Adatok
Melinda090124
10 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2023. augusztus, neurológiai kontroll:
A főorvos biztatására, hogy esetlegesen a gyógyszer majd elhagyható lesz, felkerestem egy neurológust a csökkentés beütemezésének megtervezése miatt. Csabival mentem el egy magán neurológushoz, aki eplepszia specialista, jó véleményeket olvastam róla. Pár…..
2023. május 22. Visszatérés a munkába:
A történetben azért van egy csavar még! A tervek szerint (amikor még nem tudtuk, hogy műtét lesz) május 2-ától egy új szervezeti egységhez kerültem munkahelyen belül. Félő volt, hogy nem várnak meg, de mivel nem tehettem a váratlan eseményről, megvártak. Ezen…..
2023. április 30. Hazamenetel napja:
Délelőtt jött értem Csabi és vidáman, boldogan hagytuk el a kórházat. Megköszöntük az ott dolgozóknak a kiemelt figyelemmel történő munkavégzést. Furcsa volt lesétálni az autóhoz, mert azt hittem, majd imbolyogni fogok és sok lesz az agyamnak hirtelen a sok…..
A műtét utáni reggel korán jöttek a nővérek ébreszteni. Fürgén tették a dolgukat, felkapcsolták a villanyt és ez bántotta a szememet. A fejfájáson kívül egyéb problémám nem volt. Éjszakára rám volt téve az EKG és a vérnyomásmérő, ami bizonyos időközönként pumpált. Hajnalban észrevettem, hogy valami…..
Cavernoma műtét és epilepszia történetem
Cavernoma műtétem története - 2023. április
2024.07.03 12:37:36
Műtéti előkészületek 2023. április 23. vasárnap:
Ebéd előtt tört rám először a pánik félelem, egészen addig nagyon pozitív voltam. Ekkor, bevallom őszintén, én, a Vas Lady (ahogyan én hívom magamat), elgyengültem, kétségbeestem és a mécses is eltört. Csak néztem ki a hálószoba ablakán és sírtam.…..
Cavernoma műtét és epilepszia történetem
Időzített bomba - szembesülés a rideg valósággal
2024.06.26 15:54:02
2023. március 28. Konzultáció az idegsebész főorvossal:
Kiválasztottam egy nagyon sok jó véleménnyel rendelkező orvost, mivel most nagyon fontos volt számunkra az, hogy egy remek szakemberhez kerüljek. Elsőként nagyon ellenálltam a műtét gondolatának, elutasítottam. A friss MR lelet láttán azonban…..
Hazaérkezve kiderült, hogy Csabi is elkapta a COVID-ot, de nagyjából ugyanúgy vészelte át, ahogyan én, náthával és egy-két nap kisebb köhögéssel, még egy erős megfázásos tünetnek sem volt mondható. Természetesen szüleim is elkapták, apukám ugyanolyan könnyedén viselte, mint mi, anyukámat viszont…..
Cavernoma műtét és epilepszia történetem
Rémálommá vált nyaralás - újra Kefalonián (2022)
2024.06.13 13:38:43
A 2021-es nyaralás után folytatódott az életem a régi kerékvágásban. Voltak munkahelyváltások miatti feszkós időszakok, de ezt leszámítva rendben teltek a mindennapjaim. Sőt, egy régi hobbimat is elővettem és amit gyerekkoromban elhatároztam, azt 2022-ben sikerült megvalósítani, ez pedig az…..
Előzményként úgy érzem, fontos megemlítenem az alábbiakat:
2021 a COVID elleni oltás éve volt. A riogatások célba értek nálunk, emiatt nagyon vártuk, hogy megkapjuk végre, márciusban és júniusban ez megtörtént. Az első oltás beadását követően pár hét múlva óriási zavar támadt a szervezetemben. Erős…..
Cavernoma műtét és epilepszia történetem
Előzmények - amikor még semmit sem sejtettem
2024.06.12 14:07:20
Üdvözlök minden kedves olvasót! Melinda vagyok, 44 éves. Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy segítsek a sorstársaimnak a történetemmel, mivel a cavernoma egy elég ritka betegség és nagyon sokféle előfordulása, elhelyezkedése van. Hogy nálam hogyan derült fény a betegségre, arról fogok itt mesélni,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz