Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hiszti

0 bejegyzést írt és 247 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hihetetlen, de igaz: felnőtt emberek is képesek részt venni emeltdíjas smsjátékokban, aztán csodálkoznak, ha folyamatosan tovább bombázzák őket, sőt még válaszolgatnak is a szolgáltatónak:A minap üzenetet kaptam a T-Mobile-tól, küldjek egy üres sms-t, és órákon belül VW…..
Nem akarok demagógabbnak látszani a szükségesnél, de abban talán az olvasók túlnyomó többsége egyetért, hogy egy önkormányzat kertvárosi övezetben csak és kizárólag amiatt jelölhet ki fizetős parkolási övezetet, hogy valaki ebből pénzt lophasson. A II. kerületi…..
Szabadstrandtól még nem kaptunk levelet, most már ez is megvolt, a szegedi írt nekünk, hogy milyen príma mailt kapott egy ausztrál ügyféltől. Zagyva fordítógépes szöveggel Dunát lehet rekeszteni, ezt az tette közlésre érdemessé, hogy magánlevélben követték el: Előzékeny volt…..
HSBC-s posztunk már volt egy, akkor a bank telefonon és sms-ben zaklatta az olvasónkat, aki soha nem is volt ügyfelük. Mostani történetünkben legalább egy ügyfelük az, akit egészen furcsa módon találtak meg: ahelyett hogy levelet írtak volna neki, felhívták a szomszédját. Irtó…..
Egyszerű kis hagymaügyi posztunk komoly kommenthullámokat kavart, annyira, hogy a levélíró Karcsi ekéző levelet írt, meg elküldte a fenti fotót is. Imádjuk, amikor a szenvedély veszi át a terepet, íme az érintett válasza: látom, a kommentelők között több az eke, mint amennyi a…..
Attilla, akit az egyik legviccesebb posztunkból ismerhetünk, mostanra beköltözött új otthonába, kovácsoltvas konvektortakaró nélkül, de boldogan: "a régi takarót lefújtuk erre alkalmas festékkel, és olyan, mintha új lenne, a kovácsok meg kapják be. Kivéve egyet, aki a…..
hiszti 2009.08.07 12:49:27
@1éÖ: ott kezdődik, hogyaszongya "telefonon megrendelt szolgáltatás". Van aki önként jelentkezik a kötél általi golyóra?
hiszti 2009.08.07 13:04:48
@maincoon: ó dehogynem! Csak ma a CIB-nek tartogatom a harapós kedvemet.

Havajj: Minden szavad igaz az és/vagy gatya befejezéssel:)
Hogy koedukáltak legyünk.
Reménytelen készüléket sem cserélnek, és minden lehetséges módon froclizzák a rossz készüléket vásárló vevőket a Media Marktban. Attila egy Lenco márkájú hordozható DVD-játszóval szívta meg, sokszorosan, élményei lejjebb olvashatók: Egy Media Marktos kalandomról…..
Szabolcs meglepődött, amikor közel negyvenezer forintnyi plusszal kapta meg a legutóbbi Vodafone-os számláját, és feltette szolgáltatójának az érthető kérdést: mi ez? Ám a Vodafone nem válaszol, sem személyesen sem más úton nem tájékoztatják részletesen a plusz forgalom…..
hiszti 2009.08.05 09:36:56
A Homár vasollója ismét lecsapott. A vendégekkel gorombáskodó kabinosról szóló posztunk után fél nappal már meg is érkezett a Cs. levele és a Palatinus sajtóosztályának közleménye, majd hogy is mondjuk, közvetlen témalezáról üzenete is: a dolgozót azonnali hatállyal…..
Mamaja a Derby szelet csokirétegén belül ismeretlen okból elhelyezett műanyag csomagolóanyagra talált. Nagy szerencse, hogy nem fogyasztotta el az édes barna mártvány és a kókusz közötti biztonsági réteget. Sokat nem fűznék hozzá. Szerettem volna élvezni eme remeket, de első…..
Kiváló országimázs via Bede Márton: a BKV agyatlan, rosszindulatú ellenőrei ügyesen elkapták és megbüntették a világ egyik legismertebb és legbefolyásosabb utazóját. A sztori nem attól szomorú persze, hogy kit vágtak meg, hanem hogy hogyan. Tony Wheeler és barátai az eső elől…..
hiszti 2009.07.11 22:09:15
hiszti 2009.07.12 13:39:14
@maincoon: köszi.
Az egyik gyerek sovány ,ő faxon is átmegy, a másikat dorongolom addig:)
Azt már régebben is kiszúrtuk, hogy a hegyvidéki (Budapest XII. kerületi) önkormányzatban olvassák a Homárt, de azért minket is meglepett, hogy a ma éjfél után élesített posztunk ügyében máris intézkedtek. Kiderült az is, hogy a kocsi nem is lopott, és az önkormányzat…..
hiszti 2009.07.09 15:32:42
hiszti 2009.07.09 15:36:30
Minimum a hónap kalandja esett meg Gergővel. Olvasónk - magyar internetezők tízezreihez hasonlóan - nemrég belebotlott az Aranylinkbe, ami alatt Horálki János extrém túravezető weboldala lapul. Ha nem ismernék véletlenül, János, a netes híresség olyan komplex túravezetést kínál…..
Zoltán zenéket szerez, egyszer már szerepelt is nálunk, most viszont klasszikus naív ügyfélként írt. Az E.ON minden előzetes bejelentés nélkül vágta le a nyaralójukat az áramellátásról, egy mozdulattal elintézve a családi nyaralást. A kalandhoz nem kapcsolódó, ám a…..
Úgy látszik a T-Home titokban külön csomaggal kedveskedett az elavult technikák szerelmeseinek. Mi másért lenne bárkinek szüksége ADSL-re 2023-ig? Gábor megrettent a sanyarú jövőképtől: Ma reggel éppen a számláimat fizettem be a T-home oldalán és a mellékelt képen található…..
Egy 2007-es kincs a Homár  postaládájából: Ákos a posta jóvoltából egy rövid időre azt hitte, az esküvőjére meghívott unokatestvére nem tud részt venni a ceremónián, ugyanis már nem él. Talán a postás volt berágva az unokatestvérre, vagy valamelyik postai alkalmazott…..
Most hogy itt a monszun, különösképpen érvényes a mondás, hogy "letöröm a kezed, ha a kocsimhoz nyúlsz!" Mert az lehet, hogy a parkoló autóhoz érve akár 2 másodpercig is látni fogják a hirdetést a fogyasztók, de ha ennél tovább a szemük előtt marad, az káros lesz a…..
hiszti 2009.07.06 15:19:27
@Frucsasz: Köszi. Tudjuk:)
Itt a moli hozzászólása kapcsán került elő a dm.
Az üveges vállalkozásod brandjának kialakításában részt vehetünk?
hiszti 2009.07.06 15:32:35
@Egyéves Önkéntes:
Egy adattal tudok szolgálni:
4 emeletes panel épület, 15 lakással, 1 év alatt (sajnos a lakók által lakásba felvitt, hasznosított mennyiségről nincs adat) a reklám újságok elhelyezésére rendszeresített tároló edényből összegyűjtött, kötegelt mennyiség 8-9q. Évek óta gyűjti egy család a gyerekének papírgyűjtésre.Innen az info.
Igazi antiválságbombát kapott Roland az AXA Magánynyugdíjpénztártól, akik légkalapácsálló mosollyal, töretlenül hisznek egy alternatív jövőben, ahol még mindig és egyre inkább megéri az ügyfelüknek lenni. Persze csak ha nem zavarja, hogy évente többet bukik, mint amit…..
"Miért pont egy jellegzetesen Rákóczi téri kurva? Mert a holland kuplerájok már egyébként is tele vannak velük? Nem tudok más magyarázatot" - tett fel egyből egy rakás kínzó kérdést Bede Márton tumbleres blogjában. (Önreklám: ez meg itt a Homár a Tumblren.) Márton a…..
hiszti 2009.06.24 11:58:07
@Impega:
"En a vadlijat neztem a holgynek. Hogy kell ilyen jo labakat szerezni? "

Jó sokat kell rajta sétálni magassarkúban pl.
Magasra fellépni a vezetőfülkébe, vészhelyzet esetén sprintelni.
Gyanúsan jó wellnessajánlatot kapott Orsi mailben, felhívta a zalacsányi szállodát, ahol nem ismerték a levél feladóját, az állítólagos munkatársukat. Mi is telefonáltunk, a recepción nekünk azt mondták, a levelet egy olyan nő adta föl, aki félreértett egy árajánlatot, és…..
Ritka történet, ahol a bank a figyelmes, hozzáértő és segítőkész, de itt mégis ez a helyzet. Ami nagy szerencse, mert a Kalocsai Földhival annyit szívatta a szerencsétlen gazdát, hogy valakinek észnél kellett lennie. Hitelt szerettünk volna felvenni, melynek feltétele az volt,…..
Azt ugye nem tudjuk, hogy Ádám lopja-e a kábeltévét, vagy nem, de abban egészen biztosak vagyunk, hogy egy szolgáltató nem kommunikálhat olyen portásstílusban az ügyfeleivel, ahogy a győri ViDaNet Zrt. teszi. Azaz megteheti, mint látjuk, de legalább több ezren vagy tízezren…..
Az utóbbi idők legjobb fordítógépes tárgyversét küldte el nekünk Bakó István, köszönet érte. Ezt írta mellé: Ezt a "SUPER RAGASZTÓSZER"-t egy művelődési házban rendezett vásáron vettem. Gondolom Kínában követhették el ezt a fordítást, habár "Az anyag a…..