Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Frederick (törölt)

0 bejegyzést írt és 447 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A diploma megszerzése óta munkáját a romák társadalmi integrációjának szentelte, dolgozott tanárként egy VIII. kerületi roma fiatalokat segítő intézményben, majd a Soros Alapítvány munkatársaként, ahol is roma oktatási és jogvédő programokat vezetett "Nehézkesen indult a…..
Frederick (törölt) 2013.02.27 18:00:16
@tesz-vesz: Pozsonyi Ádám egy rádióbeszélgetésben tehetségesnek nevezi Mohácsi Viktóriát. Van a kijelentésében igazság. Mohácsi tehetséges jogvédő - csak eladta magát. Az emberjogi aktivista scénában megvetés övezi azon jogvédőket, akiket eladják magukat a politikának. Mohácsi eladta magát az SZDSZ-nek.

Nincs ebben semmi újdonság. Fussunk neki még egyszer!

Mohácsi Viktória eladta magát az SZDSZ-nek (Kuncze Gábornak!
Osztolykán Ágnes eladta magát az LMP-nek (Schiffer Andrásnak)!
Morvai Krisztina eladta magát a JOBBIK-nak (Vona Gábornak)!

Lehetnek ezek az emberek kiváló jogvédők (én nem vitatom, tehetségesek), de nem függetlenek. És a függetlenségét elvesztett, adott politikai oldalhoz húzó jogvédő már bajos - nem ér annyit, mint a független kollégája.
Frederick (törölt) 2013.02.28 19:27:14
@tesz-vesz: Látom, próbálsz sértegetni. De én nem kívánlak visszasértegetni, sőt, a következőket ajánlom neked:

1, A Mohácsi-tematikát egyszerűen hanyagolom innentől. Kb. annyit tudok a témában, mint te.

2, Valamikor csinálhatunk itt a blogodon, valamelyik JOBBIK-poszt alatt egy normális vitát, személyeskedések nélkül. Összeszedem a gondolataimat, és akkor megmérkőzzünk. :)
Konstruktív beszélgetés a magyar szélsőjobbról, a Magyar Gárdáról és a JOBBIK-ról.
Valamikor.

3, Vannak gondolataim az Osztolykán-témáról. Ha nem is ezen a héten, de a jövőhéten beszélhetünk róla.

Nagyon sok a dolgom mostanában. De szívesen vitázom veled, mivel te sokkal értelmesebb és nyitottabb vagy, mint a legtöbb szélsőjobboldali egyed. Ez pedig ritka.

Majd jelentkezem. Jövőhéten biztos.
Frederick (törölt) 2013.03.01 17:37:24
@tesz-vesz:

"most miért szüntetted meg a blogodat?"

Nem csupán a 2 blogomat szüntettem meg, hanem a gmail-fiókomat. A gmail-fiókhoz pedig hozzátartozik a blogspot szolgáltatás. Így a gmail fiókommal megszűnt a két blog is. Nem ezt terveztem, de történt valami az este, ami nekem nem nyerte el a tetszésemet, és jobbnak láttam, ha radikális és szomorú lépéseket teszek.

Most nem mondom el a sztorit, de ha megfogadod a tanácsomat:
1, a gmail+ szolgáltatást messzire elkerülöd
2, ha pedig nem, akkor nem veszel fel az ismerősi köreidbe idegeneket

(A gmail+, talán ismered, egy olyan közösségi háló akar lenni, mint a facebook. A közös elem a gmail+ és a face között, hogy mindkettő tele van kétes elemekkel, magáncégek és állami szervek kémeivel.)

Mindegy. Lesz új gmail fiókom és blogom. Meg a közeljövőben óvatos leszek. Légy te is az!

"be akartam másolni a példát, ami szerintem túlontúl erős és ízléstelen. ott volt jobboldalt állandóan, de a trianonos poszt is ilyen volt."

Sejtem, mely írásaimra gondolsz. El küldöm az email címedre csatolt fájlként.
KKBK Labancok 2013.02.28 03:54:00
"...Velük szemben álltak a kurucok. A labanc szó a magyar nemzeti érzésűek szemében a gyávaság, ravaszság és hazafiatlanság szinonimája"     Labancok Rajcsányi Gellért, Techet Péter    ..
Az abortusz manapság nem egyéni, vagy családi téma, de még nem is társadalmi, hanem politikai. Na és persze egyeseknek megélhetési - vannak akik azért kapják a fizetést, hogy gerjesszék a parttalan vitát. És ha leülepedne a mocsok, vagy kikristályosodna valami döntés, akkor ezek a…..
Katrein Ferenc, aki 13 évig dolgozott a magyar kémelhárításnak többek közt műveleti igazgatóként, és most exkluzív interjút adott az Indexnek. Titkosszolgák ritkán nyilatkoznak, főleg arccal és névvel vállalva.  Leszerelt, mert már nem tudott azonosulni a vezetéssel, az elhárítást orosz ügyekben…..
Frederick (törölt) 2013.02.16 21:04:52
@tesz-vesz: Kicsit OFF, de nem tervezel egy cikket a székely zászlós eseményről (Székelyföld autonóiája stb.)?
Frederick (törölt) 2013.02.21 21:31:31
@tesz-vesz: Vajon mennyi minden olyat tudhat Mohácsi Viktória, amit mi nem?
(Lehet, hogy még ebben az évben baleset éri?)

Hmm, ez nagyon érdekes!

És vajon miért születik olyan nehezen ítélet a négy gyilkos felett?

Gyanús! Roppant gyanús!
Frederick (törölt) 2013.02.21 21:46:58
@tesz-vesz: Hadd hívjam fel a figyelmedet erre az interjú. Egyelőre nem érhető el az interjú online, de szerintem néhány hét múlva olvasható lesz. (Könyvtárban kikölcsönözhető mindig a legfrissebb HVG-szám).

hvg.hu/hvgfriss/2013.01/201301_mohacsi_viktoria_jogvedo_volt_szdszes_europ
Nehézkesen indult a tegnapom. Nem volt suli: programot kellett szervezni a hétévesnek, miközben képviselői csoportülés, Parlament, első felszólalás – szűzbeszéd. Hosszú nap egy új rendben. Furcsa és disszonáns. Még mentek a félrenézések, mindenki kérdezgetett, hová ültök,…..
Frederick (törölt) 2013.02.21 17:37:28
@tesz-vesz: Én is szívesen MEGDÖFNÉM Osztolykán Ágit. De nagyon. :)
(És ez nem szexizmus, csak barbár romantika.)
Frederick (törölt) 2013.02.21 18:17:20
@tesz-vesz: Amúgy azóta fény derült a "rejtélyes ügy" valódi részleteire:
hvg.hu/itthon/20130221_Vago_gabor_zagyva

Zagyva tényleg barbár módon közölte Osztolykánnal, hogy bejön neki. (Most őszinte volt szegénykém, miért kell ezt nagy dobra verni?)

Ugyanakkor ezek a gondolatai Zagyvának érdekesek (mármint ami a Vágó-ídézet végén szerepel):

"Odaálltam elé, és mondtam, hogy sunyi gyáva alak. Hosszas keménykedés után bocsánatot kért, mert tényleg nem voltam ott. De kijelentette, hogy ezentúl ő is mindent kiblogol, mert Ági felrúgta az íratlan szabályokat. Szerinte ha nem akarunk ketrecben élő zombik lenni, akkor nem lehet ilyen kibeszéléseket megtenni, amit az Ági csinált."

Zagyva tényleg tagadta az ominozus kijelentéseit, s tényleg rá akarta kenni a felelősséget Vágóra és társaira.
Nekem ez a része nem tetszik Zagyvánál. Nem az, hogy a maga sajátos módján bókolt Osztolykánnak.

Az, hogy Osztolykán Ági nagy dobra vert egy ilyen bagatell és kizárólag rájuk tartozó dolgot, sajnos aláhúzza azt a kijelentésedet, hogy a hölgy egy Mohácsi Viktória 2.0. Direkt arra játszott, hogy megalázza Zagyvát, mikor meg is kegyelmezhetett volna - a semmiért.
KKBK Hitchcock 2013.02.15 04:08:00
Ő volt az ijesztgetés mestere. Tudta, mitől félnek kortársai a legjobban, ravaszul adagolta a feszültséget, és végül mindig sikert aratott: Alfred Hitchcock (Anthony Hopkins) minden idők egyik legjobb rendezője volt, a hátborzongató filmek királya.De ember is volt: vonzották a nők,…..
Február első napjaiban a Beszélő Online hasábjain papírformának megfelelő, lapos és unalmas diskurzus bontakozott ki arról, vajon van-e értelme a holokauszttagadás kriminalizálásának. Révész Sándor írása váltotta ki a tagadás tilalma melletti gyors és elszánt felsorakozást,…..
Frederick (törölt) 2013.02.16 20:55:21
@Kelemen Csaba:

Kedves Kelemen Csaba, dugd fel magadnak azt a revizionista (valójában a hitleri rendszert erősen mosdató) írást, de jó mélyen!
Blogunk kutatási területe, témája filmformát öltött, nem is akármilyet, az egyik legjelentősebb mozgóképes díjat hozta el a berlini filmfesztiválról. A magyarországi bemutató előtt Fliegauf Bence eljött velünk a tárgyalásra, utána beszélgettünk: cigányokról, gyilkosokról,…..
Frederick (törölt) 2013.02.16 12:11:27
@szájhúzó kutya:
@Éhes_ló:

Szánalmas, ahogy Fliegauf Bence élősködik a legyilkolt áldozatokon: az ő tetemükből nyer anyagi és kapcsolati tőkét, ragassza be magát a "magyar művészfilmi kánon"-ba, teszi magát milliárdossá. Jobban működő országokban (teszem azt Hollandia) meghurcolnák az ilyet halottgyalázásért.
Intel + girls – írtam be a Google-be jóhiszeműen, amikor nekiláttam anyagot gyűjteni ehhez a poszthoz. Két nemzetközi hír foglalkoztatott ugyanis, mindkettő mögött a mikroprocesszorgyártó multicég gender-érzékeny és éppen ezért meglehetősen szimpatikus társadalmi…..
Frederick (törölt) 2013.02.11 21:14:03
@MissPlum: Valószínűleg nem voltam világos, de picit azért kiforgatod a szavaimat. Értelemszerű, hogy nem vagyok ellene sem a lányok oktatási esélyegyenlőségének, sem az internethasználatban és -hozzáférésben a férfiak és nők között húzódó szakadék szűkítésének.

Ugyanakkor egyre jobban azt látom, hogy az uralkodó feminista irányzatok elfogadják a tőkés rendszert, és a Nő emancipálását a tőkés rendszerben képzelik el. A feminizmus főbb irányvonalaiban már nem antikapitalista, hanem inkább reformkapitalista: hisz egy emberarcú kapitalizmusban. Én pedig, hasonlóan TGM-hez, kicsit szkeptikus vagyok az ilyenfajta utópiákkal szemben. Viszont, ahogy a cikked is mutatja, te inkább a mostani gazdasági rendszerben képzeled el a nők és férfiak közötti egyenlőség kiharcolását, megteremtését.

Vagyis: én antikapitalista vagyok, te pedig kapitalista vagy - és ezen alapállásból kiindulva közelítjük meg a feminizmus céljait. Mondhatni: nem értünk egyet pár dologban. Jó, nem baj, van ilyen.

"A legnagyobb bevétellel rendelkező amerikai cégeket rangsoroló Fortune 500 listán csupán 20 olyan cég szerepel, a hol nő a vezérigazgató."

Végül is nem mindegy, hogy aki engem kizsákmányol, az férfi vagy nő? Egy nőnek ugyanúgy legyen joga kizsákmányolni vagy elnyomni az értéket teremtő munkásosztályt, mint egy férfinak?

Számomra a tőkés rendszerrel kiegyező feminizmus (ne adj Isten, a gender studies-t a neoliberális eszmékkel ötvöző boszorkánykonyha) az elfajzás.
Vörös jelek a Hadak Útján: Hunniában valami készül, Rongyos hadak, roppant hadakSeregelnek vígan, vitézül. Máma Tűz-ország Magyarország, Fagyott testét a láng befutja. Csoda esett. Földre esett, Benépesült a Hadak Útja. Százezernyi parittyás Dávid Készül bízón,…..
Frederick (törölt) 2013.01.23 08:29:09
@murcielago:

"nemdebár?"

Annyira nem méllyedtem bele Derrida munkásságába. Mondhatni: csak belekóstoltam. Ahogy annak a felfúvalkodott Fukuyama-nak a "történelem vége" elméletét dekonstruálta (miszerint a liberális demokrácia a legjobb állapot, ami elérhet az emberiség), kifejezetten tetszett.

Ugyanakkor a politikai nézeteinek többsége szart sem ér (hasonlóan Foucault-éhoz).

Derrida szerint Marx gazdaságelmélete "marhaság", a történetfilozófiája "veszélyes mítosz". Az még úgy-ahogy kiderül az írásaiból, hogy miért "veszélyes mítosz" a történetfilozófiája, de hogy miért "marhaság" a gazdaságelmélete, nem derítenek fényt az írásai.

Derrida szerintem egy beképzelt intellektuel. Akit ma dívat olvasni a rendszerkritikus baloldalon.

A dekonstrukció jó módszer, csak értelmesen kell használni. Lerombolni, ami avítt, és felépíteni, ami jobb helyette. De az, hogy mindent leromboljunk a sárga földig, nincs értelme.
Frederick (törölt) 2013.01.23 13:36:39
@murcielago: Szegény Derrida, valamit nagyon elrontott nagy igyekezetében! :)

"Argggh... megjavítom a világegyetemet!" - erölködik az istenember (a magát Istennek képzelő ember).
Valamiért nem megy neki.

"ha most mondanék egy nevet, pl Konrád György, akkor arra kitérnél a tanulmányodban??"

Szerintem kitérek Konrád Györgyre.
De miért olyan fontos neked Konrád György? Mitől "kedvenc"?
Frederick (törölt) 2013.01.24 09:26:59
@murcielago: Milyen érdekes!

Ady Endrétől eljutottunk a posztmodernig!

:)))
Kossuth-díjas magyar író, költő, irodalomtörténész és műfordító. Kornissal tán nem kedvelik egymást. Aki többet akar tudni, az majd megnézni a wikipédián. A már unalomig ismételt Spiró-vers (és aztán annak erősen "szubjektív" elemzése):             Spiró…..
Frederick (törölt) 2013.01.15 11:16:52
@tesz-vesz: Itt egy kritika a Fogság c. regényről:

lnpeters.sfblogs.net/2010/11/29/spiro-gyorgy-fogsag/
Frederick (törölt) 2013.01.16 15:08:26
@tesz-vesz:

Én végigolvastam. S furcsálltam, hogy milyen negatív képet fest az ókori római zsidó közösségről. Egyetlen pozitív zsidó karakter van benne: Uri apja - az ő társaságát is a könyv elején élvezhetjük, aztán Spiró kiírja a sztoriból. Maga a főhős, Uri ugyanolyan kisstillű alak, mint az összes többi zsidó a regényben.

Nekem ez tetszett benne: hogy iszonyatosan ironikus képet fest a zsidóságról. Semmi politikai korrektség. S szerintem annyira posztmodern a regény, hogy az ember érzi: ez nem az ókori zsidóságról, hanem a jelenlegi zsidóságról fest egy elég kegyetlen tablót.

Egy helyen lehülyézi a zsidóságot. Sőt, egy hosszú jelenet erejéig a Holokauszt-vallással élcelődik, relativizálja a groteszk és az abszurd eszközeivel.

Elvileg mondhatni Spiróra, hogy önostorozó zsidó. De az önostorozó zsidó nem tagadja meg zsidóságát. A híresztelések szerint Spiró nem tartja magát zsidónak, amikor vérségileg az. Így csak öngyűlölő zsidó lehet - zsidó származása ellenére megtagadja zsidóságát.

A legnagyobb probléma, hogy magyarnak sem tartja magát. Hiszen tudjuk, kicsiny népünk a "szarból jött". Spiró nem zsidó, nem magyar, hanem kozmopolita, valójában gyökértelen. Iszonyú lehet így élni, vegetálni a világban.

A Jézus-jelenetről annyi: megjelenik a regényben Spiró ateizmusa, meglehetősen primitíven, egyszerűen, felszínesen. Engem kimondottan untattak ezek a részek.
Frederick (törölt) 2013.01.16 21:18:57
@tesz-vesz:

"a jézus-jelenetben hogy jelenik meg spiró "ateizmusa" konkrétan? amit én kereszténygyűlöletnek érzek inkább"

Na jó, valószínűleg neked van igazad. A Jézus-pocskondiázás inkább keresztényellenesség. Néha nehéz meghúzni a határt az ateizmus, a keresztényellenesség és az antiklerikalizmus között – mikor a három dolog nem ugyanaz (bár Spirót mindhárom jellemzi).
Nagy valószínűséggel Spirónak a judaizmussal és a kereszténységgel szembeni ellenszenve (mindkét vallás megkapja a magáét a könyvben) egy mélységes ateizmusból táplálkozik.

„holokauszt? milyen a mostani zsidóság?”

Mondjuk ehhez ismerni kéne a Fogság c. művet. Tele van negatív ábrázolásokkal, megjegyzésekkel, a zsidósággal kapcsolatban. Ha ezt magyar ember írja, akkor valószínűleg botránykönyv lenne a balliberális szekértábor szemében.

Holokauszt? Van egy pogrom jelenet, ahol rengeteg zsidót elpusztítanak a görögök. Urinak van egy rövidke eszmefuttatása arról, hogyan fog később spirituális jelentést kapni az egész, hogyan lesz kultusz a pogrom, hogyan fogják betegesen, irracionálisan imádni a tragikus eseményt. Nehéz ezt így leírni, fel kéne lapozni a könyvet.

Ha igaz az előbbi eszmefuttatásom, hogy Spiró igazából a jelenlegi zsidóságot mutatja be az ókori zsidóság köntösében, akkor: kicsinyes, a bajban összetartó, de a baj elmúltával egymás torkának eső, babonás, pénzsóvár, mindenkit hitellel tönkretevő, a hatalomba magát befészkelő, befolyásos, helyenként rosszindulatú, néhol ostoba, néhol tudálékos népként.

Azt nem mondanám, hogy zseniális könyv, de kimondottan érdekes, sőt esetenként bátor. Lehet, hogy egyszer újra fellapozom, és majd benyomok egy-két idézetet a blogra a zsidósággal kapcsolatban. (Bár félve, mivel szerintem időnként ezek a vélemények Spiró részéről nem megalapozottak, hanem csupán a tömény rosszindulat megnyilvánulásai.)
  Apokrif Zakatol a szentcsalád Isten tömi Máriát, József nem tud elaludni, keres valami piát. Nem lel, felkel. Pizsamára húz fel inget és gatyát, lemegy a Háromkirályba, hogy egy fröccsöt legalább --- --- "Megint Isten?" --- "Az hát, megint." Sóhajt, nagyot húz, és legyint:…..
Frederick (törölt) 2013.01.15 11:11:22
@tesz-vesz:
@Alvinczi E:

Bár nem kivánom felmelegíteni a disputát, de van itt egy érdekes elemzése az Apokrif-nek (ami egyébként egy nagyesszé töredéke):

lnpeters.sfblogs.net/2013/01/03/szerelem-es-lira-lviii/
Frederick (törölt) 2013.01.16 14:51:42
@tesz-vesz: Ugyanúgy rossz versnek tartja az Apokrif-ot, mint te (és ÉN). Ugyanúgy rossz költőnek tartja Petrit, mint te (és ÉN).

Csak más a stílusa, mint neked. Ennyi.
Frederick (törölt) 2013.01.16 21:02:40
@murcielago: @tesz-vesz:

Szerintem nem kéne összekeverni a személyeket. A sztori a következő:

Tesz-Vesz és egy bölcsész, aki különféle álneveket használt a blogon, összevitáztak a Petri-témán. A vita stílusa erősen ingadozott az igényesség és az igénytelenség között. Hol Tesz-Vesz mondott okosat és butát, hol a bölcsész mondott okosat és butát. A tiszteletet egyik sem adta meg a másiknak. A végén abbamaradt a vita.

Én néha beleszóltam a vitába.
Most pedig belinkeltem egy esszétöredéket, amelyben található egy Apokrif-elemzés egy L. N. Peters nevezetű úriember tollából.

Ennyi.

"Hogy lehet így bánni egy költővel, akinek a tehetségét maguk is érzik? Hogy lehet így megalázni? Hadd üsse meg a bokáját a Gyuri, majd jót röhögünk rajta, utána megélünk az emlékébő"

Itt szerintem L. N. Peters arra utalt (ironikusan), hogy Petri a hatalom bábja volt irodalmi tevékenysége alatt, az Apokrif nevezetű szörnyűséget pedig politikai okokból engedték megjelenni nyomtatásban.
A Jobbik június 14-én határozati javaslatban kezdeményezte Károlyi Mihály szobrának eltávolítását a Kossuth térről. A javaslat szerint a nemzeti összetartozás terén csak olyan történelmi személyiség szobrát szabadna felállítani, „aki munkásságával Magyarország…..
Frederick (törölt) 2013.01.15 12:12:37
@fam: Bár nem biztos, hogy már feljössz ide, de azért leírom a véleményem. Szerintem nem azért agyonsztárolt celeb Tisza István, mert az őszirózsás forradalomban kicsinálta néhány forradalmár.

Hanem azért, mert legendát gyártott belőle Szekfű Gyula és Tormay Cecile. Szekfű Ady Endrével, Tormay Károlyi Mihállyal párosította, egy amolyan hagyományőrző-progresszív viszonylatban. És természetesen a párosításból Tisza, a "hagyományőrző" került ki győztesen.

Szekfű Gyula és Tormay Cecile a Horthy-rendszer vezető ideológusai voltak, ma pedig a gagyisztika alján lubickoló radikális jobboldalnak az eszmei kútfői.

Vagyis a helyzet rosszabb. Tisza nem azért etalon a szélsőjobbnak, mert megölték a vörösök. Azért etalon, mert ezt írta róla Szekfű és Tormay.

Tipikus mintakövetés, a legapróbb gondolkodás nélkül. A droid árnyaltságra nem törekszik, vakon követi a dívatot.
Ángyán József, Révész Máriusz és Kovács Ferenc rekordnagyságú büntetést kaptak, amiért a frakciófegyelmet megszegve nemmel szavaztak az Alaptörvény harmadik módosítására. Vajon az ilyen büntetés összefér-e a szabad mandátum elvével? És milyen jogi relevanciája van a…..
Frederick (törölt) 2013.01.15 11:24:39
@tesz-vesz: És mi van, ha az igazi Spiró Györggyel beszélsz? :D
KKBK Semjén, a funkcionárius 2012.12.20 00:28:00
  Semjén: "az egyes társadalmi csoportok problémáit csak a Fidesz-KDNP-szövetség oldhatja meg". Ezért jelennek meg a konfliktusok is a szövetségen belül - tette hozzá. Példaként említette a Pokorni-Hoffmann vitát, ismét megerősítve: „mi Hoffmann Rózsa mögött állunk, a…..
Frederick (törölt) 2012.12.27 10:07:19
@tesz-vesz: Miért szerepel a Puzsér-cikk? Vicces? Sokat nevettél rajta, és úgy gondoltad, ezért jó helyen van itt?

Sok lényegest szerintem nem mond Puzsér Semjénről.
Frederick (törölt) 2012.12.29 15:21:30
@tesz-vesz: Semmi bajom nincs vele, csak szerintem semmi lényegeset nem mond Semjénről. Ennyi.
Groó Diana 1973-ban Budapesten született, a Kazinczy utca környékén nőtt fel. Filmjeiben rendszeresen megjelenik a közép-európai zsidóság, mint téma. Származását élete fontos momentumának vallja. „A zsidóság – életem része; a származásom miatt, és mert izgat ez a…..
Frederick (törölt) 2012.03.09 12:28:21
@Otido: Aser nem reagált a mondanivalómra.
Frederick (törölt) 2012.12.13 10:07:51
@tesz-vesz: Hamarosan a magyar köztelevízióban is menni fog a Csak a szél.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=602045#null

Biztos megnézem, egyrészt kíváncsiságból, másrészt mert szívesen írnék róla egy kritikát. Valószínűleg egy tömény giccs. Már maga a cím; hogy lehet egy ilyen csöpögős címet adni egy újrealista filmet? A másik, ami kibaszta nálam a biztosítékot, amikor a bemutatófilmben operál azzal a nyolc éves roma kislánnyal, miközben szedi a virágot, lenge öltözetben. (Erre a burkolt szentimentális pedofilizmusra biztos kihegyezem a kritikát. Már a Hannah Montanába is irritált, hogy egy 14 éves kislányt öltöztetnek szexi rucikba.)

Csak adja a tv... :)))
Frederick (törölt) 2012.12.27 10:02:01
@tesz-vesz: Ha majd adja a köztévé, szólok neked is. Egyszerűen nem találom a cuccot az interneten.
KKBK Jézus karácsonyról 2012.12.15 00:40:00
  "És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti az alvilágban "..
Frederick (törölt) 2012.12.27 10:00:51
@tesz-vesz: Remélem, jól telt a karácsony! Ugyanilyen kellemes szilvesztert is! :)
Nem akartam hinni a szememnek, de aztán összeállt a kép. Pedig ma nagyszerű dolog történt. Egy jobbikos nyomulást fél pályás útlezárással és részvételi fölénnyel akadályoztak meg veszprémi pártok - így a DK, az MSZP - és több civil szervezet, például a Szolidaritás. Az…..
Frederick (törölt) 2012.12.23 20:13:33
@lajos0: Nem tudom, láttad-e, de megszólalt egy másik díszlakáj is:

nepszava.com/2012/09/velemeny/para-kovacs-imre-torvenytol-sujtva.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201212

Para-Kovács Imre már akkor ellenszenves volt nekem, mikor a Svung c. műsorban el kezdte csúnyán megalázni Puzsért.

Dehát mit is látna szívesen ez a fasz a szólásszabadság védelme melletti kiállás helyett?

Egy állami erőszakkal felszámolt Barikád magazint? Egy elvágott torkú Vona Gábort, egy véresre erőszakolt Morvai Krisztinát, egy agyonlőtt Novák Elődöt? Egy Magyar Gárda-tűntetés rendőri erőszakkal való szétverését? Egy lemészárolt JOBBIK-ot? Felakasztott JOBBIK-os politikusok püffedő holttestét a lámpavason, melyet játékosan meglegyint a szél?

Valószínű!

Para-Kovács erőszakhoz való óhatatlan vonzódása már akkor megmutatkozott előttem, amikor dicsérő sorokat írt a 2006-os tűntetők ellen bevetett rendőri erőszakról. Neki ez tetszett!

De legalább az LMP előtt kiderül, ki velük és ki ellenük.
Úgy látszik, Para-Kovács ellenük.
Gréczyblog Sólyom és Kövér 2012.12.23 09:28:25
Kövér László - vélhetően értesülve az Alkotmánybíróság döntéséről - beüzent Sólyom Lászlónak. Azt mondja a szókimondó, náciknak dísztemetést rendező, az ellenzéket semmibe vevő fideszes házelnök, hogy az általuk korábban köztársasági elnökké megválasztott…..
Frederick (törölt) 2012.12.23 12:18:52
Kedves Gréczy Zsolt!

Ezt küldi Önnek a Türelem nick nevet viselő kommentelő a Mandineren.
Szerintem fogadja meg!

"Önnel bizonyára sokan egyet értenek, de talán többen vannak azok, akik nem.Én most nem is erre szeretnék reagálni. Csak szeretném kérni, javasolni, hogy most, a különböző vallású, felekezetű, vagy éppen nem hívő honfitársaink számára is közelgő szeretet ünnepe előtt próbáljon meg valamilyen egyetemes elfogadottságú, az emberi nagyságot kiemelő, mindenkit egymáshoz közelítő, érdeklő, érintő témát választani. S próbáljon meg leírni olyan sorokat, amelyekben végre nem a harc szerepel, mint a maiban. Most tegyük le egy kicsit a fegyvert, s majd az ünnepek után újból előveheti a csatabárdot, harcolhat reggeltől estig, amihez sajnos mindig fog találni a kardot még jobban csörgetőkre. Írhatna arról, hogy a globális felmelegedés kipusztulással fenyegeti a karibukat, a jeges medvéket -, de hogy az emberekről sem feledkezzünk meg, első lépcsőben az említett állatokkal az eszkimókat, persze ők majd délebbre vándorolhatnak -, de szakértők szerint 2020-ban már Európában is nagyon komoly válsághelyzet alakulhat ki a globális felmelegedés okán. Azután itt sorjáznak az európai közösségeket is érintő humanitárius katasztrófák. Sok sok megoldatlan kérdés áll előttünk itthon és tágabb környezetünkben is. Az alattunk süllyedő világról csak szándékosan elteri figyelmünket a politika, egymásnak ugrasztanak népeket, népcsoportokat, s miközben ezek egymást gyilkolják ténylegesen, vagy mentálisan - miként történik ez hazánkban is - , addig tömegek, országok válnak még jobban földönfutóvá, kisemmizetté.Elég nagy gond a környezetszennyezés, de legalább próbáljuk meg mérsékelni a lelkek szennyezését. Próbáljon meg Ön is a jó felé fordulni, felfedezni önmagában az egyébként mindenkiben meglévő szeretetet, megértést, nyitottságot. S Boldog Karácsonyt kívánok Önnek!"
Frederick (törölt) 2012.12.23 20:09:14
@kvasztics47: Ne fáradj, Gyurcsány Ferenc alázatos jobbágya!

"Már oda jutottunk, hogy Sólyom is felelős a nyolc évért. (Amely amúgy ezerszer jobb volt, mint az utóbbi majdnem három.)"

Gréczy Zsolt egy nyomorult kis csicska! Én, a családom, a barátaim többsége, az egész környezetem mind a ti nyolc évetekben, mind az ellenségeitek három évében keményen küzdött a megélhetésért, és szenvedett a politikai elit szar döntései miatt.

Annál szarabb ember nincs a szememben (beleértve téged is, Gyurcsány Ferenc alázatos jobbágya), aki megpróbálja bizonygatni, hogy az egyik népnyúzó szarrágó mennyivel jobb, mint a másik, miközben mindkét párt egyformán hozzájárult a magyarországi társadalom megnyomorításához.

Pfúj...!
Manapság egy kedvenc lapunkká vált a Magyar Hírlap. Amióta a minőségi humor kihalt Magyarországról, és ilyen drága lett a kávé, reggelünket bátran nyítjuk Széles Gábor kedvenc lapjával, hiszen egyszerre ér el döngő adrenalinnövekedést, majd a megnyugodás után…..
Frederick (törölt) 2012.12.20 19:35:04
@Otido: Nyugi, kölyök! Fejezd be a hisztériát és érvelj a cikkel szemben! A személyeskedés az ostoba nyikhajok fegyvere (jelen esetben a tiéd)!

Egyébként ne fáradj: azért véded meg a jelenleg Bencsik András alázatos szolgájaként funkcionáló Pozsonyit, mert egy tenyésztésből származtok. Mindketten "monarchisták", "konzervatívok", "jobboldaliak" meg egyéb jelzőkkel ellátott állatfaj tagjai vagytok (akiket egyébként talán ugyanaz a gazda lát el fizetéssel). Az egyik semmitmondó, de magát nagylegénynek tartó nyikhaj megvédi a másik semmitmondó, de magát nagylegénynek tartó nyikhajt!

És most feküdj le aludni!
Szándékosan félreérteni egy nyelvbotlást – hazugság. Feltűzni a sárga csillagot – az áldozatok emlékének meggyalázása. Nácinak bélyegezni a jobboldal kulturális identitását – gyalázatos kirekesztés. Indokolatlan félelmet kelteni – hideg cinizmus. Antifasiszta tüntetést…..
Frederick (törölt) 2012.12.19 10:52:15
Mondhatnánk, hogy nagyon jól tudjuk, milyen világ is a politikáé: nem is kupleráj feltétlenül, hiszen abban korlátozott módon zajlik valamiféle tevékenység, és onnan kilépve az ember attól teljesen elszigetelt szférákba vonulhat el. Inkább a Lila Akác Közhöz hasonlatos világot…..
Frederick (törölt) 2012.12.14 17:02:15
@MézesRozi:

"hú, ez kemény.
állítólag vannak, akik látták, hogy egyszer 10 éve a büfében beállt a sorba egy diák elé."

Ez kegyetlen. Ha tényleg ilyet tett (és esetleg valaki felvette videóra az esetet bizonyítandó), azonnal ki kell utasítani az országból.
Frederick (törölt) 2012.12.14 17:03:23
@pierre bayle:

"Képzeld, aki mesélte, nem magnóval ült benn az órán."

Legközelebb magnóval ülj be az órájára (esetleg kamerával)... és kapd el a bitangot! :)))
Frederick (törölt) 2012.12.14 18:06:03
@MézesRozi: Jókat nevettem ezen a viccen, hölgyem! :)))
Kérem, továbbra se kíméljen minket humorával! :)
Amikor februárban a tatárszentgyörgyi gyilkosság mögött etnikai okokat véltem felfedezni, egy csomóan nekem rontottak, hogy miből gondolom én ezt, biztos csak uzsorás leszámolás volt, cigány elkövetőkkel, és biztos magyargyűlölő vagyok, hogy egyáltalán feltételezni…..
Frederick (törölt) 2012.12.13 10:49:20
@Muad\\\'Dib: Ettől függetlenül, ugye, nem baj, ha szívemből megvettem és elítélem az olyan embert, aki sörétes puskával rálő egy 13 éves kislányra? Ezt, ugye, megengeded?
KKBK A Gyöngyösi-gumicsont 2012.11.28 03:22:00
"Egy ország hírneve attól függ, hogyan viszonyul a zsidóihoz. Minden más csak másodlagos." egy újabb gumicsontot generálnak a komcsik. nem érdemes foglalkozni vele hogy sivítanak, hogy hiszterizálnak. mindenki tiszteleg a zsidóknak, szalutáljunk egyszerre amúgy se éri el az…..
Frederick (törölt) 2012.12.08 10:11:43
@tesz-vesz:

"az lmp-ből meg nem rétem miért távoztak szavazók, nyilván azok is retardáltak akik pont most hagyják ott az lmp-t, el is kéne venni a szavazati jogukat, szerintem ne hallgassunk a közvélemény kutatókra.

ja meg attól is elkéne, aki bajnaira akar szavazni, teljesen ostoba"

Nyugodtan összerakhatod a kettőt! Vannak, akik azért hagyják el az LMP-t, mert nem akar a vezetés Bajnaival szövetséget kötni. Nem baj, lemorzsolódik a felesleg!
Frederick (törölt) 2012.12.08 14:11:47
@murcielago: Tudod, csak az a baj, hogy ha bármelyik parlamenti pártot megkapargatjuk, kiderül róla valami turpisság (pl. a finanszírozás terén). Örülnék, ha az LMP olyan tiszta szervezet lenne, mint a Védegylet (amelyet mellesleg nagy erőből másolt, egy picit meg is haladott szerintem). Az igazság az, hogy szerintem az LMP és a JOBBIK a legkevésbé gázos párt a parlamentben, a parlamenten kívül pedig a 4K! (A Szolidaritás is ígéretes volt, amíg meg nem hajolt Bajnai akarata előtt.)

Gyöngyöspatáról meg annyit, hogy ott senki nem volt egy Raoul Wallenberg - mindenki a maga tőkéjét kovácsolta, meglehetősen hitvány módon.
Frederick (törölt) 2012.12.08 14:12:48
@murcielago: Mellesleg nekem is fájt, amit az LMP (is) csinált Gyöngyöspatán.
Nem csatlakozik az Együtt 2014-hez az LMP. A hosszas vita után 87:77 arányban meghozott döntéssel az LMP a nehezebb és bátrabb utat választotta, amivel ráadásul a párt egy jelentős része, köztük a lemondását azonnal bejelentő Jávor Benedek és Karácsony Gergely nagyon nem…..
Frederick (törölt) 2012.11.29 21:33:15
@tesz-vesz: Schiffer kigyomlálja az LMP-ből a dudvát. Mondjuk nekem a katolikus Jávor egy csalódás volt, mint ahogy a Szolidaritás vezére, Kónya Péter. De csak túlélem! :)
Frederick (törölt) 2012.12.03 20:32:50
@tesz-vesz: Viszonzom. :)

Balczó a keresztény, Novák a díszkeresztény a JOBBIK-ban. :)))