Adatok
Sztihaméry
61 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Tények
Tények vannak, de nem érnek semmit. Mondom mindezt azért, mert ma már egyáltalán nem tudni mi az igaz, és mi a valótlan. E két dolog kombinációja végtelen. Erre egy példát is szeretnék mondani. Én még megtapasztaltam azt, amikor két vagy több ember megbeszélt valamit, majd amikor…..

A jó talaj fontossága
Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy egyre nagyobb figyelmet kell, kellene fordítani a talajra, mégpedig a művelésre alkalmas talajra. Miért fontos ez? Azt hiszem, sokáig nem kell gondolkodni rajta. Az emberiség létszáma rohamosan nő, a mezőgazdasági területek, ahol…..

Ökolábnyom, vízlábnyom
Igen érdekes meghatározás látott napvilágot. Igaz, nemcsak ez az egy, hanem sok új kifejezéssel kell megismerkedni. Mindegyik komoly magyarázatra szorul. Itt a probléma. Ugyanis ez felveti annak a gyanúját, hogy többféleképpen lehet magyarázni. Talán annyi az egységes,…..

Nézzük a csapadékot
Tudományos körök előre vetítik a „nagyobb mennyiségű eső, rövid idő alatt, kis helyen”. Erről már meg is bizonyosodhattunk jó néhány alkalommal. Sajnos hazánk belekerült abba helyzetbe, hogy egyre melegebb lesz szinte minden hónapban. Ez azzal jár, hogy elsivatagosodnak a…..

Földrengések alakulása
Egyre többet hallani az egyes nagy kéreglemezek tektonikai mozgásáról, azok különböző sebességéről. Vannak, melyek néhány centimétert, de vannak olyanok, melyek több centimétert is elmozdulnak egy év alatt. Sokan gondolhatják, hogy hát ez nem valami sok. Viszont…..

Az ember környezetromboló szerepe
Sajnos a környezetvédelemmel mindig is kellett, kell, és a következő időkben egyre többet kell foglalkozni. Igen rossz tapasztalatok vannak hazánkban az emberek környezetük iránti igényét illetően. Bárhol hazánk területén lehet találni illegális…..

Éghajlatváltozás
Szomorúan vettem tudomásul, hogy megint egy olyan oldallal találkoztam, ami nagyon szépen leírta az egyes teendőket, hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy a felmelegedés csökkenjen, illetve a klíma visszaálljon egy bizonyos szint alá. Csodás megállapítások szerepelnek ebben a…..

Káros anyag kibocsátás
Azt hiszem, ez a téma örök. Erről mindig, mindenhol, mindenkivel kell beszélni, több okból is. Az egyik, és talán a legfontosabb, hogy egyre többen legyünk azok, akik tesznek annak érdekében, hogy tisztább legyen a levegő. Sajnos van mit tenni. Ma már csak a hegyvidékes…..

Tengermozgások
Talán érdekes a cím, de azt hiszem sokan megtapasztalták már tengerparti nyaralásuk során, hogy a tengerek szinte mindig hullámoznak, mozognak. Sok tényező befolyásolja ennek a jelenségnek a létét. Ilyenek a tengeráramlatok, az ár-apály jelenség, a szél által keltett…..

Légszennyezés
Évente 7 millió ember hal meg szennyezett levegő miatt. A Föld lakosságának 81%-a szennyezett levegőt szív magába.
Sajnos világszerte egyre inkább többet kell foglalkozni a levegő tisztaságával, illetve a légszennyezéssel. Az oxigén jelenléte a legfontosabb ebben a rendszerben.…..

Légmozgás, illetve a szélirány változása
Úgy gondolom, hogy alaposan megváltozott a légmozgás eddigi gyakorlata. Iránya, erőssége, gyakorisága egyaránt. De tulajdonképpen mi is a szél? Szélnek nevezzük a légkört alkotó levegő közel vízszintes irányú áramlását, amelyet…..

Biogazdálkodás régen és ma
Az emberek egyik fontos szükséglete az evés. A szervezet működése érdekében az embernek szüksége van élelmiszerre, amelyekkel fenntartja az életet. Az egyes élelmiszer fajták biztosítják a megfelelő kalóriabevitelt, a vitaminszükségletet, az ásványi anyagokat. Ezek…..

Űrszemét okozta problémák
Talán ma már nem elhanyagolható az a tény, hogy irdatlan mennyiségű űreszköz kering a Föld körül. A legfrissebb számok szerint több mint 26 000. Ez nem kis szám. A földi megfigyelő eszközökkel figyelemmel kísért objektumok mérete a maroktelefonnál nagyobb darabok. Az…..

Sajnálatos tények
A világ rohan, és vele együtt az ember is. Nincs lassítás, ami komoly gondot jelent a következő években, évtizedekben. Az évtizedek egy kicsit tág fogalom, és távolinak tűnik, így inkább maradjuk a következő években, mert a változás már ennyire gyors. De milyen témában?…..

Talán fontos
Immár sokadszor futok bele igen érdekes dologba. Egyre inkább előtérbe kerülnek olyan adatok, információk, melyek nem igazán fedik a valóságot. Sajnálatos módon sok esetben olyan oldalakról, filmekből, melyek tudományos, ismeretterjesztő titulussal rendelkeznek. Elvárható lenne, hogy…..

Az éltető és iható víz
A Föld vízkészlete: 1,46 x 1018 tonna
Ez az a szó, és ez az a fogalom, mely egyre inkább előtérbe kerül. Hogy miért? Mert egyre kevesebb van belőle, és ha van, akkor kis területen, de sok. Ez sem jó. Azt kell mondani, hogy egyre inkább növekednek azok a területek,…..

Furcsa hangok a világon
Időnként felröppennek hírek arról, hogy furcsa hangokat lehet hallani, ami nem mindennapos, sőt, igen vészjósló. Több elképzelés is van ezzel kapcsolatban, de megnyugtató válasz ez idáig nincs. A hangok bárhol fellelhetők a világon, sőt, még hazánkban is hallható volt…..

Az éghajlat változásának egyik tényezője: a poláris örvény
A sok más meteorológiai kifejezések mellett meg kell tanulnunk egy új jelenségnek a nevét. Ez a poláris örvény.
A troposzféra felső részén és a sztratoszférában helyet foglaló, a sarkpontok felett létrejövő alacsony nyomású terület. A Föld…..

Kicsit bővebben az UV-ról
Lassan kezdődnek a jó idők, és az emberek egyre többet tartózkodnak a szabadban, illetve szeretnének tartózkodni. A lényeg, hogy azért meg lehet oldani, hogy az éltető napsugár érjen minket, hiszen fontos szerepe van az emberek életében. A Nap sugarai kedvezően hatnak…..

Káros anyagok a termékekben
Eléggé meglepődtem, amikor egy alkalommal azt a hírt hallgattam, amiben azt említették, tudják, hogy káros anyag van egy adott termékben, mégis forgalmazzák. Nem szeretnék naivnak tűnni, de azért így kijelenteni olyan dolgot, ami az emberi szervezetre negatív…..

A meleg itt van
Úgy gondolom, ez a megállapítás nem újdonság senkinek sem. Mindenki érzi minden nap a hőség hatását. Nem egy kellemes állapot, de azt hiszem meg kell barátkozni valahogy azzal a ténnyel, hogy ez még fokozódni fog. Sajnos ez az állapot nemcsak az emberekre van nagy hatással,…..

Extrém hőmérsékleti esetek
Sajnos egyre inkább tapasztalható, hogy olyan szélsőséges hőmérsékleti viszonyok alakulnak ki, melyek már veszélyesek mindenkire és mindenre. Ezek a mért értékek messze túlmutatnak a normális kereteken. Szokták mondani, hogy ez nem is olyan szélsőséges, hiszen régen…..

Az aszály súlyossága
Sajnos itt van egy igazán nagy probléma. Ez a szó szerepel a címben. Aszály. Eddig biztos nagyon sokan el nem hitték volna néhány évvel ezelőtt, hogy ilyen be fog következni. Igen, bekövetkezett. A helyzet az, hogy szinte az egész világon. A víz kezd hiánycikk lenni.…..

Karbonsemlegesség
I.
Mára már ez szinte divatos szó lett. Vajon mit is jelent az, hogy karbonsemlegesség? Egyszerűen azt, hogy a kibocsátott szén-dioxid, és az elnyelt, illetve a légkörből kivont szén-dioxid mennyisége között egyensúly áll be. Vannak úgynevezett szénelnyelők: ezek azok a…..

Hőhullámok alakulása
Egyre inkább bekerül a szókincsünkbe, hogy hőségnapok, extrém időjárás, szélsőséges időjárás, hőhullámok, stb. Hazánkban is vannak olyan területek, ahol várható, hogy az elkövetkezendő időszakokban megemelkedjen a hőhullámok napokban kifejezett hossza is, és gyakorisága…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz