Regisztráció Blogot indítok
Adatok
PakLil

44 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nyakunkon az ősz, vagy másnéven akár nevezhetnénk a pumpkin spice latte időszakának is, és innen már csak egy köpésnyire vagyunk a karácsony időszakától, ami egyet jelent azzal, hogy már október végén láthatjuk a kirakatokban a karácsonyi díszeket és a szaloncukrokat, csakhogy biztosan le ne…..
Az emberi döntéshozatalról sokáig azt gondoltuk, hogy alapvetően racionális: mérlegelünk, összehasonlítunk, majd a legjobb lehetőséget választjuk. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. A mindennapi döntéseinket – a vásárlástól a tanuláson át egészen a párkapcsolati vagy pénzügyi kérdésekig –…..
1938 óta a Harvard Felnőtt Fejlődés Vizsgálat azt kutatja, mi teszi az embereket igazán boldoggá és kiegyensúlyozottá. A kutatás kezdetben 724 résztvevővel indult – bostoni, hátrányos helyzetű és problémás családokból származó fiúkkal, valamint a Harvard Egyetem hallgatóival –, majd később bevonták…..
A nyelv és a gondolkodás kapcsolata évszázadok óta vita tárgya, és ma a nyelvészet, pszichológia és idegtudomány érdekes válaszokat kínál a témában, amelyekből most egy pár összegyűjtésre került. Következzen tehát több olyan gondolkodási terület, amelyet befolyásol, hogy a ma beszélt 7000 nyelv…..
Reaktor Tanulj meg tanulni! 2026.06.04 13:29:54
Tanulni kell, de akkor miért nem tanítják meg, hogyan tanuljunk? Mindenkinek kötelező az iskolai évek alatt több száz dolgozatot megírnia, több ezer oldalt kell elolvasni, mégis csak kevesen tanulják meg igazán, hogyan tanuljanak hatékonyan. Az iskolák a tananyag elsajátítására fókuszálnak, de…..
Az Ozempic az elmúlt évek egyik legismertebb gyógyszerévé vált – nemcsak az orvostudományban, hanem a popkultúrában, a közösségi médiában és a celebváltozások világában is. Eredetileg 2-es típusú cukorbetegség kezelésére fejlesztették ki, ám a szemaglutid hatóanyag étvágycsökkentő és…..
Az Opinion Institute kutatást végzett melynek eredményei megmutatják, hogy hogyan gondolkodnak a magyarok a társadalmi osztályokról és saját helyükről a társadalmi hierarchiában. A vizsgálat szerint a magyarok meglepően pontosan helyezik el magukat a társadalmi osztályok skáláján, amely a szűk…..
1909. október 20-án, Tennessee államban, East Ridge városában – közvetlenül Georgia határán ügynökökből álló csapat állt lesben az út mentén. Feladatuk az volt, hogy feltartóztassanak egy teherautót, amely veszélyes árut szállított. Amikor a jármű átlépte a határt, az ügynökök habozás nélkül…..
A fehérje az egyik legfontosabb makrotápanyagunk: kulcsszerepet játszik abban, hogy a nap folyamán energikusnak, jóllakottnak és kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat. Mégis sokak számára kihívást jelent a megfelelő mennyiség bevitele. Ennek egyik oka, hogy nem létezik mindenkire érvényes, egyszerű…..
Az emberi test fantasztikus, de valljuk be, nem mindig a legpraktikusabb szerkezet. Az evolúció nem mérnök, inkább „csináld a legjobbat, ami épp kéznél van” alapon dolgozott, és ez néha kicsit vicces, néha pedig fájdalmas kompromisszumokhoz vezetett. A szem: a tökéletes részletező, de nem…..
Mi lenne, ha azt mondanám, hogy egyetlen Forma–1-es autó előállítása többe kerül, mint egy egész ház megépítése? És mégis, minden versenyhétvégén a pilóták ezeket a több millió dolláros gépeket falaknak csapják, akár 300 km/órás sebességgel. Egyes csapatok évente több mint 400 millió dollárt…..
Hogyan bomlasztja a figyelmedet közösségi média  – és mit tehetsz ellene? Alig egy évtized alatt a közösségi média a barátokkal való kapcsolattartás eszközéből a társadalmat formáló egyik legerősebb tényezővé vált. Szórakoztat, informál, összeköt és inspirál, ugyanakkor megoszt, elvonja a…..
Minden év március 8-án világszerte megemlékezünk a nemzetközi nőnapról – egy olyan napról, amely egyszerre ünnep és felszólítás a változásra. Bár sokak számára ez a dátum ma virágok és köszöntések napjaként ismert, eredete és jelentése mélyebb: a nők jogaiért folytatott küzdelem, az egyenlőség és a…..
Az empátia – mások érzéseinek, helyzetének és nézőpontjának megértése és átérzése – nem pusztán egyéni erény, hanem a társadalmi együttélés egyik alapfeltétele. Mégis egyre gyakrabban tapasztalható, hogy a mai társadalmakban csökken az empátia szintje: az emberek türelmetlenebbek, közönyösebbek,…..
Társadalmilag bevett reflex, hogy a szingli barátainkat sajnálattal kezeljük, és noszogatjuk őket arra, hogy találjanak végre valakit és mielőbb párkapcsolatba lépjenek. De vajon tényleg jobb valakinek ha párkapcsolatban van? Tényleg boldogabbak vagyunk tőle?  A párkapcsolati státusz kérdése…..
A manipulációról mindenki hallott már, ez nem egy újkeletű dolog. Azonban a manipuláció különböző változatairól már sokkal kevesebben tudnak, pedig ha tudatában vagyunk egy-egy módszernek sokkal hatékonyabban is reagálunk rá.  A manipuláció egyik legveszélyesebb formája az, amikor már nemcsak a…..
A mai életed lényegében a szokásaid összessége. Mennyire vagy formában? A szokásaid eredménye. Mennyire vagy boldog vagy? A szokásaid eredménye.  Mennyire vagy sikeres vagy sikertelen? A szokásaid eredménye. Amit ismételten teszel (azaz min gondolkodsz és mit teszel nap mint nap), az végső…..
Agyelszívás Indiából, mint kétélű kard Az agyelszívás, vagyis a képzett és tehetséges emberek elvándorlása származási országukból egy másikba, az elmúlt évtizedekben jelentős gondot jelentett Indiának. Ez a probléma olyan alapvető fontosságú iparágakban, mint az egészségügy, a mérnöki tudományok és…..
Reaktor Miért felejtünk? 2025.12.16 15:34:32
Emlékezet és felejtés – Mit tud valójában az agyunk, és miért jó, hogy nem emlékszünk mindenre? Sherlock Holmes, a legendás detektív egyszer azt mondta, hogy az emberi agy olyan, mint egy padlás: csak véges mennyiségű tudást és emléket képes befogadni. Amikor Dr. Watson megemlítette neki, hogy a…..
Az instagrammot és tiktokot pörgetve többekkel szembe jöhettek már azok a posztok, amikben frissen végzett, gyakran több diplomás fiatalok osztják meg másokkal történetüket arról, hogy sehol sem akarják alkalmazni őket. Vannak, akik több száz helyre adják le a jelentkezésüket és abból csak pár darab…..
Gondolkodtál már azon, hogy miért nem tudsz nem gondolni arra az egy személyre? Varázslatos érzés, igaz? De tudod, mi a helyzet? Ez egyáltalán nem varázslat. A pillangóktól a megszállottságig, az agyad dönti el, kibe szeretsz bele – és ennek minden köze leginkább a tudományhoz van.  Bár sokan úgy…..
A stressz és a memória kapcsolata elsőre talán nem egyértelmű, de ha jobban belegondolunk, mindannyian megtapasztaltuk már, milyen az, amikor feszültség hatására elfelejtünk valami fontosat — például egy nevet, egy határidőt, vagy akár azt, hogy hová tettük a kulcsunkat. Ugyanakkor az is ismerős…..
Finnországban, ahol a szaunakultúra rendkívül erős, végeztek egy nagyszabású, több évtizeden át tartó vizsgálatot, amelynek a középpontjában a szív egészsége állt (Kuopio Ischaemic Heart Disease Study). A középpontban finn férfiak álltak – több mint kétezer résztvevőt vontak be, akiket húsz éven át…..
Reaktor Parfüm kisokos 2025.10.16 13:42:23
A parfüm története szinte egyidős az emberi civilizációval. Már az ókori Egyiptomban is használtak illatos olajokat és füstölőket vallási szertartásokhoz, a test és a lélek megtisztítására. Az illatok az isteneknek tett felajánlások részei voltak, de a fáraók és az előkelők mindennapjait is…..
Az egyszer biztos, hogy az elmúlt években folyamatosan jelen van a sajtóban és a társadalmi párbeszédben is a magyar ingatlanpiac, nem telik el úgy egy hét, hogy ne kerülne gorcső alá a lakhatás témája, az otthonstart program pedig egyenesen felrobbantotta a piacot. A magyar piacról már tudunk…..