Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Dennis01

0 bejegyzést írt és 1904 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megvan annak a sajátos hangulata, ha az ember íróasztala egy munkatársával közös. Legalábbis akkor, ha a kollégád egy olyan jó fej srác, mint Rudi, mert akkor az egész helyzetet körbelengi a tolakodás minden látszatától való félelem. Azt hiszem, ez lehet az oka, hogy egy évvel a…..
Nemrég belefutottam a kérdésbe a carthrottle-ön, hogy ha három autód lenne, mi lenne az. Egy hétköznapokra, egy hétvégére és egy pályázni. Be is küldtem a kérdést a szerkesztőségi levelezőlistánkra. Íme, a válaszok: Pere László (karmageddon)Hétköznapokra: Mivel van…..
Tegnap (de mire otthon a kollégák kiteszik a posztot, az olvasóknak már tegnapelőtt lesz) alapvetően sima utunk volt Budapestről Balatonföldvárra, ha leszámítjuk a pakolás kitalálásának kínos óráját. Sajna mire Földvárra értünk, a kocsi telefosta magát váltóolajjal, azt…..
Dennis01 2014.07.21 14:23:52
@Swind: A megbizhatosag relativ fogalom, mashogy kell ertelmezni egy ilyen koru autonal. A 60-as, 70-es evekben a hetvegek szerves resze volt, hogy kiment a csaladfo butykolni ezt-azt minden heten. Ma mar ez elkepzelhetetlen lenne.
Viszont en is tobb ezer kilometert beletepertem oreg Minimbe, az ilyen kis autoknak hangulatuk van, amit mas auto nem tud megadni..

Csikos Zsolt: Ezek utan nagyon remelem hogy nem fogod eladni..
Péntek estére elfogyott a mobilnetünk, ott álltunk a hegyek közt, készre csinált Csikós-poszttal, összekészített fényképekkel, kétségbeesetten, hogy mi lesz a tartalommal. Valószínűleg már nem szűz WiFi-sticket kaptunk a szállásadónktól, így mostanra ketyegett le róla az…..
Kedves londoni olvasóink, már többetekkel találkoztunk, de ha szervezetten is szeretnétek ,éppenséggel azt is lehet. Semmi más dolgotok nincs, csak itt lent a kommentablakban megegyezni a helyben és az időpontban. Mindkettőre van javaslatunk: vasárnap késő délelőtt, valahol…..
Dennis01 2014.06.21 16:06:53
@streetsta: Dennisthemenace es en hozzuk a Minimet, amivel 2012-ben Magyarorszagon voltunk. Tavaly elvitt Olaszorszagba is nyaralni, ha erdekel, mehetsz vele egy kort. ;)
Belsőség Ez szól ma a Totalcaron 2014.03.26 15:36:53
Ma, ha bármibe belekattintasz és megtalálod a Deezer-hirdetést, akkor tudd, hogy mi szól, ha rákattintasz a lejátszás-gombra. Nincs köztük sem technó, sem rave, sőt, valójában csak olyasmi akad itt, amit ún. hangszereken játszanak. Szóval nincs Prodigy sem, bocs. Lehet, hogy kicsit…..
Dennis01 2014.03.27 00:25:51
A zenenel nehez egyetertest talalni, mindenkinek megvan a sajat stilusa, izlese.
A lista nagyon jo, eleg sok szam rajt van a kocsi USB-jen.. :)

@ommm: "Northampton a hetvenes évek végén elég lehangoló hely lehetett.". Megsugom, 2014-ben is egy lehangolo porfeszek.. :)
Goodwood 2012. St.Mary's Trophy. Mindig megnézem ezeket, havonta egyszer rámtör a vágy, hogy autóversenyt nézzek, ilyenkor törvényszerűen itt kötök ki. Aztán közben olyan hangosan üvöltök, hogy hirtelen azt veszem észre, hogy Stump Bandi és Csik is itt guggolnak a székem mellett…..
Dennis01 2014.02.03 23:22:11
@yeti: Nekem ugy tunik, az A-szerias blokkoknal kotelezo a gyakori szelephezag-allitas kemeny hasznalat eseten. Az enyemen havonta allitani kell oket, mondjuk nagyon sokat tancol a fordulatszammero mutatoja a 6000 koruli erteken.. :)

@Rocko-: Erre valo a versenyauto, nem a muzeumban valo porosodasra..

@Ad Dio: Tudtam, hogy valaki be fogja linkelni a Miniket.. :)

@ommm: Azert vicces, hogyan fordult a sorsuk ezeknek a Jaguaroknak. A 60-as, 70-es evek tajan a bunozok kedvenc menekuloautoja volt, a nagy vonatrablasban is ilyeneket hasznaltak a gyors meglogas segitesehez. A 80-as evekben lenezett autok voltak, aztan az ezredfordulo kornyeken megfordult a szerencsejuk, immaron kozkedvelt veteranok lettek. :)
A hevesi RX-7-es korábban Kecskeméten lakott, de Szolnokra már nem jutott el, mert kifogyott belőle a benzin. Azt viszont már tudjuk, ki csinálta bele a barna szőnyeget. Viszonylag friss az élmény: Hevesen egy szokatlanul kitűnő állapotú, régi Mazda RX7-est tesztelhettem. Ment, mint…..
Az aluljárókban minden sarkon hülyebiztos térkép van, most mégis tanácstalanul állok az egyik előtt. Tudom, hogy melyik állomásra szeretnék menni, és biztos vagyok benne, hogy innen indul a vonat, csak azt nem tudom, pontosan hol tudok felszállni rá. Odalép hozzám egy negyvenes…..
Vettem egy Trabantot, igen. Megint. Tulajdonképpen ezért adtam el a BMW-t, áron alul. Már majd egy éve nem Trabantoztam, muszáj volt. A Tramp némi szétköltözésből adódóan már nem tartozik az érdekkörömbe, Hamilton meg vagy három éve darabokban várja, hogy egy alapos és…..
Dennis01 2013.09.25 20:55:30
@prokee: Pontosan ezt utalom az otthoni ugyefogyott szabalyokban. Itt (Angliaban elek) tokmindegy, mennyire van egy auto szetfaragva, ha muszakilag rendben van, sima ugy a muszaki.. Raadasul itt az emberek megorulnenek egy ilyen fasza jarganytol, mint ez a Trabant..
Belsőség Heti merítés 2013.09.22 11:58:40
A kis Ékszerdoboz A fényezés után jött a motor. A szervizesek nem találtak rajta semmit, nem is mertek hozzányúlni. Elég ritka darabról van szó, Magyarországon nem is tudok kettőnél többet ezen kívül. Mivel az autó eredetileg angol, csak Olaszországban szerelték össze, ezért…..
Belsőség A válságnak vége 2013.08.29 18:23:39
Az úgy volt, hogy a sors némi átszervezés alá vonta az alkalmazotti, családi, lelki, anyagi és szinte minden egyéb állapotomat. Ennek az autós vonatkozása annyi volt, hogy nem volt. Mármint autóm. Sokáig. Mostanáig! Meséltem korábban, hogy „egyéb okokból” meg kellett válnom…..
Belsőség Reklámnak kicsit durva 2013.02.12 15:53:43
Kétségkívül óriási - és nem egyszer ellőtt - poén már a mindenféle haditechnikával való kergetőzés és/vagy verseny a Top Gear-adásokban. Idén is elsütöttek már hasonlót (jó a szezon eddig), de kétségkívül ők sem gondolták volna, hogy a TG Korea lefőzi őket. A Top Gear…..
Dennis01 2013.02.12 23:18:23
@Németh András: A Top Gear UK egyik epizodjaban felig-meddig egy ilyen merkozest is lejatszottak: Porsche 911 Turbo Cabriolet sivatagban 1.6 km-es futotavon vs Bogar 1.6 km magassagbol ledobva. A Bogar nyert, bar nem sokkal.. :)

Szemely szerint Top Gear-bol az UK-triot szeretem a legjobban, utanuk jonnek az USA, harmadiknak pedig az ausztralok. A tobbivel nem is foglalkozok..
Mostanában egyre jobban kezdem megérteni, hogy az élvezetes örömautózáshoz nem kell 200 lóerő. Mindenkinek kellene egy 127-es Fiat, hogy helyre zökkenjen a világnézete. Nem, nem találtam fel a meleg vizet, volt már erről írás a Totalcaron. Csikós is nagyon szerette  és egy…..
Dennis01 2013.02.06 21:09:05
@1kutya: Ezt az autot ismerem! Altalanos iskolas koromban (1999-2007) mindennap lattam ezt a kocsit Gyorben, a Hunyadi utcaban parkolni. Egy oreg ur vezette, aztan egyszer csak eltunt.. Sokat gondolkodtam, hova tunhetett..
Dennis01 2013.02.06 23:37:19
@1kutya: Sajnos nem jo oldalon van a kormanya, igy nem sokat ernek vele.. :)

@Tomchy: Bocsi, rossz helyre ment a komment.

@Rocko-: Te aljas dog, tudod hol kell szurni.. :)
Rohoghettek, amennyit akartok, de ezert szerettem meg a Rover 100/Metromat. Az 1.1-es motorral nem volt raketa, viszont eleg jokat lehetett vele bohockodni, a 155-os gumikon jol csuszkalt, plusz amilyen szakadt volt, nem erdekelt, ha barmi is tortent volna vele..
Dennis01 2013.02.06 23:47:40
@Rocko-: Van, volt fenn az ebay-en egy babakek darab, 72-es, 6500 merfolddel az orajaban. A hapsi valami 8000 fontot akart erte, a vegen azt hiszem, 5-ert ment el.

Az en Roverem ultramodern, K szerias, hengerenkenti befecskendezos motorral ellatott volt a brillians Hydragas (alkohollal toltott) futomuvel. Kenyelmes auto volt, sajnos a szar minoseg + soban autozas megzabalta a padlojat.
Belsőség Utólag se hiszem el 2012.11.25 07:09:21
Túlragozni felesleges: vezettem Toyota 2000 GT-t. Mindjárt megyek, csak görcsöt kapott a karom Aki tudja, mi ez az autó, az azt is tudja, mekkora dolog, ami velem történt. Ő görgessen a poszt végére, van neki ott egy videó. Aki nem, annak álljon itt némi információ, hogy…..
Belsőség Levelet hozott a posta 2012.10.07 10:59:14
Mivel a Tipóhoz nem nagyon kell alkatrész, és ami kell, az is van itthon, így amikor megpillantottam az ebayen, nem lehetett otthagyni. Nehogy már csak Csikósnak és Bandinak hozzon mindig csomagot a posta. Ezt a kazettát akkor adták ki, amikor a Fiat Tipo megnyerte az Év autója díjat,…..
Itt vagyunk Dánia legészakibb részén, Göteborggal egy vonalban, a semmi közepén, a tökéletesen néptelen tengerparttól talán három kilométerre, a helyet úgy hívják: Tannishus. Az északi Év Autója zsűritag-lapok ide szervezik már 34 éve az összes, leendő Év Autóját…..
Belsőség Sok jó ember... 2012.09.24 21:53:36
Szeptember 21-e bevonul a Totalcar Autósmozi történelmébe. Ez a nap, pontosabban az este vetített Dögkeselyű hozta az első másfélszeres teltházat és biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó! Ez még nem a sor vége, csak Csikósék előtt ennyien álltak -az…..
Nehezen lehetne átlagosnak nevezni mai szerzőnk, Dennis útját, hiszen 16 évesen került ki Angliába, középiskolába. Ahol gyorsan kiderült, hogy 9 év magyarországi iskolai nyelvtanulás messze nem elég arra, hogy fel tudja venni a kinti tempót. Nem adta fel, no meg aztán szerencséje…..
Dennis01 2012.08.27 14:55:14
Sziasztok, en irtam ezt a cikket. Koszonom szepen a biztatast, nagyon sok munkamba kerult az, hogy elerjem ezt a szintet. Itt szeretnem megkoszonni a szuleim segitseget, akik nelkul nem sikerult volna eljutnom oda, ahol most vagyok.

@Miertilyenbonyolultez: Szia, en vagyok a cikk iroja. Miutan befejeztem a gyakornoki eveimet, heti 300-400 fontot kereshetek muhelytol fuggoen.

A negativ kommenteloknek, akik a nyelvtanulasi keszsegeimet kerdojelezik, ezt tudom valaszolni: 9 evig tanultam otthon angolt, minden evben kivalo ertekelessel zartam az evet. Sajnos kifogtam olyan tanarokat, akiknek nem volt tul fontos a tanitas, (minden orarol kestek, minden evben tokugyanazt tanitottak, stb.).
Itt egy ev utan az egyik legmagasabb szintet ertem el, a tanaraim szerint semmi gondom nem lenne az angol erettsegi megszerzesevel.

@apd: Az ilyen es hasonlo kritikus kommentek miatt nem akarok soha visszamenni Magyarorszagra, sot, elertem azt a szintet, hogyha magyar beszedet hallok valahol, olyan messze menekulok, amilyen messze csak lehet.

Volt mar ra nem egyszer pelda, hogy magyar honfitarsam bejott a muhelybe, bemutatkozas nuku, egybol azt kerte, hogy segitsek neki ezt-azt, persze barati alapon fizetseg nelkul(mintha az en garazsom lenne) aztan mikor nekem lett volna szuksegem segitsegre apro dolgokban, az illeto csak meghuzta a vallat es eltunt.
Dennis01 2012.08.27 18:49:07
@apd: Ha megkerhetlek, vagy kulturaltan szolj hozzam vagy sehogy. Koszonom.
TComment A zöld Merga titka 2012.07.15 10:32:00
Ha úgy vesszük, negyven éve ismerem ezt az autót. És most már az enyém. De ez még semmi, van egy ok, ami miatt végtelenül sokat jelent nekem. Kapcsolódó cikkünk kommentposztja..
Dennis01 2012.07.16 00:26:45
@butschq: Nekem is a gyerekkorom meghatarozo autoja jutott az eszembe, egy 80-81 korul gyartott piros Ford Taunus. DOC-385, a motorhazteton volt egy barna alapozo teglalap az elulso elen, plusz a bal elso sarvedo matt fekete volt (balesetjavitas apam ideje elott, festesre nem maradt penz). Egyszer meg visszajott vele az uj gazdaja, aztan soha nem lattam tobbet. Felvettem a kapcsolatot az uj gazdival, aki eladta ket evvel kesobb, majd a legujabb tulajtol egy heten belul elloptak. Sose lett meg..
Ilyen szép csomagtér nincs Amikor a BMW-ről kiderült, hogy szinte csak a tető nem rohad, még nem gondoltam, hogy létezhet autó, aminek a kiglancolása nem tart évekig. Egy kicsit bíztam ugyan benne, mert az anyagi kár jelentős, és nem mindegy, hogy három hónap vagy fél év alatt…..
Dennis01 2012.06.30 21:56:09
@Seca81: Tudom, teged a magyar ar erdekel, de erdekessegkent megemlitem, itt Angliaban egy regi Mini fenyezese normalis (nem kiallitasi) minosegben kerul 800-1200 fontba (300-500 ezer forint koruli) osszegbe. Gondolom, azert otthon se ket filler..

Nagyon szep a BMW, most jon a paranoia, mikor otthagyod a parkoloban, nehogy egy karc essen rajta.. En is igy vagyok az enyemmel a felujitas ota, nem a legjobb erzes....
Dennis01 2012.07.01 18:44:50
@Seca81: Az autok tobbsege nagyon olcso, attol fugg, mire akarod hasznalni. Ha peldaul munkasautonak kell valami, egy szakadt oreg Mondeo vagy egy 406-os megall 400-500 font koruli osszegben. Viszont az oradijak elegge borsosak, a mi muhelyunk a legolcsobb a varosban, nalunk 40 font/ora (13000Ft/ora) dij van.