Regisztráció Blogot indítok
Adatok
alfax

0 bejegyzést írt és 655 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az Apollo 11 program sikere azon a 3 percen múlott, amikor a landolás előtt bekövetkezett hibát a 32 éves programozó Margaret Hamilton elhárította. Ezért Neil Armstrong elhíresült mondata, amikor 1969 július 20-án a Holdra lépett „ Egy kis lépés egy embernek, de hatalmas…..
alfax 2015.07.29 11:32:46
@kvp: ja. ebben a kommentben kicsit több infó volt, mint a cikkben.
Az európai hatásúnak, világpolitikai, sőt történelmi jelentőségűnek beharangozott idei tusnádfürdői beszéd még a jobboldalon is csalódást okozott. Többet mondott el a magyar kormányfőről, mint a dolgok állásáról. Pedig talán fordítva kellett volna lennie. Kiderül…..
Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok tudják, illetve a nagyon öregek emlékeznek rá, hogy régen minden erősen pörgött, ha a pályatempót valaki tartani akarta vele, még a nagy V8-asok, sorhatosok is, a kisebb…..
alfax 2015.07.19 21:59:22
@tlantos: "nyaralni meg nem megyünk olyan autóval..."
hát azt gondolom, hogy ti nem mentek.
1. rész: A 10 legkreatívabb posztapokaliptikus film 2. rész: 10 zombifilm, amit látnod kell 3. rész: 10 (nem is annyira) posztapokaliptikus film, amit látnod kell 4. rész: 10 B- és Zs-film, amit látnod kell 5. rész: 10 posztapokaliptikus film, amit látnod kell majd Elérkeztünk az…..
1. rész: A 10 legkreatívabb posztapokaliptikus film 2. rész: 10 zombifilm, amit látnod kell Itt az ideje, hogy nagy lendülettel felrúgjam az idáig lefektetett szabályaimat: míg az eddigi összeállításokban kínosan ügyeltem arra, mi számít posztapokaliptikusnak és mi nem, ezúttal…..
alfax 2015.06.26 00:02:17
@Bockó: faszt.

egyébként nem tudja valaki, hogy mi az a film a 60-as 70es évekből, ami úgy kezdődik, hogy mutatnak usába egy csávót, aki köp egy barnát, és a köpést lassítva mutatják. aztán jön egy másik csávó helikopterrel és valami csudaság történik, de onnan már nem láttam. a köpéses jelenet az nagyon megfogott, és sztem valami scifi vagy posztapokaliptikus téma lesz.

a másik meg amit nem találok, kicsi kormban láttam, hogy az emberek valamilyen bunkreben élnek, és papírból csinált pépet esznek. 70-es 80as évekre tippelek, usa.
alfax 2015.06.26 17:29:17
@danialves: kössszii, tényleg ez az, mióta keresem......
Állítólag a rockzene undergroundjában már jó ideje tombol a retróhullám, aminek magyar térhódításáról mindent elmond, hogy a vintage rock egyik legfelkapottabb üdvöskéje, a körülményekhez képest még itthon is elég jó sajtóval rendelkező Year of The Goat első magyar…..
Már csak egy hónap van hátra az indulásig. Az autó köszöni jól van, épp motor nélkül heverészik a hűs garázsban, mint aki jól végezte dolgát. Magánál a motornál teljes a fejetlenség, pontosabban a hengerfejetlenség, épp most várja, hogy összerakjam (a poszt végére már…..
Az atv hírműsorában a Rezesova-baleset rekonstruálásáról szóló riportot vezették fel éppen, a bemondónő pedig azt szerette volna elmondani, hogy míg a négy ember halálát követelő közúti balesetet okozó szlovák milliomosnő nem ment el a tragédia rekonstruálására, az…..
alfax 2014.06.23 11:12:28
@sixx: bruttó 7 másodperc alatt ki lehet, de csak akkor biztos, ha megnézzük.
alfax 2014.06.23 11:13:08
@sixx: nem is nézek upworthyt.
Az összes valamire való brit újság, majd annak nyomán az egész magyar sajtó felhördült, hogy jaj kérem hajléktalantüskék vannak Londonban. Nem igazán értettem a hirtelen kiakadást. Ennyi erővel azt a szenzációt is megírhatták volna, hogy a narancsízű bubis üdítőkben…..
Az egésznek az okozója Lacus barátom, aki megdobott egy levéllel valamikor január végén. Mert mint minden, a végén beláthatatlan következményekkel járó projekt az életemben, ez is ilyen ártatlanul kezdődött, hadd idézzem: „ha már azért vettem motort, hogy együtt menjünk…..
alfax 2014.04.21 16:00:00
alfax 2014.06.22 16:24:08
@Sam8888:
Kacsa rendszeresen szokott indulni a budapest-bamakón, mondjuk nem mindig ér végig :)
Honnan indult és hogyan építette fel Arnold Schwarzenegger karrierjét? Miként segítették munkáját, kik támogatták és mi az, amiért a mai napig tisztelettel beszélünk róla? Ezúttal megpróbáljuk a végletekig kivesézni Arnold sportpályáját, egyrészt azért, mert mi is…..
alfax 2014.06.18 13:53:52
@$$$=$$$: élő szövet fémvázon
Belsőség Mára ennyi elég is 2014.06.12 13:48:17
Pilóta: Skip Stewart (Pitts S-2S Special)Motoron: Cody Elkins Cameron Air Show 2014Cojones from Hell, tisztelet kimaxolva. ..
alfax 2014.06.12 17:55:38
Hollywoodi filmeseknek köszönhetően sokszor párhuzamos univerzumba repítjük magunkat, ahol a látvány kedvéért felülíródnak a fizika törvényei, a dramaturgia pedig játszi egyszerűséggel szabadul meg az ésszerűség, a történelmi tények és a valóság fojtogató…..
Olyat már láttunk, hogy egy közterület elkezd bódésodni. Olyat is, hogy még át sem adták, de már bódésodik. De olyat, hogy egy még javában épülő tér szélén már ott dekkol a gyorskaja-lakókocsi, ami elvileg egy évig marad, na olyat még nem. Tudom, tudom, miért olyan nagy…..
alfax 2014.06.06 17:01:10
Világpolitika Szubjektív Trianon 2014.06.03 15:12:46
Magyargyűlölet a palotában?   Egy „turáni törzs”, akiket semmi más nem motivált, csak a kisebbségek szolgasorsba döntése..? Érdekes, de annál meghökkentőbb idézetekkel, illetve a közvélemény előtt kevésbé ismert összefüggések feltárásával próbáljuk érzékeltetni…..
Belsőség Heti merítés 2014.05.25 09:38:55
A legjobb kisautó! Soha nem hagyott cserben! Voltam vele Monte Carlo-ban, Olaszországban is többször. Meg lehetett tanulni rajta, hogyan kell kicsi és lassú autóval sportosan vezetni. Georg, az elegáns hódító! Nagy a szélzaj, hiszen nem nagyon áramvonalas, és a motorzaj is…..
alfax 2014.06.03 15:19:06
Pedig a kacsa elég gyors, a korabeli doksik szerint:
media-cache-ec0.pinimg.com/736x/85/14/41/8514411c77ed61a3f1c247b6d7d3ad42.jpg

Amúgy a DS ítélet már volt a heti merítésben...

@Zsola,mazsola: Milyen hibákra gondolsz? A féltengely kattogását nem vizsgálják az OT vizsgán.

Egyébként vsz egy DS-t apróbb hibákkal is átengednek, mí egy Trabinak elég pöpecnek kell lennie ahhoz, hogy átmenjen.
A megvalósult jóléti kapitalizmus? Mindannyian ismerjük Henry Ford nevét. Azonnal beugrik mindenkinek a T-Modell, a futószalag, néhányaknak a Nemzetközi zsidó c. munkája is... ennél többet azonban általában nem tudunk róla. Pedig Ford egy rendkívül érdekes személyiség, aki nem csupán gyáros volt,…..
Most tényleg, mennyire kell agyatlannak lenni ahhoz, hogy egy utasokkal tömött busszal belehajtson valaki egy csőtörés miatt az aszfaltból feltörő szökőkútba? Még ha csak szimpla csapvíz lőtt volna fel 20 méter magasba, sem próbál meg épeszű ember áthajtani a vízsugár felett.…..
alfax 2014.05.29 17:22:04
Lehet finomkodni, lehet kertelni, de keleti szomszédunk, Ukrajnai gyakorlatilag háborúban áll Oroszországgal. Márpedig egy ilyen háború a legkomolyabb európai konfliktus nagyon régóta: az egész világ feszült figyelemmel kíséri, hogy mi lesz a vége ennek az egésznek. És bizony, ha…..
alfax 2014.05.14 18:14:30
Mi történt VALÓJÁBAN?

Ukrajnának volt egy megválasztott, erősen oroszbarát vezetése, és Ukrajnának kezdtek nagyon szarul menni a dolgok gazdaságilag.
Miután a vezetés nemet mondott az EU közeledésére, tíz hónappal a választások előtt "spontán" forradalom tört ki erős nyugati titkosszolgálati támogatással (ugye még ma sem tudjuk, kik lőttek a Majdanon, de tudjuk, hogy amerikai magánhadsereg is van a térségben) és elüldözték a vezetést.

A megválasztott vezetés helyét átvette egy önjelölt kormány, aki aláírta a szerződést az EU-val, IMF hitelt fog felvenni, az amerikai alelnök fiát épp tegnap választották a legnagyobb ukrán gázcég elnökségébe, stb. Egyszóval a nyugati gazdasági körök, multinacionális vállalatok "lobbija" (amelyek irányítják az EU-t és USÁ-t ) lecsaptak nyugat-ukrajnára. Az oroszok meg lecsaptak K-ukrajnára.

A marakodás még megy, zavarosban a legjobb halászni, így hagyják eszkalálódni a helyzetet, és minnél többet kikaparni maguknak.

Ami lesz: NATO bázisok, vsz. nukleáris fegyverek K-Európában, ezzel befejeződik az az átrendeződés, amely során az oroszok kivonultak, nyugat pedig bevonult K-Európába, hogy a szovjetekhez hasonlóan kiszipolyozza teljesen.

Ez a K-európai sors, egész addig, míg nem fog össze a keleti blokk és önálló erőként képviseli az érdekeit. Erre pedig nem sok remény van. Divide et impera, mi csak utáljuk a szomszédainkat.

A trianoni döntés azért volt nagyon okos, mert feszültséget hagyott egy jó nagy területen, garantálva, hogy nem tudunk összefogni.
A magyar kormányfő Horvátországra támadt: "A miénk (horvát)Baranya és a Muraköz!" Ezzel a vészharangkongató címmel és alcímmel, ám tartalmában nem magyarellenes és nem orbánellenes cikk jelent meg címlapon az egyik legnagyobb horvát hírportálon, a…..
A minap Szanyi Tibor „pofátlanságnak” nevezte azt, hogy az euroszkeptikus Jobbik részt vesz az Európai Parlamenti választásokon. Ezt azzal támasztotta alá, hogy aki nem vallja magáénak az EU alapértékeit, mi több, felveti a kilépés lehetőségét, az ne vegyen részt a szervezet…..
disrupt Cuki diktátorok 2014.04.28 12:55:06
A diktátoroknak is volt (?) gyerekszobája.  A diktátorokat cikizni mostanában menő. Persze nem akkor, ha az uralmuk alatt élünk, csak tisztes távolból. Nálunk is szerepelt már Putyin seggdugó formájában (18+) és nemrég bemutattuk a Riporterek Határok Nélkül fanyar…..
A magyar sajtóban úgy tűnik lecsengett a téma. Felülírt mindent a választás. A CNN-en is hátrébb szorult. Napokig felváltva ment Ukrajna és az eltűnt maláj gép, aztán jött egy helyi lövöldözés az USA-ban. Észtországban is mára azért jóval nyugodtabb a helyzet, valahogy túl…..
alfax 2014.04.16 15:58:29
@maxval a gondolkodó birca: te látom, túl sokat nem tudsz a témáról. Nekem magyarként 3 évig kellett várni a magyar állampolgárságra, az észt állampolgárság egy hét alatt megszerezhető.

JA, hogy valaki 40 évig él észtországban és nem tud megtanulni alapszinten észtül? Mert amikor érkezett akkor gépfegyverrel beszélgetett?
alfax 2014.04.28 12:34:42
Szépen beledurrantott a nulláslisztbe pár hete egy brit lap, amikor világgá kürtölte, hogy a Wizz Air egyik London-Budapest járatának 293 próbálkozás közül egyszer sem sikerült késés nélkül elindulnia. A magyar sajtó ahogy kell, felkapta a hírt, a légitársaság pedig kissé…..
Hiába büszke arra Orbán Viktor, hogy a felcsúti stadion építéséhez nem vettek igénybe állami pénzt, az építtető alapítványhoz befolyt több milliárdos társasági adókedvezmény közpénznek számít. „A mi akadémiánk, amely nem pályázik nemzetközi babérokra, köszöni…..