Regisztráció Blogot indítok
Adatok
haszánz

153 bejegyzést írt és 87 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elképzelhető, hogy nem véd többet a válogatottban Thomas Sörensen. A magunk részéről támogatjuk a visszavonulását fontolgató 36 éves játékost ebben. Fantasztikusan szépen mutat, hogy 101-szeres válogatott, Peter Schmeichel 2001-es visszavonulása óta ő volt az első számú kapus…..
Hollandia megalázottan kulloghat haza, nekünk erre semmi okunk. Az utolsó körben annyi történt, hogy kikaptunk egy jobb játékosokból álló válogatottól, amelyik ráadásul csapatként is erősebb. Nem kell szégyenkeznünk sem a vereség, sem az Európa-bajnoki szereplésünk miatt. Ha…..
haszánz 2012.06.19 21:53:37
@wmitty:
hát bizony, nincs kit berakni előre a mostaniak helyett. Ha Rommedahl hozza magát, és Eriksen is legalább közepesen játszik, akkor azért több helyzetünk lett volna. Két alapember betlizett, ez sok volt. Persze a németek ellen Mikkelsent meg kellett volna próbálni, nem volt rossz, amikor beállt a portugálok elle, de hát ő sem egy igazán jó játékos. Amúgy a nagyon esetleges támadójátékunk ellenére minden meccsen rúgtunk gólt. Azt hiszem a selejtezőkön is.
haszánz 2012.06.19 22:02:32
@wmitty:
általában nagy híve vagyok a támadófocinak, és szapultam eleget a Realt, amikor Mourinho három védekező középpályással állt fel a Barcelona ellen. Mert az Real-szinten gyávaság. De a németek ellen öngyilkosság lett volna kitámadni, így is sokkal több helyzetük volt. Szoros meccset akart játszani Olsen, amiben akár a győzelem is benne lehet, de szerencsés esetben döntetlennel is tovább mehettünk volna. Vereséggel biztosan nem. Érdekes amúgy a Bilic meccs után nyilatkozata, miszerint: "Az első félidőben főleg a védekezéssel foglalkoztunk, arra vártunk, hogy elérkezzen az utolsó harminc perc, amikor már vállalhatunk kicsit több kockázatot." Ok, a spanyolokkal játszottak, de a német sem sokkal gyengébb csapat, ha egyáltalán.
Újra twittelhetnek a dánok, akiket az Eb alatt Olsen eltiltott a közösségi médiától. Bendtner például nem győzött hálálkodni a szurkolóknak a támogatásért, fényes jövőt jósolta csapatnak, a góljait fiának és a drukkereknek ajánlotta, majd bejelentette, hogy akkor most…..
1. Mert a jelek szerint az istenek unatkoznak, és beavatkoznak a gyengébb érdekében. Ha ez a görög csapat tovább tudott jutni, akkor számunkra sincs lehetetlen.  2. Mert nemcsak a görög istenek, hanem Holger, a dán is felébred végre évezredes álmából. A szaracénokkal vívott…..
haszánz 2012.06.17 22:35:18
@wmitty: a portugál meccset be kellett volna húzni, de tényleg semmi szemrehányást nem érdemelnek
haszánz 2012.06.17 22:46:30
@wmitty: írd meg gyorsan
amúgy szerintem Bendtnerre egy szavunk nem lehet, fegyelmezetten játszott az egész tornán, most sem volt rossz, adott egy igazi és egy be nem lőtt gólpasszt.
Amellett, hogy ma van a születésnapja minden idők egyik legelegánsabb középpályásának (48 éves), kinevezték a Swansea edzőjének.  ..
Kicsit olyan, mint a baseball, elmagyarázzák a szabályokat, meg is értem, aztán rögtön elfelejtem, és akkor megint elmagyarázák, megint megértem, megint elfelejtem. Kétévente van csak csoportmeccsek közben számolgatás, minek megjegyezni, hogy hogyan számolják ki az…..
Megbüntetné az UEFA a portugálszomorító specialista Bendtnerünket (öt meccs, hat gól, ugye). Na nem azért, mert mondjuk banánt dobott Balotellinek, azt ha jól értem Platinit, lehetne, vagy legalábis sértődés nem lehetne belőle az olasz részéről. Bendtner ennél sokkal súlyosabb…..
Nem fotelből okoskodunk a meccsről ezúttal, hanem a helyszínről. Újra jelentkezett korábbi szerzőnk, Michael Laudrup, aki megjárta tegnap Lemberget. Kicsit másként jött le a meccs a stadionban, mint a tévé elől, de abban egyetértünk, hogy Simon Poulsen tényleg lehetett volna…..
haszánz 2012.06.14 12:06:08
@Michael Laudrup: én kösz, hogy írtál élménybeszámolót, és ne szerénykedj, folytatást kérünk
Ez van. Fájdalmas vereséget szenvedtünk, hiába volt a mezőny legjobbja Agger, hiába fagyasztotta a lesajnáló mosolyt az ellendrukkereire Bendtner, hiába álltunk fel 0-2-ről, hiába amortizáltuk le Ronaldót, aki a meccs után annyira maga alatt volt, hogy a győzelemnek sem tudott…..
haszánz 2012.06.13 21:36:43
@wmitty: amit a portugálokról írtál, az tök így van. A játékoskeret alapján a dán csapatban nincsen sokkal több, a portugálban és főleg a hollandban igen. Mi legalább kihozzunk magunkból azt, ami bennünk van, az egyiket megvertük, a másiktól alig kaptunk ki. A két meccs alapján több hiányérzet lenne bennem, ha a portugáloknak szurkolnék. Pláne, ha a hollandoknak.
haszánz 2012.06.13 21:39:17
@wmitty: igen, eszembe jutott. 0-2-nél féltem egy nagy zakótól.
A szerencse fiai a dánok, esélyt nem adott nekik senki a hollandok ellen, de, ahogy egy Eb-t is megnyertek már a mázlifaktor mindent megdöntő kilengésével, és most is durván belódult a mutató. (Tessék megnézni, hány helyzete volt a hollandoknak - igen, a focit gólokra megy, de abban,…..
haszánz 2012.06.13 14:46:41
Mi alapján dőlhetett el, hogy milyen színű szék jön? Megtervezték? Rábízták a munkásokra? Alulról kezdték, aztán berúgtak, és ahogy jön? ..
Ez a küldetés jutott a dánoknak az Eb-n: a világ legellenszevesebb csapata, a hollandok után a világ második legellenszenvesebb csapatát kell eltakarítania. Hősies munka, és ezért fog sikerülni:  1. Mert tavaly októberben a selejtezőben már játszottunk kiélezett helyzetben egy…..
Strandfocista dinamitok A nap képe 2012.06.11 13:05:00
haszánz 2012.06.12 11:11:47
@Michael Laudrup:
szerintem megverjük őket, ha nem rúgnak rögtön az elején egy gólt. De bővebben majd holnap. Te mész a meccsre?
haszánz 2012.06.12 18:46:11
@aakos12: gyanús volt, de a helyzethez igazított önálló műalkotásként kezeljük : )
Sajátos megoldást válaszott az ukrán politikai vezetés bojkottolására Uffe Elbæk, dán kulturális miniszter. A dán kormány - több országtól eltérően - nem jelentette ki hivatalosan, hogy távol marad az ukrán meccsektől, emiatt elég sok kritikát kapott otthon. Elbæk így…..
Hihetetlen, hogy mennyire ismeri Morten Olsen a válogatottat. Ő volt az ász a meccsen - ömlengett a főnökről Simon Kjaer a meccs után, aki pedig a pályán játszott óriásit. Nemcsak ő, Agger is hibátlan volt. Kettejükhöz csak Krohn-Dehli teljesítménye mérhető, sőt, nálam ő volt…..
A hősünk. Aki szétfocizta a hollandokat. Lehet, hogy úgy néz ki, mint aki karrierjét befejezve már kocsmát üzemeltet, és remek sztorikat mesél. Legalábbis biztosan nem úgy, mint Cristiano Ronaldo.  Néhány alapadat: Kisebb, mint Messi, 171 centi.  Idősebb, mint Messi,…..
1. Mert Robben a BL-felsülés után egyedül akarja eldönteni a meccset, nehogy megint úgy ücsörögjön a felesége mellett, mint egy rakás szerencsétlenség, akinek izzad a honalja. És persze ez nem fog összejönni. De a szurkolók legalább játszhatnak a lelátóra kibombázott…..
haszánz 2012.06.09 14:45:50
@Der_rosarote_Panther:
ügyes edzéskirály.
De majd 2-2-nél a jó öreg Romme
www.youtube.com/watch?v=7g2ABMjnCLU
haszánz 2012.06.09 15:26:03
@Oxenstierna: remekül hangzik, ha kijózanodtál írj, kiposztoljuk, hogy milyen savanyú arcú hollandokkal hányni
haszánz 2012.06.10 10:09:36
@Michael Laudrup: te is írjál majd, hogy milyen volt
Parádés bemutatkozás, erre még a nagy 92-es csapat sem volt képes. Első meccset még soha nem nyertünk Eb-n, Krohn-Delhi élete meccsét játszotta, a védelmünk kőkemény, Andsersen meglepően magabiztos volt. És még van lehetőség a csapatban, Eriksennek javulnia kell, Bendtner is…..
Narancsriasztás van Dániában. Ezeket a szerencsétlen viking leszármazottakat már megint összehozta a sors Hollandiával. Úgy látszik, nem elég nekik, hogy a két évvel ezelőtti világbajnokságon házhoz jöttek a pofonért. Orcájuk másik felére is kérnek még egyet. Sebaj, legyen…..
haszánz 2012.06.09 14:39:40
@Der_rosarote_Panther:
Huntelaar a kispadról komoly fenyegetést jelent majd
Lesz itt még likecunami. Megkopott a 86-os, de még a 92-es világkedvence csapat vonzereje. Per pillanat valamilyen érthetetlen ok miatt a 16 csapat közül csak az ukránok gyűjtöttek kevesebb like-ot az uefa honlapján a dánoknál. Nem mintha különösebb jelentőséget tulajdonítanánk…..
  Napigif, 4. rész..
Egészen eddig csak Sorensent vesztettük el sérülés miatt, jobbulást neki, de a csapat szempontjából talán nem akkor tragédia. A mai edzésen viszont eltörte a lábujját Niki Zimling, aki Kvisttel együtt az egész Eb legjobb védekező középpályás párosát alkotta volna. A helyét a…..
Jöhet bárki, annak annyi. Kjaer, Eriksen, S. Poulsen (jó, SP lehetne szigorúbb). (Napi gif, 3. rész, a sokat szapult Eb-dalból.)..
A dánok legrutinosabb, igen ez azt is jelenti, hogy legöregebb játékosa pazarul érzi magát. Dennis Rommedahl azt nyilatkozta, hogy ha minden klappol, akkor van még nyolc-kilenc jó éve. Reálisabban, három-négy. Mivel most 33, és a sebessége az egyik legnagyobb fegyvere a…..