Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Borsószem

0 bejegyzést írt és 7775 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A végén igencsak megijedtem, amikor a lányról kiderül, hogy magyar-kommunikáció szakos, de azért továbbra is reménykedem, hogy nem rólam szól a sztori.A kép innen Happy endes szakítós sztori következik. Tavaly decemberben kezdődött, pár nappal azután, hogy megjelent itt a…..
Borsószem 2010.09.22 23:49:13
@Caddy: Bazzz, mondom én, hogy konkrétan felhívtak! Azért egy kommunikáció szak még feltételezésnek is sértő... Na kössssz a bevédést! Na szép estét, jójéjt!
A címben szereplő megállapítás eléggé sántít, a fiú nem nagyon tudta hogy is szakítson, hát ilyeneket mondott. A lány érettebb és tanult a hibájából: ha már úgy indul egy kapcsolat, hogy jó lesz ez, ha megváltozol, annak nem lehet jó vége. A történet kezdetekor én (lány)…..
Borsószem 2010.05.12 15:17:21
@Muha: Aham. :)

@Frigyesur: Nézd. Mikor mászom hazafelé, magam előtt lökve a járókeretet, egyik kezemmel a fogsoromat igazgatva, a másikkal magam után húzva egy Tena multipackot, szerinted mennyi maradt az intim szférámból vagy a méltóságomból? :D
Borsószem 2010.05.12 15:27:45
@Muha: Ez eddig is így volt, butuska megjegyzéseimet csak azért teszem, hogy kifejthetsd áldást hozó nézeteidet! :)
Borsószem 2010.05.12 15:50:05
Ez még nagyon friss és nagyon fáj, de szerintünk 23 évesen még lehet a heti két buli a korhoz méltó viselkedés, nem? Még a 33-ba is bele lehet préselni, nem is beszélve az örökifjú 43-asokról. Két hete szakítottunk a mostmár exemmel, nevezzük őt Igelnek. Miután…..
Borsószem 2010.04.03 15:50:21
@Klájd: Még pár hétig 24. :)
Borsószem 2010.04.03 16:06:22
@Klájd: Ja bameg, evvan.:)

Elkésem és nem szárad az a szájbacsapkodott körömlakk!!!!!
Borsószem 2010.04.03 16:07:53
@Klájd: Te vagy a Mikulás? :)
N. "A bunkóságtól két diploma sem ment meg" címet adta a posztjának, de egy kicsit segítsetek nekünk, mert mi nem találjuk a bunkóságot. A mi értelmezésünkben a fiú randizott egy lánnyal, ott kiderült mindkettőjük számára hogy nem passzolnak, ezért elkezdett nála egy…..
Borsószem 2010.03.29 14:35:53
@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Szarok én rájuk! Amúgyis tudom, hogy azér járnak erre a blogra, hogy az én offomat olvassák! :DDDD
Csajok, rajtatok is ki szokott törni tavasszal a "papagáj-kór"? Épp most festettem neonzöldre a körmem. :)
Borsószem 2010.03.29 14:50:02
@Muha: Illik hozzám. :)

@Frigyesur: Asziszed kinőtted, de ez a kór a gerincvelőben tárolódik, mint a herpesz-vírus, és néha kitör. Vigyázz, a te szervezeted is legyengülhet ennyire egyszer! :D
Na ez tényleg egy sírós-nevetős történet, a lányt szemét módon lekurvázó-lekoptató pasival és a blogon keresztül megismert agybeteg idegennel együtt. Közben az internetes ismerkedés klasszikus buktatóival is megismerkedhetünk. Kép innen. Történt 2007-ben, hogy az akkori 2…..
Adott egy 30 éves nő, aki mikor elkezdi magát jól érezni a bőrében, már csak szexre kell a pasiknak. Amíg baj volt az önbizalmával, minden jól ment, nem érti. Mondjuk mi sem, de majd hátha ti. Azért ide írok, mert a környezetemben senki nem érti miért „végzem” mindig…..
Borsószem 2010.03.20 12:58:36
@kabátnyúl: Lol!
(Amúgy arra a nacira szokták mondani a haverok, hogy "Megint elfelejtettél felöltözni...")
Borsószem 2010.03.20 14:50:43
@Letícia: Én otthun. :)
Próbálok háztartást vezetni, de lehet, inkább naplót kéne. :D
Vajon egy bántónak gondolt mondat helyett hangzott el a lenti vicces indok, vagy ez maga volt a kegyetlen valóság?Életem legviccesebb szakítós mondatát osztanám meg, ami nagyon régen történt velem, de azóta is jókedvre derülök, ha eszember jut :DŐt hívjuk Ritának, akkor volt 19,…..
Borsószem 2010.03.16 16:33:44
@Frigyesur: Jégtömbön üldögélni nem okoz féktelen jókedvet, ugyanis erősen valószínűsíti, hogy az embernek befagy a valaga! Nem, asszem nem. :)
Borsószem 2010.03.16 16:34:51
@Muha: És veled mi van, hentesek gyöngye? :)
Borsószem 2010.03.16 16:42:55
Step Up 2 The Streets - Salsa Party - Everything I Can't Have
www.youtube.com/watch?v=poS3kJqMtew

Szerintem a mániás szakaszba értem a depressziós után. :)
Nem erős, csak tipikus és még sosem olvastunk ilyet igaziból. Szegény fiú többet nem hisz a műhajú lányoknak, pedig nem mind éhenkórász. Kezdem is, in medias res... Egy haver hozta rendszeresen bulizni az élettársát, a csaj meg a saját barátnőit. Így ismerkedtem meg…..
Borsószem 2010.03.03 15:37:56
@Muha: Gyanítom, hogy nem, mert mindenképp strasszos kell! :D
Borsószem 2010.03.03 15:42:34
@kabátnyúl: :DDDDDDD
Gyertyafényes, élőzenés zabálás? ;)
Borsószem 2010.03.03 15:46:51
@Mr. Homn: :P Amúgy ja. :DDDDD

Na elpörgök dógomra, jó mulatást nektek!
Puszcsi! :)
Nem szakítás, hanem egy érthetetlen bizalmatlansági őrület. Nem volt szívünk kihagyni, úgyhogy mondjátok meg a fiúnak mit csinál rosszul, jó? Mostmár nagyon szeretném tudni, hogy miért hazudik minden nő! Tud itt valaki arra válaszolni, hogy miért nem találni egy őszinte nőt…..
Borsószem 2010.03.02 16:06:08
@NyUsZiFüL: LOL
Azért ehhez is kellhet egy egészséges önbizalom, hogy magát viszont az aktuális nőnél jobbnak taksálja az ember lánya!
Borsószem 2010.03.02 16:15:31
@jaffandi: Ok. Szerintem elbeszéltünk egymás mellett.
Borsószem 2010.03.03 14:56:39
Milyen sokáig, akár évekig lehet hinni valakinek, akiről utólag nem is lehet tudni: vérgeci volt vagy csak szerencsétlen? Még 30 évesen is. De aki csal, az csal, itt nincs vita.     Pár hete találtam rá a blogra, és gondoltam megosztom veletek a történetem. Friss még…..
Borsószem 2010.03.01 15:51:51
@tarquin - menő, de nem árulkodós:P: Nem támogatom...
Azért a napsütést ideküldhetnéd, 3/4 6-tól szabadtéri programom van. :)
Borsószem 2010.03.01 15:57:13
@Muha: Volt már, hogy feladtam a büszkeségem a szerelemért, de akkor éreztem, hogy érdemes. És nem tévedtem.
Általánosságban teljesen egyetértek azzal, amit írsz, de szerintem a poszt nem erről szól.
Borsószem 2010.03.01 16:03:05
Szép szerelemnek tűnik, de valami nem stimmel a fiúval. Ettől persze még működhetne, hiszen a borongós fiúk is tudnak szeretni. De egyszercsak felbukkan az ex és leesik az áll. Ez volt életem eddigi legérdekesebb szakítása, ami akkor bár nem viselt meg annyira, mégis igen…..
Borsószem 2010.02.27 14:06:12
@Klájd: Szólj neki, hogy mondja inkább nekem, én elhinném! :D

@Letícia: még egy kávé, aztán... :)
Borsószem 2010.02.27 14:06:40
@BARI: Gyere át, most fő! :)
Borsószem 2010.02.27 14:16:59
@BARI: Szopó. :P

@Letícia: Értettem, azonnal betáncikálok a kádamba! Már ébredéskor biztosan tudtam, hogy ma elkésem. :)

Jó volt megint veletek ébredni! :)

Puszcsi! :)
Első szerelem, szüzesség elvesztése, 18. születésnap és a lány miatt sokat síró fiú, aki nem érti mi történt, úgyhogy kérdez, a válaszokat pedig a kommentekbe várja. 2008 május 7. Magyar kisérettségi, és találkozó egy győri csajjal:) én budapesti vagyok, és elsem hittem,…..
Borsószem 2010.02.25 15:55:32
@Caddy: Te viszed csődbe a Máv-ot, és lefogadom, hogy a BKV-t is! Te rüfke! :DDDDDDDDD
Borsószem 2010.02.25 16:01:43
@BARI: Olyat tudok kölcsönadni, aki bőg az Oroszlánkirályon meg a Love actually-n. Kell? :)
Borsószem 2010.02.25 16:16:14
@Klájd: :))) A kakis pelus a gyengéd?

@Muha: Örülj, hogy most már lassan a Nap előbb kel, mint te. :)

Kedves munkában poshadók, most megyek és sétálok egyet. :P
Puszcsi! :)
1. lépés: TerepszemleA csúnya lány házibuliba indul. Vagy meghívták, vagy a barátnőjét hívták meg, és ő hozzácsapódott, mindegy, megjelenik. Ezek után elvegyül (= láthatatlanná válik, fotelbe kucorodik), és hesszelni kezdi a pasifelhozatalt, hátha ez alkalommal végre…..
Borsószem 2010.02.23 11:04:20
@El Topo (Sgt. Elias): Hát, a poszt hatására én is erre jöttem rá! :D Kár itt kaparásznom a narancssárga parókáimban meg a rövid kis nacijaimban! :DDDD
Hogy vagy? :)
Metroszexuális, önző fiú, akinek csak gyakorlatozni kellet a lány, akit utána persze eldobott, mint egy szál gyufát, amelynek nincsen lángja már. A következő történet nem egy hatalmas szerelem vége, semmi világvége-hangulat vagy soha-többé-más-nem-kell agonizálás nincs benne,…..
Borsószem 2010.02.22 17:51:19
@hasznavehetetlen régensherceg: Két perc alatt megoldottad, hogy be tudjam tartani a diétámat. Eddig éhes voltam. :DDDDDDD
Borsószem 2010.02.22 17:55:42
@hasznavehetetlen régensherceg: Na ő max. úgy tudna segíteni, hogy kurvagyorsan tudnék futni előle! :D
Borsószem 2010.02.22 17:58:49
@hasznavehetetlen régensherceg: Ahol enni szoktam? Hmmmm, berakom képernyővédőnek. :D

Na puszcsi!
Eltelik két hét, és azon kapjuk magunkat, hogy bő két és fél év után megint bőröndökkel a kezünkben állunk a küszöbön. Egy érzelmes fiú fájdalmai a második szakítás után. Hol rontjuk el, ha látszólag sehol? Mókuskerék Szakítás után az ember sok mindenre rájön.…..
Borsószem 2010.02.20 13:30:22
Borsószem 2010.02.20 14:09:54
@Muha: Napilap. :)
A fiú utólag azt mondta, nem is gondolta ezt komolyan, csak olyan nehéz volt az elszakadás, hogy muszáj volt valami durvát modani. Az ilyen fiúknak se eszük se lelkük, csak merevedésük, de reméljük már az se sokáig. Kép innen. Sziasztok! Nem olyan rég óta vagyok olvasója a…..
Borsószem 2010.02.19 00:28:38
@psychotic: Hábazzeg, kb. mintha csak a Himaláján termő mittoménmilyen, évente egy napig virágzó növény virágporát ajánlottad volna, hozzátéve, hogy neked nincs, magamnak kéne leszednem! :DDDDDDDDDDD
Borsószem 2010.02.19 00:31:57
@piréz vitéz / plüssmacsó: Az igazán tapasztalt nő tudja (én is 50+-os, többször férjnél volt nőtől hallottam), hogy a férfi nem változik (a nő se...). Ez jó esetben elfogadás, nem reménykedés.

(Amúgy nem figyeltem, el se olvastam, nem is reagáltam. :)
Borsószem 2010.02.19 00:34:11
@kabátnyúl: Fél sajtos kifli, felvágottal, sajttal, kígyóubival. Ez vót kéznél. :)

Na, húzok szenvedni az ágyamba, Mütyi, remélem nem leszek már 1/2 5kor ébren, hogy hívjalak... :))))

Jójéjt evribádi!
A fiú napközben pornóra veri, este meg nem dugja meg a barátnőjét, erre az kidobja, de most ő a prűd. Hokisfiúk, na ne már. Kép innen. Kérlek segítsetek, mert nem tudom eldönteni, hogy én paráztam rá vagy tényleg gáz, ami miatt kidobtam a pasim? Egy éve élünk együtt, és…..
Borsószem 2010.02.15 22:36:46
@KiNG: Hát rögtön okosabb lettem! És ki az a ci? És hova lett vl és verespálné? Elsöpörte őket a népharag? Vagy mi van?
Borsószem 2010.02.15 22:39:03
@Dr. Jula Watson: Uhhh anyám....

@KiNG: Hehh, ez meg most esett le! Milyen kis butus vagyok ma! :DDDD
Kedves olvasók!A filmszemle miatt még a héten időszakos szünetet tartunk, türelmeteket kérjük. Valamint: küldjetek posztokat, ha van kedvetek. sziasztok:vl..
Borsószem 2010.02.10 23:33:59
@ribizli_me: Okos kislány megy és elolvassa az oldalfület jobbra, amin megtalálja az e-mail címet! :)

Jó estét!
Sokan mondták már előttem, végetért a filmszemle...
Szerintem most jött el az a pillanat, amikor a szerető, ámde elfoglalt szülők kénytelenek volnának legalább bébiszittert fogadni a blog mellé, ha már örökbeadni nem akarják.
A vascső alkatú fiúval volt először orgazmusom.Kedves Szakítós blog, Ebben a pillanatban jutottam arra az elhatározásra, hogy megosszam veletek ritka érdekes storymat... :)Nos, anno, a kapcsolat kezdetén voltam én 18, ő 23.Túl egy 4 és fél éves kapcsolaton annyira ki lehettem…..
Walt Disney meséit az élet írja, no meg Kovi.Sziasztok!Mostanság egyre gyakrabban olvaslak benneteket. Komolyan nagyon jók ezek az írások. S ezek hatására, úgy elgondolkodtam az eddigi "hosszabb" - rövidebb kapcsolataimon. Mondjuk mivel 16 vagyok (l), nem nagyon vagyok híve a…..
Borsószem 2010.01.19 19:16:54
@Mr. Homn: Jóvan, nem kell fikázni a gyengébb képességűeket! :D
Borsószem 2010.01.19 20:32:11
@Elemózsia: How do you do? :)
Borsószem 2010.01.19 20:58:07
@Elemózsia: Bárányos mit?
Nincs ok az örömre, nem sokat teszek ma hozzá a csethez.

Holnap vizsgázom. Most kértem mélben jegyzetet egy csajtól. Szerintem ez egyéni rekord! :D
A kispadról könnyű mondani, hogy állj fel, menj tovább, szedd össze magad, stb, aközéppályán már máshogy látja az ember a dolgokat.A kép innenHali Szakítósok!A történetem olyan friss, hogy szinte még vérzik /emo off. Itt ülökegy üveg bor, egy karton cigi (fogyatkozóban sajna)…..
Borsószem 2010.01.13 14:45:25
@Juharlevel79: Szoctám ELTE-BTK:
kb. 11.000 Ft, ha félárva vagy, sok testvér, munkanélküli szülő, saját gyereked van stb.
kb. 22.000 Ft rokkantság esetén (látás-, hallás-, mozgássérült)
Borsószem 2010.01.13 15:04:09
@Juharlevel79: Ez kb. a két évvel ezelőtti helyzet, de azóta nem hiszem, hogy sokat változott...
Az ösztöndíj kb. ugyanennyi max., de akkor szarrátanulod magad, mert ugye, mint tudjuk, a legkeményebb út a 4estől az 5-ösig vezet. Ilyenkor az ember meggondolja, hogy inkább produkál egy 3,8-as átlagot meló mellett, és akkor nem csak párizsis zsömlét eszik. :)
 Egy nem vonzó punk vallomása.Üdv szakítósok!Előre szólok, ez nem éppen egy szokásos szakításos történet. Sőt, szakításosnak sem tudnám nevezni, párkapcsolat híján. Na mindegy, tanulságokat le lehet vonni.22 éves punk srác vagyok. Húgommal élek egy kétszobás családi…..
Borsószem 2010.01.07 16:01:11
@Frigyesur: Lila mérnem? A pink-narisari meg vmelyik nyári trend volt. :)
Sztem fekete, az mindenhez jó, és még slankít is. :)
Borsószem 2010.01.07 16:04:12
@Kedves Nard: Télleg, téli védőital mért nincs? Tök mókás lenne, ha 60fokos háziszilvát osztanának a BKV-sofőröknek pl. Legalább ebben az időszakban ingyen juthatnának hozzá! :DDDDD
Egyszer, végállomáson állok a busz mellett, várom a sofőrt a pihenőből. Jön egy pasas, bevág egy 0,5 l-es vodkásüveget a tábla alatti kukába, aztán aszongya "Szálljon fel kisasszony, indulunk!"
Borsószem 2010.01.07 16:14:27
@Frigyesur: Akkor az lesz. :)

@Kedves Nard: Na, gondolom, ez nem körömlakk lesz! :D

Na kitaláltam, megyek is pancsizni.
Puszcsi! :)
Egy MILF találkozik a görög istennel.Kedves Mindenki, Az én történetem mottója az lehetne, hogy jobb(?) mindent tisztázni az elején. A pasi a netről volt ismerős, egy társkeresőről. Szimpi volt tel.számig jutottunk, annyit tudtam róla, hogy magas, jófej, valami programozóféle. A…..
Borsószem 2010.01.04 14:54:41
@Kool Kitty Kat: És mi van, ha ez a három kategória a potenciálisan szóbajöhető pasi halmazán belül található? Aki házas és nem kúr félre, az eleve szóba se jöhet.
Borsószem 2010.01.04 15:04:37
@Frigyesur: Igazad van! Ott a pont! :DDDDD
Borsószem 2010.01.04 15:15:16
@Kool Kitty Kat: Igazad van, beleestem abba a hibába, hogy az értelemzésemtől függetleníthetetlen, hogy én olvasom, és a kísérleti anyagba belecsöppent a jóindulatom, mert ugye én ilyen végtelenül jóindulatú vagyok! :DDDDDD

@Frigyesur: A rutin meg az évek, mi? :DDDD