Regisztráció Blogot indítok
Adatok
jenko80

0 bejegyzést írt és 257 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1992-ben óriási tömeg kísérte figyelemmel, ahogy az első Astra felhajtott a Közlekedési Múzeum rámpáján Ez most nem after party, hanem before party lesz, kezdte múlt csütörtökön beszédét Kovács Tamás, az Opel Hungary ügyvezetője, és ebből a felütésből is jól látszik,…..
jenko80 2012.02.12 18:01:29
@deak.atti:
csak annyit mondok: sebességváltó
Hatalmas a különbség a kettő között, természetesen a III Golf javára. A korrózióra való hajlamosságot nem említem, az magáért beszél ha egymás mellett látsz a két típusból 15-20 év körüli példányokat.
Amúgy az Astra jó értelemben igénytelen (főleg 8 szelepesekkel), strapabíró, szubjektíve nekem kevésbé tetszenek az ülései és a műszerfala.
Ha te vagy a szabad világ vezetője, nem guríthatsz szarral. Jól tudják ezt a nagy víz másik oldalán is, nem is játszottak sokat amikor Obamából elnök lett. Az új kocsi nagyobb ablakokat kapott Bushénál, meg hülye nevet is: Cadillac Elnöki Limuzin. Persze nem a név a lényeg, hanem…..
Péter kitartó és türelmes ember, de még kitartóbb, bár nem türelmesebb a T-Mobile, ha számlázásról és szopatásról van szó. Ügyfél és szolgáltató küzdelme szélmalomharcnak tűnhet, mi azonban - Péterrel együtt - hiszünk a boldog végkifejletben.Úgy gondoltam a történetem…..
 Amikor végre elkészül a karácsonyi vacsora, és leülünk eggymás mellé, vagy eggymással szembe, vagy eggymásra merőlegesen az asztalhoz, akkor mekkell adni ennek a módját, ugyanis az ezévi fáradozásaink gyümölcsét ünnepeljük meg ezáltal, és mindeközbe a szeretet…..
  A gond csak az, hogy ha – teszem azt – nem állnának ott és nem igazoltatnának, amit mi természetesen nettó basztatásként fogunk fel, nem szednék ki a mattrészeg, bekokózott Stohl Bucikat sem a forgalomból, akik aztán vígan kacsáznának fel-alá a városban,…..
Serbia Insajd Burek 2.0 2010.10.17 16:22:00
Vannak kaják, amelyek egyszerűen nem működnek, ha külföldre viszik őket. Az istennek se lehet eladni például a BurekOT Magyarországon. Legalábbis úgy nem, ahogy azt Szerbiában teszik. A topolyai piacon még mozgó burekos is volt korábban, úgy 10-20 éve. Nem valami kis kosárból…..
jenko80 2010.10.18 11:23:56
@Beekeetchoonai Witchai: ezt akartam beírni! A legjobb, amit Mo-on ettem a békéscsabai. Kedvenc a LIPA Szabadkán (Djure Djakovica, Raichle palotához közel).
Annyira szép az Aranymetszés ajánlója a tévéműsorban, hogy muszáj szó szerint beidéznem. "Az aranymetszés vagy aranyarány egy olyan klasszikus arányosság, ami a természetben és művészetben is gyakran megjelenik, természetes egyensúlyt teremtve a szimmetria és az aszimmetria…..
Pilu Izland-Izland! 2010.09.12 21:35:00
 Szívem mélyén mindig is erősen szimpatizáltam Izlanddal. Gyakorlati okát nem tudom megfejteni, de nyilván a „legkisebb királyfi” iránt táplált rokonszenv pszichológiai tényállásról van szó. Kevesen vannak, földrajzi értelemben a periférián…..
Belsőség Miért vannak dugók? 2010.09.09 08:14:03
Mindenki elmerengett már egy dugóban, hogy most valaki engem egy íróasztal mellől szívat, direkt mostanra ütemezték az összes felújítást, netán a lámpákat programozták rosszul. De tényleg: miért?! Vélemények az azonos című írásunkról...
jenko80 2010.09.09 10:04:24
@puszinyuszi: Így van! Felelős területrendezés-fejlesztés, új funkciók kialakítása a forgalom egyenletesebb eloszlása érdekében. Ez igencsak hosszútávú feladat, pl. 20 év pont elég lett vón rá...
jenko80 2010.09.09 10:08:57
@jenko80: mondjuk ez a nagyvárosnak mondott massza periodikusan átstruktúrálódik x évente, és ugyanazon problémákat hozzá más övezeteiben. Tehát nem is az autó a sok, hanem a lakos. Munkahelyeket vidéken!
A Kétfarkú Kutya Párt titkársága kategorikusan cáfolja a youtubera a napokban feltöltött videófelvétel valódiságát, melyen Barack Obama és Victora Zsolt, budapesti főpolgármester-jelöltünk meghamisított telefonbeszélgetése hallható.  A hangfelvétel minden alapot…..
FIGYELMEZTETÉS: A hét végén a velencei tó környékén nyolc traffipaxot üzemeltet a rendőrség, 3 óránként változó helyszínre. Aki lejön a találkozóra, vezessen lassan, vagy legalább legyen óvatos. Hoppá, ha nem figyelünk, elrohan az év anélkül, hogy sütnénk, söröznénk…..
A kettős állampolgárság ügyéről kevesen tudnak, akarnak racionálisan gondolkodni (amikor 2004-ben vitatkoztam egy amúgy értelmes barátommal, elismerte az összes ellenérvemet igaznak, a vége mégis az lett, hogy de attól még meg kell szavazni, mert csak). Ennek ismeretében most…..
Sárdobáló Burka 2010.04.30 07:00:00
A belga parlament tegnap elfogadta az egész arcot és testet takaró muzulmán női viseletet betiltó törvényt. A tiltás minden közterületen érvényes, a probléma pedig éppen az, mint a holokauszttagadást tiltó törvénnyel.A burka viselése sok nő számára megalázó lehet. Ilyesmire…..
A mai Népszabadság címoldalán így kezdődik a vezércikk: „A szexuális jellegű botrányok eddig jobbára elkerülték a hazai katolikus egyházat, csak egy-két elszórt eset borzolja a kedélyeket. Közben bírósági eljárás folyik egy „meleg-papos” honlap miatt: a…..
jenko80 2010.04.24 00:06:22
@Táncolj Törő!: persze, értettem.
Azt is, hogy valószínűleg többeket vonzana a papi hivatás a cölibátus nélkül, normális, családszeret embereket.
jenko80 2010.04.24 00:25:09
@ebedli: nem a híveit, csak az eretnekeket :)
Jelenleg az egyház nem folytat népirtó tevékenységet, az inkvizíció időszakában pedig minden uralkodó osztály - akárcsak az egyház - csúnya eszközeit használta a politikának, akkor az volt a módi.
A pedofília önmagában botrányos (de lehet, hogy hamarosan trendy lesz, mint a leszby), nyilván még bulvárosabban hangzik, ha az egyházzal kapcsolatban merül fel. Én sok katolikust ismerek, ezek közül senki sem pedofil. A "sorozat" pedig úgy jön ki, hogy 40-50 évvel ezelőtti esetekhez nyúlnak vissza, ami éves lebontásban semmivel sem lenne sűrűbb, mint ha pl. a scientológusok, vagy a jehova tanúinak pedofilbotrányait elemeznénk. Bulvárszagú divatos egyházcseszegető sarkítás az egész.
jenko80 2010.04.24 00:35:14
@Woland: és botorság az ószövetség adott korra jellemző eldugott utalásait a mai kereszténység alapelveinek tekinteni
w A teleszart szentfazék 2010.03.19 04:30:00
Még le se ment a választás, és máris a jobbos ciklusok örökzöld poénján röhögünk: a teleszart szentfazékon. Vagyis azon, amikor valaki, aki amúgy féltéglával veri a mellét a kereszténységére, kurvára tököncsapja magát, pedig próbált úgy tenni, mint akinek nincs is.…..
Szépen csorogtunk dél felé, csodásan purrogott a Merci motorja, jöttek egymás után a falvak városok, közeledett az evés hely és ideje. Mi mentünk hátul az Insigniával, Zsolték elöl, hogy lássuk ha van valami baj, ne kelljen tolatgatni. Egyszer csak mögénk került egy tartálykocsi, elég közel volt, az…..
Történelmi pillanat, ezért volt minden: az idegölő szervezés, a sok átvirrasztott éjszaka és a kínlódás, a hideg, fagy, véreres szem. Pénz cserélt gazdát, kulcsok csörrentek. De megvan. 13:02-kor került bele az akku, amit vittek, mivel a sajátja lemerült. A belseje csodás, az autó önmagában is…..
 A szülinapommal kezdődött, amikor a rokoni kötelező kört tartottuk. Egy időre véget is ért (az aukció), hogy másnap újabb, nagyobb lendülettel folytatódjon. Akik követik az eseményeket, tudják, hogy nem ilyen egyszerű ez a sztori, Zsolt már sok mindent leírt. Hozzá kell tennem, hogy mindez egy…..
Heh, besz*rás, miket rajzoltam 19-20 évvel ezelőtt: autókat! Igaz, egy Audi-szappant már láttunk korábban, de úgy látszik, akkoriban tényleg csak repülőgépeket és autókat skiccelgettem... Igaz, a villamosokon és vonatokon ekkor már régesrég túlvoltam: azokat 4-5-6 éves…..
Mandiner blog MÁV menni Csikágó? 2010.02.11 12:01:00
  Még mindig nem hiszem el, hogy ez igaz, és újra meg újra várom, hogy jöjjön a cáfolat, de nem. Hát brávó. Ez nagy dobás volt. Sok mindenki okozott kárt a magyar zsidóságnak 1990 óta, minden létező oldal, vallás és politikai párt színeiben, de annyit egyetlen…..
jenko80 2010.02.12 09:12:04
@Jobb híján MDF-es:
"A magyarországi zsidóság túlnyomó részének meggyilkolásáért, vagyonuk elkobzásáért ugyanis az akkori magyar társadalom túlnyomó része felelős"

értem, tehát az állam jogfolytonossága miatt ez a mostani államra is alkalmazható lenne.
Csakhogy - ha helyesnek feltételezzük Feldmájer úr szavait (ami butaság lenne) - az akkori magyar társadalom a bűnös, ami nem "jogfolytonos" a mai magyar társadalommal. Vagy ez is hetediziglen megy? Tegye fel a kezét, aki az "akkori" magyar társadalom tagja, majd fizessen.