gyerekek szempontjából. Nem jártam még olyan helyen, ahol az uszodában hatalmas kosár játékot tartottak volna a kicsiknek. A kaskát pedig Regi minden nap kiürítette,…..
adopt Repkednek a gólyák 2013.05.07 08:53:08
Nem, nem nálunk szálltak le. Mi már nem akarunk több gyereket. :) Bár néha eszembe jut, de mindig rájövök, hogy egyrészt nekem a várandósság hiányzik, azoknak is csak a pozitív oldalai, de a rosszat gyorsan elfelejti az ember. Másrészt bőven elég két gyereket felnevelni,…..
adopt Két gyermek 2013.05.03 20:51:19
Nem győzök hálát adni a sorsnak vagy Istennek, hogy itt vannak velünk a lányok. Annyira jó. Megjöttünk Gyenesdiásról, nagyon jó szállodában voltunk, igazán bababarátnak mondhatom, tökéletes volt. Aztán tettünk egy kitérőt Győrbe, a barátainkhoz, ott is aludtunk egyet és…..
adopt Szeretlek, anya 2013.04.28 22:00:47
Regi tegnap örvendeztetett meg először a következő mondattal: szeretlek, anya, Mit ne mondjak, könny szökött a szemembe. Sőt, ma azt is kifejtette, hogy szeretem Zoét. A héten hihetetlen apahiánya volt, alig láttuk R-t, annyit dolgozott, meg is látszott a lányokon. Nem voltak rosszak,…..
adopt Zoé kúszik 2013.04.20 21:15:33
Két és fél hete köhög Zoé. Hol nagyon rondán, hol csak kicsit, de általában éjszaka rosszabb. Így megkértem édesapámat, vizsgálja már meg újra, mert ez így nem normális. Továbbra is csak náthás. de mivel hajlamos asztmára és allergiára is, elég nehezen keveredik ki belőle.…..
adopt Tavasz, éljen! 2013.04.18 14:06:58
Itt tavasz és végre kezdem én is jól érezni magam a bőrömben. Mondjuk estére elfáradok, ezt R. is érzi, mert elég gyakran morgok vele, de néha ő is eleget morog. Nehéz azért neki mindenhol megfelelni, a munkahelyén, a családnak, velem és a gyerekekkel is kellene időt tölteni,…..
adopt Két nap bölcsi 2013.04.04 15:02:37
Regi megint beteg. Kicsit elegem van belőle, bár remélem, csak véletlen egybeesés, hogy kétszer fél napot töltött a bölcsiben, a harmadik napra beteg lett. Valószínűleg már éjszaka sem volt jól, mert szinte folyamatosan kiabált, sikoltozott, fájlalta a hasát, de ez utóbbi az…..
adopt Hó, hó, hó 2013.03.26 15:00:59
Előrebocsátom, soha nem szerettem a telet. Hideg, nedves, nyirkos, nem vagyunk barátok. Mi, itt az Alföldön egészen jól megúsztuk eddig az égi áldást. Azt hittem, elővehetem a tavaszi cuccokat, sőt elő is vettem, vastag ruhák egy részét elpakoltam, erre március végén mi van? Hó.…..
adopt Kert 2013.03.24 13:56:54
Lassan öt éve lakunk itt és a kertünk sehogy sem áll. Szép benne a fű, van egy nagy bokor, amit még az előző tulaj ültetett és ennyi. Illetve van még két kókadozó tuja, hármat már kipisilt Süti, ezek még élnek, de nincsenek jó állapotban., Idén nagy terveim lennének, de…..
adopt Anya vagyok :) 2013.03.20 22:12:39
Míg a kórházban vártam a dokira, egy két-hároméves kislány szaladgált a folyosón az apukájával. Én csak néztem, néztem, sóvárogtam, aztán rádöbbentem, nem kell irigykednem, én is anya vagyok. Sőt, két kislány anyukája. S ez olyan jó érzés volt! Azért a sok-sok éves…..
Voltam ma nőgyógyásznál, olyan a belső berendezésem, amilyen a nagykönyvben le van írva, cisztának se híre, se hamva. Azt mondja a doki, hogy várjunk még pár hónapot, ha utána sem műlik a pecsételgetés, akkor kapok nagyobb hormontartalmú fogamzásgátlót. Érdekes, ehhez a…..
adopt Zoé forog 2013.03.14 21:26:44
A hétfői gyógytorna nagyon kemény volt. Ott igazából fel sem fogom, hiszen úgy készülök, hogy lesz sírás, de utána azért, amikor hazaértünk, remegtem a feszültségtől. Mónika nem is tudott vele dolgozni, egyszer vissza is adta, hogy nyugtassam meg, mert úgy zokogott, hogy alig…..
adopt Megint kezdődik? 2013.03.05 20:56:38
Még csak pár hete, hogy írtam, ágyő PCOS. Hát nem. Vagy nem tudom. Mindenesetre minden kezdődik újra. Mielőtt elkezdtem volna szedni a Meforalt, függetlenül attól, hogy szedtem-e fogamzásgátlót vagy sem, a ciklus 14. napján elkezdtem barnázni és ez a pecsételgetés eltartott a…..
adopt Évforduló 2013.02.26 14:21:31
Ma három éve, hogy kiderült, Regi úton van. Az is pont ilyen pocsék nap volt, mint a mai. Soha nem felejtem el, anyám felhívott valamiért én meg morogtam vele, hogy fáradt vagyok, nyűgös vagyok, elegem van. Péntek volt. Ma is nyűgös vagyok. Tegnap eltört a barna babakocsink váza.…..
adopt PCOS 2013.02.21 10:45:53
Már ezer éve írni akartam, csak soha nem jutok ide, hogy úgy tűnik, egy időre elfelejthetem a PCOS-t. Voltam endokrinológusnál, egy újnál, mert a régi sajnos elment Pestre dolgozni. S a véreredményem tökéletes. Semmi nem utal PCOS-re, a nulla perces inzulinom alacsonyabb, mint az…..
adopt Baj van? 2013.02.17 21:39:53
Eddig azt hittem, a világgal van baj, de nem, velem. Apróságoktól eltekintve nem örülök semminek. Lassan csak túlélem és nem élvezem a napokat. Mindenben a rosszat látom. Nem bírok aludni akkor sem, ha lehet. Jó ideig azt hittem, Zoé éjszakai felkelései szívnak le, de nem. Már…..
adopt Nagynéni leszek 2013.02.14 12:41:54
A lányok végre meggyógyultak. Regi már teljesen jól van, Zoénak folyik az orra, de csak éjszaka. Így van, hogy hajnal kettőkor porszívozom neki. Mondjuk akkor is tök rendes, mert a porszívózás alatt visít, de utána azonnal vigyorog. Hétfőn gyógytorna. Látom, hogy fordulna, de…..
adopt Mondókák 2013.02.07 21:22:40
Az, akinek korábban néma volt a gyereke, tudja értékelni, ha megszólal végre. Én legalábbis tudom. S még mindig meghat, ha hallom, hogy anya. Márpedig most eleget hallom, hogy anya csináld ezt, azt, adj vizet, siess (igen, már sürget is), kaka lesz (ami tata, mert k-t nem ejt továbbra…..
adopt Betegek 2013.02.03 20:32:03
Amikor a gyerek közösségbe megy, az ember számol azzal, hogy az első hónapokban többet lesz otthon a kicsi, mint ahányszor nem. Sőt, állítólag minden új közösségbe lépés ezzel jár. Nincs is ezzel baj, itthon vagyok, essen át azon, amin muszáj, Csak azt nem vettük számításba,…..