Regisztráció Blogot indítok
Adatok
akos696

0 bejegyzést írt és 883 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elég a szarakodásból, most belecsapunk annyira a lecsóba, hogy a plafonon csak a fejem formája marad tiszta. Ezúttal kiderül, hogy nekem semmi sem szent, még annak az autónak is nekiesek kalapáccsal, aminek a keréknyomát sem volna illendő megnyalnom. De az élet nem kívánságműsor, és ha az ember nem…..
Huszonöt év hosszú idő. Ha az ember negyedszázadon át ugyanott él, tökéletesen a környék részévé válik. Ennyi idő után nehéz új otthonba költözni is (miként Steve-ék tették), még akkor is, ha az ember azért a környéken marad...
A harmadik generációs 5-ös BMW nem pusztán a márka történelmének egyik ékköve, hanem sok tekintetben még a korát is megelőzte. 1988-ban megújult a BMW 5-ös sorozata, amely a német márka közepes méretosztályát képviselte. Az újonnan bemutatkozó E34-est két igen sikeres generáció előzte meg,…..
akos696 2020.07.29 22:33:17
@mennyi?husz!: Nekem 2001ben volt egy 1991-es nagylampas e30 sedanom. Igaz, csak 16i, de kicsit ultetve, gyari z3 felnikkel nagyon kiralyan nezett ki. Az is voltam vele a kettes golfos es toyota corollas haverok kozott, pedig en mar elegge elavultnak lattam akkoriban gepet. Erdekes, hogy ma egy 10 eves barmilyen bmw meg joval frissebbnek hat.
akos696 2020.07.29 22:34:11
@akos696: bocs, z1 felnik voltak rajta. Igen ritkak mar manapsag.
2017 február elsejétől Bazsó Gábor veszi át a Totalcar.hu Kft ügyvezetői feladatait. Bazsó volt a társaság igazgatója 2000-től 2007-ig, amikor az anyavállalat videós üzletágához igazolt, 2010 óta pedig a CEMP kreatív igazgatója. Utóbbi pozíciójában továbbra is részt vesz…..
Én Norvégiába akartam menni. Autóval, hát persze. A természeti látványosságok érdekelnek, az pedig ott van dögivel, hegyvonulatokat sokáig tudok nézegetni, pláne ha tó is jár hozzá desszertnek. Nekem egy templom csak egy ház, az Eiffel-torony pedig egy halom vas, úgy hiszem újra meg kéne születnem…..
Kezdjük az elején egy vallomással, Béla barátom nem egy hétköznapi figura. Az a jó értelemben vett kicsit őrült pali, aki megszínesíti a szürke hétköznapokat. Napi 9-10 óra munka után is képes hajnalok hajnalán felkelni futni, hogy elérje az évi nem is tudom mennyi…..
Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok tudják, illetve a nagyon öregek emlékeznek rá, hogy régen minden erősen pörgött, ha a pályatempót valaki tartani akarta vele, még a nagy V8-asok, sorhatosok is, a kisebb…..
akos696 2015.07.20 00:03:17
@tlantos: Erre kb minden hülye képes. Bérelt autóban utazgatni, szállodában mereszteni a seggét, telefonálni a cégnek, hogy másik autó kell, ha lerohad... Nulla kockázat, kb ennyi élmény és fantázia. Ehhez nem kell több 3 agysejtél, ez olyan "segghülye amerikai" stílus. Átlag ember, átlag fizetéssel, átlag gondolkodással kb így nyaral. De Csikósék egészen mások. Őket tisztelem a gondolkodásukért és az élethez való hozzáállásukért. Nagyon király volt a tavalyi Bianchi-s nyaralás és király lesz az idei francia túra is. Ami meg a tákolt fosságot illeti, úgy látom itt sem igazán vagy képben. Ez az autó láthatóan jobb műszaki állapotban van mint a nagy átlag 10 éves autó, de még az is lehet, hogy néhány 5-7 évesnél is. Az emberek nagy része azt sem tudja pl mi az a fékfolyadék és mikor kellene cserélni. A csillogó üvegpalota szervizekben K. Jóska pedig nagy ívben szarik arra, hogy mikor volt cserélve és talán jó esetben az olajat lecseréli és nem csak a számlán szerepel. De a pollenszűrőt, amihez egy kicsit valamit bontani is kell, na azt aztán maguktól ki nem cserélik, aztán az 5 éves autó tulaja meg nem érti miért nem fújja már le a párát az a szar. A fékcsövekről a legtöbben csak akkor vesznek tudomást, amikor beesett pedállal száguldanak a kanyar felé. Nekem ebből az írásból (is) pl. az jön le, hogy tudja mit mikor kell cserélni és módszeresen végig megy mindenen, hogy gyakorlatilag műszakilag tökéletes legyen az autó. És, hogy ezt nem egy csillogó szervizben végezteti 10.000+áfa rezsióradíjért, hanem egy lelkiismeretes, hozzáértő ismerőssel, aki még videóra is veszi a munkát? Ez csak annak lehet probléma aki aztán végképp gyenge műszaki vonallal rendelkezik.
Belsőség Heti merítés 2015.06.28 09:50:10
Fürge, megbízható, takarékos málhás elfogadható hibákkal 2 éves korában nem nyíltak az ajtók fagyban, hiába volt fenn a gomb. Érdekes módon, ha bemelegedett, nyílt. Aztán szétszedtem, működött minden királyul. Ekkor gondoltam egy bátrat: bereteszeltem (mintha bezárnám a…..
akos696 2015.06.28 20:26:30
@Józsi a guminagykeres: 1.4TDCI Fiesta Van nekem kerek 5-öt fogyaszt vegyesen, város, országút többnyire. Csak pályán sosem mértem, de országúton olykor sietősen megyek: 120-140 között, plusz padlógázos előzések, mert csak úgy halad és persze a falvak, vagy 1-1 lassabb autó utolérése, ilyenkor kb 4,8. Tehát csak pályán is 6 alatt marad szerintem klíma nélkül. Ezek saját mérések, nem bc. Egyszer ki kéne próbálnom a bűvös 3,5 liters fogyasztást 80-al autózva, de ahhoz nekem nincs időm/türelmem. :)
Belsőség Heti merítés 2015.05.31 09:52:43
Aztán megláttam ŐT Egyvalami biztos volt, hogy kupét szeretnék. Ehhez képest lett egy 5 ajtós, zöld Peugeot 207-esem, 1.6VTI motorral, "sporty" felszereltséggel, ami kb. kimerül egy amúgy tetszetős fehér számlap, króm kipufogóvég, krómkeretes ködlámpa összeállításban…..
akos696 2015.05.31 22:45:59
@bobyewing: 1.4 Tdci 8L-t eszik nálad, annak 2 oka lehet: Az autó hibás, vagy az autókezelésed hibás. Nekem a VAN verzió 4,8-5L eszik úgy, hogy fele város-fele országút, de nem vagyok az a cammogós típus. Ismerős 3,7-et hozott ki belőle országúton 90-100 as tempóval. Télen városban, sok rövidtávval max 6,4L volt, de ebben van kiegészítő elektromos fűtés, ami ilyenkor szinte folyamatosan megy, zabálja az áramot, az is rádob egy lapáttal.
Belsőség Hippiből lett kőműves 2014.01.30 18:12:56
Esténként szorgosan mosogattam a Szimplában, napközben az egyetemen voltam, a kieső időben pedig a használt autókat böngésztem. Megvolt még a csúnya, de hálás rongytetős Corsám, de én buszt akartam. Volkswagen Transportert, T2-est. Faros Transporterek. Jól látszanak a különbségek Az első…..
És ki tudja ezt rajtad kívül? Mert ha tényleg az, akkor bizony ott volt az idei szezonnyitó Parkoló Parádén május kilencedikén és nagyon-nagyon sokan látták. Fantasztikus sleeper-Mitsubishi, kanzdsikkal teli, japán belpiacos Supra Mk.4, a sárga földig ültetett cult-klasszikusok,…..
Most nézem, több mint egy év eltelt azóta, hogy Dezsőről írtam e hasábokon. Kérem, ne vessenek meg, ne higgyék, hogy eladtam az autót, begyávultam, kivéreztem, mert még tart az elszántságom, de ez most a két lépés előre, két lépés hátra időszaka, számolatlanul fogynak a…..
akos696 2015.01.25 14:08:59
@Sparhelt: Pár hónapja vettem egy 1.4 tdci Fiestát kb fél áron, azzal a címszóval, hogy üzemanyag rendszer hibás. Valamikor megy, valamikor gázadásra leáll. A tulaj elmondása szerint 3-4 szervizt is megjárt, köztük egy márkaszervizt és mindenhol azt mondták neki, hogy fel kell újítani a befecskendezőket, vagy a szivattyút vagy mindent. Több száz ezer forintért. Na ebből lett elege a tulajnak és eladta az autót olcsón. Én, persze a rizikót bevállalva, de némi előkutatást végezve (és nagyjából a komoly hibákat kizárva) megvettem az autót (mire kifizettem, és másnap érte mentem már nem ment önerőből, kicsit meg is ijedtem). Az első ötletem a nyomásszabályzó (vagy hozamszabályzó, ki hogy hívja) csere volt a szivattyún. Persze nem javult meg. Aztán fogtam magam, és egy multiméterrel (meg egy primitív hibakód olvasval, ami pl ír rail nyomást is)nekiálltam méricskélni, csatlakozókat lehúzogatni, hibakódot olvasgatni és kb 1 órás szerelés után kiderítettem, hogy a főtengely jeladó csatlakozóján megsérült szigetelés alá bement kosz miatt volt az egész (addigra már szinte egyáltalán nem indult az autó). Csati tisztítás óta az autó 6 e km-t ment hibátlanul. A javítás gyakorlatilag 0 forint, a tévesen cserélt régi szelepet meg eladtam 5 ezerrel olcsóbban, mint amennyiben nekem az új van (beszer áron). Ennyit a szervizekről. És én nem vagyok szerelő, csak egy műszaki érdeklődésű ember.

Bocs az offért!

Kíváncsian várom a fejleményeket!
Bálint fiammal autóztunk hazafelé a szokásos szombati gimnáziumi felvételi előkészítőjéről, álltunk a Rákóczi úti dugóban, amikoris figyelmes lettem egy ma már mind ritkábban látható, csodás jelenségre. „Odanézz, az a szörnyűség a legérdekesebb autó, amit látsz,…..
Belsőség Heti merítés 2015.01.11 07:04:23
Olasz luxus sport sedan Itt nincs semmi műanyag takaró lemez holmi hangzatos felirattal. Itt csak egy őszinte blokk látszik. Német vas, golyóálló motorral Nagy meglepetés volt mikor megláttam, 168 ezret mutatott az órája, a kesztyűtartóban pedig ott hevert a 17 éven át…..
akos696 2015.01.11 13:29:19
@Gabikám: Ja, nem bocs 2012 :)
akos696 2015.01.11 17:12:42
@csakazértistotalcar: Az alatta levő hsz-ben javítottam magam.
akos696 2015.01.11 17:16:15
@Pepejoe: Én próbáltam S2000-t és nekem nem tűnt olyan nagyon durvának. kb 6500-ig úgy ment, mint egy sima 2.0 150 lovas autó, aztán 7-9ig jó volt, de akkor sem rémültem halálra. Ahhoz, hogy legalább a macskakövön kicsit keresztbe kanyarodjak, elég nagy gázt kellett adni.
  Mi a jobb? Homokba dugni a fejünket és eljátszani, hogy a jelenség nem létezik, vagy ellenkezőleg: ha már valaki csinálja, vagy ki akarja próbálni, akkor amennyire lehet, segíteni és tanácsot adni neki saját (és más) testi épségének minél jobb megóvása érdekében? Na…..
akos696 2014.12.27 12:00:00
@ommm: Te is nyomod ezt a 4 hengeres fikázást? A 318i a maga 118 lovával bőven jó kis csapatós autó, könnyebb és kevésbé orrnehéz, int a sor6. Vezettem nemrég két e46-ot. Ez egyik 318i a másik 320i 2.2 170 ló. Nyilván jobban megy az utóbbi, de nincsen másik univerzumban a hangját kivéve. Még én is meglepődtem. A 316i kompót ami évekig megvolt, simán pariban volt a 2.0 150 lovas nagy limuzinokkal a közös nyaralásos autópálya meneteken. (Avensis, Laguna)
akos696 2014.12.27 12:44:10
@mennyi?husz!: Nem, azt sohasem mondtam, hogy nem jobb a sor6. Természetesen mindenben jobb, én is imádom a 6 hengert, főleg a BMW-t, és a jelenlegi autóm is V6 pl, csak azt nem szeretem, hogy úgy állítják be a sor4-eseket, mintha valami kétütemű trabant blokk lenne. Azért egy pl 150lovas 20i menetteljesítményétől sem kell hanyatt esni pláne e46 kaszniban, azzal 100-ig egy 1.6 régi avensis kb egyforma gyorsulásokat gyorsulásokat produkált. Egy 28i már pl más, olyanom egyszer még lesz. :)
Belsőség Heti merítés 2014.12.07 08:51:48
Z-ke Átíratás után egyből szervizbe mentünk, első körben a BMW-hez, melyet azóta is nagy ívben elkerülünk, mivel egy vétel utáni, alap átvizsgálásra is sikeresen kikalkuláltak egy 50 ezer forintos árat. Malac Passat 0km-rel. Csak szeretni lehet Az autót ajándékba…..
akos696 2014.12.07 16:32:08
@Schütii: M40 motoroknak a rövid szíj csereperiódus és az egy idő után megszólaló hidrotőkék voltak a hibái. Ezt leszámítva iszonyú tartós és strapabíró motorok voltak. Nálam egyszer amit egy kibírt, azt úgysem hinné el senki. A következő m43 kódjelű láncos motorokban ezeket kiküszöbölték, az a motorcsalád a kategóriájában maga a tökély.
Belsőség Heti merítés 2014.11.23 09:29:32
Irtózatos Gumimaci Mindenféle G-t nyúztam már az elmúlt röpke 16 évben, tudom az összes erényét és bambaságát, de egyszerűen nem tudtam kiverni a fejemből, hogy nekem a végére kell járnom ennek az irtózatdús sztorinak, beleülök ebbe a híres modellbe csak azért…..
akos696 2014.11.23 15:18:13
@ED_a_ló: Nem, a Jaguár nincs olyan megbízható, mint egy BMW (bár a Ford rokonság jót tett neki), és alkatrész ellátottsága se nagyon van (illetve van, de horror árban). A BMW jó motorokat, jó futóművet, jó váltót, egy karaktert ad és emellé azt, hogy gyakorlatilag egy jó állapotú 10-15 éves Bömös olcsón fenntartható. Van hozzá utángyártott és bontott alkatrész bőven, néha fillérekért. Nekem volt BMW kettő is, és igencsak szerettem őket. Persze csak egy átlagos autók, de azért az átlagnak a felső végén helyezkednek el. Az újakért már nem igazán vagyok oda, számomra az már tényleg csak a magamutogatásról szól.
akos696 2014.11.23 17:05:52
@Prérifarkasz: Dehogynem. Rengeteg jó állapotú van. Pl csak a környezetemben több is, ebből az egyik 2004-es 320d konkrétan szalon állapotú a 320 ezres futása ellenére. Gyári kuplung/lendkerék és gyári turbó rajta. Egy Opelhez képest drágább az alkatrész de egy japán autóhoz képest szinte aprópénz. És nem mellesleg bontva van minden hozzá. Az újabb BMW nem fognak meg és abból lehet, hogy sok a szar motor, de a 16-18-18is-20-25-28i 20d 25d 30d motorokat ismerem és azok mind nagyon jól sikerültek (kivéve a 2.0 16v 4 hengeres 140 lovas motort).
akos696 2014.11.24 10:40:34
@DeezL: Én is benzines párti vagyok, de a dízelek között a legjobbak között vannak ezek a BMW motorok. A 20d főtengelye max akkor törik el, ha a kettőstömegű már szétesett de még tovább használják az autót. A főtengely ékszíjtárcsa meg kopó alkatrész, előírás szerűen asszem legkésőbb 200-nál le kell cserélni. Sokan nem cserélik pl a kartergáz szűrőt, eltömődik, majd szétmegy a turbó. Aztán a következő is. De, ha cserélik és a bele való olajjal és nem 20-25 ezres olajcsere periódussal használják, akkor gyakran 500-nál is gyári a turbo pl (max az óra nem annyit mutat.)
Belsőség Heti merítés 2014.11.16 09:47:24
Paszikaaaa Tehát: sportosan vezetek, pályán is, mindenhol, szeretem ha egy autó megy, megindul, a hegyekben nagyon jól fekszi a kanyarokat, és meg tud állni, ja és diesel-párti vagyok! Chevrolet Cruze, hmmmmm! Nem rossz, de nem is kimagasló, azért eltudnék képzelni egy jobbat…..
akos696 2014.11.16 15:45:38
@Schütii: Igen, többek között, de az elég racionális, gyakorlatilag ár-érték arányban verhetetlen. :) Mivel a csóka nyilvánosságra hozta ezeket a dolgokat (hitel, vételár, típus), gyakorlatilag szabadon véleményezhetjük. :)
akos696 2014.11.16 17:42:55
@FlagellumDei8: Nekem sem, de értő kezekben valószínűleg komoly meglepetéseket lehet okozni a szerpentineken néhány racsing suzukisnak. :)
Belsőség Heti merítés 2014.10.26 09:15:28
Végre japán! Egy 1993-as Renault Clio 1.9 szívóDéből ültem át, ég és föld, de szerencsére elég sokféle típust kipróbáltam már, így megpróbálok objektív maradni, bár ez elég nehéz, tekintve, hogy mindig is szerettem volna egy pörgős régi vágású japán autót. 205…..
akos696 2014.10.26 22:26:38
@nick papagiorgo: A 3 fokozatú automatával nem a fokozatok rövidsége volt a probléma, hanem pont, hogy a hosszúságuk. Minél több fokozatú, annál jobban eloszlik a teljesítmény, így minden helyzetben jobban gyorsul, mert több fokozat áll rendelkezésre. Az én autómban is 3-as automata van elektromos Lock-uppal (ami kb egy fél 4.-ik) és a 3.-ikat már akár 40-45-nél felkapcsolja és 60-nál a Lock-Up-ot összezárja (fix kontaktust teremt a motor és a hajtás között). És mivel ezekben a váltókban a Lock Up bekapcsolása előtt nincs fix mechanikus kapcsolódás, csak két turbinakerék forog egymással szemben és a köztük levő olaj viszi át a nyomatékot, ezért egy fokozatot elég hosszúra lehet hagyni, mert 3-as fokozatban is el lehetne vele indulni, csak kicsit lassabban gyorsulna . Gyakorlatilag a 3. fokozat 40-től végsebességig használható, míg pl padlógáznál az egyest 70-nél váltja el kb, a kettest 120-130 nál. A probléma igazából csak emelkedőkön jön elő, ahol pl 70-nél már nem teszi vissza 1-be, 2.-ban meg még nincs meg a kellő fordulat, hogy gyorsuljon rendesen. Ha a 2 között lenne még egy fokozat, akkor minden frankó lenne. Na ebben van főleg hátrányuk a 3-as váltóknak a többihez képest, fogyasztásban nincs nagy különbség (viszont jóval olcsóbban felújíthatóak). Ugyanaz a motor a 3 fokozatú automatával minimálisan fogyaszt többet,-max 1 liter-, mint a 4-essel (3000 V6 és a feletti motorokról beszélünk). Fordulatszám 100-nál Lock uppal kb 2700 rpm. tehát olyan, mint egy hosszabb ötödik a manuálban.
akos696 2014.10.27 09:48:39
@nick papagiorgo: Ne haragudj, de jó nagy marhaságot írtok Dodival, ha azt gondoljátok, hogy 100-nál utazósebességen 3.-ban 6-7000-et pörög. Az jó vicc lenne :) Lehet, hogy D helyett 2-be tette az előválasztó kart véletlenül. Valószínűleg az automata 3.-ban kevesebbet forog 100-nál, mint a kéziváltós 5.ik-ben. A plusz fogyasztás nem azért van, mert 2x annyit pörög (jesszus, ki venne akkor automatát?), hanem egyrészt a hajtási veszteségekből, mivel hidraulikus a hajtás, nem mechanikus, plusz pl motorfék sem nagyon van automatánál.
akos696 2014.10.27 09:55:42
@nick papagiorgo: Na utána néztem, tényleg többet forog a suzuki, de azért nem a dupláját, száznál kb 4000 a fordulat az automatával. 2.-ban forog 6.500-at 100-nál. Elég kretén kis megoldás, de a kuplungégető nagyinak a boltig jó megoldás lehet. :)
Belsőség Heti merítés 2014.10.12 08:41:34
Lomha, de szeretni való, hűséges, gazdaságos Külső - ez egyéni megítélés kérdése. Kicsit retrós, különösen elölről. Elölről tetszik is, hátulról már kevésbé. Bár nekem a régi szekérszerű Fiat Multipla is tetszett :-) Használható gépezet, ami bírja a mindennapi…..
akos696 2014.10.12 15:15:01
@troni: Sok motor nincs benne. Pl az opel 1.2 1.4 vezérműláncos motorok korai példányaiban is mind megnyúlt a lánc, plusz szépen eszegetik az olajat (Ecotec), Toyota 1.4 vvti motorok is zabálták az olajat, egy ismerősömnek garanciában motortcseréltek. Angol gyártású Hondák 200 ezer km körüli generálérett motorjuk sem nevezhető éppen tartósnak (F20b6), Merci vitok 2.3td motorja sem az örökkévalóságnak készült. Aztán az örök életűek hitt 1.3 stiftnél is volt olyan évjárat, ahol a dugattyú törésre volt hajlamos. Stb stb. Viszont szívesen olvasnék ennek a cikknek az inverzéről, a legjobban sikerült motorokról.
  Szánalmas, hogy ezt a cikket már meg akartam írni, és most már konkrét apropója is lett a baráti körömből. A motorosokkal szemben sok dolog jobb, mint régen, de mindig akad egy-két súlyos homályökör és nagyon bajt tudnak csinálni. Sajnos az utóbbi időben divat lett a "ez…..
akos696 2014.09.12 12:11:44
@Etniez: Nekem ezek az izzók nem jöttek be (Osram valami ilyen +60 vagy +80 as), autóban próbáltam és az egyik kiégett. A másikban bent hagytam, a kiégett helyére sima Bosch-t tettem, ami 500Ft és semmi különbség nincs a 2 lámpa között. Se szemből belenézve, se az úttest megvilágítási erősségében. Mivel az én motorom régi sima üveg lámpás, a refi sem annyira vakító, de sokkal erősebb, mintha ilyen izzókkal kísérleteznék.
akos696 2014.09.12 12:34:17
@Etniez: A motoron nekem is egy lámpám van, autóban próbáltam. Igazából nem is kiéget az izzó, hanem a szoknyájánál elengedte a forrasztás és ezért csak a vezeték tartotta a lámpában. Én, ha szemből belenézek a lámpába, a 3 éves emelt fényű pont ugyanolyan fényt ad, mint az új normál. Valszeg idővel vesztenek a fényükből, vagy nem tudom. A különbség számomra láthatatlan. Új korában, mintha jobban láttam volna velük, de az 3 éve volt. Amúgy attól, hogy a motorba erősebb izzót raksz, és lefele világít a lámpád, az autóst pont nem fogja annyira zavarni, hogy arra jobban felfigyeljen. Szerintem.
Belsőség Heti merítés 2014.08.31 09:17:43
Csatahajó Mondták, hogy milyen jó a bőr, mert a szennyeződéseket csak vízzel le kell róla törölni. Meg is látszott a bőrös példányokon, hogy maximum ennyi "karbantartást" kaptak. Laars, az egyoldalú barát 228 000 km-rel vettem az autót, ez külső és belső állapota…..
akos696 2014.08.31 19:05:47
@rahsol: Az ATE ATE néven nem gyárt millióféle minőséget. Azt maximum Kínában gyártanak. Az, hogy van szórás és elvileg a megadott értéken belüli lesz az OE a többi meg az Aftermarket, az egy dolog. Az, hogy a gyakorlatban csak pont azok veszik észre a különbséget, akik 2x annyit fizettek érte, az meg egy másik. :)
akos696 2014.08.31 19:07:46
@rahsol: Ja, arról ne is beszéljünk, hogy gyakorlatilag van OE első beszerelés és OE Aftermarket, mégha ezt a gyártók általában tagadják is.