Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lennier

0 bejegyzést írt és 30 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 A budavári marketingszőlő történetét az elejétől fogva követem és az elején (szemben a tabáni műpincék építésével) nagyon is tetszett az ötlet. Kezdeti lelkesedésem azonban fokozatosan alábbhagyott. Két év eltelte és 15 millió forint elköltése után ugyanis a helyzet…..
  Felmerült kormánykörökből, hogy az Andrássy környékét sétálóssá kellene tenni az új múzeumi negyed kiépítésével párhuzamosan. Balázs Attila, építész, a Városépítő bloggere a sugárútról szóló posztjában elmerengett azon, hogyan lehetne átalakítani annak…..
Sőt egyesek szerint a HTC ezt készül bemutatni ma.  Update: éppen most mutatták be. A Pyramidként is futó készüléket véletlenül a brit Vodafone leplezte le, persze gyorsan javították is a hibát, de természetesen elkéstek.Lássuk tehát mit kínál a HTC Sensation:-…..
...de véletlenül sem a bajt, hogy kifordítsuk Ákos dalszövegét. Az út(vonal)keresés manapság éppolyan fontos, mint bármilyen más információ megtalálása a web erdejében. Újabban a határok is határtalanok, autóink pedig arra is képesek, hogy segítségükkel minden gond nélkül…..
Sajnos már sokadik alkalom, hogy ilyen posztot kell, hogy kitegyek a blogra, ráadásul ez az eset egy barátommal történt, ami különösen bosszantó a számomra. Lacival egy ezüst vagy szürke színű autó vezetője bánt el, aztán annak rendje és módja szerint megállás nélkül…..
Úgy vagyok én a hasbeszélőkkel és kesztyűbábokkal, mint a vakondokkal, jó, van, érdekes, de alapvetően felesleges dolog, ha nem lenne, nem hiányozna az emberiségnek. Ez persze csak egy vélemény, az meg olyan, mint a segglyuk, és mindenkinek van belőle, a lényeg az, hogy a Comedy…..
Bár a három induló közül a spanyol CAF adta a legalacsonyabb árat, mások szerint pedig a Skoda - Vagonmas konzorcium volt a fő esélyes, végül mégis a "nevető harmadik", a Siemens és a Newag csapata nyerte a varsói metrótendert. Ezzel eldőlt, hogy ők szállíthatnak 35…..
Lennier 2010.10.19 09:11:56
@ruba: Gondolom ezt az orr részt mi úgy sem kaphatnánk, mert nincs benne menekülőkijárat, szóval azt dolgozzák át nekünk, a többi viszont maradhat... :)
Lennier 2010.10.19 12:13:42
@RAMBO:
215 millió euróba került a Budapestre rendelt 22 db 5 kocsis és 15 db 4 kocsis szerelvény.
Vagyis 170 kocsi.
Az egy kocsira eső ár 355 millió Ft.
(Ebben nincs benne az orrkúpban található menekülőkijárat utólagos beépítésének költsége.)

A Varsóba a Siemens 210 kocsit szállít, vagyis az egy kocsira eső költség 357 millió Ft.
Építős blog Metrós hírcsokor 2010.10.16 13:49:00
MadridOktóber 5-én vehették igénybe először az utasok az 1998-ban megnyitott 11-es vonal új szakaszát a dél-nyugati agglomerációban La Peseta és La Fortuna állomások között.(térkép itt). A 3,2 km-es új szakasz 201,5 millió €-ba került.Érkezik az első szerelvény…..
Jó hírünk van a Battlestar Galactica és a férfias testalkatú szőkenők kedvelőinek: a Helyszínelők hamarosan induló 11. évadába beszáll Katee Sackhoff, a sci-fi-sorozat egyik főszereplője is. Sackhoff Reed nyomozót alakítja majd, egy okos, ügyes, vagány csajt, aki egyelőre egy…..
Az 1960-as, 1970-es években Budapestet is elérte az aluljáró építési láz és leginkább a metróállomások környezetében számos aluljáró épült a gyalogos forgalom számára. Ezáltal száműzték az autósokat zavaró puhatestűeket az utakról és még gyorsabban lehetett…..
Lennier 2010.08.25 11:37:09
@Vilex: Nem hiszem, hogy sokat lendítene a városképen, ha teleraknánk a belvárost (a Hungária-Könyves Kálmán körúton belüli részt) felüljárókkal.
A határidő az határidő, aki bújt, aki nem, jövünk! A Margit híd elméletileg készen van, gyakorlatilag jó, ha decemberben átadják. Az ideiglenes forgalmi változtatásokat viszont megszüntették, nehogy már valami logikusan működhessen ebben az országban. Vitya meg ennek - és…..
Megjelent az Eston menetrendszerű irodapiac-elemzése, amelyben számba veszik, mi mindent adtak át az idén és mi várható jövőre (a fejlesztőknek semmi jó, 2009-ben nem kezdtek egy új építkezést sem). Akit érdekelnek a részletek, kattintson a linkre, én az adathalmazok helyett csak…..
Urbanista Ilyen lesz a Köki 2009.10.15 07:29:00
Elnagyolt skiccek már tavaly nyáron voltak a Köki Terminálról, aztán a Csillagok háborújába illő metróállomást lebontották (amit egyesek lefényképeztek, mások megfestettek) és most az Építészfórumra felkerültek a 2011-re tervezett központ látványtervei. A D3SIGN…..