Regisztráció Blogot indítok
Adatok
No_Sol

0 bejegyzést írt és 69 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  „Én azzal sem értettem egyet – és ez a privát véleményem –, hogy a diploma átadását – néhány szakot leszámítva – nyelvvizsgához kössék. (...) Budapest, vagy inkább Buda elitgimnáziumaiban meg a két tannyelvű gimnáziumokban…..
A könyv Schmidt Mária 2002 és 2010 között megjelent írásainak válogatása, négy nagyobb egységbe rendezve. Látszólag teljesen eltérő témák jelennek meg a könyvben: a második világháborútól kezdve a Gyurcsány-korszakig sok mindenről esik szó. Valójában nagyon is…..
  A mai magyar oktatási rendszer leginkább egy Escher-rajzhoz hasonlatos: azt a képzetet kelti, hogy a megfelelő helyekről a megfelelő helyekre juthatunk, az utak azonban sehonnan sehova vezetnek. Az ember lánya áll és bambán néz ki a fejéből – nem hiszi, amit lát. Nem…..
   Nem akarunk a kétezertízes évek Lovas Istvánjai lenni, nem és nem. A Magyarországgal foglalkozó külföldi cikkek között azonban rendre akadnak olyanok, amelyektől tikkelni kezd a bal szemünk alja, és bosszankodó írásra horgadnak ujjaink. És még mindig megőrizzük…..
Mandiner blog Az udvarias rap 2011.01.06 12:01:00
  Nincs új a nap alatt. Az eredeti Ice-T-botrányok idején, tehát nagyjából húsz éve Hugh Laurie és Stephen Fry megmutatták, hogy nem csak káromkodásra és gengszterkedésre lehet használni Shakespeare nyelvét. Társadalom- és hatóság-kompatibilis üzeneteik szerint adjunk…..
    Tényleg elképesztő, mit meg nem engednek maguknak a magyar rádiók! A fenti címet a Tankcsapda Agyarország című dalából kölcsönöztem, jól leírja, hogy fiataljaink micsoda fertőt kénytelenek hallgatni nap mint nap. A Tilos elleni NMHH-fellépés csak az első lépése…..
Mandiner blog Carpe diem 2010.11.13 10:01:00
„Csak el ne mulaszd, hogy elébb háromezerszer egymás után kileheld magadból az Úrtól való átkozott lelkiismeretet” (Lautréamont: Maldoror Énekei)  Sokféle bűn van és e bűnöknek sokféle rendszertana. A hét főbűnről beszélek, melyeket Nagy Szent Gergely…..
  Néhány napja jelentették be, hogy Gyurcsány Ferenc és szokásos haknibrigádja -  Debreczeni József, Bauer Tamás, Vitányi Iván, Iványi Gábor stb. - egy konferencia keretében fogja értékelni az Orbán-kormány első száz napját. A helyszínt sokáig nem hozták…..
Archiregnum Buuuuuuzik! 2010.09.05 00:45:00
  Szánalmas, nivótlan buzizás volt az Első Heteró Büszkeség Napja. Fogalmazhatnék finomabban, de nincs kedvem finoman fogalmazni. Mj és Lombroso figyelmeztettek, hogy ne várjak sokat, de aláírom, én voltam a naiv, amikor legalább egy minimális tartalmat vagy értelmet…..
Mandiner blog Budapest, ha csodás 2010.08.02 14:01:00
Hungary, 1938   Piros-fehér-zöld szív; bikinis nők csoportfotója; a Lánchíd este; Trianon előtti Nagy-Magyarország; szilikonos óriásdekoltázs fém dollárjellel a mélyedésben. Nem egy szabadverset idéztem: ezt az öt képet dobja ki elsőre a „Hungary” keresőszóra…..
No_Sol 2010.08.02 22:47:44
@delano: A Washington Post az aztán minden, csak nem neokon. Általában a demokrata jelölteket támogatja, Amerikában "Liberal"-nek mondják, amolyan mainstream baloldali. Persze azért Amerikában nem a pártok kezében van a sajtó...

Ennek persze a magyar politikáról írt cikkekhez semmi köze, mert itt minden attól függ, hogy mit copy-pastel-nek be...
  Gratulálunk a konokul kitartó pécsieknek a radarügyben elért győzelmükért, a hon védelme azonban továbbra sem tűnik elsőrangú feladatnak Magyarország számára.   Az évek óta politikushalálokkal, belassult EKF-projekttel, katasztrofális pénzügyi helyzettel megvert…..
  Mint azt már megírtuk, és mint az már valószínűleg olvasóinknak és kommentelőinknek is feltűnt: július 2-a óta kicsit megváltozott a Mandiner.hu és a blog külseje. Ezzel párhuzamosan elindítottuk Globál névre keresztelt új rovatunkat, melyben a világsajtó…..
Mandiner blog Az AVH a NÜK ökle 2010.07.02 08:51:00
  Emlékszünk még azokra a napokra, amikor egy magára valamit is adó Kossuth téri nemzetőr hangos á-vé-há, á-vé-há skandálásban tört ki egy rendőr láttán? (Hol volt akkor még a sünözés?) Vagy emlékszünk még arra a tüntetésre, amikor Bauer Tamás közgazdász és…..
Lehetséges, Orbán Viktor azért nem adja meg a kellő tiszteletet ennek a pozíciónak, mert átmenetinek tartja. (Fotó: schmitt.hu) Mivel a közvéleményt már egy jó ideje felkészítették rá, különösebben senki nem lepődhetett meg azon, hogy Orbán Viktor Schmitt Pált nevezte meg…..
A Jobbik június 14-én határozati javaslatban kezdeményezte Károlyi Mihály szobrának eltávolítását a Kossuth térről. A javaslat szerint a nemzeti összetartozás terén csak olyan történelmi személyiség szobrát szabadna felállítani, „aki munkásságával Magyarország…..
A Dzsucse harcosai A Dzsucse-eszme 2010.06.11 13:03:00
Miután tisztáztuk a Szongun-politika mibenlétét, röviden világítsuk meg a Dzsucse eszmekörét is. Kevesen tudják talán Magyarországon, de Kim Dzsong Il nem csak hihetetlen tekintélynek és szeretetnek örvendő államférfi, de a modern világ egyik legnagyobb teoretikusa is, aki…..
„Ne beszéljünk róla, de mindig gondoljunk rá.” Kosáry Domokos, az Akadémia volt elnöke nyilatkozott így élete egyik utolsó interjújában Trianonról. A fel nem dolgozott traumákra adott jellegzetes reakcióként értelmezhetjük a neves történész Juhász Gyulától…..
  Sokan azt hiszik, hogy a letiltás csak gerillamarketing, pedig nem. Ez a rideg valóság. Más kérdés, hogy mennyire tekinthető letiltásnak az, hogy Biszku Béla lánya besétált a moziba és azt mondta, hogy az apukája nem járul hozzá. A mozi mindenesetre megijedt, ami érthető egy…..
Mandiner blog Zbohom Fico 2010.06.10 10:01:00
  A Trianon-évforduló tájékán van elég bajuk a szegény szlovákoknak, végeredményben nem is hozzájuk kötődik 1920 júniusa, hanem Csehszlovákiához. Ilyen értelemben okafogyott Slota trianoni emléktábla-állítása Pozsonyban. No de mégiscsak választások lesznek az 1993…..
Cameron’s and Clegg’s very British revolution - állt a The Times címlapján. Úgy látszik, míg Magyarországon azzal vittek végbe egy demokratikus forradalmat a választók, hogy a mandátumok kétharmadával ruháztak fel egy pártszövetséget, addig Nagy- Britanniában azzal…..
No_Sol 2010.06.02 23:27:58
Végre egy korrekt cikk a brit politikáról.

Ezzel szemben a Heti Válasz online mai cikke kritikán aluli.
hetivalasz.hu/vilag/angolos-erkezes-29636/

Már önmagában az is furcsa, hogy a magát jobboldali lapként feltüntetendő újság a Thatcher-i örökséget negatívumként állítja be. Ugyan sok hibát követett el, (és biztos sok intézkedése 2010-ben már nem biztos, hogy hasznos lenne) de azért mégiscsak elmondható, hogy jobb állapotban lévő országot adott át, mint amilyet örökölt. A másik állítás, hogy a Labor a"neoliberális" (ugyan ezt a szót máig nem értem") politika miatt bukott meg. Az igaz, hogy Tony Blair kormányzásának kezdetén középre húzott gazdasági téren, az idő múlásával azonban egyre inkább költekező, az állami szektort és a szociális ellátórendszerereket pénzzel tömő politikát folytatott. Ez irdatlan nagy adósságot hagyott maga után. A brit választónak ebből lett elege, nem pedig a nem létező neoliberalizmusból.

Amúgy a koalíció működhet. A nagy gond a libdemek számára, hogy Dél-Nyugaton a Toryk-kal, Észak-Angliában és Skóciában a Labor-rel versenyeznek. Márpedig ez két féle szavazóréteg, másféle igényekkel...
    A magyarországi kommunizmus minősíthetetlenül rossz helyzetben van.   Márpedig szívügyem a kommunisták helyzete. Persze nem ám küldetésből: hobbiból. És most, amikor súlyos napokat élünk, amikor ember embernek farkasa, amikor a választások következtében…..
Az amerikai filmekben az iskola azaz a „gimi” nagyon fontos helyszín: a fingós-dugni akarunk, de lúzerek vagyunk és a szörnyes-sorozatgyilkosos filmek központi eseményei itt folynak. Mert ugye, az amerikai fiatalok utálják a sulit,de éjjel-nappal ott vannak, a büntetéseket…..
No_Sol 2010.05.05 21:03:14
@T. Norbert: Államonként változó. De úgy nagyjából 15 és 18 között van, a legtöbb helyen 16.

Egyébként nekem volt szerencsém Amerikában suliba járni, és az a durva, hogy ezek a szerepek a valóságban is megvannak...