Regisztráció Blogot indítok
Adatok
NagyLevin

0 bejegyzést írt és 90 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Legutóbb arról volt mindenkinek véleménye, hogy a Hallgatói Hálózat együtt tüntetett a Koppány-csoporttal, és, ahogy ilyenkor lenni szokott, mindenki mindenki véleményét előre is megírhatta volna. A magyar véleménypiac első számú vonzereje az, hogy a fogyasztót szinte soha nem…..
Az Ángyán-féle megközelítés az, amelyik a kulcsot jelenthetné az ellenzék számára a Fideszből mára kiábrándult jobbközép szavazók megszólításához. A kérdés az, melyik párt tudja őt vagy néhány hozzá hasonló súlyú tekintélyt leigazolni. (Fotó: MTI) Ángyán József…..
A Fidesz-kormány három év alatt szinte semmilyen hibáját nem volt hajlandó beismerni, különösen nem a korrupciógyanús ügyekben. Most viszont előkerült egy hangfelvétel, mely bizonyítja a trafikmutyit. A pártnak valamit lépnie kell, és sok múlhat a döntésükön. (Fotó:…..
NagyLevin 2013.05.10 11:20:08
Ezek is mind érdekes kérdések, még akkor is, ha a Fidesz - ha még képes felismerni a politikai érdekeit - viszonylag könnyű helyzetben van, akárcsak Schmitt Pál esetében volt. Horváth István - bár egy megyeszékhely polgármestereként nyilván van a megyében némi súlya, azért - némi veszteséggel, elengedhető és kicserélhető, jelentkezők nyilván vannak a helyére. Persze, a teljes frakciónak is mennie kéne, akik ott voltak, közreműködtek és együtt tagadtak a polgármesterrel, de a kirakatba lehet, hogy elég az is, ha csak Horváthtól válnak meg. Viszont az igazán fontos kérdés az, hogy kell-e félniük további Hadházy Ákosoktól, mert ő az igazi főszereplő. Horváth polgármester valószínűleg csak abban különbözik számos kollégájától, hogy nem elég körültekintően választotta ki helyi vazallusait és észrevétlenül be talált kerülni a képviselők közé egy független egzisztencia (állatorvosi praxis), aki - pechek sorozata - valami furcsa szeszélytől vezetve még becsületes ember is. Az a kérdés, hogy megkezdődik-e ennek nyomán lassan az erjedés, ahogy egyre világosabbá válik, hogy veszi át, viszi haza az országot a Fidesz. Hányan mondják azt, hogy ők nem ehhez az ügyhöz csatlakoztak? A lényegi kérdés szerintem az, hogy Hadházy elszigetelt lázadó-e, magányos moralista a pártjában vagy sokan, bár még nem állnak ki a nyilvánosság, de már morgolódnak vagy legalább félre-félrenéznek, zavarban vannak, restellik magukat. Kezdik azt gondolni, hogy ezt azért talán már nem kéne. Szerintem a magyar politika egyik - ha nem a - legfontosabb kérdése az, hogy vannak-e és hányan vannak, mikor és hogyan jönnek elő a Hadházyhoz hasonló önkormányzati képviselők, felügyelőbizottsági tagok, városi elnökhelyettesek és kabinettitkárok.
Orbán három meglepetésszerű vereségbe vezette pártját, mégis a Fidesz első embere maradhatott. Két évtizede elhiteti szélesebb környezetével saját vezetésének nagy ígéretét, miközben mindabból rettentően keveset volt képes megvalósítani. (facebook.com/orbanviktor) A…..
NagyLevin 2013.04.02 10:56:02
A "jobboldal" történelmi vezető szerepének mítosza is kellett ehhez. Aki ezt a helyzetet, ami "jár" a jobboldalnak, biztosítja, de még ez sem kell, ezt az igényt vezetőként megtestesíti, az a helyén lesz és a helyén is marad. Ezt az igéretet Orbán Viktor "megörökölte" a második ciklusban és végérvényesen betöltötte 2002 után. Az, ahogy a szocialisták viszonyultak a kérdéshez, mindenfajta pátoszt nélkülözött, ők csak azt gondolták, hogy majd némi jobboldali átmenet után úgyis mindig visszajönnek, ahogy '94-ben és 2002-ben is. A dolgok rendje, hogy ők mondják meg, merre hány óra, ez azonban független volt lényegében mindenfajta küldetés tudatától, inkább a megszokás táplálta. Ez a meggyőződés is ellentétes a váltógazdaság természetességének tudatával, de kevésbé veszélyes. A hit, a küldetés és a vezető személye immár elválaszthatatlanul kapcsolódnak össze a a magyar jobboldal vezető pártjában, nem véletlen, hogy a "siker" történeti távlatai egyre növekednek, hogy új és új értelmezési keretek ("forradalom","szabadsáharc") tolják ki őket egyre messzebbre. A kormányzati teljesítmény (az, hogy ez erős mezőnyben is a legtragikusabb teljesítményű kormány '90 óta) alig befolyásolja Orbán "géniuszának" megítélését. A "vezetés" megszerzése ugyanis önmagában teljesítmény: a haza nincs ellenzékben, és ez elég. Ha esetleg ellenzékbe kerül, a küldetés, a feladat akkor is megmarad majd sőt. A létező szocializmus évtizedei azzal, hogy az érthető frusztrációt egyre fokozták, csak erősítették ezt a tudatot. Antall József (akinek tartása, jelleme, történeti elmélyültsége össze sem hasonlítható az Orbánéval, már az együttes említésük is sértés Antallra nézve) híres mondata az alámerülésről és a kibekkelésről jó példa erre. Ezek az igények és ambíciók konzerválódtak a történelmi középosztály legjobb képviselőiben is (más kártékony hülyeségek meg másokban konzerválódtak, persze). Csak az segít, ha a létező magyar jobboldal elbúcsúzik ettől a mítosztól, ami fájdalmas lesz, de időszerű. Persze a hozzám hasonlók keveset tudnak hozzátenni ehhez a folyamathoz a várakozáson és azon kívül, hogy igyekeznek nem otrombán számonkérni igényeiket és elmélyíteni a sok tekintetben nem indokolatlan sértettséget.
Az Orbán-kormányt bíráló Kopits György a Járai-féle jegybanki politika egyik legfontosabb támasza volt és a Medgyessy- és Gyurcsány-féle ámokfutás lassításából is kivette a részét. Hazánknak érdeke, hogy a hiteles emberek karakteresen és határozottan…..
NagyLevin 2013.03.29 10:35:22
A diktatúrázós túlzások tényleg kártékony hülyeségek, csak az egitprop-gépezetnek szolgáltatnak érveket ahhoz, hogy bebizonyíthassák, mennyire rendben van minden, hiszen lám, milyen képtelenek már a vádak. Az is igaz, hogy az úgynevezett liberális értelmiség, akik nekem nem elvbarátaim (bár sokukat számos okból nagyra becsülöm), valóban elvesztette szinte minden befolyását a közvéleményre. Ez a helyzet nem is független makacs tévedéseiktől, hibáiktól, de azért "levitézlett generációról" talán méltatlan beszélni. Voltak politikai erényeik is és hát azért a rendszerváltással, ennek kapcsán például - legutóbb - Gyurcsánnyal kapcsolatos kártékony illúzióik ellenére sem szimplán megvetendő, kísértő árnyai a magyar politikatörténetnek. A VV joggal bosszankodik a különben borzalmas kormány ostoba és hisztis kritizálásán, de a Ti véleménytetek sem tűnik sokkal árnyaltabbnak a meg nem nevezett "levitézlettekről". Ez az attitűd, amikor régi ellenszenvek befolyásolják a véleményalkotásotokat, akkor válik igazán problémássá, amikor a Sláger és a Klubrádióról beszéltek. Mindegy, mit gondoltok róluk. A közös szocialista-fideszes frekvenciamutyi semmivel sem kisebb disznóság attól, hogy a Sláger Rádiót jó okkal nem szerettük. A Klubrádió és az NMHH meccse, a médihatóság cinikus gátlástalansága pedig a szólásszabadság korlátozására tett kísérlet, szivatás és aljasság volt, továbbá a jogállami eljárásrendek sokszoros felülírása, egészen függetlenül attól, hogy ki mit gondol a Klubrádióról. Ha nem tetszik Nektek, írjátok meg, bántsátok, kritizáljátok őket, de ettől még a hátlapot nem kell aláírni. Akkor mutatkozik meg, mennyire vagyunk elkötelezettek a jogbiztonság és a sajtószabadság iránt, ha hajlandóak vagyunk indokolt esetben fellépni nekünk nem szimpatikus jelenségek védelmében is.
Ha Áder aláírja a módosítást, pillanatok alatt schmittpáli fogaskerék válik belőle. A kormánypártiak és az ellenzékiek is Orbán katonáját látják majd benne – csak előbbiek ezt dicséretnek, utóbbiak szitokszónak szánják majd. De tényező biztosan nem lesz…..
NagyLevin 2013.03.12 13:55:59
A politikafilozófiai problémafelvetést elszánt demokrataként pontatlannak érzem. Nem a pillanatnyi többség kontra arisztokratikus hatalmi tényezők csatájáról van szó: az AB tagjait a demokratikusan megválasztott országgyűlés delegálja, a híres módosítástól kezdve pedig a politikai többség korlátlan befolyást gyakorolhat a jelölésük vonatkozásában is. A szembeállítás tehát korántsem magátólértetődő. Ezzel szemben az sokkal érdekesebb és fontosabb kérdés, hogy miért nem érdeklik a "többséget" sokak szerint az alapjogok, a hatalommegosztás, a saját jogai tehát és azok intézményes garanciái? Miért nem érzi úgy, hogy ezeket érdemes lenne megvédenie? Hogyan és mennyire érvényesültek ezek a jogok, érezte-e valaha a politikai közösség az alkotmányt közösségisége fundamentumának? Miért volt képes jóformán minden ellenállás nélkül elvégezni - immár szinte maradéktalanul - ezt a rombolást a Fidesz-KDNP-frakció? Ami Áder Jánost illeti, nagy személyes történet esélye rejlik a helyzetében. Áder tehetséges ember, aki bő 20 éves pályafutása alatt nagyon keveset váltott valóra saját lehetőségeiből. Semmi érdemleges politikai tett nem fűződik a nevéhez, ha csak azt nem számítjuk, hogy a 2000-es évek közepén egy időre kissé hátrébb lépett Orbán mellől. Ez a Fideszben elég lehet ugyan a "szuverenitás" látszatának megőrzéséhez, még ez is a politikai autonómia kivételesen merész demonstrációjának tűnhet, de hát ettől azért nem válik Willy Brandttá az ember. Ezenkívül apró kis stiklik, szégyenfoltocskák, mondjuk, a "vakond-ügy". Vele kapcsolatos bizalmunk évtizedek óta van megelelőlegezve számára. Most eljött az idő és mind tudtuk, ő is, hogy gyorsan eljön, a Fidesz gátlástalansága kész helyzet elé fogja állítani. Amikor elvállalta a posztot, felvállalta vele a mostani döntéshelyzetet is. Mi van, ha ebben a nyomorúságos helyzetben hirtelen mégis megszületik az a politikus, akire 20 éve várunk? Szép pillanat lenne és talán teljesen nem is kizárható, hogy így lesz.
A tegnapi Lendvay utcai jelenetek kicsiben megmutatták, hová is jutott a Fidesz húsz év alatt, hogy kikre cserélte le szavazótáborát és kiket hagyott cserben a győzelem reményében. (Fotó: Barakonyi Szabolcs/Index) Hogy a Fidesz-székház ostromának van-e bármiféle…..
NagyLevin 2013.03.08 09:42:44
A '88-as és a 10 évvel ezelőtti Fidesz között sincsen túl sok hasonlóság: engem a legrégebbi Fidesz vonz, a VV-t pedig jól érzékelhetően a lassan inkább már 15, mint a 10 évvel ezelőtti, engem az alternatív-radikális, Titeket a mérsékelt jobbos. De ez már mind nagyon-nagyon régen volt, inkább történelem, mint politika, még ha a tegnapi szembesítős performansz vicces is volt. De inkább csak azért, mert egy régi fiatal adott muníciót a mostani fiataloknak egy autoriter vénember elleni lázadásukhoz. Az egyetlen valódi kérdés az, hogy mit lép Áder. Ő az egyetlen, akiről még nem tudjuk teljes bizonyossággal, mi telik ki tőle. Ángyán bizonyította, hogy derék ember és önzetlenül áll ki a meggyőződése mellett, Pokorni L. Simon, Bencsik János talán még egy-ketten legalább szűken szakpolitikai kérdésekben mutattak némi gerincességet és nagyjából ennyi. Áder azonban idáig még el tudott egyensúlyozgatni a teljes önfeladás és a lojalitás feladása között. Most viszont választania kell. Előélete alapján könnyen lehet érveket találni mindkét lehetőség valószínűsítésére. Sokszor bizonyult erősebbnek a hűsége a szakmai-politikusi tisztességénél, de arra is akadt példa, amikor fordítva történt, bár korántsem ilyen horderejű ügyekben. Most viszont a dolog így vagy úgy, de el fog dőlni és ostoba volna Áder, ha nem tudta volna már eleve, hogy ez a kormányzás rövid időn belül ebbe a helyzetbe hozza, tehát nyilván idejében eldöntötte, mit fog tenni.
A plebejus politika a plebejusoknak szól, a plebejusok világképét emeli piedesztálra és a plebejus indulatoknak ad teret. Ennek a politikának a terméke, hogy futballszurkolók felbátorítva érzik magukat, hogy egyetemistákat fenyegetve vitatkozzanak az egyetemekről. (Fotó:…..
A HÖOK-nek elemi érdeke a tiltakozást a tárgyalóasztalnál megtartani, ahol nincs ott riválisa. Nem is csoda, hogy rögtön bele is mentek egy rossz egyezségbe, melyet a Hallgatói Hálózat és több más szervezet elutasít. (Fotó: facebook.com/orbanviktor) Hétfőn az egyetemi…..
NagyLevin 2013.01.23 11:27:14
Abban szerintem Gellértnek igaza van, hogy a meccs nincs lefutva. Ezt a helyzetet - legalábbis középtávon - már nem lehet trükközéssel megoldani és ezt Orbán nem tudja, azért nem, mert nem ismer politikai, csak kommunikációs problémákat. Viszont a spontán hallgatói és oktatói ellenállás eddig komoly nyomást tudott gyakorolni a kormányzatra és a HÖOK-ra - miért ne lehetne ez továbbra is így? Az a kérdés, mire tudja rákényeríteni a HÖOK-ot azoknak a szervezett tömegereje, akiket, úgymond, képvisel. A HÖOK például most már kénytelen folyamatosan egyeztetni azzal a HaHá-val, akikkel tavaly még szóba sem kívántak állni. Épp ezért tévedés szerintem, hogy ne volna hatékony a HaHa működése, abból a téves megfontolásból indul ki, hogy a bázisdemokratikus működés eleve nem lehet hatékony (pedig Gellért anarchisztikus vonzalmai miatt meg is érthetné akár az intézményes hatalommal szembeni bizalmatlanságot). Mindezt azután, hogy maga Gellért ismeri el és sorolja fel a HaHa munkájától igazán nem független eredményeket. Egyébként a hálózatokat maguk a felsőoktatás szereplői ismerték el legitimnek azzal, hogy bevették őket a decemberben alakult Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum (OFEF) alapítói közé, a Magyar Rektori Konferencia elnöksége, a köz és felsőoktatási szakszervezetek és éppen a HÖOK mellett, vagyis immár a HÖOK sem vitatja a HaHa legitimitását és a kormányzat, ha akarna, remekül tudna tárgyalni az OFEF-fel-hálózatostul.
Bayer Zsolt előszeretettel ismételgeti a jól ismert városi legendát, hogy a gyilkosságok elkövetői között felülreprezentáltak a cigányok. De miért nem válik Bayer a sokadik abszurd állítása után sem végleg nevetségessé és vállalhatatlanná saját közönsége előtt?…..
NagyLevin 2013.01.08 09:55:32
Hát, csak igen kis mértékben győztetek meg. Az "összetett" kérdést mindent összevéve végül mégiscsak "jelentős részben" egy okra vezetitek vissza, ez pedig a politikai korrektség. Ennek tényleg vannak képtelen, ökör túlzásai, de az, hogy egyesek valamiféle társadalmi illemtant javasolnak, néha agresszíven, bevezetni, talán mégsem a fő oka a rasszizmusnak. Az, ha az egyes régiók egészen brutális szociális krízishelyzeteiből kinövő etnikai feszültségeket úgy véljük kezelni, hogy (leíró értelemben akár helyesen) lerasszistázzuk az érintteket anélkül, hogy a kölcsönös kiszolgáltatottságon segíteni próbálnánk, az tényleg gáz, részvétlenség minden szereplővel szemben, de azért nem ez a probléma oka. Az a spekuláció, amely szerint "a cigány közösségekben a mai napig erős" valamilyen "törzsi kultúra", azzal a nem túl bonyolult ténnyel sem számol, hogy nincs egységes "cigány kultúra", nagyon nincs. Ezek a kulturális determinációkból kiinduló "magyarázatok" nem túl okosak és nem is túl vonzóak. A cigány közösségeket egyébként kutatják Magyarországon is, természetesen. Az etnikai konfliktusok kihasználása vagy más természetű konfliktusok etnikai konfliktussá tétele nem a Jobbik privilégiuma volt, amint Bayer esete mutatja. És most derül ki, hogy igenis volt értelme a nemrég megejtett közös antirasszista tüntetésnek teljesen függetlenül attól, hogy Rogán beszéde mennyire volt őszinte (amúgy nem kétlem, hogy az volt, függetlenül attól, hogy egyébként nem sok jót gondolok róla). Azokat a mondatokat számon lehet kérni a Fideszen, számon is kérik és Navracsics tegnapi mondatai jelzik, hogy nem teljesen eredménytelenül (csak így tovább, ne álljunk meg félúton). Lehet, hogy a nyílt rasszizmus már nem csak a pártban, de a Fidesz-közeli sajtóban, a nagyon Fidesz-közeli sajtómunkásoktól sem fér bele többé és ez mostantól már végre a cigányellenes rasszizmusra is vonatkozik. Ez, mondjuk, nem volna haszontalan.
Impotens ellenzéke nélkül a NER nem válhatott volna azzá, ami lett. Íme öt jel az idei évből, amelyek alapján felmerülhet a gyanú, hogy valaki vagy valami lobotómiát végzett a parlamenti ellenzéken. (Fotó: Index) A Nemzeti Együttműködés Rendszerének rendkívül fontos…..
NagyLevin 2012.12.31 11:06:23
A DK-ról kiderült, hogy semmi több, csak Gyurcsány-párt, ez legvilágosabban a plágiumbotrány idején mutatkozott meg, amikor egyetlen pillanatig sem merült fel, hogy ne Ferenc legyen a jövőben is az első ember. A szocialistákkal szembeni egyetlen előnyüket, hogy részben Puch és Gyurcsány konfliktusa miatt szakítottak az anyapárttal, megkísérelték egy darabig a puchizmussal szembeni ellenállásként eladni, de a 2006 őszével kapcsolatos párttevékenység, Vadai Ágnes agresszíven rendpárti blogbejegyzése és Debreczeni könyve, amelyben a megvert Révész Máriuszról felveti, hogy részeg volt, szóval az áldozat hibáztatása világossá tette, hogy a legcsekélyebb mértékben sem az egyesek által várt liberális párt született meg - sőt , a Gyurcsány-párt intellektuális erőfeszítései egyedül Gyurcsány Ferenc tisztázására irányulnak. És akkor még nem beszéltünk Szűcs Erikáról, akinek szociális és munkaügyi miniszteri ténykedése nem volt túl vonzó kicsit is baloldali szavazók számára, a jobboldalról pedig túl sok szavazatot nem remélhetnek. Ez a párt semmi egyébre nem épül, csak Gyurcsány Ferenc személyére, ő meg rég nem olyan fontos már, hogy politikai mozgalmat lehessen rá építeni. Az Együtt 2014 végképp partvonalra tette őket. A Jobbik esete a szokásos. Megpróbálnak jobbról előzni egy világnézetében és kultúraértelmezésében erősen a retrográd jobboldalra tolódott nagypártot és más már nem marad számukra, csak a nyílt rasszizmus. Idáig a Fidesz már biztosan nem követi őket, ezt ők maximum a sajtójukba kiszervezve tudják művelni, a Parlamentben nem, ez tehát biztosan a Jobbiké marad. Továbbá van az ideológiavezérelt szervezetekre jellemző állandó belső feszültség, a kétoldali elhajlókkal, a veszettekkel és az árulókkal szembeni kétfrontos harc. Ha a Jobbik szervezetileg meggyengül, az jó, de az, amivé lehetett, megmutatta, hogy van kereslet efféle szélsőjobboldalra, és addig, amíg nem tudjuk legalább abban a mértékben kezelni a szociális krízist, hogy ne válhasson másodpercek alatt etnikai feszültséggé, amíg egy befogadóbb nemzettudat kialakítása nem mérsékli a kizáró nemzetkép vonzerejét, lesz is. Az MSZP-t, sajnos, túl könnyen intézi el a poszt, sorozatosnak mondható időközi győzelmei az ország legkülönbözőbb pontjain jelzik, hogy nem írhatóak le annak ellenére sem, hogy semmit sem tanultak és semmit sem felejtettek. Ez elég ijesztő és nem fogja megkönnyíteni az Együtt 2014 kényszerű együttműködését velük, épp azért, mert a Haza és Haladás és Bajnai viszont mintha tanultak volna egyet-mást. Az LMP-nek pedig el kéne hitetnie magáról, hogy a párt által képviselt alternatíva nem lilaság, hogy nagyon komoly szakpolitikai potenciál van bennük, hogy például átgondolt baloldali gazdaságpolitika igenis lehetséges stb. Nagy szükség volna rájuk a jövőben, remélhető, hogy ezt végül a párt mindkét szárnya belátja és képesek lesznek megállapodni a szövetségi politikájukról és más, talán ennél is mélyebb ellentéteiket is rendezik valahogy. BUÉK!
Miközben a Fidesz a nyugdíjasok érdekében politizált, legalább retorikájában képviselte a fiatalokat is. Most azonban a nyugdíjasoknak a fiatalokkal kapcsolatos sztereotípiáira ráerősítve próbálják meg lejáratni a tüntető diákokat. (Fotó: facebook.com/orbanviktor) A…..
NagyLevin 2012.12.20 10:30:41
A VV maradéktalanul osztja azt a társadalomképet, amely szerint a társadalom lényegében "mindenki harca mindenki ellen" az állami újraelosztás egyre szűkülő forrásaiért a "jóléti állam vége" után. Nagy és homogén társadalmi csoportok feszülnek engesztelhetetlen gyűlölettel egymásnak, a csoportok közt nincs és nem is lehet semmiféle érdek vagy - pláne - értékközösség, kapcsolat is alig. Ezt a harcot - az oly igen szörnyű tömegdemokrácia (magyarul: általános választójog, igen népszerűtlen jogintézmény Magyarhonban, a másik hülye, én okos vagyok, mégis egyforma mértékben ugathatunk bele a közdolgokba) átkának köszönhetően - többnyire a nyugdíjasok nyerik meg aggasztó számosságuk okán. A nyugdíjasok, vagyis a hazai blogszféra első számú, eminens ellenségei, e tekintetben teljes a világnézeti közösség libi, konzi, de olykor még szoftbalos közt is. A VV nem hajlandó odafigyelni saját szavaira sem: a diákok szerintük "jó mozgósítóerővel bíró szavazói réteg", ugyanakkor a nyugdíjasok "természetes ellenségei", vagyis ha nekik jó valami, akkor a náluk öregebbeknek szükségképpen rossz. De akkor mivel magyarázható a jó mozgósítóképesség, mi hát a "húsz esztendő hatalma". Felvetném magyarázatkísérletként, hogy a fiatal embereket szüleik hozták a világra és ez a helyzet bizonyos rokonságot teremt a két generáció között, annyira, hogy némely szülők megkísérelnének pénzzel beszállni akár a tőlük idegen és velük ellenségesen szembenálló generáció, az ún. gyerekeik taníttatásába is. Vagyis nekik is fáj, méhozzá sokba fáj a felsőoktatási reform, pláne, ha nem tudnak beszállni, mert nincs miből. Továbbá a szülőket is szülők szülték, ők a "fiatalok" vonatkozásában nagymama és nagypapa néven ismeretesek a leíró társadalomtudományokban. Nekik is vannak érdekeltségeik unokáikban. A "fiatalság" ügyét, a "jövő" ügyét mindenki magáénak érzi, érezheti és a tegnap tüntető lányok és fiúk a legtöbbet éppen a társadalmi szolidaritásról beszéltek. A Fidesz meg a korkedvezményes nyugdíjak elvétele idején ingyenélőzött és az aktívakra hivatkozott ( ez az intézkedése még mindig fel-felemlíttetik dicsérően a nyugdíjasellenes egységfront közvetlenül Puzsér Róbert mellett hasító zászlóshajója, az eseményeket amúgy egyre szomorúbban szemlélő mandiner posztjaiban), a rokkantnyugdíjasokat is "aktivizálni" akarná, hogy azok se éljenek ingyér'. Most is épp a tanulás, értelmiségiskedés és az egyetemi ingyenlógás, "büfé-ruhatár szak" azonosítása folyik a kormánypropagandában, az aktivitáshiány, a dologtalanság házmesteres kárhoztatása. Dolgozzanak inkább, ne tüntessenek stb. Tiszta Kádár-retró. A megosztás taktikája nem korosztály, hanem Fidesz-specifikus (lásd HAHA-HÖOK korosztályon belül stb). Olyan szép ez a diákmozgolódás, nem lehetne legalább ebből kihagyni a nyugdíjasok szekírozását?
Az újabb leleplezés után csupán az a kérdés, hogy vajon a Semmelweis Egyetem által alkalmazott erkölcsi minimum az ELTE-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is érvényes-e. (Fotó: Földi Imre/MTI) Akinek eddig kétségei voltak, hogy amit Semjén Zsolt csinált, az vajon…..
Teadélután Testvérek között is 2012.11.01 03:15:55
Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter, jelenlegi oslói nagykövet három évvel ezelőtti egyetemi jegyzetében alábbi mondatot vetette papírra: „azért van, hogy olyan sok roma szellemileg leépült, mert a roma kultúrában megengedett, hogy a testvérek vagy unokatestvérek házasodjanak,…..
NagyLevin 2012.11.01 14:52:31
Kedves Lakner Dávid!

Ez egy egyetemi jegyzet volt. Azzal védeni, hogy hallottunk már ilyet másoktól is, tehát igaz és aki nem hiszi, menjen csak ki a romatelepre és meséljen a rokonok közti szexuális életről utána, szintén elég vicces. Például azért, mert, ugye, nem biztos, hogy ezek az Ön szerint szociokulturálisan determináltan hazug, gyilkolós (nem biztos ugyanis, hogy élve hazajövünk a cigánytelepről), belterjes, anyabaszó, integrálódni gyakran nemigen képes cigányok vizsgáló tekintetünk előtt akarnak nemi életet élni és előtte lehetővé teszik számunkra, hogy családi dokumentumaik segítségével tanulmányozhassuk rokoni viszonyaikat. Tudjuk, milyenek, mindazonáltal csak azért, mert ebben a posztban Ön hazugságra erősen hajlamosnak, ok nélkül gyilkolni gyakran késznek, belterjesnek, vérfertőzőnek és jobbára integrálódásképtelennek nevezte őket, Önt lerasszistázni csak PC-hiszti volna, hiszen többször, nyomatékosan megengedte, hogy vannak kivételek is, akinek sikerült kikerülnie valahogy a szociokulturális hatások alól. És már miért ne írná le egy egyetemi jegyzetben Jeszenszky, hogy a cigányok azért debilek, mert szokásuk vérfertőzni, ha nyugodtan feltételezhetjük, hogy már ő is látott cigányt, de legalábbis hallott róluk és ő is tudja, kifélék. Kell-e még más ahhoz, hogy egy kijelentést tudományosan megalapozzunk? Ha romáék tagadják, az csak azt bizonyítja, hogy a vérükben, jaj, dehogy, a szociokultúrájukban van a hazugság. Sértődjön meg, kérem és tulajdonítsa a liberálisok világösszeesküvésének, ha valaki pusztán ezért lerasszistázná. Abban is igaza van, hogy Jeszenszky lemondását követelni abszurd, síkhülyének nevezése pedig olyasmi, amit az igazság mártírjainak mindig is el kellett szenvedniük, szegényeknek. Mindazonáltal arra felhívnám a figyelmét, hogy a szólásszabadság csak azt jelenti, hogy nem kell a legundorítóbb vélemények hangoztatóit sem sújthatják jogi szankciók azért, amit mondtak. Helyes, hogy így van, senki nem is követelt ilyesmit most sem. Azonban a szólásszabadság joga nem terjed ki arra, hogy uszító és sehogyan sem megalapozott szemétségeket írjunk egyetemi jegyzetekbe, egyetemi oktatónak lenni, nem alanyi jog. A szólás szabadsága mindenkit megillet érdemekre való tekintet nélkül, a nagyköveti kinevezés viszont érdemekhez kötött, legalábbis szerencsés esetben. Ergo azt követelni, hogy Jeszenszkyt, aki erkölcsileg és tudományosan is alkalmatlan, kitegyék az egyetemről, nem sérti a véleményszabadság alapjogát, ahogy az sem, ha némelyek szerint indokolt volna visszahívni nagyköveti pozíciójából is, mert kínos, hogy ő képviseli az országot. Ön szerint, aki egyetért vele, nem kínos, mások szerint igen. Ennek adtak hangot. Síkhülyének nevezni meg éppen nem több, mint élni a szabad szólás jogával. Vagy már szeretni és nagyrabecsülni is kötelező a szólásszabadság nevében Jeszenszkyt? Beszéljük meg, hogy kell nevezni, aki szerint a cigány közösség hazudós hajlamú, gyilkolós hajlamú, vérfertőző hajlamú, belterjes és integrálódni képtelen, ha nem rasszistának, mert akkor elnyomnánk e fontos igazságok kimondásához fűződő jogát, amit a világért sem vennék a lelkemre? Tudom, nem kivétel nélkül minden egyed ilyen Önök szerint és nem is biológiai okokból, csak a szociokultúrájuk ilyen egységesen olyan kiváló és alapos antropológus szaktudósok szerint, mint Ön és Jeszenszky. Szabad-e ezen igazságok hangoztatóit bírálni, esetleg síkhülyének nevezni vagy ez már szólásuk szabadságát fenyegető gyűlöletbeszéd volna? Az, hogy talán tévedni méltóztatnak és nem kellően körültekintőek, még belefér? Vagy inkább legyen kötelező Corvin-láncot adományozni számukra azért, hogy mind a genetikát, mind a társadalomtudományokat ilyen nagy mértékben gazdagították megfigyeléseikkel?
Vári György
Mit kellene még államosítani az időjárás-jelentés után? Például a teljes médiát, újságokat, híradókat, hírportálokat és blogokat, hiszen azok nagy mértékben az MTI híreire építenek. A készülő meteorológiai törvény gyakorlatilag állami monopóliummá tenné az…..
NagyLevin 2012.10.30 12:05:20
Az államosítások legfőbb oka szerintem az az elviselhetetlen érzés, hogy még mindig van valami, amit nem mi irányítunk. Hogy még mindig van egy csomó dolog, amit egyesek csak úgy, maguktól csinálnak anélkül, hogy engedélyt kértek volna rá és mi kontrollálni tudnánk. Ez pedig az impotencia látszatát kelti, amit a Nagy és Legelső Férfiasság nem engedhet meg magának. Illés Zoltán, akitől múltja alapján sokkal többet lehetett remélni, sajnos, mintaszerű Orbán-kormánytag lett. Már a kolontári tragédia utáni látszatkeménykedése is jól dokumentálhatóan egyedül arra irányult, hogy a bűnbakok (a legutóbbi bírói ítélet szerint is valóban felelős MAL) kizárólagos kijelölésével elleplezze a hozzá közel állók felelősségének kérdését: magyarnarancs.hu/belpol/a_vorosiszap-katasztrofa_miatti_felelosseg_-_elterelo_hadmuvelet-74798. Illés szinte már csak olyankor kerül elő, amikor a mostanihoz hasonló képtelenségeket kell megvédenie látszólag a régi önmagát idéző radikális érvekkel, azokra az időkre emlékeztetve, amikor még tényleg hitt abban, hogy az államnak a környezet megóvása érdekében nagyon komolyan és szigorúan kell szabályoznia a piaci szereplők viselkedését. Mai állammániájának azonban - ahogy ez a példa szépen megmutatja - már régen semmi köze ehhez, ez már semmi más, csak a hatalom akarása. A környezetvédelmi intézményrendszert borzalmasan meggyengítették, Illés pedig, aki Pepó Pál minisztersége idején még szembe mert szállni saját kormányával, szinte eltűnt a nyilvánosságból és csak ilyen alkalmakkor kerül elő. Kálmán Olga vendégeként nemrég úgy látta, hogy Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek ombudsmanja (ombudsman-helyettese) lényegében "presztízs"-okokból nehezményezte, hogy 40 munkatársa helyett mindössze 2 maradt, mert szerinte az igazi haditett az, ha 2 munkatárssal is el tudunk érni valamit. Az ember azt hinné, hogy a cél az, hogy elfogadható munkakörülményeket biztosítsunk számára, de kiderült, hogy épp fordítva: direkt arra törekszünk, hogy lehetetlen helyzetbe hozzuk, mert onnan szép nyerni. Hihetetlen, hogy ezen a nívón érvel egy államtitkár egy Tv-stúdióban, hogy simán, szemrebbenés nélkül végig tudja mondani. A Fidesz-KDNP nem valódi problémákat kíván kezelni, hanem - megannyi romantikus képzeletű kiskamasz - ismeretlen, jórészt képzeletbeli ellenségek ellen dicsőséges csatákat nyerni és főleg parancsolni, lehetőleg mindenkinek. Aki államosítja az időjárásjelentést, már nincs nagyon messze Xerxestől, aki megkorbácsoltatta a tengert, mert megelégelte az akkori NER-rel szemben tanúsított tiszteletlen magatartását.
A '14-es szocialista választási győzelem titkos stratégiája csupán a lényegről hallgat: mitől lesznek a párt ígéretei egy kicsit is hihetőek és hogyan fog egyáltalán bárki is újra bízni az MSZP szavában? A napokban nyilvánosságra került az MSZP belső használatra…..
2010-ben az ország döntő többsége változást akart, a nagy változási igényt azonban több mint kielégítette az elmúlt két év. Most egyre inkább kiszámíthatóságot szeretnének a választók – ezt azonban Orbán Viktor szemmel láthatóan nem képes nyújtani. (Fotó:…..
A Balavány-ügyhöz hasonló boszorkányüldözésekkel precedenst fognak teremteni: egy más színezetű kormány alatt jobboldaliakat citálnak majd bíróság elé puszta véleménynyilvánításuk miatt. A múlt héten a Magyar Távirati Iroda keresetet nyújtott be Balavány György…..
NagyLevin 2012.09.10 17:47:23
Kedves Tamás!

Az MTVÁ-ról elég sokan megírták, hogy hírt hamisított. A többszörös hírhamisító munkatárs ráadásul még mindig alkalmazásban áll náluk a honlap adatai szerint. Ennek kommentálására nem is tudom, hogy milyen stílusregiszter lenne adekvát, Balavány mindenesetre bizonyosan nem lőtt túl a célon. Ami pedig külön az MTI hitelességét illeti, annak például a napraforgó-blog története ártott, nem az, hogy néha szóvá találja valaki tenni az efféléket. A posztban felsorolt esetekben pedig vagy magánszemélyek pereltek és nem az állam vagy a dolog olyan nevetséges volt, hogy képtelenség volt valódi, pláne politikai fenyegetésnek érezni (a szánalmas "szar-ügy"). Ez a 10 milliós büntetésre játszó per viszont igencsak könnyen érthető így is. Továbbá mégis mi köze stiláris kérdéseknek ahhoz, hogy indokolt-e pert indítani Balavány György ellen?

Balavány egyébként nagyon is tisztában van saját, fokozott felelősségével, éppen úgy járt el, ahogy egy felelős nyilvánosságmunkásnak kell: szót emelt egy minősíthetetlen gyakorlat ellen. Akikről nekem úgy tűnik, hogy nincsenek tisztában felelősségük természetével, azok a Napraforgó-blog "sztárcsinálói", Balavány perlői.

Ami általánosságban a sajtószabadság problémáját illeti, azonnal ki kellene például radírozni - lehetőleg nyom nélkül - a rágalmazás nevű büntetőjogi tényállást a BTK-ból, mert elképesztő, hogy a jelenlegi jogrendben büntetőjogi felelősség terhelhet bárkit azért, amit leír, ha igaz, ha nem: a jogorvoslatnak van más módja, sajtóper, személyiségi jogi per stb. Ez máris komoly lépés volna, ha nem is a konkét ügy vonatkozásában.
A központilag kierőszakolt összefogás éppen két különlegességünket, a joguralom évszázados hagyományát és a szabadságvágyat darálta és darálja le, egyre mélyebbre rántva minket a kelet-európaiság bugyraiba. Egyre nehezebb elviselni, ahogy Orbán Viktor belelovallja magát…..
NagyLevin 2012.07.27 12:36:30
Ne haragudjatok, de ez szimpla cinizmus. Ennek az egyre gyakrabban felbukkanó gondolatmenetnek két érv a lényege. 1. ilyenek a magyarok és kész. 2. ilyen a politika és kész. Ez a kettő pedig eleve mindent megmagyaráz, ha Orbán olyan minőségű kormányzást mutat be, amilyet, az azért van, mert hát milyen nyálfolyató, kretén idióták már a választói, ez is kár beléjük és amúgy is, a politika gonosz, aljas, hazug, pitiáner és kíméletlen, most mit várjunk tőle. Vagy bárkitől. Már az is szép tőlük, hogy nem mérgezik meg vagy végeztetik ki a riválisaikat, pedig a magyar történelemből éppenséggel ezt is leszűrhették volna. Ez esetben viszont, ha Orbánnak az a végső érve saját maga mellett, hogy nem is érdemlünk jobbat nála és mi ezt el is fogadjuk, akkor egyszerűen nincs miről beszélgetni. A máskor olyan világos és okos Magyari Péteren most elég nehéz kiigazodni: a magyar iskola például "magától" is merev hierarchiákra, külsőleg kényszerített tekintélyre épült szerinte és ez mintha zavarná is. Most viszont külön programmá emelte az oktatási kormányzat, hogy szembeszállva az elburjánzó liberalizmussal, még inkább ilyenné tegye. Magyari szerint megvizsgálható, jól teszi-e, de minek,nem Hoffmann Rózsa hülye, hanem a nép-hiába, hogy Hoffmann stabilan Gyurcsány mögött végez a népszerűségi listán. Azon jeles régi politikusaink különben, akik úgy látták, elmaradott, provinciális viszonyok közt élünk, ezt nem a fátumnak és a magyar átoknak tudták be, hanem társadalmi terméknek tekintették, vagyis alakíthatónak és mindenfélét kezdeni akartak vele (pl az állandóan hivatkozott Széchenyi), de a változhatatlan ázsiai lelki alkat szintén magyarázat, ha kissé homályos is. Az azonban nem igaz, hogy Orbán mindent rá akar hagyni békésen kérődző népére, nem "nevelni", hanem "képviselni" akarja, de még mennyire, hogy akarja nevelni. Ahhoz kell éppen az erő, amiből ért ez a csorda. "Képviseletük" magában semmilyen erőt nem igényelne. Meg kell őket nevelni, hogy ne tanulni akarjanak, hanem értelmetlen munkát végezni nagy tömegben éhbérért, esetleg a helyi nemzeti középosztály birtokain és cégeiben, ha minden jól megy. Eddig a "magyar emberek" mindenáron taníttatni szerették volna a gyerekeiket, hogy "legalább nekik ne legyen majd ilyen szar életük", és azért "szerették" például a kádárista tekintélyuralmat, mert bizonyos mobilitási lehetőségeket biztosított és nem azért, mert lebírhatatlan alkati vonzódást éreznek a rendőrpofonhoz, a hazugsághoz, a bezártsághoz és ahhoz, hogy az apjuk-anyjuk barátjuk besúgja őket. Orbán azonban csak a tekintélyuralmi nosztalgiákra játszik, azt szívesen visszahozná, ha már ennyire vágyik rá szerinte ez a sok sötét bunkó, jó, akkor hajlandó uralkodni rajtuk, hadd örüljenek. Gyurcsány alatt úgy tudta, hogy nekünk igenis nagyon fontos '89-ben visszakapott szabadságunk, amit Gyurcsányék veszélyeztetnek. Tudom, ilyen a politika. Csakhogy "a magyaroknak" mintha kevésbé tetszene az ötlet, rosszkedvűek és reményvesztettek, mind kevesebben mennének el szavazni is, semmi nem utal arra, hogy pont így képzelték. Persze, amilyen ostobák, talán észre sem veszik, mennyire örülnek. A nép lelkéből lelkedzett Orbán Viktor azért csak jobban tudja.