Regisztráció Blogot indítok
Adatok
rennie

0 bejegyzést írt és 301 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Úgy látszik, az ügynökségek kifogyhatatlanok az ötletekből, ha a dohányosok sokkolásáról van szó. Még a múlt év végén debütált az angol egészségügyi szervezet filmje, amelyben az elszívott cigarettára, slukkról-slukkra kinövő daganattal sokkolták sikeresen a…..
A világ egyik utolsó sztálinista diktatúrájának szokás nevezni Észak-Koreát, és persze a sztálinista jelzőn ugyan lehet vitatkozni, ám a diktatúrán aligha. Diktatúrákra jellemző módon a phenjani vezetés is rendkívül vigyáz arra, milyen képet sugároz magára a külvilág…..
rennie 2012.12.26 17:40:26
@voi: Szerintem két okból. 1. Hihetetlennek tűnik, de nagyon sok észak-koreai tényleg hisz ebben az egészben. Nagyon elzárt az ő világuk, nagyon nincs infójuk semmiről, korrekt infójuk meg pláne. Teljesen orwelli világ. Ahogy a filmben is van, agymosást végeznek rajtuk csecsemőkoruk óta. Mivel nincs szabad rádió, tévé, újság, internet stb. az elszökött kevesek pedig vissza nem mehetnek beszámolni a nagyvilágról, képzelhető a sötétség a fejekben.
2. Aki ott csak gondolni is mer másra, mint amit a rendszer engedélyez, az nem csak saját magát teszi ki veszélynek, hanem a családját is, 3 generációnyi időre. Nem sokat lehet tudni a büntetőtáborokról (csak néhányan, akiknek sikerült megszökniük, na ők mesélhetnek), de ha családod van, gyerekeid vannak, akkor meggondolod ezerszer, hogy mit merj lépni és mit ne.
Egész falat eltakaró freskókkal, jelmezbe bújtatott szolgálókkal és méregdrága bútorokkal pózolnak a mexikói elit asszonyai. Összegyűjtöttünk néhány képet a legérdekesebb kompozíciókból. Kitömött állatok, drága szőnyegek, antik bútorok. Ezek mind nélkülözhetetlen…..
Igaz, egy hónapos csúszással, de végre megjelent a dohánykoncesszió - azaz a "Te is lehetsz dohányboltos" pályázat kiírása. Az időtartam 20 év, tehát aki most belevág, annak a kormány tartós bevételforrás reményét nyújtja, meghatározott havi koncessziós díj ellenében,…..
rennie 2012.12.17 14:56:08
@kovi1970: pontosan. Dolgoztam egy időben lottózó-trafikban, kis bodega volt az egész. Nem tudom azóta változott-e, de emlékeim szerint a cigire 5% a fix árrés, a lottóra 2 (!)%, az újságra szintén valami 2, vagy 3 %. Ami igazán megéri, az a csoki, üdítő, szezonális dolgok, mert annak olyan árat szabsz, amilyen akarsz. De ilyen pár %-os árrésekkel, ilyen feltételekkel, ilyen ellenőrzésekkel tényleg kíváncsi leszek, kinek éri ez meg, és hány helyen lehet majd cigit venni? Országosan 2? :/
Mint azt a newsokbol halhattunk, tegnap reggel szornyu incident tortent a Connecticut allambeli Newton varosanak Elementary School-jaban. Azota nem gyozom hallgatni a kulonbozo hirforrasok anyagait, igy a magyar hir-portalokat, commenteket is eloszeretettel olvasgatom. Egyes volt honfitarsaim…..
rennie 2012.12.15 20:46:02
@punciuspilatus: sajnos nem lehet választani. Azért is érzem találónak az idézetet (amúgy én is nagy rajongója vagyok Izzardnak), mert szerintem igaza van. Persze egy ilyen agyament bemehet egy iskolába mondjuk egy fejszével vagy bármi más, háztartásban fellelhető eszközzel, amivel szintén gyilkolni lehet, szóval az ámokfutásban nem akadályozza meg csak az, a tény, hogy adott esetben nincs lőfegyvere. Csakhogy az ilyesmivel (kés, balta és hasonlók) nagyságrendekkel nehezebb gyilkolni, mert közel kell menni az áldozathoz, sokkal hamarabb kifáradsz, mert fizikailag jobban igénybevesz stb., és könnyebb is leszerelni. Na ez a nem mindegy.
A hírolvasó szinte teljes extázisba kerülve jelenti be a Nagy Örömhírt, sikerült, amit a Kedves Vezető eltervezett. Az ország pedig (nyilván) vele örül. Még szerencse, hogy mindez Észak-Koreában történt, így aztán mi csak jót szórakozunk. Az utóbbi napok egyik vezető…..
Néha hajlamosak vagyunk abba a csapdába esni, hogy túl sokat molyolunk a túlélőzsákunkkal, a különböző felszerelések felhalmozásával, miközben elfeledkezünk arról, hogy a túlélés nem csak a megfelelő eszközökön múlik. Alapvetően három dologra van szükségünk egy…..
rennie 2012.11.26 10:08:31
@sönki: Tiszta mázli, hogy a világ leszarja, hogy a te szemedben ki minek minősül.
Megkezdődött a párbaj-szakasza a Tv2 tehetségkutatójának, oppardon, énekversenyének, az, amiben a mesterek saját kutyájuk kölykét kénytelenek kitenni kartondobozban az út mellé, hiszen 12 énekesüket párokba rendezik, majd adnak nekik egy nótát, és a duett végén egyiküket…..
Vak apának éneklő lány, nevelőapjának nótát ajánló fellépő és halott apját megidéző görög-magyar énekes is volt a Voice tegnap esti műsorában, de volt vesebeteg énekes, kétéves gyermekét az éneklésért simán hátrahagyó anyuka és öntudatos rockercsaj is, no meg az…..
rennie 2012.11.10 09:15:14
@Fenimore: Jól van, akkor nem csak nekem szúrt szemet ez a sok lila zagyvaság. Olyan indokok/kifogások jöttek, amiken csak meresztettem a szemem. Nem megfogható, és számomra nincs is értelme, de akkor ahogy elnézem, ezzel nem vagyok egyedül. Az egyiknek nem volt benne a szíve, a másik nem kiabált túl a fotelon, a többi hülyeséget nem tudtam megjegyezni. Még Malektól inkább elfogadja az ilyet az ember, végre is képzett énekes, villogtatja is a szakszavakat, ha kell, ha nem, de Carameltől, aki pont ugyanonnan indult, ahol most a jelentkezők egy része is, nagyon fals dolog az ilyen elborult szakmázás.

És az is zavar, hogy ez így baromira nem igazságos (oké tudom, ez egy show, nem a népbíróság), olyan hangokat küldtek el, meg fanyalogtak, amikre az első válogatón mind a négyen megfordultak volna, ez így elég gáz, de ez már a múltkor is feltűnt.
Random Álommeló? 2012.11.08 10:39:22
Létezhet, hogy valakit azért fizetnek, hogy szolgáltatásokat próbáljon ki? Pár napja körbejárta az internetet egy álláshirdetés, ami igazából egy jó gerilla kampány inkább. Persze ettől függetlenül a kontent eléggé erősnek ígérkezik. Itt egy lista, óvatosan! ..
Tegnap bukkantam rá egy Rukkola nevű oldalra, hogyaszongya: tölts fel (rukkolj ) megunt könyveket és happolj értük olvasni valót magadnak! Nofene, gondoltam, a rukkola nem valami zöldség? Olyan leveles, zöld, esetleg sárgás, száras-fejes valami? Mi bajunk lehet, gondoltam, maximum…..
rennie 2012.11.08 12:47:02
@Zsalugater: Vagy 40 könyvet adtam és legalább ennyit happoltam is, meg még mások is, szóval a "jó könyv" fogalma relatív, mint ahogy a jó zene a jó kaja a jó nő is. Mindenkinek más a jó.
Nekem az tetszik az oldalban, hogy tök ingyen van, maximum a postaköltség, ha nem egy városban lakom a másikkal, de egyébként teljesen jó, már egy könyvespolcnyi könyvet happoltam, amit megvenni egyben elég húzós lenne, így viszont néhány ezresből megúsztam, de azt is hónapok alatt kellett apránként kifizetni, ha postáztam. Plusz megismerkedtem számomra teljesen új írókkal is, ami nem egy hátrány.
Elég nehéz elhinni, de a hét legszórakoztatóbb műsorát nem az HBO-n, vagy az AXN-en vetítették. Hanem a HírTv-n. Ráadásul ott is egy olyan kulturális műsorban, amit még akkor is nehéz lenne végignézni, ha Victoria Swinger mesélne benne a művészi célú ejakuláció állami…..
Hihetetlen ötletekkel nap mint nap találkozunk, közben pedig ritkán jut eszünkbe, hogy az elsőre őrültségnek tűnő elképzelés előremozdítaná-e a világot. Pedig bizonyos, ma már természetesnek vett ideák a maguk idejében épp olyan képtelenségnek hatottak, mint ma az, hogy…..
A morgás joga Mire számíthatunk? 2012.10.03 04:28:23
Mikor jön a feketeleves? Kérdezi sok gazdasági szakember, válasz egyelőre sehol. A kormány vetít - a költségvetési lyukakat betömő valódi megszorító intézkedéseknek még körvonala sem látszódik, helyette réteg-intézkedéseket hoz - például kedvezőbb lesz a 35 év alatti…..
rennie 2012.10.04 11:10:05
@Realista Polgár: Nemrég jelent meg egy tanulmány, sajna nem emlékszem már hol olvastam, de a lényege ez volt: 4 millió ember él a létminimum alatt ma Magyarországon. És ugye nem egészen 10 milliónyian vagyunk. Ez kb. az ország fele. Hiába látsz okostelefonokat a buszon. Menj el vidékre, és nézz körül.
rennie 2012.10.04 11:13:47
@Kivlov: Marhaság. Majd ha lesz a családodban nyugdíjas, mondjuk anyád vagy apád, akkor újraértékeled ezt a süket dumát.
2012.márciusában édesanyámnál elváltozást találtak a tüdejében.A kiírt CT 2 hónap múlva esedékes.Addig vártunk.Majd májusban kiderült hogy tumorról van szó.Mivel nyár jön az orvosok egymásnak adják át a beteget ide-oda passzolgatják,lassan már azt sem tudtuk ki is az…..