Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Calvinka (http://ironikus.blog.hu)

17 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szeretnénk eloszlatni a sűrű fellegeket arról, hogy videót vágni nehéz, technikai akadályok során kell átküzdeni magunkat és különben is, görnyedthátú videós geekeknek való szakma. Nem így van. Sokan ismerik a Youtube Editort, de most azokhoz szólnánk, akik még nem hallottak…..
Azzal kezdünk, hogy a Micro becenevű Lieberman most biztosan ott lent is az, mert épp egy székbe kötözve meztelenül vesz hideg vizes fürdőt a Megtorlótól. Aki nem hiszi el neki, hogy bizony ő tényleg segíteni akar bosszút állni azokon, akik mindkettőjük életét tönkretették.…..
Na persze. Azért ezt itt most nézd meg légy szíves, és majd kommentekben megtárgyaljuk. ..
Főhősünknek, akit nevezzünk Franknek is ezentúl (teljes nevén Frank Castle lenne, de az egy másik sorozat, úgyhogy a Castle-t azt hagyjuk) akad egy rajongója, aki reggelizés közben felhívja vezetékesen. Barátkozni akar vele, persze a Megtorló nem akar, így inkább gyorsan felmászik…..
Családi idillel kezdünk: Apa tanítja lányát gitározni. Hamar átvált azonban a jelenbe a képsor, így kiderül, az idilli képek már a múlté, csak visszaemlékezések, Apa már csak egyedül pengeti a húrokat. Hirtelen váltással máris a bosszú pillanatait láthatjuk,…..
Ha láttad a filmet, felmerülhet Benned is a kérdés: -Miért és hogyan hagy egy cafatokra robbanó szárnyas zombi négyzet alakú lenyomatokat a falon? -Miután Cyborg otthagyja őket kapaszkodni az elromlott harci járművön, amit hamarosan a vízáradat elmos, hogyan menekülnek meg? Tudjuk persze, hogy…..
Ez a jó kis sérülés 3 hónapra megszakította a teniszkarrierem. Ha fáj a talpad a sarkadtól a lábujjak aljáig, fekvés vagy ülés után, de legfájóbban alvás után felkelve, akkor neked is ez van. Ha nem akarsz orvoshoz menni, hogy szteroidinjekciót kapj, hanem a lassú gyógyulás…..
Kezdő jelenet: 65 millió évvel ezelőtt a békésen játszó dinókat lebombázza jópár földönkívüli csiga-űrhajó. Hogy a Közgépnek dolgoznak-e be és aszfaltoznak, vagy csak utálják a dinoszauruszokat, az nem derül ki. Annak semmi értelme, hogy a transformereknek csinálnának…..
Igazi magyar: poros, veszélyes és félkész. Szuper újdonságokkal van tele: Fekete porba hintett fűmag. update: faháncs. szandálban tuti :) Homok helyett kavicsos sóder a kicsiknek a "homokozóban". Drótkötélpálya, ahol a gyermekek a bowling élő verziójával is ismerkedhetnek,…..
a sok évvel ezelőtti dömpinghez képest az idei szezonban csak egyet kaptam, azt is egy olyan embertől, akivel 3 éve beszélni sem voltam hajlandó még, annyira utáltam.lehetséges magyarázatok, akár együttesen is:-utálnak az ismerőseim, kollégák, beosztottak-sikeresen leszoktattam…..
http://www.27bslash6.com/http://www.dontevenreply.comTudtok még hasonlókról, a magyar nathanp - izomtibor nagyágyúk agyszüleményein kívül? Örömmel fogadnám.Továbbá, ha igény van rá, lefordíthatok David Thorne levélváltásaiból párat. De ahhoz igen aktívan kell tolnotok a piros…..
Irónikus Végzetúr 2010.09.18 12:55:00
http://vilag5.vegzetur.hu/?kar=11825..
Irónikus Stephen Hawking 2010.08.11 19:59:00
szerint el kell hagyni a Földet, vagy hosszútávon kihal az emberiség.Az Ironikus blog szellemében tanult kollégám, Smartdrive, a következő megjegyzést tette:"én nem érzem akkora hatalmas tragédiának, ha kihalunk. a mamut is kihalt, és még pláza is lett belőle"..
Irónikus Kaland-játék-kockázat 2010.06.02 21:35:00
Eljut az ember a Zagor.hu-ra.Letölt 1 giga állományt, 56 könyvet, és ez még nem is mind.20éve a fél kezem adtam volna ezért. A következő könyvet mindig azon melegében repítettem haza az újságostól.Halállabirintus, Országút harcosa, Vértengerek - mind remekmű a saját…..
Irónikus Kigyúrtság fail 2010.04.28 18:24:00
Milyen lehangoló, amikor egy másfél órás intenzív súlyzós edzést csinálsz, amikor is brutális súlyokat emelgetsz rettentő sokszor, Herkulesnek érzed magad és büszke vagy dagadó izmaidra, majd átmész a fitneszklub masszázs részlegébe, ahol a masszőr beszélgetés gyanánt…..
Félrefordítások Leiter Kvíz 4.2 2010.01.25 14:29:00
A délutáni kicsike nem saját gyűjtés, de túl szép, hogy kihagyjam...Pihenésre van szükségem! Egyelőre nincs hint. UPDATE: nem is kellett hint, ismét a legelső kommentig bírta csak a délutáni kvíz. A helyes megfejtő ezúttal Karsa volt, grat! (Sajnos így várat magára…..
Calvinka (http://ironikus.blog.hu) 2010.01.26 19:58:45
Nem könnyű télen a panelban. Nemcsak a megemelkedett - tudom, áfacsökkentés - fűtésszámlákkal küzdenek a lakók, hanem egy egészen másfajta ügymenet is hétköznapivá válik ilyenkor a lépcsőházakban: a frappáns műszaki gondnok "hajléktalan forgalomnak" nevezte el a…..
Az alábbi képen azt láthatjátok, hogy az elmúlt 300 napban minek következtében mennyi ember halt meg a világon. Mint láthatjátok a többi betegséghez és a balesetekhez képest a disznóinfluenzában meghaltak száma elenyésző, úgy is mondhatnám, hogy LÓFASZ!Klikk a képre, ha…..
Carlos napjai Nyaralás 3 2009.11.05 15:02:00
Meglepő tud lenni egy nyaralás olyan emberekkel, akikről azt hiszed kurvára ismered őket. Mindig kerülnek elő turpisságok. Azon nem lepődtem, meg hogy a Goróék meg Copfos Kozákék késtek. Továbbá az sem okozott meglepetést, hogy még vártunk a becsekkolásra, addig a Sanyika meg a…..
Irónikus Martfűi wellness hotel 2009.10.25 21:18:08
Megírtam volna nekik direktbe, de sajnos nem találtam a szobában vendég-elégedettségi kérdőívet, így hát maradt a honlapjukon a bejegyzésem nélkül elég tömjénezős vendégkönyv, nameg a blog:A hotel tényleg szép és modern. Kár, hogy a fürdőszobában nem lehet megmaradni 1…..
Annyiszor kritizáltuk már címek fordítását, hogy igazán időszerű visszájára fordítani a dolgot: most ti adhattok címet egy megjelenés előtt álló új könyvnek.Az Alinea kiadó a Ford és a Chrysler legendás menedzserének, Lee Iacoccának a könyvét jelenteti meg, amelynek eredeti…..
Calvinka (http://ironikus.blog.hu) 2009.10.25 12:58:06
@Calvinka (ironikus.blog.hu):
+: Viszlát, és kösz a régi jó cégvezetőket!
Irónikus szelektív 2009.10.20 20:14:00
A ház melletti szelektív hulladékgyűjtő konténereket egyik napról a másikra elvitték (az UFO-k).Mit tesz erre reagálva a környezettudatos városlakó, aki eddig szorgalmas hangyaként sétált a házban levő kukától jó messze a szelektív gyűjtés érdekében? Kiborítja a hűlt hely…..
Tardai történetek Nyolcvan 2009.07.28 22:00:00
Furunkulus. A Nándi faterja szerint, aki mondjuk csak elmondásból tippelt, persze rosszul. Épp itt volt az ideje, hogy más is legyen Benőke farkán, ne csak xs-es piros hello kitty-s tangában pucsító igénytelen kisribancok, futószalagon. Először kajakra azt is hitte, hogy a…..
Calvinka (http://ironikus.blog.hu) 2009.08.01 22:56:10