Adatok
Tesz vesz XX.
0 bejegyzést írt és 373 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

„Valamely új tudományos igazság nem úgy szokott győzelemre jutni, hogy az ellenfelek meggyőzetnek és kijelentik, hogy megtértek, hanem inkább úgy, hogy az ellenfelek lassanként kihalnak és a felnövekvő nemzedék már eleve hozzászokik az igazsághoz.”- Max Planck: Wissenschaftliche Selbstbiographie,…..
Tesz vesz XX.
2024.05.13 11:33:25
kunstárbéla miből lett milliomos, mi van azzal a milliárdos cégével? mikor ő csak egy ügyeletes pedofil volt bicskén a gyerekotthonban.
Tesz vesz XX.
2024.06.19 09:01:02
interjú a telexen Borvély Lénárddal:
"Számomra értelmezhetetlen az a jelenet, hogy az ember, aki zsinórban három választást elveszített a párt színeiben (Németsziszi), kigolyózza a pártból azt az embert, aki éppen megnyerte a választást a párt színeiben (Borbély Lénárd, Csepel). És ha negyedszer is bukik a választáson, akkor meg feloszlatja az egész csepeli alapszervezetet." demokrácia ez ? vagy diktatórikus bűnszervezet?
Sziszi SZDSZ-alapító volt Csepelen, belülről bomlaszt elvtársak. figyeljünk már oda."
- Volt-e bármikor a Fideszben arra próbálkozás, hogy önöket kibékítsék, és megoldják ezt a konfliktust?
-Korábban, még a csepeli szervezet feloszlatása és a kizárásom előtt volt erre kísérlet. Volt, aki azt gondolta, hogy valahogy meg kéne egyeznem Németh Szilárddal, de ez csak úgy jöhetett volna létre, ha bűncselekményt követek el. Mindenki pontosan tisztában volt vele, hogy mi a konfliktus oka. Többször is elmondtam, hogy biztosan nem fogom támogatni a csepeli Kis-Duna-part beépítését vagy a csepeli munkásotthon átjátszását Németh Szilárd magánalapítványának, vagyis alapvetően nem volt mód a megegyezésre.
-Milyen következményei lehetnek Németh Szilárdra nézve, hogy mégsem sem sikerült megtartania Csepelt?
- Ezt nem tudom megmondani. A normál politikai logika szerint már idáig sem juthattunk volna el, hiszen egy politikai párt mégiscsak választást és mandátumokat akar nyerni. Ha az országgyűlési választásokat nézzük, ez már egy jó ideje nem sikerül a Fidesznek Csepelen. Arra nem hivatkozhatnak, hogy Csepelen nem nyerhet jobboldali politikus, hiszen én 2014 óta folyamatosan nyertem.
telex.hu/belfold/2024/06/19/csepel-borbely-lenard-fidesz-nemeth-szilard-onkormanyzati-valasztas-2024-interju
és itt egy másik interjú az ügyről:
www.youtube.com/watch?v=xJOGkABxIcA

Vannak bakancslistáim. Filmekből is. Néha - ha idő előtt kiesek a pókerversenyről, s üressé válik az este - csak rábökök, s véletlenszerűen kiválasztok egyet. Így történt pár napja is, amikor A csíkos pizsamás fiú című mozi lett a befutó. Holokauszt-történetről van szó, de szokványosnak aligha…..
Tesz vesz XX.
2024.06.14 17:35:15
Tesz vesz XX.
2024.06.18 12:24:16
@Boldeone2: de viszont a kollektív bűnösséget már leírtam hogy micsoda, itt:
@Tesz vesz XX.:
és még mindig használod a szót
@Tesz vesz XX.:
és még mindig használod a szót

Egy biztos: a demokrácia alapvető intézményei működnek Magyarországon. Szabad választásokat rendezünk. Ha az érvénytelen szavazatok nagy száma miatt kétely merül fel bárkiben az eredményt illetően, mehet az újraszámlálás. Mindez gyorsan, flottul, jogszerűen. Oké, a vége olyan, amilyen: csodák…..
Tesz vesz XX.
2024.06.18 15:34:00
Tesz vesz XX.
2024.06.18 17:32:24
@GyMasa: varga ádám a farhát? az szokott interjúkat csinálni? azt hittem hazudozik mindig egy sort, ahogy szokott.
Tesz vesz XX.
2024.06.18 17:36:45
@Rubasov nertárs:
"a kormányzat Karácsony Gergely győzelmében volt érdekelt"
jaj te is az elmebeteg puzsér oldaláról jössz? nem ismeritek a logikát. k-ra nem abban voltak érdekeltek, hogy alig tudjanak a fideszesek lopni a fővárosban.
ha abban lennének érdekeltek hogy Karácsony győzzön, akkor nem léptetik vissza szandikát. majdnem be is szopták orbánék, mi? 40 szavazat, necces. vajon akkor miért engedélyezték a JOGSZERŰTLEN újraszámlálást mindenhol a fideszes elvtársak, ha jó volt nekik karácsony győzelme?
mert hülyeségeket beszélsz?
logikát nem is merik a fideszesek. és elég gyakran funkci. analfabéták, ahogy lacikán is láthatod.

Elvileg nincs nagy tétje számunkra az EU választásnak, hiszen a súlyunk lakosságarányos, ennél fogva eléggé kicsi a szervezetben. Ennél is fontosabb, hogy most az Európai Parlamentet választjuk meg, viszont az Európa Tanács nélkül, ami az egyes államok miniszteri szintű képviselőit jelenti, a…..
Tesz vesz XX.
2024.06.03 14:03:34
@Ződ2000:
hogy jött ide az országgyűlés?
" csicska a magyar Országgyűlés mert az Alkotmánybíróság felül tudja bírálni?"
mi van? nem ezért csicska
"Szerinted jobb lenne AB nélkül a Magyar rendszer, mint az átkosban?"
hol mondtam ilyet?
"A EP jogalkotó."
és milyen jogot alkot? azt is ami megítéli orbánnak a pénzeket? mert ezt az EP ellenezte, az európai tanács, tehát macronék meg megadták neki, aztán most az ő döntésük ha visszahívják.
ezt a jogot nem tudja átírni az EP? még azt se tudjhák elintézni hogy ne orbán legyen a soros elnök, ami a demokráciájuk megcsúfolása, úgy tűnik minden jogot azért nem írhat át demokratikusan.
" Bizonyos területeken tanácskozási joga van."
"Bizonyos szempontból a Miniszterek Tanácsa és az Európai Parlament olyan, mint egy kétkamarás törvényhozás alsó- és felsőháza. Egyiküknek sincs törvénykezdeményezési joga, ez az Európai Bizottság hatáskörébe tartozik"

2024.06.05 16:42:42
@Ződ2000:
"Ha nem érted a jog és a jogszably közti kölönbséget akkor lenne még mit utána olvasnod :"
igen, hát azt hittem jogszabályokból épül fel a jog.
tehát te nem tudod milyen rendeleteket alkot, azért én olvassak utána? hát leírtam hogy annyira azért mégse szólhatnak bele az EP-ben a a dolgokba, leírjam megint?
és akkor ki ítélte meg orbánnak a pénzeket akkor mégis? ha nem egy hülye pártcsalád? miért peticiózik az EP? miért perli be a Tanácsot vagy kiket? elég gyorsan döntötték el ezt pedig.
ebből a pénzesőből lesz akkor valami?

2024.06.18 12:57:00
@Ződ2000:
meg a jog(szabályok) állapítják meg a jogosultságot. nem?
mintha megbeszéltük volna hogy az EP nem szólhat bele mindenbe, főleg ami az ET hatásköre. tudod te egyáltalán hogy miről megy még a vita?
hogy az EP-nek nincs valódi súlya.
és belekötöttél ebbe: " Mivel a végső döntéshozó az Európa Tanács,"
azért a bizottság többről is dönt úgy látszik, az EP meg nekiáll peticiózni.

Sokféle módon szólhatott a szavazás az emberek szabadságvágyának a kifejezéséről. A szabadság negatív megfogalmazása, hogy mindenki azt csinál, amit akar, ami nyilvánvalóan komoly zűrzavart idéz elő, a pozitív értelmezés viszont valami olyasmi, hogy kiállni azért, hogy mások tiszteletben tartsák az…..
Tesz vesz XX.
2024.06.18 12:40:07
@Nevem senki.: mi baj?
már nincs önálló külügyminisztérium, amióta leépítette a diplomáciát a magyar történelem legostobább hazaárulója, szijjártó. aki átveszi a hazaárulása utánaz oroszország hőse kitüntetést lavrovtól. önmagában már a frizurája vétek a diplomácia elle. persze óbágatják a nemzeti szuverenitást, és azok akiknek 10 éve egy igaz szavuk nincsen, hazugozzák le az igazmondókat. gusztustalan férgek
"itt már nem az a kérdés, hogy ki nyerte a főpolgármester-választást. A megtévesztő kihúzás baj. Ha történtek hibák a szavazatszámlálás során, az még nagyobb baj. Ha voltak tévesen érvénytelenített szavazatok, az nagyon nagy baj. De ha az egész választást lebonyolító, annak tisztaságán őrködő NVI megengedte, sőt Karácsony Gergely szerint egyenesen elősegítette, hogy szavazólapokhoz hozzá lehessen férni ellenőrizetlen körülmények között, az tragédia. Akkor Magyarország tényleg nem tekinthető demokráciának többé.
Ha igaz, amit Karácsony Gergely állít, akkor ez a tétel most megdőlt. (Márpedig állításait könnyűnek kéne lenni hitelt érdemlően, jegyzőkönyvekkel, pecsétekkel, miegymással cáfolni, és mint írtuk, amit tudunk, az egyelőre őt igazolja.)"
mfor.hu/cikkek/szubjektiv/karacsony-vitezy-budapest-fopolgarmester-ujraszamolas-orban-viktor-bukas.html
itt van 3 értelmesnek tűnő jogász a választási bizottságban aki mondja hogy súlyos anomáliák voltak, be lehetett tenni, nem vot lezárva a szavazat, borítékba érkezett be stb.
www.youtube.com/watch?v=uugUV16elhY
1️⃣ Miért tartunk itt? Azért, mert a „választók megtévesztését célozta és eredményezte az a stratégia, hogy az egyik főpolgármester-jelölt 48 órával a választás előtt visszalép, és támogatóit arra kéri, hogy az állítólag független jelöltre szavazzon". Mindezt nem én mondom, hanem a Választási Megfigyelő Szervezetek Európai Hálózata (ENEMO), amelynek a június 9-ei választást megfigyelő missziója elítélte ezt a gyakorlatot. Azt viszont már én mondom, hogy ez volt az Orbán-Ungár paktum, amelynek kezdetektől célja a választók megtévesztése. A Szentkirályi- és Vitézy-kampányok együtt, és alighanem egyeztetve ezt a célt, a választók átverését szolgálták. Ez még a két kampány döbbenetes mértékű pénzköltésén is látszik.
2️⃣ A Nemzeti Választási Bizottság fideszes többsége tegnap statáriális döntést hozott az újraszámlálásról. A fideszes többség nem adott lehetőséget az ellenzéki tagoknak arra, hogy érdemben és egyenként vizsgálják meg Vitézyék állítólagos „bizonyítékait”. Egy óra alatt hívták össze az ülést, a tagok az ülés előtt percekkel kapták meg a dokumentumokat. Azokról pedig első ránézésre látszott, hogy a legtöbb esetben előre megírt nyomtatott papírokat töltöttek ki a zömmel a Fidesz által delegált szavazóköri bizottsági tagok. Ennyi idő alatt még azt sem lehetett ellenőrizni, hogy egyáltalán létező emberektől származnak-e ezek a „bizonyítékok”.
3️⃣ A Nemzeti Választási Bizottság fideszes többsége nem a lezárt urnákat kérte be az újraszámláláshoz, hanem arra utasította a helyi választási irodákat, hogy az urnákból vegyék ki az ott elvben kötegelve megtalálható érvénytelen szavazatokat. A Nemzeti Választási Bizottság fideszes többsége nem tette kötelezővé, hogy az urnákat csak ellenzéki választási bizottsági tagok jelenlétében bonthassák föl, erre csak lehetőséget adott. Tudunk olyan fideszes kerületről, ahol – hogy hogy nem - a jegyző nem kívánt élni ezzel a lehetőséggel, mire az ellenzéki delegált odaért, ő már felbontotta az urnát. Hogy közben történt-e valami, azt senki nem tudja már ellenőrizni.
4️⃣ Az érvénytelen szavazólapokat úgy kell elvileg kötegelni a törvény szerint, hogy a köteg ne legyen észrevétlenül megbontható, vagyis ne lehessen kivenni vagy betenni szavazólapot, vagy akár újabb ikszet tenni a szavazólapra. Ha már nem a leplombált urnákat kérte be az NVI, az újraszámolás tisztasága csak akkor lenne biztosított, ha legalább a kötegek bontatlanul érkeznek be a Nemzeti Választási Irodába. Ezzel szemben tudunk olyan kerületről, ahol a Nemzeti Választási Iroda utasítására hivatkozva felbontották helyben a köteget, és csak a szavazólapokat küldték be egy borítékban az NVI-hez. Sem a kötegek felbontása során, sem a szállítás közben nem volt biztosított az, hogy ne lehessen belenyúlni a kötegbe, illetve a szavazólapokat ne lehessen manipulálni.
Összességében a most zajló eljárást nehéz másként látni, mint úgy, hogy egyik eleme annak a stratégiának, amelyről a nemzetközi választási megfigyelők is kimondták: a választók megtévesztését eredményezte. Ezt kimondani pedig akkor kell, amikor nem tudjuk, mi lesz az újraszámlálás eredménye."

"Úgy pöfögte a gödi gyár a belélegezve vetélést vagy a magzat rendellenes fejlődését okozó anyagokat, mintha friss tavaszi levegő lenne:
a szén-dioxid mennyisége a 2018-as évhez képest a hétszeresére nőtt; a belélegezve vetélést vagy a magzat rendellenes fejlődését okozó N-metil-2-pirrolidonból…..
Tesz vesz XX.
2024.06.17 16:36:05
annyira vannak szabad, demokratikus választások amennyire a fideszesek és putyin megengedik. és ahogy szurol a hurok, úgy fognak vergódni.

Ezúttal nem kellett sokat törnöm a fejem, mi legyen a bejegyzés címe. Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítójának legújabb videója, mely a jelen poszt témáját adja, egyben a címet is tálcán kínálja. "Az anyagi függetlenség a nő problémája" - ezt állítja a csaknem húszperces monológ. Én pedig azt…..
Tesz vesz XX.
2024.06.12 11:23:41
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
tudod mit mondott manfred Weber? mi ezzel a a közös európai hadsereggel a bajod?:
"a britek unióból való kilépésével a kontinens katonai ereje jelentősen lecsökkent, és nem maradhatunk katonapolitikailag ebben a védtelen helyzetben, ezért létre kell hozni egy európai hadsereget, amely valódi közös haderő lenne, valódi közös ezredekkel, közös vezénylési nyelvvel és közös szerkezettel."
mennyivel jobb Csádba küldeni a magyar katonákat, a minap épp az ellenzéki székházat lőtték a kormánypárti katonák, nem értem miért küldünk oda katonákat, miért nem lehet béke ott?
a szerbek amikor meglőtték a magyar katonát, az is milyen már? ott se lehet béke magyar katonák nélkül? ki kell tömni Dodikot milliárdokkal? lukasenkót is?

2024.06.12 11:25:21
@GyMasa: @G. Nagy László:
ahhoz képest utoljára Kossuth LAjos tartott ekkora tömegeknek beszédet vidéken, mint most MP, de nyugi, a választási csalásokkal, sárgákkal és venezuelaiakkal megint a fidesz fog nyerni két év múlva
hang.hu/belfold/hat-persze-hogy-a-fideszre-sorban-szavaznak-a-venezuelaiak-a-i-keruletben-164791
kib*szott hazaárulók
youtu.be/wjBrOkQxKC4?si=foXzuSgyhQRSciWV
ost összeszámoltam hányszoros áruló orbán. és agyhalott követői is azok.mint a gondatlanságból elkövetett emberölésnél, csak ők gondatlan hazaárulók a szellemi fogyatékosságuk vagy hitványságuk, korruptságuk okán,
Nem jogászkodni kell, hanem lőni töltenil, lőni tölteni.
és lő mindenre ami mozog csak adjunk a kezébe fegyvert. - ahogy mondta.
Mellesleg kanyarban akar előzni ez a totális retardált.
1. Elárulja az uniót. Btk-s bűncselekmény
2. Nato. Btk-s szintén
3. Hazaarulo mert szetlopja az orszagot. Eladja szetlopja a termeszeti kincseinket. Befizetett adokat.
4. hazaarulo mert orosz erdekeket kepvisel. Nincs onallo kulpolitikank. Meg kinai meg arab meg torok mint egy utolso prostitualt. Ez a pont lazan lehet 4 -5 kulon pont is. Rakosi es kadar csak oroszok miatt volt hazaarulo.
5. hazaarulo mert igertevel ellentetben kicsereli az orszag lakossagat. Berszinvonalat leviszi, cigányok nyomorra is alapozza a vidéki szavazatok egy részét. érdekelt a nyomorban, és a "kisebbségek" növekedésében.
6. hazarulo mert lassan mar nepirtas kategoria, amit muvel az aksigyaras magzatkarosito mergezesekkel. Meg kornyezetvedelem leepitesevel. Meg a hatastalan vakcinak miatt. Mkorhazak szetveresevel jarbany idejen.
7. hazaarulo. Mert szetveri az orszag gazdasagat a feuadlizmussal aksigyarakkal. Crony kapitalizmussal.
8. hazaarulo mert onkenyuralmat epit ki 2016 t-ol a rendeleti kormanyzassal. Valasztasi csalasokkal. Jogallam megszuntetesevel.
9. emiatt nem kapunk unios penzt, mert nem hajlando pl kessel-villaval enni. A politikusok vagyonnyilatkozatat nyilvanosságra hozni erdemben.
10. lehet azért hazaáruló, mert lezülleszti az oktatást és az egészségügyet? szerintem igen.
Minimum 7x-es hazaarulo. Es szövetsegeseinket is elarulja.
Nalam egy pont a hazaarulasbol is halalt erdemelne. Kepzelhetitek h ilyen sok ponttal, h mennyire gyűlolom ezt a ferget. Ritkán volt ennyire kártékony árulónk, olyan ostoba hazaárulónk, mint szijjártó meg lehet még a világtörténelemben se volt.
kkbk.blog.hu/2024/05/06/a_mikepercsi_egyesulet

2024.06.13 13:46:46
@GyMasa:
A demokrácia ünnepe, amikor azért kerül vitézy a polgármesteri székbe, mert a síkhülye fideszes szavazók még egy X-et se tudnak elfogadható szinten abszolválni.
lehet el kéne olvasnod Krekó Péter tömegparanoia c. könyvét, I-II.
tudsz olvasni?

Egy éve hunyt el Tamás Gáspár Miklós, ennek emlékére a Partizán közzétett egy 2020-ban készített, eleddig kiadatlan interjút. Esküszöm: minden egyes mondatnál a falat kapartam. TGM kapcsán mindig az a kérdés motoszkált bennem, hogy egy ennyire művelt, s hitem szerint jó szándékú ember miként…..
Tesz vesz XX.
2024.05.31 12:43:00
@Reactor:
cáfolja csak nem érted miért.
az alapvető formális logikával nem rendelkezel, lásd gyerekmunka. visszamész és elolvasod újra, hogy megmaradhasson a becsületed vagy játszod továbbra is a fogyatékos drogos kis hitvány hülyegyereket?

2024.06.03 16:31:02
@Reactor:
szerinted melyik mondatrészedre reagáltam ezzel?:
"A rabszolga inkább a házközösség tagja volt, és helyzete a család gyermekéhez hasonlított, a házközösségi kultusz révén sírhelye ugyanúgy vallási helynek számított, akár egy szabadé, sőt a rabszolga ura helyett jognyilatkozatot tehetett, ám ezt csak féloldalas szerződéseknél engedték, ugyanis urának kötelezettségeket nem, csak jogokat szerezhetett."
visszamész és elolvasod újra, hogy megmaradhasson a becsületed vagy játszod továbbra is a fogyatékos drogos kis hitvány hülyegyereket?

2024.06.11 16:25:47
@Reactor: nem ez az a bekezdés
nézd, ha továbbra is szellemi fogyatékosként ilyen nagy arccal fogsz beszélni, nem fogok különbséget tenni közted meg a fideszesek között. ezt akarod?
szubhumán darab szarként akarsz létezni a szememben vagy elolvasod mégegyszer a gyerekmunkást részt? és bocsánatot kérsz?
megtaláltad már hogy mikor beszélek csúnyán Boldival, Bálinttal, vagy Grundiggal?
vagy bocsánatot kérsz hogy fogyatékosként hazudozol? vagy annyira fogyatékos vagy hogy tévedsz miközben teljesen tudatlan vagy?

Mindig gondban vagyunk, amikor az asszonnyal közös mozizást tervezünk. Jómagam rendszerint valami tartalmasabbat néznék - irgalmatlan hosszú a bakancslistám és negyven évnél már aligha van több hátra -, míg ő a könnyedebb filmek közül válogatna. Ezért a legtöbbször végül marad a külön mozizás,…..
Tesz vesz XX.
2024.06.07 17:03:58
@Serény Vélemény:
örülök hogy ráharaptál, kérdezd a gazdádat :D
ezt ő mondta, gátlástalanul hazudozik orbán.
Európai hadsereg létrehozására van szükség
2016. július 23. | forrás: MTI
Európai hadsereg létrehozását szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.
2015-2022.miniszterelnok.hu/europai-hadsereg-letrehozasara-van-szukseg/?fbclid=IwZXh0bgNhZW0CMTEAAR2WqIX3lu0hlyll2KNdZz5KWTKAcvt_SRqJkDiC04GZ5jAoSHGlvH__Rek_aem_AeY4P0HS7iUgd1mwMddslfrxQB_bgk3Bfln3x0e9jPn34KFDj1m-gdYq_tNJm4DP6FVxVx3V6fSGo7Scb2AP91pc
már mindjárt jó ötlet, ugye?

2024.06.07 17:07:25
@G. Nagy László: ha manfréd wéber mondja akkor elmebetegség, de ha orbán akkor csodás ötlet? lásd fenn.
Európai hadsereg létrehozására van szükség
2016. július 23. | forrás: MTI
Európai hadsereg létrehozását szorgalmazta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn.
az hogy nem érted hogy mit írok, az csak azt mutatja lacika, hogy szellemi fogyatékos vagy.

2024.06.11 16:00:19
@Serény Vélemény:
" Én nem agymosott vén trotty vagyok, nekem szabad bármilyen véleményemnek lenni."
ha nem vagy vén, akkor miért vagy agymosott? vagy szellemi fogyatékos?
ha ebben téved orbán , akkor lehet hogy másban is téved, sőt hazudozik. hazudott már szerinted viktor? mert amúgy 10 éve egy igaz szava nincs se neki, se a pártjának.
"az egyébként csak lájtos trollkodás volt Viktortól, mert persze, hogy a csípőből leugatták. Pont azok, akik most ilyen haderőt szeretnének létrehozni."
tehát akkor nem viktor változott hanem a világ? :D miért volt trollkodás? erre is vastapsot kapott a birka közönségétől ahogy most a békepártiságára.
persze ha putyin kérné, akkor nem lennénk békepártiak:
www.youtube.com/watch?v=PJc-QRn-jaQ
édes istenem te tényleg szellemi fogyatékos vagy, mint minden mai fideszes szavazó.
most hoztam a példát te idióta, hogy viktor hazudozik, ahogy a nemzeti koncutálciós népszavazásokban, meg ahogy a kampányhazugságos hekkertámgassal, de te ebből is kihozodd hogy viktor nem változik te degenerált? gerinctelen kutya. hazaáruló cselédek vagytok agy nélkül.
"nem messiásra van szükségem, aki a problémáimat megoldja,"
csak egy félistenre, ahogy lacika hívta viktort.
" mire is szerette volna Viktor használni az EU haderőt?"
mi a f*sznak pofázik összevissza, ha semmire se? te tudod amúgy Dodik és lukasenkó hány milliárd magyar közpénzt kapott vagy nem is érdekel?
azt mondta, hazudta viktor hogy a kontinenst kell megvédenie az európai hadseregnek. ukrajna nem a kontinens része?
legnagyobb állama a kontinesnek a ruszki? melyik kontinensnek csöpike? és ha nagy és erős akko fogjuk be a pofánkat és legyünk csicskák?
most összeszámoltam hányszoros áruló orbán. és agyhalott követői is azok.mint a gondatlanságból elkövetett emberölésnél, csak ők gondatlan hazaárulók a szellemi fogyatékosságuk vagy hitványságuk, korruptságuk okán,
Nem jogászkodni kell, hanem lőni töltenil, lőni tölteni.
és lő mindenre ami mozog csak adjunk a kezébe fegyvert. - ahogy mondta.
Mellesleg kanyarban akar előzni ez a totális retardált.
1. Elárulja az uniót. Btk-s bűncselekmény
2. Nato. Btk-s szintén
3. Hazaarulo mert szetlopja az orszagot. Eladja szetlopja a termeszeti kincseinket. Befizetett adokat.
4. hazaarulo mert orosz erdekeket kepvisel. Nincs onallo kulpolitikank. Meg kinai meg arab meg torok mint egy utolso prostitualt. Ez a pont lazan lehet 4 -5 kulon pont is. Rakosi es kadar csak oroszok miatt volt hazaarulo.
5. hazaarulo mert igertevel ellentetben kicsereli az orszag lakossagat. Berszinvonalat leviszi, cigányok nyomorra is alapozza a vidéki szavazatok egy részét. érdekelt a nyomorban, és a "kisebbségek" növekedésében.
6. hazarulo mert lassan mar nepirtas kategoria, amit muvel az aksigyaras magzatkarosito mergezesekkel. Meg kornyezetvedelem leepitesevel. Meg a hatastalan vakcinak miatt. Mkorhazak szetveresevel jarbany idejen.
7. hazaarulo. Mert szetveri az orszag gazdasagat a feuadlizmussal aksigyarakkal. Crony kapitalizmussal.
8. hazaarulo mert onkenyuralmat epit ki 2016 t-ol a rendeleti kormanyzassal. Valasztasi csalasokkal. Jogallam megszuntetesevel.
9. emiatt nem kapunk unios penzt, mert nem hajlando pl kessel-villaval enni. A politikusok vagyonnyilatkozatat nyilvanosságra hozni erdemben.
10. lehet azért hazaáruló, mert lezülleszti az oktatást és az egészségügyet? szerintem igen.
Minimum 7x-es hazaarulo. Es szövetsegeseinket is elarulja.
Nalam egy pont a hazaarulasbol is halalt erdemelne. Kepzelhetitek h ilyen sok ponttal, h mennyire gyűlolom ezt a ferget. Ritkán volt ennyire kártékony árulónk, olyan ostoba hazaárulónk, mint szijjártó meg lehet még a világtörténelemben se volt.
" Én nem agymosott vén trotty vagyok, nekem szabad bármilyen véleményemnek lenni."
ha nem vagy vén, akkor miért vagy agymosott? vagy szellemi fogyatékos?
ha ebben téved orbán , akkor lehet hogy másban is téved, sőt hazudozik. hazudott már szerinted viktor? mert amúgy 10 éve egy igaz szava nincs se neki, se a pártjának.
"az egyébként csak lájtos trollkodás volt Viktortól, mert persze, hogy a csípőből leugatták. Pont azok, akik most ilyen haderőt szeretnének létrehozni."
tehát akkor nem viktor változott hanem a világ? :D miért volt trollkodás? erre is vastapsot kapott a birka közönségétől ahogy most a békepártiságára.
persze ha putyin kérné, akkor nem lennénk békepártiak:
www.youtube.com/watch?v=PJc-QRn-jaQ
édes istenem te tényleg szellemi fogyatékos vagy, mint minden mai fideszes szavazó.
most hoztam a példát te idióta, hogy viktor hazudozik, ahogy a nemzeti koncutálciós népszavazásokban, meg ahogy a kampányhazugságos hekkertámgassal, de te ebből is kihozodd hogy viktor nem változik te degenerált? gerinctelen kutya. hazaáruló cselédek vagytok agy nélkül.
"nem messiásra van szükségem, aki a problémáimat megoldja,"
csak egy félistenre, ahogy lacika hívta viktort.
" mire is szerette volna Viktor használni az EU haderőt?"
mi a f*sznak pofázik összevissza, ha semmire se? te tudod amúgy Dodik és lukasenkó hány milliárd magyar közpénzt kapott vagy nem is érdekel?
azt mondta, hazudta viktor hogy a kontinenst kell megvédenie az európai hadseregnek. ukrajna nem a kontinens része?
legnagyobb állama a kontinesnek a ruszki? melyik kontinensnek csöpike? és ha nagy és erős akko fogjuk be a pofánkat és legyünk csicskák?
most összeszámoltam hányszoros áruló orbán. és agyhalott követői is azok.mint a gondatlanságból elkövetett emberölésnél, csak ők gondatlan hazaárulók a szellemi fogyatékosságuk vagy hitványságuk, korruptságuk okán,
Nem jogászkodni kell, hanem lőni töltenil, lőni tölteni.
és lő mindenre ami mozog csak adjunk a kezébe fegyvert. - ahogy mondta.
Mellesleg kanyarban akar előzni ez a totális retardált.
1. Elárulja az uniót. Btk-s bűncselekmény
2. Nato. Btk-s szintén
3. Hazaarulo mert szetlopja az orszagot. Eladja szetlopja a termeszeti kincseinket. Befizetett adokat.
4. hazaarulo mert orosz erdekeket kepvisel. Nincs onallo kulpolitikank. Meg kinai meg arab meg torok mint egy utolso prostitualt. Ez a pont lazan lehet 4 -5 kulon pont is. Rakosi es kadar csak oroszok miatt volt hazaarulo.
5. hazaarulo mert igertevel ellentetben kicsereli az orszag lakossagat. Berszinvonalat leviszi, cigányok nyomorra is alapozza a vidéki szavazatok egy részét. érdekelt a nyomorban, és a "kisebbségek" növekedésében.
6. hazarulo mert lassan mar nepirtas kategoria, amit muvel az aksigyaras magzatkarosito mergezesekkel. Meg kornyezetvedelem leepitesevel. Meg a hatastalan vakcinak miatt. Mkorhazak szetveresevel jarbany idejen.
7. hazaarulo. Mert szetveri az orszag gazdasagat a feuadlizmussal aksigyarakkal. Crony kapitalizmussal.
8. hazaarulo mert onkenyuralmat epit ki 2016 t-ol a rendeleti kormanyzassal. Valasztasi csalasokkal. Jogallam megszuntetesevel.
9. emiatt nem kapunk unios penzt, mert nem hajlando pl kessel-villaval enni. A politikusok vagyonnyilatkozatat nyilvanosságra hozni erdemben.
10. lehet azért hazaáruló, mert lezülleszti az oktatást és az egészségügyet? szerintem igen.
Minimum 7x-es hazaarulo. Es szövetsegeseinket is elarulja.
Nalam egy pont a hazaarulasbol is halalt erdemelne. Kepzelhetitek h ilyen sok ponttal, h mennyire gyűlolom ezt a ferget. Ritkán volt ennyire kártékony árulónk, olyan ostoba hazaárulónk, mint szijjártó meg lehet még a világtörténelemben se volt.

2022-ben az orosz-ukrán háború kitörését követő hónapokban Orbán igen meggyőző stílusban lépett fel a béke elkötelezett védelmezőjeként és az akkor egységesnek mondható ellenzék nem értette, honnan jött a derült égből az a nagy vereség. Most pontosan ugyanezt a trükköt próbálja eladni a…..
Tesz vesz XX.
2024.06.04 16:58:29
@Lorrh:
Csád amúgy drogelosztó központ, és a jenki kibonulással orosz érdekkör része, alig lövi egymást az ellenzék meg ak ormánypárt ott... a minap a kormányerős katonák az ellenzéki székházat támadták.
ami sokkal durvább hogy orbán milliárdokkal kitömte Dodikot és lukasenkót is.

2024.06.05 16:33:18
@nemecsekerno_007:
ezekszerint te nem támogatod a háborút?!?!??!
CSAK A BÉKE ! CSAK A FIDESZ!
ha nem a fidesz nyer, akkor ledobják a ruszkik a cárbombát az operára!
viktor olyan jó szövetségese a fenyegető ruszkiknak, hogy a háború előtt is szajkózták a hitvány hazug propagandistái, hogy aki szerint oroszország megtámadja ukrajnát, az egy hülye .
micsoda váteszek, érdemes rájuk hallgatni a továbbiakban is.
De várj csak, hát a háború előtt orbán BÉKEKÜLDETÉSRE ment putyinhoz.
de sikerült?
amúgy ha az agresszor félnek meghunyászkodtok akkor nem vagytok hazaárulóak?
mert szijjártó és orbán BTK szerint az

2024.06.05 17:01:01
@Androsz:
a háború már elkezdődött csöpike, amikor ukrajna megtámadta oroszországot. vagy fordítva?
a nem hagyjuk jelenti azt is, amikor fegyvert küldenek. lőszert, tankokat és vadászgépet,
mi is küldtük misebort. mi se hagyjuk! kivéve ha kirill pártiárka meg az orosz oligarchák kérik.

Szerintem komoly hibát követ el a Fidesz. A politikai marketing, a propaganda ugyanis csakis akkor lehet ütős, ha a választópolgár elhiszi, hogy van benne igazság. Hogy Karácsony mögött Gyurcsány áll - ezzel senki sem vitatkozik. Hogy MZP is a dollárbaloldal része - a napnál is világosabb. Hogy…..
Tesz vesz XX.
2024.06.04 16:19:04
@Wildhunt:
volt ám egy ilyen kérdés is:
ha igaz akkor miért nincsenek börtönben csöpike?
mit hazudozok?
és te írod nekem hogy én nem tudok olvasni?
nem szégyelled magad? tip. fideszes agyhalott lehetsz. a pedofil birca is ilyen, kap 3 kérdést, és abból egyet se ért.

2024.06.05 16:22:51
@Wildhunt: szóval volt ám egy ilyen kérdés is:
ha igaz akkor miért nincsenek börtönben csöpike?
mit hazudozok?
és te írod nekem hogy én nem tudok olvasni?
nem szégyelled magad? tip. fideszes agyhalott lehetsz. a pedofil birca is ilyen, kap 3 kérdést, és abból egyet se ért.
ha igaz akkor miért nincsenek börtönben csöpike?
mit hazudozok?
és te írod nekem hogy én nem tudok olvasni?
nem szégyelled magad? tip. fideszes agyhalott lehetsz. a pedofil birca is ilyen, kap 3 kérdést, és abból egyet se ért.

Bélát imádom. Belevaló, nagy dumás roma srác. Ahogy leül a pókerasztalhoz, rögtön felpezsdül a társaság és beindul az élet. A minap azonban nem érkezik különösebben vidáman: "Ezek a prostik is..." Arról panaszkodik, hogy az örömlányok egy része már a hirdetési oldalán közli: cigány származású…..
Tesz vesz XX.
2024.06.04 17:55:47
@Wildhunt:
forrás
24.hu/fn/gazdasag/2006/10/25/orban_elzarna_unios_penzeket/
lehet innen tudják hogy orbánék mind ellopták? mert ellenőrzik?
"Magyarországot sikerült oda juttatni, hogy egy sírásó jobban keres és több időt tud a családjával tölteni, mint egy középiskolai tanár.
.És ez még legalább három évig, 2026-ig biztosan így lesz. Lehet, hogy utána is, de addig biztosan.
.
Azt gondolom, hogy azoknak, akik ezt a szégyenteljes, a haza megmaradását elemi szinten veszélyeztető helyzetet előállították és fenntartják, a magyar történelem legkártékonyabb figurái között lesz a helyük a jövő történelemkönyveiben. Nagyjából Rákosi Mátyás és Haynau között.
.
Az egyetlen jó hír, hogy a felelősök nevei ismertek, szóval legalább keresgélni nem kell majd." - Rácz András

2024.06.04 18:01:28
@Wildhunt: továbbá:
egy kurva tibeti zászlót nem engednek lengetni ezek a férgek MAGYARORSZÁGON! de miért ilyen woke ez a szi csi pingi?
szerinted akkor ha a zászlót se engedik, ami ingyen lenne, és semmilyen anyagi káruk nem lenne, majd pont a jó munkerőt engedik kirúgni? meg mindig tanítsák be az újakat? végülis lehet meg se érik a 3 évet az extrán mérgező gyárakban.
ezeket állami hatóságok mérték csöpike, ez is hazugság?
nem zavar hogy mérgezhetik IDEGENEK a szent anyaföldet? vagy nincsenek belső értékeid és hitvány ideológia nélküli vagy mint a gazdád?
"Úgy pöfögte a gyár a belélegezve vetélést vagy a magzat rendellenes fejlődését okozó anyagokat, mintha friss tavaszi levegő lenne:
⚫️a szén-dioxid mennyisége a 2018-as évhez képest a hétszeresére nőtt;
⚫️ a belélegezve vetélést vagy a magzat rendellenes fejlődését okozó N-metil-2-pirrolidonból 2019 és 2022 között 88 tonna került a levegőbe;
⚫️ a 2021-es vizsgálatok szerint a munkahelyi levegőben a nikkel és a kobalt megengedett koncentrációja a határértékek tíz- és hússzorosa volt."
telex.hu/belfold/2024/02/20/god-samsung-nyereseg-eletveszely-birsag
A nikkel határértékének kétezerszerese érte a szigetszentmiklósi akkuüzem dolgozóit
444.hu/2024/02/13/a-nikkel-hatarertekenek-ketezerszerese-erte-a-szigetszentmiklosi-akkuuzem-dolgozoit?fbclid=IwAR0YPfCOuhhshKvKvJkiQQ8-Px64aHO-QhSETgZtsW2I80EiGifn8CuJZr4
Rosszul lettek azok a kormányhivatalnokok, akik a bátonyterenyei akkufeldolgozót mentek ellenőrizni
Az ellenőrök bőrkiütésesek lettek, torkuk kaparni, szájuk pedig fájni kezdett az üzemben. Határozatuk szerint az a bűz, ami az akkufeldolgozóból áradt, simán elérheti akár a 21-es út túloldalán álló lakóházakat is.
hvg.hu/gazdasag/20230621_atlatszo_batonyterenye_akkumulatorgyar_rosszul_lettek_a_kormanyhivatalnokok
Kirúgták a nyugdíjas biztonsági őrt, miután fotók készültek a sárbogárdi akkumulátor-hulladékról
egy olyan telepen, ami korábban ásványvízüzemként funkcionált, hiszen olyan fúrt kút van ott, ami közvetlenül összeköti a telepet a sárbogárdi vízbázissal
nepszava.hu/3226567_sarbogard-biztonsagi-or-kirugas-akkumulatorhulladek-lerakat
Tízezer tonna selejtes akkumulátort tárolnának a házak közvetlen szomszédságában Sárbogárdon
Másfél hónapon keresztül minden jel szerint mindenféle engedély nélkül működött ez a cég, ez a telephely. Hogyan lehetséges ez? Miért huny szemet a kormányhivatal efölött a működés fölött?
rtl.hu/hirado/2024/02/23/selejtes-akkumulator-tarolas-veszelyes-hulladek-sarbogard
Kivonultak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről
youtu.be/civvmOryvXk?si=9HrpMnk_SDK4676Y
de hogy vegyem emberszámba a fideszes szavazókat ilyen kivonulások után?
HOGY?!
mire való a bizottsági ülés a parlamentben?!
a fideszesek pofáznak a hazafiságról? azt se tudják mi az, kib*szott férgek csupán, akik gátlástalanul hazudoznak mindenben. hazaárulók és azok is akik támogatják.
a környezetvédelem a hazafiság legtisztább megnyilvánulása. hát ha még mérgezik is a lakosokat TUDATOSAN, nemcsak hazaárulás, hanem már lassan népirtás kategória...

2024.06.05 13:32:24
@Wildhunt: de ez is még eszembejutott:
csak a fidesz mond igazat? mennyire kell retardáltnak lenni ehhez, hogy ezt is el kell magyarázni? hogy te abban bízol ilyenkor, hogy van egy belső ellenőrzés a fideszen belül?!
de látod, ezért is vagy szellemi fogyatékos.
de nem kötelező ám agyhalott hazaárulónak maradni halálodik.
mi van ezekkel a venezuelaiakkal?
rtl.hu/hirado/2024/05/29/venezuelai-menekultek-onkormanyzati-valasztas-i-kerulet-budapest-valasztoi-nevjegyzek-idosek-otthona
ők is "igaz magyarok" mint a fideszesek? és végülis igen. ugyannayi közük van a magyar nemzethez.
kínai nyelvű szentkirályit meg a debreceni polgármestert támogató kínai nyelvű lapok nem biztos ám hogy kamuk, még a kínaiak is a fideszre szavaznak.
már korábban is volt olyan hogy többszáz ukránt jelentettek be egy házba, azok is mind szavaztak ám.
nepszava.hu/3237747_onkormanyzati-valasztas-budapest-fidesz-kinai-nyelvu-level
nepszava.hu/3237866_fidesz-kampany-kinai-levelek-kobanya-onkormanyzati-valasztas
kérdés, hogy meddig hagyja ezt az értelmes kisebbség?
ki kéne kiáltani újra a köztársaságot.tudod mióta van rendeleti kormányzás?
mi van akkor a magyar törvényekkel meg a Médiatanáccsal? lehet hazudni? mindenki hazudik csak a fidesz mond igazat? és akkor bízol a fidesz megtisztulásában, mert olyan szépen hazudják a nemzetu szuverenitást, miközben úcska, hitvány hazug hazaárulók?
pofáznak a meleglobbi ellen - miközben orbán fia is egy buzi - és akkor már lehetnek hazaárulók is? akkor már szét is lophajták az országot?
alapból azért sincs demokrácia, mert bűnözőkre nem is lehetne szavazni, ha működne a rendőrség, meg az ügyészség. de a fidesz párttag polt péternél ebben lehetne bízni, mindegyik családtagja kb 8 milliót keres havonta, véletlen?
pintérről meg tudjuk hogy micsoda.
de pl egy normális szellemi színvonalon lévő homo sapiens (nem pedig egy csürhe élőállat, aki szellemi fogyatékos) így reagál erre a videóra:
www.youtube.com/watch?v=X9qzrb50BFo
zoltanfrancsics8274:
"Szégyellem, hogy valaha a Fideszre szavaztam. Ez egy igazi szekta a legsötétebb időket idézve."
Gerzsenyi Gabriella, 1977-ben született és ő a Tisza Párt egyik jelöltje. Az Origo nevű szennylap megpróbált nekimenni és azt írta:
"Iskolás korában aktívan részt vett a kommunista mozgalomban. Erre mondhatná bárki: nem volt választása – és ez igaz is lenne, ha csupán oktobrista lett volna – ő viszont csoportvezető volt.
Ennek emlékét a Vörös Zászló 1986. november 7-i száma őrizte meg:”
Értsd: Gabriella 9 évesen kisdobos csoportvezető volt! Aztakurva. A rohadt kis komcsi!
de bezzeg kövér, pintér, tasnádi, a komcsi spicli orbán.

"A megállapodás szerint még a tavaszi első szabad választások előtt, 1990. január 7-én megtartották volna a közvetlen elnökválasztást. Ezt a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) és a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elfogadta, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) és a Fiatal Demokraták Szövetsége…..
Tesz vesz XX.
2024.06.04 16:15:00
MP szerint az ügyészség tagjainka kéne választani három főügyész jelöltet, és ebből választ főügyészt a köztársasági elnök
www.youtube.com/watch?v=s86WA-OXqWI&list=TLPQMDQwNjIwMjS1xryp5jIMNA&index=3
ki válassza a köztársasági elnököt MP szerint? a nép? ezt miért nem kérdezni meg a sok sügér újságíró?

Röpködnek az atombombák Magyar Péter körül! Amolyan önidentifikált atombombák, valójában Fegyőr szokott ilyen fényes-füstös izékkel dobálózni, úgyhogy ezért nem látunk se villanást, se gombát, de nem érezzük a lökéshullámot és sugárzást se.
Még néhány hét, és a gyerekek kijátsszák magukat, addig…..
Tesz vesz XX.
2024.05.27 17:57:29
@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
elmebeteg vagy, minek írjak bármit?
leírok 6 sort abból 5 és felet ignorálsz és hazudsz utána.
elképesztően nyomorult fogyatékos, korrupt, aljas és hitvány fideszes retardált vagy

A közel 1200 fős Köztársasági Őrezred (KŐR) különálló szervként 2012. január 1-jével megszűnik.Ez a beolvasztásra váró testület látta el az Országgyűlés elnökének, valamint az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnökének védelmét. Szintén a KŐR feladata a hazánkba látogató külföldi állami…..

Téveszme, hogy a narancsos úthenger csak a közszolgálati médiát veszélyezteti. Egy megtörtént eset részletes ismertetésével cáfolunk.Téveszme: a narancsos úthenger csak a közszolgálati médiát veszélyezteti. Különben is, minek annyit rinyálni a médiatörvény miatt, amikor a…..
Tesz vesz XX.
2024.05.24 16:00:23
@Zoltán Boruzs: meghalt

Mottó 1.: "A Föld egy másik világ pokla."
Mottó 2.: "...A média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés, mert aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot..." (illiberális hitvallás egy autoriter rezsimben-diktatúrában. 2023,…..
Tesz vesz XX.
2024.05.23 15:34:18
A HÁBORÚ: BÉKE - putyinnál ls csatlósainál
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG - a hanyatló nyugaton
A TUDATLANSÁG: ERŐ - a fideszben
1984 és az Állatfarm egyben. ennyire még nem volt kifoszta és mindenkinek elárulva ez az ország. orbán vagy 4-5-6x-os áruló, annyira hitvány
youtu.be/CcrXgXbwh_I?si=FnJ7Bh-qxjJIivZN
www.youtube.com/watch?v=SUnFyV4sYlw
www.youtube.com/watch?v=15tYtSfFIkU
kkbk.blog.hu/2024/05/06/a_mikepercsi_egyesulet
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG - a hanyatló nyugaton
A TUDATLANSÁG: ERŐ - a fideszben
1984 és az Állatfarm egyben. ennyire még nem volt kifoszta és mindenkinek elárulva ez az ország. orbán vagy 4-5-6x-os áruló, annyira hitvány
youtu.be/CcrXgXbwh_I?si=FnJ7Bh-qxjJIivZN
www.youtube.com/watch?v=SUnFyV4sYlw
www.youtube.com/watch?v=15tYtSfFIkU
kkbk.blog.hu/2024/05/06/a_mikepercsi_egyesulet

A poszt tisztelgés Volodimir Zelenszkij előtt, ennek megfelelően a fideszeseknek, ha véletlenül ide kattintottak, jó utat kívánok a blog.hu más ösvényein. Szigorúan 18 éven felülieknek szóló tartalom...
Tesz vesz XX.
2024.05.23 15:16:10
@zord íjász: hát akkor azt írd le min gondolkozol, kíméletes leszek ígérem

A BBC is lehozta.Victoria Nuland, az USA eurázsiai ügyek minisztere, titkára, és Geoffrey Pyatt, amerikai nagykövet telefonbeszélgetése: Nuland: Szóval mit gondolsz? Pyatt: Azt hiszem játékban vagyunk. Klicskó a komplikált részecske itt, főleg mióta kinevezték…..
Tesz vesz XX.
2024.05.23 14:35:04
2014: a fideszes külügyminisztérium:
A magyar Külügyminisztérium illegitimnek és jogellenesnek tartja a március 16-án a Krími Autonóm Köztársaságban megtartott, Ukrajna alkotmányát sértő népszavazást és annak eredményét. A tárca közleményében azt írta, a népszavazás nem lehet alap a Krím státuszának megváltoztatásához.
vö.:
kkbk.blog.hu/2022/07/05/az_orbani_orosz_babkormany

Egyik barátom - nevezzük Gyurkának - pár napja némi kritikát fogalmazott meg egy Facebook-bejegyzésem kapcsán, ám észrevételét egy zárt Viber-csoportban tette közzé. Megkérdeztem, hogy miért nem Facebookon szól hozzá, mire ő az állására hivatkozott, melyet egy multinacionális nagyvállalatnál tölt…..
Tesz vesz XX.
2024.05.22 16:53:43
@G. Nagy László:
le kéne venni a röhögős fejet lacika.
különben hétfőn meg gyere be.
a lombkoronasétányos vidékeken így megy. de emiatt soha ne sírj

Valójában csak két dolgot különböztetünk meg, tudni valamit, és elhinni azt, amit "valaki tud".Tudni valamit: az tudomány. Elhinni azt, amit "valaki tud" : tudatlanság. Hippokratész
"A bölcsesség alapja a kétkedés" de "csak a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak"
"Tehet-e kárt a bölcs…..
Tesz vesz XX.
2024.05.22 14:55:59
ez amúgy jöhet ide a valláshoz is:
Szijjártó: Nem fogjuk megszavazni a srebrenicai népirtás emléknapjáról szóló ENSZ-határozatot
telex.hu/kulfold/2024/05/15/szijjarto-srebrenica-emleknap-ensz-dodik-szerbek-bosznia
kib. hullarabló férgek.
A szerb kérdezettek között egyetlen ember volt, aki tagadta a srebrenicai népirtást:
– Hazudik az unió meg az ENSZ és a hágai bíróság – tört ki az ötvenes éveit taposó, nevét, szakmáját el nem áruló férfi a bezdáni templom miséjéről távozóban, biciklijére pattanva. – Háború volt és sokan meghaltak, ez történt.
– Talán ’44-ben se történt népirtás a vajdaságban?
– Nem! – vágta rá határozottan. – Akiket kivégeztek, megérdemelték a sorsukat, gyilkosok voltak.
– A tények nem erről vallanak. Megöltek véneket és tizenéves gyerekeket is.
– A háború ezzel jár. De most jövök a templomból, ennél többet nem mondhatok.
nepszava.hu/3236101_nepirtas-srebrenica-vajdasag-riport-orban-kormany-ensz-nemzetkozi-emleknap

2024.05.10 13:05:41
@zord íjász: nem érdekel. a lényeg viszont lemaradt. az érdemi reagálás.
Tesz vesz XX.
2024.05.10 16:37:07
@zord íjász:
1. már megbeszéltük ezt szerintem, amit ajánlottál posztot, ott is van kommentem!
itt: zordidok.blog.hu/2015/09/28/nem_trollnak_valo_videk
2. akkor majd olvasom, ha látom, de leírhatod ide, röviden, aztán később poszttá is bővítheted posztban, hogy tudjunk kommunikálni
3. archiregnumos tatát ismerem már vagy 15 éve, régen nem votl ennyire ostoba, csak rácsúszott a hont andrásos , vírustagadós letoha vonalra, és lecsúszott kissé szellemileg. szóval nem volt soha krisztálytiszta elme.. 15 éve se tudta mi a különbség az állam vagyona meg a politikusok magánvagyona között egy vitában, de nem zavarja. bár legalább szorgalmas néha és nem kap pénzt a blogolásért, ahogy g. nagy lacika meg tuti hogy kap, a téveszmék blogon. lacikának írtam már levelet is, nem reagál, egy elképesztően aljas, primitiív és hitvány lény. ami érdekes benne viszont hogy biztosan pszichopata.- nem érti miért önzetlenek a párkapcsolatok, stb, itt részletében is kifejtettem két hosszabb kommentben a vége felé miért is pszichopata:
teveszmek.blog.hu/2024/04/22/_hitler_mindenben_tevedett?full_commentlist=1#comments
meg egy másik poszt végén: teveszmek.blog.hu/2024/02/26/_tiz_evunk_maradt_a_civilizacio_megmentesere#c42488633
emellett van egy fideszes családtagom is, aki nem jön fel netre, hogy tudjunk kommunikálni, megenném reggelire, csemege lenne, csak nem jön fel, a szemetet bezzeg olvassa a neten, a logikát meg már felismerni se tudja. nem tudjuk valaha felismerte-e , de már kiderülni se fog...
lehet ezért akarok ezekkel az agyhalotakkal állandóan vitázni.. beakadt az ostorozó segítő szándékom, meg a haragom egyszerre, hogy nem bírom elviselni, se a hazaáérulókat., se azokat, akik ennyire ostobák, szégyen nemzetemre.
szóval nem megy a mentális egészésgem rovására, sőt, így teszek magamnak jót.

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz