Regisztráció Blogot indítok
Adatok
FPéter

0 bejegyzést írt és 393 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mindenki nehéz helyzetbe került, ez nem kérdés, de az egész biztos, hogy a turizmusból élők most rendesen és joggal pánikolnak. Nem könnyű jól dönteni és jól kezelni az olyan helyzeteket sem, amivel H. és családja szembesült. A debreceni apartman tulajdonosa (így március 17-én, amikor a helyzet már…..
Aki nem schengeni országba utazik Lisztferihegyről, egy ideje már megúszhatja a karámozást. Nem kell bokáig az esővízben gázolni, nem kell küzdeni a széllel, sem pedig ácsorogni a vizesblokk nélküli hodályban fél órán  át. Akkor ez már maga a csoda, nem? Hát, annyira nem. Volt szerencsénk már…..
Miket nem látok én. Úgy tűnik a 2019-es év az én évem lesz, ugyanis alighogy elkezdődött az év és máris több mainstream-es cikket látok amik egyetértenek azokkal a dolgokkal amiket írok évek óta... egy részével. Amit már évek óta állítók, hogy igazából, főleg a nagy techcégek, már leálltak az igazi…..
A világ kétségtelenül legnagyobb igazságtalanságai közé tartozik Olaszország. Az olaszoknak mindenük megvan, amit látni érdemes (jó, a lundákon kívül), ki sem kell tenniük a lábukat otthonról: tenger, hegyek, borok és még az Uffizi is. Az olyan lélegzetlelállító falvakról nem is szólva, mint…..
Nyilván nem. Két nappal ezelőtt találkoztam először a hírrel, hogy a kínai állam egy digitális adatbázist hoz létre a lakosok "számára". Mindenki kap személyes adatlapot kreditpontokkal, attól függően, milyen az előélete és az aktuális apró-cseprő cselekedetei. Az ország minden pontján felszerelt…..
FPéter 2018.09.21 11:52:53
@énisfélek: ne fesd a bircát a falra mert megjelenik :D
Akadnak azért érdekes dolgok a világban. A legújabb például az, hogy egy nő beperelt egy randiügynökséget (ráadásul sikeresen) azért, mert nem volt elég férfi a kínálatukban. Igaz, a fagyi azért a végén visszanyalt...
Felnőttkorom küszöbén sokat utaztam stoppolva. Egyszer valahol egy nyugat-európai kisváros szélén ragadtam, gondoltam keresek egy vendéglátó egységet, ahol nyugodt körülmények között egy hideg ital társaságában átgondolhatom a továbbiakat...
Majdnem egy hete nem jártam semerre a kamerával - tudom, nem olyan hosszú idő, de azért már hiányzott egy jó cserkelés. Kedden tehát nyakamba vettem a felszerelést, és elindultam a szántóra, ahol pacsirtát szerettem volna fotózni - már régóta. ..
Gyakorlatilag egy hónap eltelt a magyar parlamenti választás óta, zajlik a történtek feldolgozása mind a pártok, mind a szavazók között. A történtekre reflektál az egyik mai ajánlott írás, hogy aztán minden halogatás nélkül ellátogassunk Dániába, végül együtt örüljünk…..
FPéter 2018.05.08 10:56:06
Uraim, én valamit nem értek ezzel a "külföldön élek, nem hagynak levélben szavazni" történettel. Legjobb tudásom szerint megpróbálom tisztába tenni a dolgokat, kérlek javítsatok ki, ha valamit rosszul tudok.
Tehát. Az EU-s állampolgárnak az EU területén pontosan egy hivatalos, bejelentett, állandó tartózkodási helye lehet. Ez elméletileg ott kell, hogy legyen, ahol hosszú távon, életvitelszerűen élsz. Például pár hónapos külföldi nyári munka esetén nem, ha több, mint fél évet töltesz egy év során külföldön, akkor ott kell(ene) bejelentkezned. Az EU-s jog csak az állandó tartózkodási hely fogalmát ismeri, de ezt az országok különféleképpen kezelik. Például Olaszországban a TB ellátás de akár a devizabelföldiként történő számlanyitást is a bejelentett olasz állandó tartózkodási helyhez kötik ("residenza").
A magyar jog ezt megkavarta az "ideiglenes külföldön tartózkodás" fogalmával, valamint azzal, hogy küldő országként nem követeli meg a kijelentkezést. További zavar az erőben, hogy egy EU-s ország hivatalosan "nem tudhatja", hogy te egy másik országban be vagy-e jelentve. Így rengeteg kitelepült magyar meghagyta a magyar lakcímét is (lásd a lakcímkártyádat), "ideiglenes külföldön tartózkodás" jogviszonyban van a Magyar Állammal azután, hogy minden valószínűség szerint külföldön is bejelentkezett. Tisztázzuk, hogy ez az EU-s joggal ellentétes, de senki se nem ellenőrzi, se nem szankcionálja.
Tehát, kedves levélben-szavazni-nem-tudó-és-ezért-rinyáló külföldi honfitársaim: jogellenesen nem jelentkeztetek ki a magyar lakcímnyilvántartásból ("végleges külföldre távozás letelepedés céljából"), és ki kellett volna cseréltetni a lakcímkártyát "külföldi cím" feliratúra. Ha mindezt megteszitek, varázslat módjára négy év múlva megkapjátok a levélben szavazós pakkot (tapasztalatból mondom).
Egyébként ez a jogviszony a nevével ellentétben nem végleges, ha haza akartok térni, egyszerűen bejelentkezel a magyar lakcímnyilvántartásba. És az 6-8 évvel ezelőtti kavarás után, néhány éve már a személyit sem veszik el.
Ha tévedtem, javítsatok ki.
Valaki ajánlotta a Magyar Posta androidos alkalmazását, időpontfoglalásra, gondoltam letöltöm. Meglepve tapasztaltam, hogy az alkalmazás az alábbi engedélyeket kéri: Most akkor járjuk körbe a témát, mi mire való, és vajon miért kell a postának. Az alkalmazás leírása szerint az alábbi funkciókat…..
Írolvasgondol A Föld hangja 2018.01.04 04:34:51
Földünknek van egy állandó, nagyon halk hangja, amelyet akkor sem hallunk meg, ha minden zajforrást kiiktatunk. A geofizikusok ezt szabad oszcillációnak nevezik. Egy kutatócsoportnak sikerült elfognia az óceán mélyén. Alacsony frekvenciája van és független a szeizmikus mozgások által produkált…..
FPéter 2018.01.05 11:06:05
Aligha él ma Magyarországon olyan ember, aki ne ismerné a Kisvakondot – ha nem azért, mert gyerekkorának egyik meghatározó sorozata, akkor azért, mert a gyermekével vagy az unokájával nézte. Ehhez képest kissé kiábrándító, ami mostanában a népszerű rajzfilmfigura körül…..
Kőszegi Tamás erotikus kísérleti filmje, A Másoló (The Copyist) a világon egyedülálló módon egy fénymásolóval készült. A rövidfilm a fénymásoló pásztázójának torzulásain keresztül mutatja be a női testet és a szeretkezés közben átélt érzelmeket. Noha mindössze 8 perc hosszú, több mint 5 ezer…..
FPéter 2017.07.12 09:30:36
@Sallai Tibor: három évig húzni egy aktust? nem sajnálom :)
Az 1944-ben alapított, a világ egyik legmegbízhatóbb hírügynökségének számító AFP 'Fake news' another weapon in Orban's illiberal Hungary azaz Orbán illiberális Magyarországának újabb fegyverei az álhírek címmel foglalta össze a kormányközeli sajtó körül zajló eseményeket. Már a leadben tesznek…..
FPéter 2017.04.10 14:07:19
Gasztronóta Pagoda karfiol 2017.01.04 12:09:56
Pagoda karfiol, amit a külföldiek római brokkolinak hívnak. Hogy van ez?..
Néhány napja leltem néhány képre Chris Niedenthal fotós gyűjteményében, aki a nyolcvanas évek jellegzetes kelet-európai mindennapjait is megörökítette. Rengeteg fényképet találhatunk tőle Lengyelországról, de van nála Csehszlovákia, Szovjetunió, Románia, és szerencsére Magyarország is. Ma ezt hoztam…..
FPéter 2016.12.23 10:01:49
Iskolába általában senki sem szeret(ett) járni. A tanulás engem se mindig kötött le teljesen, de a szünetek közötti bandázás, a viták, vagy a balhék és más egyéb történések izgalmassá tették az iskolás időszakot...
Érdekes interaktív tévéfimet vetített le az ARD a napokban: egy bírósági tárgyalásról szólt, aminek végén a nézőknek kellett eldönteniük, hogy mi legyen az ítélet. A történet szerint egy Al-Kaida-sejt a levegőben eltéríti a Lufhthansa egyik Airbus A320-as gépét (164 fővel a fedélzeten), majd a gépet…..
FPéter 2016.10.19 17:34:41
@histar007: Nem sajnos, ha már százalékban gondolkodsz, tedd helyesen, a várható "haszon" (ez esetben negatív haszon) maximalizálásának elve alapján. Ez alapján meg lehet becsülni, mekkora eséllyel kell a gépnek becsapódnia a stadionba ahhoz, hogy a várható áldozatok száma kisebb legyen, mint 200.

Ez a szám kevesebb, mint 0.3% !!!!

Vagyis, ha több, mint 0.3% az esélye annak, hogy a gép a stadionba fog csapódni, akkor a pilóta (matematikailag) jól dönt a gép lelövésével, így minimalizálva a várható áldozatok számát!

(70000 x 0.003 = 210 > 200)
FPéter 2016.10.19 17:36:38
@dmwd: Ok, vegyük úgy, hogy a nézőknek csak a tizede hal meg. Ekkor 3%-os becsapódási esély felett dönt matematikailag helyesen a pilóta.
Az van, hogy hiába gyúrták afrikai rabszolga gyerekek életét követelő véreres gyémántkontentből az aranykezű szerkesztők a tegnapi adást, Bruti kolléga poszja után minden egyes leírt szó, csak felesleges karatergyilkosság. De azért adok a szarnak egy pofon, és megpróbálkozom a lehetetlennel. A…..
Nyilván tök jó ötletnek tűnt élő, egyenes adásban valakinek egy lángoló nyílpuskával felmászni egy létrára, majd onnan belecélozni egy, a társának torkába lenyomott tölcsérbe, dehát ez történt az America's Got Talent adásában, és be is ütött az a hibaszázalék, ami…..
FPéter 2016.08.03 23:35:28
@ikri: almába se rúgna, asszem úgy mondják helyesen
Javában tombol a nyár, és a legtöbben még el sem indultak, de már nyakunkon az augusztusi csúcs. Nézzünk szét a pénztárcánkban, majd vessünk egy pillantást az alábbi listára, amelyben egy olasz fogyasztóvédelmi szervezet a legdrágább olasz strandokat sorolja fel. Nehogy a gatyánk menjen a…..
Dehogy is. Pillanatok alatt bejárta ma az internetet ez a fotó, amit Balogh László készített a bicskei vasútállomáson. Az eredeti képaláírás szerint rendőrök állnak egy menekült család mellett, akik el akartak szaladni az állomás területéről. - Hungarian policemen stand by the family of migrants as…..
Szardínia szigetén rejtélyes, 5000 éves köralakú kőépítmények (nuraghik) találhatóak mindenfelé. Azon kívül, hogy a korabeli népek fejlett építészeti tudását bizonyítják, keveset lehet tudni valódi szerepükről. Vajon védelmi célokat szolgáltak? Esetleg terményeket…..
A vasút lehet szupermodern - itthon ilyen ugye nincs, úgyhogy ugorjunk -, lehet pont megfelelő - mint az elővárosi motorvonatok - .és lehet nosztalgikus. A nosztalgia-járatok két típusba sorolhatók, az egyik a méregdrága luxusutak faborítású kocsikkal és pingvinnek öltözött…..
FPéter 2015.04.20 10:33:14
@Momina: viszont csak 15 dollárba került az egész móka (Csaptól, amikor én voltam)