Adatok
micia
11 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ez nem egy boldog cikk, írni sem volt könnyű, és olvasni sem lesz az. De nem is az a célom vele, hanem az, hogy megpróbáljam ismét felhívni a figyelmet arra, miért felelőtlen és rossz döntés kiengedni a cicánkat az utcára. A cikk végén szereplő képeket és tragédiákat látni mindig nehéz, de talán ha…..
micia
2021.04.19 13:03:42
Mióta az eszemet tudom, volt macskám, Budán, kertvárosi részen, 90%-ban kijárósak. Az egyik 21 évet élt boldogan, a másik 17-et. Az utóbbit az első pár évben benti cicának neveltük, féltettük, 1 éves sem volt és húgyköves lett, hónapokig jártunk vissza az állatorvoshoz, tobbször volt elzáródása, végül életmentő műtét lett belőle. Utánaolvasva tudtuk meg, hogy ez elsősorban a lakásban tartott kandúrok betegsége, úgyhogy ennyit arról, hogy bent tartani mennyivel egészségesebb nekik. Soha kinti macskával annyi egészségügyi problémánk nem volt, mint vele, aztán pár év után óvatosan őt is kiszoktattuk, imádta. A macskák szabad lények, nekem már nem lenne szívem bezárni őket. Igaz, mi most is egy csendes zsákutcában lakunk, viszonylag veszélytelenül tudnak csavarogni a kertek alatt, és amennyire látom, mindig a közelben maradnak. Az idősebb cicáink már 11 évesek, merem hinni, hogy már rutinosak, tudják, mire kell figyelni, és szemlátomást elég boldog életük van.
Már csak egy elődöntő van hátra, hogy aztán kiderüljön melyik magyar előadóért izgulhatnak az emberek a stockholmi Eurovízión. Az első elődöntőbe már elvileg a legjobb dalok kerültek és ugyan tényleg vállalhatóbb volt a felhozatal az első adásokhoz képest, de még mindig…..
Mindeközben Budapesten... Vitézy Dávidot fogják kinevezni a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. élére. Az Örülünk, Vincent blog egy emberként esett seggre a láthatóan senkit meg nem lepő hír hallatán. Úgy vagyunk ezzel, mint az egyszeri parasztbácsi a műrepülőbemutatóval:…..
micia
2010.10.22 15:39:54
@Csacska macska: Ilyen alapon a fiatal, kezdő sebészből sosem lesz tapasztalt, jó sebész, mert senki nem fekszik a keze alá, nincs kin "gyakorolni". Másrészt Vitézy azért nem teljesen szűz a témában, évek óta a VEKÉnél van, benne volt a BKV felügyelőbizottságban, tehát lehet némi fogalma a témáról. Az igaz, hogy vezetői tapasztalatai nincsenek, és a feladat jóval összetettebb és felelősségteljesebb lesz, mint amit eddig csinált, de nem ő lesz ott egyedül, nyilván összerak egy, remélhetőleg, tapasztalt szakemberekből álló stábot.
Lehetnek kételyek a kora miatt, de szerintem az eddigiek alapján megérdemelne egy kis bizalmat. Aki ellenzi, a korát és a tapasztalatlanságát hozza fel, de ennél konkrétabbat nem nagyon tudnak mondani, pedig Vekésként elég sokat jártatta a száját az utóbbi években,és nem beszélt hülyeségeket, tőlük hallottam a legéletképesebb elképzeléseket.
Lehetnek kételyek a kora miatt, de szerintem az eddigiek alapján megérdemelne egy kis bizalmat. Aki ellenzi, a korát és a tapasztalatlanságát hozza fel, de ennél konkrétabbat nem nagyon tudnak mondani, pedig Vekésként elég sokat jártatta a száját az utóbbi években,és nem beszélt hülyeségeket, tőlük hallottam a legéletképesebb elképzeléseket.
Olasz fórum
Az Inter meglógott, a Genoa megtörte az átkot (videón a genovai derbi)
2008.12.08 16:02:00
Hét éves átok tört meg vasárnap este a genovai derbin: a Genoa Milito góljával terítette le a Sampdoriát egy küzdelmes, ám kevéssé szép meccsen (1-0). A hízelgően Hercegnek (il Principe) is nevezett Diego Milito a 2. félidő 5. percében szabadrúgásból fejelt a kapuba, s ezzel az…..
http://www.melinda.it/..
micia
2008.12.03 15:40:15
Érdekes fotó jelent meg a Daily Mirrorban: bár csak montázsról van szó, David Beckham ezúttal nem Giorgio Armani alsónadrágjait reklámozza, hanem piros-fekete mezt ölt. A fotó nemsokkal azután látott napvilágot, hogy Adriano Galliani, az AC Milan elnöke bejelentette, januártól…..
A múlt héten ismét felélénkült az évek óta dúló lázas vita, vajon boldoggá avatható-e a II. világháború pápája, a XII. Pius néven 1939 és 1958-ig regnáló Eugenio Pacelli. Történt ugyanis, hogy XVI. Benedek pápa ismét kiállt elődje boldoggá avatási…..
Bár az olasz nyelv csúnya szavakban, trágárságokban meg sem közelíti a mindezekben is oly gazdag és színes magyar nyelvet, a taljánok elmondhatják magukról, hogy már a XII. századból dokumentált káromkodással rendelkeznek. Róma egyik elhagyatott, csendes kis utcájában bújik meg…..
Ahogyan azt már mbemba megelőlegezte, a szótöri következő fejezetében egy újabb, velencei kötődésű, a magyarban is meghonosodott kifejezésről lesz szó. Ez pedig a kevéssé pozitív töltetű gettó szavunk.Bár a rasszok vagy népcsoportok szerinti elkülönítés már az ókori…..
A négy jobbsorsra érdemes mórt, mint Szardínia jelképét már kitárgyaltuk, jöjjön most a fura, háromlábú “nőstényszörny”, Szicília emblémája.Sziciília zászlaja egy-egy piros-sárga háromszögből tevődik össze, közepén a különös, női fejből kinövő három…..
Kevés nemzet dicsekedhet azzal, hogy annyira népszerű ételt adott volna a világnak, mint az igazi olasz pizza. Pekingtől New Yorkig bárhol megtaláljuk, és gyakran nem is sokkal rosszabb, mint egy eredeti nápolyi pizzériában. Amikor úgy 600 évvel ezelőtt elkészítették az első…..
Róma egyik legszebb és leghíresebb terén, a Piazza Navonán a barokk két talán legnevesebb művésze verseng a turisták figyelméért. A tér közepén található a Fontana dei Fiumi, avagy a Folyamok szökőkútja, tetején egy obeliszkkel. A négy folyamot Nílus, Gangesz, Duna, Rio de la…..
Aki valaha is járt már a Földközi-tenger második legnagyobb szigetén, a többek között gyönyörű tengerpartjáról híres Szardínián, biztosan jól emlékszik a tartomány jellegzetes zászlajára: a fehér alapon vörös kereszt tagolta négyszög négy sarkában egy-egy…..
micia
2008.09.22 09:06:24
micia
2008.09.22 09:10:11
Pista Ciclista, itt a többi tartományi zászló:
it.wikipedia.org/wiki/Bandiere_delle_regioni_d'Italia, akad köztük még egy-két érdekesebb, lesz még róluk bejegyzés.
it.wikipedia.org/wiki/Bandiere_delle_regioni_d'Italia, akad köztük még egy-két érdekesebb, lesz még róluk bejegyzés.
A példa adott! Róma díszpolgárává választotta a dalai lámát.Az ötlethozó Goffredo Maria Bettini (Partito Democratico, balközép párt) a következőket mondta: ,,Nagyjelentőségű döntés, pozitív visszhangot kaphat az egész világon.” Úgy legyen! A száműzött…..
micia
2008.09.23 10:59:01
Olaszhon lakóinak megnevezésére több szó is rendelkezésünkre áll a magyarban, ettől is olyan szép ez a nyelv. Míg szerte Európában zömmel az Itáliából származtatott szavakat használják (italian, italienisch, taljanski, stb), mi az ezektől teljesen eltérő olaszt…..
micia
2008.09.22 16:10:48
Úgy tűnik, a vasárnapi, sorozatban immár második vereség sem verte ki a biztosítékot a Milan háza tájékán, legalábbis ami a vezetőséget illeti.
A tegnap reggeli edzés utánra időzített, bő két órán át tartó válságtanácskozáson sem ingott meg Carlo Ancelotti pozíciója…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz