Adatok
qualitaet
0 bejegyzést írt és 1228 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Rövidebb, merevebb, erősebb, gyorsabb: már a 350Z is nagy kedvencünk volt, de a 370Z még jobbnak ígérkezik. Sokkal jobbnak. Vélemények az azonos című írásunkról...
qualitaet
2009.08.14 04:07:16
@Csikós Zsolt:
"82 és 87 között óriási volt az ugrás ám. Akkor indult be a maszek világ, a nyolcvanas évek közepétől már lettek nyugati autók"
Nem így van. A hatvanas években is -némi túlzással na és a többi kommunista országhoz képest - hemzsegtek Magyarországon a nyugati autók. Elég megnézni egy korabeli fotót vagy filmet. Szép számmal látható magyar rendszámos nyugati autó és nem csak a kommersz "merkuros" Fiatok, Renaultok, VW-k. Az 1972 utáni általános gazdasági romlással,városképi és társadalmi prosztósodással, a hatvanas évek viszonylagos eleganciájának eltünésével arányosan valóban megcsappantak egy időre de csak az olcsóbb kategóriában. Az itthoni BMW értékeítés pont ekkortól indult ill. lett divat a márka a volt külszolgálatosok körében. Ugyanők töretlenül hozták a Mercedeseket nyakra-főre. Az százas darabszámban leadott állami autókról nem is beszélve.
A maszek világ szintén szépen virágzott már évtizedekkel a '82-es GMK, Gebin,magánfuvarozás,BC-számla,stb. liberalizáció előtt is.

„Odi et amo quare id faciam fortasse requiris, nescio sed fieri, sentio et excrucior.” Catullus Ez hosszú lesz, ezért szerintem csak az kezdjen bele, akinek bírják az idegei, az ideje, és szereti a nehezen emészthető szellemi nyűglődést három felvonásban. Jobb-e a…..
Ennek a BMW-nek tizenöt éve felfelé megy az ára, és már tíz éve nagyon messze volt. Nagyjából ennyi hibáját találtam. Ja, és szűk a hátsó ülése. Vélemények az azonos című írásunkról...
qualitaet
2009.08.10 19:55:02
@Rocko-:
"de akkor minek jár valaki egy közösségbe, ha a közösség is kiveti magából és ő se szereti a közönséget? ezt hívják mazohizmusnak."
Őszintén sajnállak ha a "közösség" fogalma nálad egy inernetes búlvárújság kommentablakában merül ki.
Te viszont nem vagy mazochista csak némi fogalomzavarral küszködsz. Ahogy elnézem pont a "közösség" nem hajlandó sokadjára sem tudomásul venni, hogy valaki nem kiváncsi rájuk.
"az egy dolog, ha valaki nézi a kabarét, de az már beteged ha valaki beszél hozzá, mint Mari néni a tévéhez."
A "kiváló" humorod már ismerem de ezt a zavaros baromságot nemigen tudom értelmezni.
Ha téged egy véleménnyilvánításra létrehozott oldalon történő megszólalás ugyanannyira meglep mintha Mari néni ugatna a készülékhez, sürgősen fordulj orvoshoz.

2009.08.10 21:02:11
Nem tudom, mikor jön el az ideje, hogy börtönbe csuknak öregautó-tartásért. Nincs már messze. Vélemények az azonos című írásunkról...
qualitaet
2009.08.06 12:12:18
@zippofcy6:
"Az egyetlen dolog ami engem nyomaszt az a lét elviselhetetlen könnyűsége :P"
Azt látom, hogy a lét nem tudod elviselni, pláne mert nem neked hanem másoknak van.
"Azt pedig fenntartom: akinek ma Magyarországon 100 millió HUF feletti vagyona van az mind törvénytelen módon szerezte, vagy úgy mint a Tocsik, a LiBajnai, a gurcsótány, vagy a Kókány: erkölcstelenül."
Nem csoda, hogy nem viszed semmire ameddig annyit nem vagy képes felfogni, hogy százezrével vannak Mgyarországon családok akik generációk óta örökölnek jelentős vagyont vagy vannak olyan tehetséges emberek akik a politikától totál függetlenül sikeresek tudnak lenni a maguk területén.
"De amúgy meg látom rövid az eszed, már elfelejtetted milyen csúnyán beégtél mikor azt bizonygattad hogy UKban sem lehet jobban keresni mint itthon, mivel ott az élet is annyival drágább."
Kisfiam, neked nem rövid az eszed hanem totál hülye vagy, tekintve, hogy sem veled sem pedig senkivel nem vitatkoztam soha az életemben arról, hogy mennyibe kerül az élek UK-ben ugyanis nemcsak fingom nincs róla de toronymagasról le is szarom.
"Szal pofa súlyba és mars vissza MSZPs, Fideszes, stb segget nyalni.
Bár nincs felőle kétségem, ha holnaptól a Jobbik kerülne hatalomra te rögtön beállnál a Gárdába.
Vagy gerinctelen vagy, vagy ostoba."
Gerinctelen te vagy hisz' gyáva beszari pondróként módon írásban személyeskedsz az ostobaságod meg a napnál is világosabb, hisz' még arra sem emlékszel, hogy kivel ugattál mikor és miről.

2009.08.06 12:20:18
@zippofcy6:
"Akkor hogy magyarázod azt hogy a legtöbb komcsi babó (volt), a szélsőjobb meg nem épp babóbarát?"
És azt hogy magyarázod te történelmi és szociológiai zseni, hogy a szovjet kommunisták a náciknál előbb kezdték üldözni és nagyobb számban is gyikolták -ahogy te mondod- a babókat.

2009.08.06 23:09:37
@Ratnet:
"A radikalizmus meg maradjon a legvégére,..."
Pontosan.
... ugyanis az olyan megmozdulásokhoz mindig csatlakoznak nemkívánatos, elvtelen, kóbor felforgatók is.:-)"
A fizetett provokátorokkal egyetemben.

Mekkora találmány is a leállósáv! Állunk az M0-áson. Forr a víz, illetve a nyomás miatt forrpont felett feszíti a rendszert, ami önmagában nem lenne baj. Viszont mégiscsak beleugrott az autóba kétszázezer forintnyi alkatrész és pár hétnyi munkaóra. Ráadásul vízforralás nem…..
qualitaet
2009.08.06 21:54:25
@LipicaiCukorgyáros:
Szerintem ne fezsegessük ezt a kérdést mert még a végén a Nobel-díjasokon kívül muszáj lesz leírnod hogy az SZKP ill. NKVD több millió embert haláltáborba küldő tömeggyilkos vezetői, a Tanácsköztársaság és az Államvédelmi Hatóság népnyúzó pribékjei, no meg az országot az IMF-nek már a Kádár-rendszerben kijátszó és eladósító Fekete János vagy a kultúrális mindenható Aczél György, egytől-egyig zsidók voltak. Nemkülönben az ÁVH-S nagypapákkal megspékelt, az ország romba döntésének egyi fő zászlóvivőjének aposztrfálható SZDSZ vezérkar.
A bolsevik időben a szovjet kommunista párt 52%-a volt zsidó, noha zsidók a teljes lakosság 1.8 %-át tették ki. (Stuart Kahan, a Kreml farkasa, 81. oldal)
A következő lista néhány vezér zsidó kommunista gyilkost sorol föl, komisszárokat, kémeket, árulókat és propagandistákat (a másodneveket zárójelben említjük). Ez a lista nagyon nem teljes. Minden zsidó kommunista fölsorolásához oldalak százai kellenének
Zsidó kommunisták.
V.I Lenin, legfelső diktátor.
Leon Bronstein (Trotsky): a szovjet vörös hadsereg főparancsnoka.
Grigory Apfelbaum (Zinovjev): végrehajtó-bizottsági tag, szovjet titkosrendőrség
Solomon Lozovsky: képviselő szovjet külügyminiszter.
Maxim Wallach (Litvinov): szovjet külügyminiszter.
Yuri Andropov: a szovjet KGB igazgatója, később a Szovjetunió legfelsőbb diktátora.
Jacob Sverdlov: a Szovjetunió első elnöke, elnöke a cári család lemészárlóinak - nőké és gyerekeké- a Nagy Katalin cárnőről elnevezett városban, Jekatyerinburgban (melyet 1924-ben a gyilkosok tiszteletére Szverdlovszknak neveztek el)
Jacob Yurovsky: a szovjet biztonsági rendőrség parancsnoka. Yurovsky vezette azt a gyilkos brigádot, amely végrehajtotta Szverdlov parancsát és lemészárolta a cári családot, beleértve a cár lányainak halálra bajonettezését is. Az Ipatyev ház, ahol az alagsorban folyt a mészárlás, érintetlenül állt 1977-ig, amikor az akkori idő helyi kommunista elnöke, Borisz Jelcin elrendelte annak lerombolását, nehogy az a zsidóellenes érzelmek szentélyévé váljon.
Lazar Moiseyevich Kaganovics: Sztálin fő tömeggyilkosa, milliók halálát rendelte el, és a keresztény emlékhelyek és templomok nagybani lerombolását, beleértve a Megváltó Krisztus nagy katedrálisáét is. Amikor a katedrális romjai között állt, Kaganovics ezt nyilatkozta: "Oroszország anyácskát ledöntöttük. Fölhasítottuk szoknyáját." ( N.Y. Times, 1995 szeptember 26. ).
Mikhail Kaganovics: A nehézipar megbízott képviselője, a rabszolgamunka felügyelője, Lázár fivére. Róza Kaganovics: Sztálin szeretője, Lázár nőtestvére. Paulina Zhemchuzina: A központi bizottság tagja, a szovjet külügyminiszter, Molotov felesége. Olga Bronstein: tiszt a szovjet cseka titkosrendőrségnél, Trotzki nővére, Kamenyev felesége.
Genrikh Yagoda: A szovjet titkosrendőrség feje, rendkívül "hatásos" tömeggyilkos. (A zsidó költő, Romain Rolland, a Nobel díj nyertese, himnuszt írt Jagoda dícséretére. )
Matvei Berman és Naftaly Frenkel: A Gulág haláltábor rendszer alapítói.
Lev Inzhir, a szovjet haláltáborok szállítási ügyeinek és adminisztrációjának komisszárja. Boris Berman: a szovjet titkosrendőrség végrehajtó tisztje és Matvei fivére. K.V. Pauker: a szovjet NKVD titkosrendőrség működésének vezetője.
Firin, Rappoport, Kogan, Zhuk: haláltáborok és a rabszolgamunka komisszárjai, ők felügyelték a dolgozók tömeges elhalálozását a Fehér Tenger- Balti tengeri csatorna építésénél.
M.I. Gay: parancsnok , szovjet titkosrendőrség. Slutsky és Shpiegelglas: parancsnok, szovjet titkosrendőrség. Isaac Babel: tiszt , szovjet titkosrendőrség.
Leiba Lazarevich Feldbin (Aleksandr Orlov): parancsnok , szovjet Vöröshadsereg ; tiszt , szovjet titkosrendőrség. Feldbin volt a vezetője a szovjet belügyi rendőrségnek a spanyol polgárháborúban. Ő felügyelte a katolikus papok és parasztok lemészárlását Spanyolország.
Yona Yakir: tábornok , szovjet Vöröshadsereg , tagja a központi bizottságnak. Dimitri Shmidt: tábornok , szovjet Vöröshadsereg. Yakov ("Yankel") Kreiser: tábornok , szovjet Vöröshadsereg. Miron Vovsi: tábornok , szovjet Vöröshadsereg.
David Dragonsky: tábornok , szovjet Vöröshadsereg , a Szovjetunió hőse. Grigori Shtern: tábornok , szovjet Vöröshadsereg. Mikhail Chazkelevich: tábornok , szovjet Vöröshadsereg. Shimon Kirvoshein: tábornok , szovjet Vöröshadsereg. Arseni Raskin: képviselő - parancsnok , szovjet Vöröshadsereg. Haim Fomin, Brest-Litovsk parancsnok , szovjet Vöröshadsereg. Minden száz közül legalább egy szovjet tábornok zsidó volt (Canadian Jewish News, 1989 április 19 ).
Olyan tábornokoknak, akik maguk nem voltak zsidók, gyakran zsidó feleségük volt. Ilyenek voltak Voroshilov marsall, Bulganin marsall, Peresypkin marsall és Pavel Sudoplatov tábornok (Sudoplatov keresztény vezetők százait gyilkolta le, többek között az ukrán katolikus érseket, Teodor Romzhát). Ez a zsidó feleség "biztonsági rendszabály" a politbüro tagokra is kiterjedt, mint pl. Andrei Andreyev és Leonoid Brezhnev.
Sergei Eisenstein: olyan kommunista propaganda filmek rendezője amelyek a keresztény parasztokat (kulákokat) förtelmes, pénzéhes parazitáknak ábrázolják. A kulákokat később irtották. (például Eisenstein 'Bezhin Meadow' c. filmje).
KOMZET: bizottság a zsidó kommunisták letelepítésére azokon a földeken, melyeket az Ukrajnában meggyilkolt keresztényektől vettek el, alapította az amerikai zsidó befektető Julius Rosenwald.
Ilya Ehrenburg, szovjet propagandaminiszter és németellenes gyűlöletirodalom terjesztője az 1930-as évektől. Ehrenburg arra bujtogatta a szovjet Vöröshadsereg katonáit, hogy német civileket erőszakoljanak és öljenek meg. Egy német nő jelentése szerint Ehrenburg kárörömmel nézte az előrehaladó szovjet csapatokat és a "rossz időket a szőke boszorkányok számára".
Zsidó antifasiszta bizottság (JAC): a Bolsevik YEVKOM új formája, Sztálin gyűjtőcsatornája, mellyel pénzre, támogatásra és politikai befolyásra tett szert Szovjetoroszország számára a világ zsidóságától és a gázkamra atrocitások terjesztésének propagandájára. (The Black Book (= A Fekete Könyv)).
Nikolai Bukharin: Lenin vezető gondolkodója. Samuel Agursky: komisszár. Karl Radek: központi bizottsági tag. Mikhail Gruzenberg (Borodin) komisszár. A.A. Yoffe: komisszár. David Ryazanov: Lenin. tanácsadója. Lev Grigorievich Levin: orvos, ő mérgezte meg Sztálin ellenségeit. Lev Rosenfeld (Kamenev): központi bizottsági tag.
Ivan Maisky: Nagybritannia szovjet követe Itzik Solomonovics Feffer: szovjet titkosrendőrségi komisszár. Abraham Sutskever: szovjet partizán-terrorista. Mark Osipovich Reizen: szovjet propagandista, három Sztálin díjat kapott. Lev Leopold Trepper: szovjet kémszolgálati tiszt.
Zakharovich Mekhlis: Sztálin fő kivégzője. Henrykas Zimanas: A Litvániai kommunista terroristák vezetője, keresztények mészárosa.
Moshe Pijade (néha Piade-nek írják): parancsnok a jugoszláv kommunista Néphadseregben. Tito fő mészárosa, horvát keresztények százezreit végezte ki. Pijade később a Jugoszláv kommunista parlament elnök volt. A jugoszláv kommunista néphadseregben legalább tizennyolc tábornok volt zsidó. A jugoszláv kommunista párt erőteljesen támogatta a zsidó harcosok palesztinai fegyverszállításait az 1940-es években.
A háború utáni Lengyelország teljesen zsidó uralom alatt volt, mint a titkosrendőrség vezetője, a kínzások mestere, Jacek Rozanski, a politbüro parancsnoka Jacob Berman és a komisszárok Minc, Specht (Olszewski) és Spychalski. Ezek az emberek katolikus lengyelek tízezreit gyilkolták meg vagy deportáltak Kolymára és más sarkköri haláltáborba.
A zsidó kutató, John Sack szerint sok lengyel úgy vélte (és nem ok nélkül), hogy "zsidók irányították az állambiztonságot. A hivatal vezetője Jacob Berman volt, egy zsidó, és majdnem, vagy majdnem minden osztályvezető zsidó volt." Sack beszámol arról, hogy Sziléziában a kommunista titkosrendőrség tisztjeinek 75%-a zsidó volt. Megjegyezte, hogy a Lengyelország kommunista terrorgépezetben működő zsidók közül sokan változtatták lengyelre a nevüket, mint Romkowski tábornok , Rozanski ezredes , Studencki kapitány és Jurkowski hadnagy. (John Sack, The New Republic, (= az új köztársaság) 1994, február 14, 6 oldal. Sack ebben a cikkében megcáfolja Daniel Jonah Goldhagen, a "Hitler készséges kivégzői" írójának néhány hitvány kutatását, aki a zsidó mentalitásra jellemző kettős erkölcs szerint elutasítja annak a bizonyított ténynek az elismerését, hogy zsidók vezették a lengyel kommunista titkosrendőrséget, és éppen Goldhagen nyilvánítja ki rasszista mítoszt, hogy az egész német nép bűnös a népirtásban. Sack jó munkát végez annak bebizonyításában, hogy Goldhagen hamis dolgokat közöl Lengyelországról.)
Lengyelországban "...átlagon fölüli arányban voltak zsidók a kommunisták között. 1930-ban, a mikor arányuk a legnagyobb volt, a tagok 35%-a volt zsidó. A kommunista fiatalok szervezetében a zsidók aránya még magasabb volt, míg a központi bizottság pozícióit zsidók foglalták el. A kommunizmus azért tetszett a zsidóknak, mert jobban ellene volt az antiszemitizmusnak, mint a többi lengyel párt. A zsidó kommunisták közvetlenül a II. világháború után érték el legnagyobb eredményeiket, amikor a párt vezetése teljesen a háború előtti kommunisták kezébe került, akik gyűlölték az antiszemitizmust. (Sheldon Kirshner, Kanadai zsidó hírek, 1992 november 5, 16.o.)................
Zsidó nevek mindenütt. Kiknek is köszönhetjük trianont és az azt követő borzalmakat? Sok a megváltoztatott nevű zsidó, de aki nem változtatta meg a nevét, annak is igencsak zsidó hangzású a neve. És nem csak a nevük volt zsidó...(A szerk.)
1919 március 21-én, a magyar válaszjegyzék átadásának másnapján este 7-kor összeült a „munkástanács” és megszületett a Tanácsköztársaság, a Magyarországra kényszerített zsidódiktatúra. Ezzel vált teljessé Magyarország tönkretétele, amikor egyre fogyó területén is idegen érdekek kerekedtek felül, beteljesítve a világ szabadkőművességének évszázados álmát: a katolikus Monarchia utolsó maradványa felett, végül igazolásul szolgálva a román propaganda magyar bolsevizmusról szóló
mondájához.
Hogy ez a diktatúra kiknek a rendszere volt, igazolja a vezető kommunisták névsora Marschalkó Lajos közlése alapján:
elnök: Garbai Sándor
külügyi népbiztos: Kun (Kohn) Béla
helyettese: Ágoston (Augstein) Péter
hadügyi népbiztos: Pogány (Schwarz) József
helyettese: Szántó (Schreiber) Béla és Samuelly Tibor
belügyi népbiztos: Landler Jenő
helyettese: Rákosi (Roth) Mátyás és Haubrich József
közoktatásügyi népbiztos: Kunfi (Kunstätter) Zsigmond
földművelésügyi népbiztos: Hamburger Jenő
szocializáló népbiztos: Böhm Vilmos
helyettese: Hevesi (Honig) Gyula
közélelmezési népbiztos: Erdélyi (Ehrlich) Mór
helyettese: Illés (Braun) Arthur
német népbiztos: Kalmár (Kohn) Henrik
népbiztos: Lukács (Lőwinger) György
Budapesti vezetők: Reisz Mór, Vincze (Weinberger) Sándor
a rendőrség és a népőrség politikai népbiztosai: Bíró (Burger) Dezső és Seidler
Az Osztrák-magyar Bank kormányzója: Lengyel (Lefkovics) Gyula
A Lenin-fiúk nevű hírhedt különítményük vezérei: Samuelly Tibor, Csermi József, Kohn-Kerekes Imre és Dögei (?) Imre
A tagok: Löbl Mór, Max Miska, Bonyhádi (?) Tibor, Wergerstern Árpád, Feldmár Mór, Beck József, Keller József, Korvin-Klein Ottó, Dormán (Dostl) Árpád, Ellenbraum Ignác, Kohn Ignác, Danczinger Ernő, Elfenbraum Náthán, Lázár (Löbl) Henrik, Bienenstock Ármin, Greiner Ferenc, Goldberger Gábor és a fővallató dr. László (Löwi) ügyvéd
Halucinger Gusztáv, katonai karrierjét ekkor kezdte, később: Jáni Gusztáv néven, (Horty főkatonája) a Don kanyari pusztulás vezére.
Kun, Sztálin vezető terroristája volt a Krím félszigeten is.
Kun követője Rákosi Mátyás , zsidó kommunista, Magyarország keresztényeinek tömeggyilkosa. A zsidó Telegraph Agency jelentése szerint 1919 május 14-én, a zsidók kulcsszerepet játszottak a kommunista hatalom Magyarországi bevezetésében.
Az 1950-es évek brutális elnyomása idején a rendszer öt fő vezetője is zsidó volt.
Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Vladimir, Hegedüs András, Vas Zoltán, Nyers Rezső, Piros László, Aczél György és sok társuk..."
Sehol úgy, mint a Mindszenty tragédiában nem domborodik ki a magyarországi bolsevizmus faji arcéle.
Akik a harcot megindítják ellene, Rákosi-Roth Mátyás kommunista diktátor, s aki ezt az irtóhadjáratot ideológiai vonalon vezeti Révai József nevelésügyi miniszter, eredeti nevén Kahána Mózes. A papjai között, akik elárulják, első Balogh István, akit Bloch Izraelnek hívnak. Akik a bizonyítékokat hamisítják ellene: Boldizsár (Bettelheim) Iván sajtófőnök, Reissmann propagandafőnök, Gera-Grünzweig segédpropagandista. Akik hamisított kéziratait a hirhedt Sárga könyv számára elállítják, Sulner Hanna és Sulner László, szintén zsidók. A külön szovjet hóhért, akit Moszkvából Hozatnak, Kaftanov ezredesnek nevezik. Péter-Auspitz Gábor a fővallatója, Kárpáti-Krausz birkózóbajnok kínozza, aki 1945-ben Debrecenben, a börtönben már keresztre feszített egy csendőrt. Zipszer Imre fogházparancsnok ül mellette a főtárgyaláson is. A kábítószereket Balassa-Blaustein és Weil Emil adagolják. A Mindszenthy ellenes hajszában a legfontosabb szerepet viszik még ezen kívül Zalka Máté (Lukács tábornok), eredeti nevén Hirsch, Pollákné Stern Szeréna, Vadas Sára. Rendőrei és kínzói között ott van Dégi (Deutsch) Gyula alezredes, Kisely-Kammer Olga, Csapó Andor őrnagy, Érsek-Eichinger alhadnagy, Kunos-Krausz László főhadnagy, Ficker ezredes, és még egy csomó őrnagyi, hadnagyi rangban levő munkaszolgálatos, akik a legékesebb magyar neveket vették fel. A jegyzőkönyvet Kahána Piroska, Péter-Auspitz titkárnője vezeti.
Sulyok Dezső, aki oly sokat tett érettük, megdöbbenve hallotta 1945-ben és után a zsidóság többségének véleményét: "Nyíltan kimondták, hogy több százezer mártírjuk megváltotta a megmaradtak számára az országot, amelyben most már őket illeti a politikai vezetés... Ők kénytelenek a hatalmat kézben tartani. Nem szabad tehát a kormányt kezükből kiadniuk és magukhoz kell venniük a rendőri hatalmat is, mert csak így tudják megakadályozni egy aktív antiszemitizmus felülkerekedését. Mivel pedig egyelőre önmagukban képtelenek lennének a népi erők és a visszatérő reakciók koncentrált támadásával szemben mindezt megvalósítani, mindent el kell követniük, hogy Magyarországon az orosz megszállás minél tovább tartson. Rákosi és a zsidó kisebbséghez tartozó társai orosz segítséggel magukhoz ragadták a hatalmat Magyarország népe felett. Ezek most épp úgy diktatúrájuk alatt tartják a magyar népet, ahogyan azt 1919-től 1945-ig a fehér ellenforradalom erői tették. A magyarországi zsidók nemzeti kisebbség kisebbsége ezt a diktatúrát 1945 óta a kommunista párton keresztül gyakorolja."
Zsidó bolsi szarkavarók (Kun, Rákosi, Marx….)
Ezek és társaik nem csak az oroszországi forradalomban, hanem az azt követő európán végigsöprő vörös terrorban is jeleskedtek.
Magyarország,Ausztria,Bajorország,...
Marx egy zsidó rabbi fia (Trier, érdemes megnézni a múzeumot kultúrtörténetileg) messianisztikus írásai a "földi paradicsom" megvalósítására indukálták európa különböző országaiba beszirvágó zsidóság egyes elemeit.
Magyarország már akkor is példát mutatott: "A magyarországi vérengző Vörös Terror népbiztosai egytől egyig zsidók voltak" (Kun,Samuelly,Corvin,..).-ugyanez jellemezte Rákosi "négyesfogatát"-, és a jelenlegi politikai és gazdasági hatalomba átível az ő népes rokonságuk (fiaik, unokáik, menyeik,vejeik,...): Kökény Mihály, Demszky Gábor, Eörsi Mátyás, Kapolyi, hogy néhányan példát említsünk.
Kun Béláról és társairól, Rákosiról és csapatáról nem lehet jót mondani !
Köztudott, hogy Sztálin azt mondta Rákosinak:
"Rákosikám, Magyarországon maga zsidó királyságot akar csinálni ?"

2009.08.06 22:11:25
@LipicaiCukorgyáros:
"Ezért minden zsidó hibás lenne?"
Pont, hogy nem ugyanis ezen a fórumon is leírtam, hogy elitélem az antiszemitizmust, hisz mélységesen elitélendő dolog egyes emberek bűnei miatt egy komplett népet inkriminálni.
Ám neked is célszerű elgondilkodni azon, hogy minden népnek megvannak a bűnei és nem csak Nobel díjasokból áll.
"Keress fel egy orvost sürgősen, mert veled valami nagyon nem stimmel."
Nem tudom, hogy száraz történelmi tények ismerete mitől orvosi eset. Te fordulj orvoshoz ha aménéziád van.

2009.08.06 22:14:19
Amerika jó nagy piac. A program hivatalosan július 1-jén indult, valójában azonban csak 24-én kezdődött, azóta viszont már 157 ezer beszámított autó került a roncstelepekre. Na, vajon mik? Vélemények az azonos című írásunkról...
qualitaet
2009.08.06 15:29:29
@TóthZé:
"átérezzük, de hadat üzentünk a káromkodásnak."
Egészen pontosan mióta is?
belsoseg.blog.hu/page/4
209.85.129.132/search?q=cache:_nJL99tdtNoJ:belsoseg.blog.hu/2009/07/09/oszt_8217_mennyit_eszik_szazon/fullcommentlist/1+totalcar+honda+insight+peugeot+%C3%B6sszehasonl%C3%ADt%C3%B3+teszt&cd=9&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

2009.08.06 15:32:27
Michael Schneider csak egy kombi Mercedest akart. Két éve hozzá is jutott a kereskedésben ehhez a sötétkék szürkésfekete 320 TE-hez. Akkor még nem is érdekelte különösebben az autó előélete, talán ez érthető is egy olyan országban, ahol nem kell zsáknyi szerencse ahhoz, hogy…..
Egy időben lenyűgözően szép volt, csúnya lett, most megint jól néz ki. Nem tudja azt, amit egy német luxusautó, mert puhább, szűkebb, igénytelenebb, de van egyfajta hangulata, kultúrája. Igaz, baj is akad vele.Mai tesztünk blogposztja...
qualitaet
2009.08.04 13:55:39
@Seca81:
Sajnos fogalmam sincs. Anno a saját szememmel láttam no meg a bécsi úti BMW-szervízben hallottam. Ugyanitt volt a Honda Royal Motor szervize is.

2009.08.04 14:06:43
@Ciri:
" Volt már cserélve váltó a BMW-ben ? :))
Jobb, ha befejezed, mert levágom a hajad nyuszibogyó! :))))"
Csak majdnem, Tubicám.:)
(Ütött mint az toronyóra(535d) de egy szoftverfrissítés segített.

2009.08.04 20:49:40
@LipicaiCukorgyáros:
"Kit érdekelnek a mogyi Legendek?! Mogyi világléptékkel nem mérhető piacgazdaság. Habár a fentebb 1-2 kolléga azért tette némi megjegyzést arról, hogy mogyiban is vannak még csodás Legendek. De mind1, a szemellenző az szemellenző - értem én."
Mesélhetnél arról mi köze a külföldi gazdasági helyzetnek a Magyarországon, a hasonló körülmények között használt kategóriatársaknál évekkel korábban széthullott Legendek tucatjaihoz.
Attól, hogy a kolléga mit mond vagy mit nem mond ezek még ugyanúgy eltüntek tízéves koruk előtt az utakról szinte mind. Amúgy nem csak innen pl. Ausztriából is.
"Látszik, hogy nem vagy világlátott ember, de én drukkolok neked :). Szóval München és a török taxisok :D, hát igen... Ez ám a világkép. Hagyd el a kontinenst és láss csodákat."
Elhagytam. Ám lehet, hogy te nemigen mert akkor tudnád, hogy a Közel-Keleten vagy Észak-Afrikában futó idős európai autók vagy tehetősebb tulajok megkímélt példányai vagy szimplán csak lelakott és ütött-kopott többszörösen összetékolt darabok amelyek semmilyen relevanciával nem bírnak az állítólagosan eredeti motorral és eredeti állapotban "millió kilométert futott" autók gyermekded legendáit illetően.
Azt esküszöm nem tudom eldönteni, hogy beteges mellébeszélés vagy pusztán az általános szövegértési problémád erdménye az, hogy képtelen vagy felfogni mire célozntam.
Arra akartam rámutatni, hogy egy nyugat-európai város körülményei között sem megy egymillió kilométert eredeti állapotban semmilyen személyautó sem, nemhogy egyebütt.
"Duma. Én már dolgoztam japán cégnek, de a japán az előbb halna éhen, minthogy pl más nemzet kajáját egye, vagy más nemzet autójában virítson"
Gondolom a munkaszerződésben előkelő helyet foglalt el az a pont amelyben szigorúan megtiltották a dolgozóknak a japán filmek megtekintését.:)))
Mással nem tudom magyarázni, hogy mindezidáig nem sikerült észrevenned, hogy minden komolyabb japán ember S-Klasse Mercedesben ül.:)
"Sőt, még Afrika úttalan útjain is találhatsz érdekes dolgokat, no elsősorban nem német gépeket, bár 1-2 hármas, ötös még arra felé is mozog. Megjegyzem te minősíted a kelet, de meglepődnél, hogy például mennyivel több afrikai országnak van jobb minőségű úthálózata, mint Mo-nak."
Szomorú, hogy arra sem vagy képes, hogy a kor és a futásteljesítmény között különbséget tegyél.
Azt sem tudom képzelni miből gondolod, hogy egy autó attól hogy öreg még feltétlenül egymillió kilométert futott volna.
Ellenben nem mindennnapi világutazó lehetsz ha Afrikát keletként aposztrofálod.:)
Látom a mellébeszéléssel meghintett "szövegértésed" itt is kiválóan szuperál, hisz' megint a magyar utakról hadoválsz miközben én a müncheni körülményekről beszéltem.:)))

Véleményük az új VW Poloról...
qualitaet
2009.08.02 03:14:17
@LipicaiCukorgyáros:
"Nyugi, van itt egy-két kretén, de majd megnyugszanak, ha bevették az éjféli gyógyszert. :) Ezek egymásra élveznek éjjel-nappal, ebből élnek. :)"
Bevettem de nem tudok elaludni.
Ahogy lehunyom a szemem az jut eszembe milyen csudaszép lenne most Friscoban egy ilyen "nagymercivel" buzibárról-buzibárra kocsikázni. A srácok mind megcsodálnák a kis édi, "ízléses", aranyszínű feliratokat. Ha tudnád mennyire imádják ! :)Hhhh-jjaj!

2009.08.02 03:16:20
qualitaet
2009.08.03 01:58:39
@kultúrpesszimista:
"Látom. Bár ha pontosan visszaolvasol a kérdésem a japán autóipar '70-es évekbeli sikerével kapcsolatos okfejtésedre és elsősorban arra az időszakra vonatkozott.(Én is tisztában vagyok vele, hogy a változó szelepvezérlés nem német találmány hisz' ezt már jópárszor tágyaltuk.)
Az akkori sikerüknek köze nem volt az előremutató technikához. Olcsó és és eleinte nem is túl tartós, alacsony fogyasztású tömegautókat tudtak kinálni verhetetlen áron.
Ettől függetlenül szó sincs arról, hogy előremutató megoldások garmadát találták volna fel, hisz ezeknek száma gyakorlatilag 0, mind a mai napig.
Előremutató technika az ami más régebbi megoldással nem helyettesíthető,új távlatokat nyit, gazdaságosan gyártható,nagy szériában eladható, megbízhatóan működik és a későbbiek során más gyártók által átvéve széles körben is sikeresen elterjed.
Nos, a négykerék-kormányzás a Honda féle 4WS véletlenül sem ilyen hiszen az említett költséges előállításon és kis szérián felül az ezzel szerelt Honda nem tudott jobb menettulajdonságokat felmutatni mint a kategória, hagyományos kormányzással felszerelt legjobbjai.
Hasonló példa a 850-es BMW. Abban is volt ilyen de más modellekben és a későbbiekben már nem erőltették.
Ma ismét teritéken van de még mindig csak az új 7-eseben, drágán előállítva, drága extraként. Akkor lett volna 20 évvel ezelőtt ez előremutató ha manapság a Prelude-szintű autókban tömegesen jelen lenne.

Talán emlékeznek még a Totalcar történetének eddigi egyetlen szolgálati gépkocsijára, a VAZ 2101 típusú, okkersárga autóra. Karotta és Winkler gagyi-pimpelte egy tévéadásban, amely kizárólag a Zsiguliról szólt, majd szerepelt még cikkekben, utolsó éveit azonban javarészt a…..
qualitaet
2009.07.31 23:02:51
@foolproof:
Jó rendben. Megjegyzem neked sem áll túl jól, hogy akárhányszor rápróbálsz valamelyikünkre, minden egyes alklommal hülyét csinálnak belőled.:)

2009.08.01 14:57:17
@ommm:
"A 600-asnál pedig tudod, menny9ivel elegánsabb lett volna annyit írnod: Bocs, beszoptam?"
Bocs, hogy beleugatok más vitájába de elképesztő az álszentséged.
Előszeretettel és századjára elékeztetsz valakit arra, hogy mikor és miért kellene leírnia,hogy "Bocs, beszoptam".
Nemrégiben az 540i-ről szóló cikkben leírt nyílvánvaló pontatlanságaiddal és tévedéseiddel szembesülve még csak véletlenül sem jutott eszedbe az általad oly sokat emlegettett és preferált "egyenes derék"-kal kijönni, és az ominózus "Bocs, beszoptam"-ot leírni, hanem megmagyaráztad azzal, hogy egy rajongói oldalon olvastad.
Ami- tegyük hozzá- egy autós újságíró részéről nagyon nagyon szánalmas mellébeszélés és meglehetősen trehány forrásmunka.

2009.08.02 19:58:03
@ommm:
Nézd, én soha egy szóval sem mondtam és még csak nem céloztam arra, hogy Te bármikor is inkorrekt lennél. A kicsit prédikátor jellegű álszenteskedés az messze nem inkorrektség.
Arról meg végképp nincs szó, hogy egy ilyen baromság miatt elnézést kéne kérned bármikor vagy bárkitől. Nem is tetted:
belsoseg.blog.hu/2009/06/28/bajor_betegagy_vagy_szep_hobbi_1?fullcommentlist=1#comments
Pusztán arról van szó,hogy a "Bocs, beszoptam" c. kedvencedet Te sem sűrűn osztogatod...

A kupék eleganciája, a limuzinok kényelme és a kombik praktikussága egyetlen autóban. Az Audi szerint ez az A5 Sportback. Szerintünk meg egy ferdehátú, középkategóriájú ötajtós kocsi, annak viszont szuper. Vélemények az azonos című írásunkról...
qualitaet
2009.07.31 13:01:38
@LipicaiCukorgyáros:
Szó se róla.:)Bár attól tartok e tekinteben szerintem cserélnél velem, hisz nagyon is boldog lennél ha a te fajtádat csak annyi helyen rühelnék mint a magyarokat :)))))

2009.07.31 14:33:36
@LipicaiCukorgyáros:
"Lehet, hogy jó helyen kapisgálsz :), most már barátok is lehetnénk, mivel hasonlóak vagyunk."
Nini,már is előjön a legendás opportunizmus! Pénzszagra gyűl az éji vad...:)

2009.07.31 14:35:25
Olasz autónak lelke van, mondják azok, akik a fura parajelenségek mögött a lelketlen gép egyfajta emberi megnyilvánulását látják. Szarul van összerakva, mondják azok, akik nem voltak vevők a gépi hisztire, vagy csupán sosem volt olasz autójuk. Pontosabban: kicsi olasz autójuk.Mert…..
qualitaet
2009.07.25 22:36:43
@qualitaet:
"Nagy kedvencem a capo-s kiállású 132-es Fiat vagy egy sötétkék 125-ös."
130-as,130-as!!! Elírtam. (A 132-es kutya fasza ehhez képest.)

2009.07.25 23:32:44
qualitaet
2009.07.25 23:36:27
Talán emlékeznek még, tavaly karácsony előtt adtam el Bazeg névre keresztelt állólámpás Mercedesemet, amely két éven át rendszeres szereplője volt a Belsőségnek.Aki látta élőben, abban garantáltan mély nyomot hagyott a teljes egészében folytonossági hiányokból és…..
qualitaet
2009.07.24 15:35:12
@Glover:
"Szerintem az ilyen autó érzelmileg nem ér semmit. Ahogy Csikós kolléga, és még sokan mások, ha saját magunk csináljuk.
Meg szerintem kamu az egész. 40 év alatt biztos valamit javítani kellett rajta. és azt sem hiszem, hogy évente csak 2100 km-t futott volna. Én, aki nem használom az autóimat, évente elmegyek 10000 km-t!"
Az oldtimer piac és vevői pont a "saját magunk" által készített autótól irtózik mint az ördög a feszülettől, és nem tartja semmire sem, ellentétben az ilyen gyönyörű és ritka originál állapotú autóval.
Rebegd már el kérlek mit kamu ez. Az ,hogy te mikor és mennyit mész elég gyenge indok...

2009.07.24 15:38:46
@Il mio nome è Nessuno:
"Barátkozz meg a gondolattal, hogy a Kocapecás által belinkelt autó kóser."
Szó szerint!:)
A jobb hátsó lámpa mellett még ott figyel a '60-70-es évekbeli "magyar" mercikre oly jellemző, eredeti Wiesenthal& Co KG embléma.

Mindig ez van ezekkel az átkozott Porschékkal. Először rettegek tőlük, aztán menet közben imádom őket, majd a végén szent fogadalmat teszek: egyszer nekem is kell egy.Mai cikkünk blogposztja...
qualitaet
2009.07.23 20:59:25
@qualitaet:
"hisz akkoriban kezdte a Porsche a korabeli szaksajtó által is minőséginek aposztrofált járművek, a Turbóval és a 928-assal pedig az igazán kemény sportautó gyártást."
Ezt itt elbasztam mert véletlenül fordítva írtam.
Akkoriban kezdte a Porsche a korabeli szaksajtó által is minőséginek aposztrofált járművek előállítását a 928-assal, a Turboval pedig az igazán kemény sportautó gyártást. Természetesen szó sincs arról, hogy 928-as kőmemény sportautó lenne.

2009.07.23 21:00:49
qualitaet
2009.07.24 14:16:33
@ekutya:
"Az a különbség közted és Shadowbull között, hogy ő megpróbál érvelni, és arra válaszolni amit mondtam. Te csak kötekedni akarsz."
Veled meg az a baj,hogy folyamatosan félrebeszélsz és hazudsz.
Ha jól emlékszem te kezdtél ostoba módon náci és felsőbbrendű jelzőket osztogatni és a személyiségemet elemezni.
"De igazad volt valamiben. Neked sose lesz se Porsche-d, se Nissan-od"
Porschém már tényleg nem lesz, a Nissan viszont egyáltalán nem kizárt ha egyszer valamelyik szerettemnek jó kiskocsit keresnék.
(Valami viszont nagyon azt súgja, hogy még nekem is előbb lesz GT-R-em mint neked,Gézukám :)))
"témához sem akarsz érdemben hozzátenni"
A te szánalmas gyűlölködésed, a kuldus cigányasszonyt megszégyenítő jóslataid a csődökkel és a többi válogatott zöldséggel karöltve bezzeg marha sokat tett hozzá.
"ezért senkit nem érdekel a véleményed.
Gondolhattam volna hogy nincs értelme hozzádszólni, mert Monaco-t, presztízs-t, meg olyan órákat emlegettél, aminek darabjáért meg lehetne venni az összes Porsche modellt a katalógusból."
Megint a saját csapdádba esel ezzel a hülyeséggel, mert pont te vagy aki oldalakat írva, toporzékolt és személyiséganalízist végzett a véleményem miatt.
Nem csoda, hogy megbántad hisz nem szembesültél volna egy olyan példával ami mint látom még mindig nagyon fáj.:)))DDD
Ellenben - ahogy elnézem - az igazi törököt a nálamnál jóval türelmesebb no és képzettebb Shadowbull komával fogtad, hisz' jó szokásához híven megint bohócot csinált egy okoskodó szerencsétlenből, higgadtan cáfolva a válogatott ökörségeket.
Ismét hazudsz , mert a svájci órákat is te hoztad szóba szamárságokkal körítve.
ekutya 2009.07.22 13:43:54
"Arra emlékeztet engem ez az egész, mint ami a svájci óragyártókkal történt. Jöttek a japán olcsóbb és pontosabb órák, és a svájci óraipar tönkrement. Addig ragaszkodtak a hagyományos technikához, hogy a többiek lehagyták őket."
Én csak erre válszoltam.
"Neked egyszerűen a Porsche az isten, nekem meg nem."
Kurvára tévedsz öreg, véletlenül sem isten.
Ha az lenne réges-rég vettem volna.
Nagyon kedvelem, semmi több.
Ott indul a hiradó, hogy kizárólag a 911-es különböző változatait szeretem és volt hozzájuk szerencsém az évtizedek alatt, nem is keveset.
(Az is megérne egy misét, hogy T.Z. "szakértő" módjára egy tízéves, gányolt hulladék ismeretében von le általános következtetéseket a Porschék viselkedését illetően.
Ezekkel a hatalmas, gagyi kerekekkel, egy ilyen viharvert kelet-európai szaron minden további nélkül elhiszem, hogy össze-vissza táncol a nyomvályús és kopott aszafalton.
A '99-es Carrera 4-en 17-es felnik és 205-ös gumik vannak elöl,( a hátsó gumiméretre nem emlékszem) szériában. Azzal még itthon is hibátlanul és egynesen futott, az autópályáról vagy a német országutakról aztán nem is beszélve.
Szar utakon egy Ferrari, Lambo a hatalmas kerekeivel ugyanúgy gyötrelem, sőt vélhetően egy vadiúj Skyline is.
Ez az egész teszt (lófaszt teszt, itt jobb setben is max. menetpróbák szoktak lenni, a teszt precíz mérések sorozata)egy jól megszokott Totalcaros csúsztatás ,nagy adag amatőrizmussal megspékelve.)
Azt meg, hogy a Nissan neked isten-e avagy sem, azt döntse el az aki végigolvassa az ádáz vergődésedet.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökhelyettese az MTV híradójában jelentette be tegnap este, hogy 2010-tõl összevonják az autók környezetvédelmi vizsgálatát és mûszaki vizsgáját. Véleményük mai hírünkről...
qualitaet
2009.07.18 16:51:16
@kolbászoszsömle:
"Ha nem prémiumkategóriáról beszélünk, valamint modern értelemben vett autókról (amihez nem érteni kell, hanem beleülni, és brumm, megy), szerintem a japók az úttörők."
Európában és az USA-ban már hét évtizede készültek milliós drabszámban a "brumm, megy" autók amikor a hetvenes években jegyezni kezdték a még akkor is szitává rohadó, ám egyre megbízhatóbb járműveket előállító japán autóipart.
SZerintem egy kicsit képezd magad e témában...

2009.07.18 21:18:37
@lápi lidérc:
"Ha szerinted a VW Bogár az, akkor az csak egyet bizonyít: neked soha nem volt."
Tényleg nem volt.
Miért, neked igen?

2009.07.18 21:43:04
@lápi lidérc:
"Lehet szidni a japán autókat, de a tesztek azért nem csalnak: manapság a legmegbízhatóbb autók mind japánok."
Ezt nem tudom honnan veszed de hogy a statisztikákról fingod nincs az tutti.
"Lehet, hogy nem újítottak semmit,"
Pontosabban: Egészen biztos.
" csak lopnak, de azt nagyon ügyesen teszik, és kijavítják a lopott technika hibáit."
Sororolj már fel néhányat...
"A régen legendának számító német autók meg mára a hótt vacak kategória. Az Opel Astra 2 olajcsere között üzemszerűen megehet egy teljes feltöltésnyi olajat. Ami röhej.
Az új VW-k dettó."
Persze persze...
" A tiszta mechanikus vezérlésű szívómotor semmivel sem zabált többet, mint ma az azonos kategóriájú, hiper-szuper elektronikával vezérelt német verdák motorjai.
Ha te tényleg nem tudsz különbséget tenni egy 35 évvel ezelőtti kocka pléhdoboz és a kategóriája mai képviselőinek biztonsági,kényelmi, minőségi és menetteljesítménybeli tulajdonságai közt akkor nemigen van miről beszélgetni.
" (Pedig ha lehetne kapni újonnan I-es Golfot, tutira azt vennék... "
Ennyi sületlenség olvasása után ezt fenntartás nélkül el is hiszem :)

Őszintén megvallva, még sosem fordult velem elő, hogy bementem egy prémium autókat árusító szalonba, és ikszelgettem a listát, majd a személyi bankáromat felhívva elutaltam volna az előleget. A használtautó hirdetések a barátaim, olyat veszek, amibe az első tulaj évtizedekkel…..
qualitaet
2009.07.16 12:46:49
@Il mio nome è Nessuno:
"Azt azért tegyük hozzá, hogy a mások zsebében kotorászó proli az újgazdag, magamutogató proli tükörképe. Nem látok nagy különbséget, mindössze annyit, hogy a mások zsebében kotorászó változat csak szeretné, ha neki is lenne lehetôsége a faszverésre. Ugyanolyan gusztustalan módon viselkedne, ha megtehetné."
EZT BAZ'MEG BE KÉNE KERETEZTETNI!!!!

2009.07.16 13:06:31
@sipike78:
Látod ezt mondom. Ilyen madarakat ismersz,és az ezekkel szerzett tapasztalatok birtokában háborogsz a 90 mihályzatba kerülő deréktámasz miatt. Őszintén mi közös van a haverod és egy új Z4 vevőjében?
Megmondom: Az embléma ami lettlégyen bármin, téged kibaszottul irritál.

2009.07.16 13:23:28
@Kistvan_from_tb:
"Z4 35is:
Lökettérfogat (cm3) 2,979
Legnagyobb forgatónyomaték (Nm / 1/perc) 400/1,300 - 5,000
5 35d:
Lökettérfogat (cm3) [2,993]
Legnagyobb forgatónyomaték (Nm / 1/perc) [580 / 1,750
A kérdés az, hogy mennyire túltöltött a BMW diesel 1750-es fordulatnál? És mennyi áll rendelkezésre belőle mondjuk 1300-nál? És kitart az ereje 5000-ig?
Ehhez látni kellenne mindkét nyomatékgörbét, de le merem fogadni, hogy szinte minden fordutalszám tartományban veri a diesel a benzinest."
Én meg azt merem lefogadni, hogy sosem vezettél 535d-t és hasonló teljesítményű benzinest. Agilitásban ez a Z4 vagy egy 550i szarrá veri a "tétova" 535d-t, e felől bízvást megnyugodhatsz.

Subarut venni rémálom, ennél csak eladni rosszabb. Soha többé. Soha többé. Soha többé. Mínusz 800 ezer. Vélemények az azonos című írásunkról...
qualitaet
2009.07.08 14:11:17
@Érdekes:
"Hát ilyen elég kevés van....Legalábbis én még csak optikailag méltóval találkoztam...Ez a két "skill" elég ritkán párosul... :D "
" Nem igaz . Vannak szép számmal, de ne feledd azok(teljes joggal) ugyanúgy elvárják ama bizonyos "skill"-eket :)

2009.07.08 14:17:55
@thetriggerhappy:
""pár emberes pofon, hogy tudja, hogy hol a helye?"
Szerintem amíg a"nevelés" kifejezésről csak ezek a szavak ugranak be neked addig célszerű magadat is nevelgetned egy pindurit.

2009.07.08 14:20:07
@www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059:
"Ellenben a nyálas buzikat kinevelő, liberális, túlzott női egyenjogúságot hangoztató nézeteknek pozitív kihatása hosszú távon nem lesz. Ennyi."

A minap fedeztem fel, hogy a budai rakpart csatornaépítéssel egybekötött feltúrása kapcsán új lámpaoszlopok emelkedtek az Erzsébet híd hídfője körül. Még ott vannak a régiek is - persze szokásos módon retkesen-rozsdásan:
Namármost az ezen a képen látható állapotok…..
Május közepén mutatták be a nagyközönségnek a stuttgarti márka lexusluxuslimuzinját. Az európai gyártók lassan egy évtizede érdeklődve, de kissé lesajnálóan szemlélik a japánok vergődését az akkumulátorokkal. Nagy, nehéz, drága, veszélyes, környezetszennyező, a…..
qualitaet
2009.07.07 18:56:52
@gabor.gabor:
" Nah akkor, nincs értelme a hibrid hajtásnak?"
A Lexus esetében biztos, hogy nincs:
A (itt még a régi 7-er van ugyebár) vetélytársaknál több mint húsz százalékkal magasabb ár, a soha be nem hozható presztízshátrány, a jelentős (20%)többletteljesítmény ellenére is sokkal gyengébb agilitás és gyorsulás, no és az alig alcsonyabb fogyasztás mind ellene szól.Az utolsó helyről nem is beszélve.
Gondolom, ha új 750i lenne már a cikkben, még nagyobbat ráverne.
Az a 9.5 liter úgy kamu ahogy van. (Ezt már a Lexustól megszokhattuk)
www.autozeitung.de/mercedes-s500-bmw-750-lexus-ls-600
"Der Verbrauchsvorteil des Lexus schrumpft in der Praxis, also im AUTO ZEITUNG-Testzyklus, merklich zusammen. 12,1 Liter Super pro 100 Kilometer sind für ein 445-PS-Auto zwar aller Ehren wert, die bis zu 382 Kilogramm leichtere, konventionell angetriebene Konkurrenz steht mit 13,0 (Mercedes) und 12,9 Litern (BMW) aber nicht so viel schlechter da als erwartet."

2009.07.07 19:53:49
@blaB:
"Csak azért mert én ezt használom 1 éve, és szerintem sokkal kevesebbet fogyaszt, mint egy hasonló teljesitményű nem-hibrid."
"A "szerintem" az kurvára meggyőző."
Légy nyugodt, ha egy hasonló teljesítményű "nem hibrid"-del is olyan pianoban közlekedsz mint amilyen tempóban a Lexusod 11 litert fogyasztott akkor a többinek sem lesz sokkal több.

2009.07.07 20:06:16
@INSIDER:
Te csak tudod. Egyelőre a Lexushoz is totál hülye vagy :)DDDDDDDDDDDDDDDDD
(lásd a múltkori vetités a 450-es 610 Newtonmeteréről)

Ódák a TSi motorról Egy neves tuningcég felhúzta,így már 190Le + sportlégszűrő + gázpedálelektronika + 4 cm-es ültetés,és még egyéb nyalánkságok. Gyönyörű 3 évünk volt együtt Ma is szinte szorongat a torkom, mintha egy rég nem látott szerelmemre emlékeznék, akit…..
qualitaet
2009.07.06 23:30:14
@www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059:
Fasza kis szervíz lehet ahol a 26 éves munkatárs 20 gurtniért vesz kocsit.:)
Ennek tükrében már "simán hihető" hogy emberünk akkora spieler, hogy 19,6 -ért kicsavarja valaki kezéből a 29 gurigás példányt:
"Az új LS 460-ast január 12-én kezdik idehaza forgalmazni, kerek 24 millió forinttól. A képeken látható, 19 hangszórós hifivel, Pre-Crash rendszerrel, navigációval szerelt autók ára közel 29 millió forint."
www.vezess.hu/teszt/vezettuk_lexus_ls_460/8848/?o=2
A 9-10 literes fogyasztás sem rossz, pláne ezt olvasván:)
www.vezess.hu/teszt/30_millios_luxus/9643/?o=2
"60:40 arányban autózva városban ésszel és autópályán gyorsan, 21,7 literes fogyasztás jött ki. Ez azért csalódás, mert hittem a fedélzeti számítógépnek, és mindenkinek boldogan elújságoltam, hogy 16-17 liter elég neki Budapesten, ez aztán a technika, bezzeg a németek, hol vannak azok ettől a bő húsz literjükkel. Aztán tessék, az LS is pont ugyanannyit lenyel. Na ja, az auto motor und sport tesztjén is többet fogyasztott az S 500-nál."

2009.07.07 02:42:52
Sok egyéb mellett megtudtam, hol nő a legjobb bőr a marhán; hányan szaglásszák az Audikat, és azt, hogyan kell virtuálisan kivenni a Q5 tetőkárpitját. Felvillant az A5 Sportback is – Audi TechDay 2009, a minőség jegyében. Vélemények az azonos című…..
qualitaet
2009.07.05 19:30:21
@Ciri:
"Életemben nem éreztem még új autóban ennyire jó illatot, nagyon különleges, picit édeskés -mint a vattacukor- illat keveredik a bőrével.
Nekem nagyon bejött."
Biztos így van, amíg facsaró új,de aztán hamar elillan.
@www.totalcar.hu/nepitelet/?op=itelet&cat_id=83059:
Nem véletlenül kérdeztem, hogy melyikben van, nem pedig azt, hogy melyikben lesz,tekintve, hogy momentán egyikben sincs. :)
@The Good Boy:
"Megfejtés: Mini 1,6d a psa dizellel???
Vagy ilyenkor már nem bmw, csak ha a gokartszerű futómű, meg a John Cooper Works kerül szóba?"
Szerintem a Mini nem BMW, mint ahogy a az Audi sem Skoda.
Jelzem,a "Honda-időszak" alatt készült Roverek kapcsán sem akkor szokás emlegetni a Hondát amikor a csapnivaló minőségről és a zéró értéktartásról esik szó hanem akkor ha ezeknek pl.a kiváló motorjai kerülnek szóba.
(Amúgy ez sem jó példa, hisz a PSA véletlenül nem cseng olyan rosszul mint a Rover.)

2009.07.05 19:39:51
@Rocko-:
"(de jó neten olyan dologról beszélni, amit nem tudsz megjeleníteni)
Dehogynem:)
Az Audi-szagról nekem rögtön ennek a képe ugrik be mindig...
kuniseins.ku.funpic.de/CdcEmu/Graphics/Audi_Concert1.jpg
...no meg az akkor hallgatott zenék.

2009.07.05 19:59:45
@Gyurma73:
Nem. Egy fos. Ugyanúgy mint a korai ML-ek,W220-asok,stb. Gagyi mind,a csillag nimbusz szégyene és a Mercedes törzsvásárlók arcul köpése. Az valami borzalom ami 97- 2000 körül a Mercedesnél minőségi fronton megtörtént.
Kb 6-7 éve erre Stuttgartban is rájöttek,több-kevesebb sikerrel javul is.
Most is vannak azért szarok:
Nemrégiben ültem egy R500-ban. Nem túlzok, egy koreai kisautó szintjén vannak a beltéri anyagok. Valami förtelmesen szar, undorító olcsó, felfújt trágyadomb, közel 20 gurigáért.

Eljött az ideje, eladó a Camry. Ütött-kopott, de végtelenül jószándékú és megbízható, igaz barát. Sírva és nem szívesen engedjük el. Kicsit több, mint egy éve vettük, volt róla teszt, vettünk rá gumit. Egyszer elromlott a termosztátja. Kiszereltettem belőle egy rakás…..
qualitaet
2009.07.04 23:54:55
qualitaet
2009.07.05 01:47:12
@kenni:
"Vezettel mar ilyen kocsit? Vagy egy hasonlo Lexus LS400-ast?"
Nocsak-nocsak....
Ezt ugatom már mióta, hogy alig különb, egy régi LS egy ilyen Toyotánál.
Nekem nem hittétek,rendben, de ha egy igazi Toyota-fan is ezt mondja akkor már célszerű eltöprengeni.:)

2009.07.05 01:49:07
A rosszindulatúan hangzó pletyka, mely szerint a gyártók a tartós tesztelést az első néhány ezer vásárlóra bízzák, nem teljesen alaptalan. A jelenlegi modellciklusok mellett többre se idejük, se pénzük nincs.
Vélemények az azonos című írásunkról...
qualitaet
2009.07.02 00:47:55
@skinnyslut:
Megkértem az ámerikás Vékonykurvát, hogy küldje el a kommentemet bizonyítandó, hogy én is ismerek innen valakit.Hű de kicsi a világ!

2009.07.02 01:39:35
@Shadowbull:
Ne legyél már vak baszod.:)) Enyém a komment.Nem ismersz rám? Ez a fasz Skinny (ezt a hülye nicket) a kinti haverom.
Azért küldtem át neki majd irattam be az ő nickje alatt, hogy lássák tényleg ismerem.:)

2009.07.02 21:39:20
@skinnyslut:
Ne kostólgass, Buzivíz!
Ahogy elnézem a Camry-s postban valaki tökéletes személyleírást adott Rólad, mind a szexuális beállítottságodat mind pedig az optikodat illetően.:)DDDDDDDDDDDD
Pláne, ha tudnák, hogy mennyire bűzlesz a gázolajtól CDI/TDI-s ,spurgeci, Szarvirág!
@Ciri:
" Jaja, mondtam is neki, hogy vegyen egy tisztességes Audit.. :)"
Cirikém, Te meg ne szervezkedjé' a hátam mögött, mert ha nem vigyázol befizetlek az anyósoddal(így, csupa kisbetűvel)együtt egy kétszemélyes világkörüli, hajóútra,hogy véletlenül se tudd magadról lelökni három teljes hónapon át :)DDDDDDDDD

A sztori nem kacifántos: mivel gazdája annak idején eladta lelkét a bajor ördögnek, így nem csoda, hogy pár E28 és E34 után, 850 ezer forintért hozzá került mai tesztalanyunk. Első körben atomjaira szedte (ennek persze – kellő tapasztalat híján – ne álljanak neki…..
qualitaet
2009.06.30 01:17:16
@Sabc:
"Élvezős autónak szerintem épül majd egy E28 535i.... Tudom, hogy nem vagyok normális. :)))"
Dehogynem, én kedvelem mert a kamaszkoromban ilyenben (28i) cseperedtem másfelöl ez okoz neked örömet.
Inkább arról szokj le sürgősen, hogy menthetetlen autókba borítod a pénzt.
Ugyanazt a lóvét (no meg a méregdrága időt) amiben az 535i-project volt jobban is eloszthatod next time, ha a vásárláskor sokkal többet invesztálsz az minél jobb állapotú alapba és aztán értelmszerűen hasznosabb és értelmesebb és főleg a későbbiekben élvezhető javításokra költhetsz.
Szerintem...
Amúgy meg sok sikert midegyikhez;)

2009.06.30 01:26:17
@qualitaet:
"Sőt akkoriban utáltam is a pollenszűrőt"
Sőt, akkoriban a polleszűrőt IS utáltam...
Igy helyes,sorry.

2009.06.30 11:20:37
@Hrzrasn:
"@qualitaet: Pont az az AUC lényege, hogy ne érezz semmit :)
Amúgy ma már az aktívszenes szûrôk a kipufogógázt is kiszûrik."
Akkor viszont tényleg hibátlanul ellátta a funcióját mert amikor átkapcsoltam AUC-ra valami vánszorgó IFA mögött anno, tényleg nem éreztem az égvilágon semmit, hisz ugyanúgy dőlt befelé a fekete füst továbbra is:)
Az ujabbakon, pláne a mostanin valóban működik.Nem is piszkáltam a szűröt.

Ebbõl a cikkbõl lényegében egyvalami derül ki. Autóért rajongani sokféle módon lehet, és voltaképpen majdnem mindenkinek igaza van. Autós cikket viszont csak egyféle embernek érdemes írni. Vélemények az azonos című írásunkról...
qualitaet
2009.06.15 15:17:21
@qualitaet:
Mármint ezt :
" de nem tudsz felirat nélküli 3.0 literest rendelni mint a BMW-nél, ahol egybként, ez egy feláras tétel, viszont lehet hogy kapsz egy napfénytetőt akkor is ha azt egyébként soha nem fogod haszn, mert nem is igényelnéd. "

2009.06.15 15:26:20
@engineer007:
"GDI-motor, hibrid hajtás nagy szériában, elektronikus vezérlésű középdifferenciál a 4x4-es modelleken, fokozatmentes transzmisszót lehetővé tevő fémláncos hajtás, stb."
Ja csak az a bibi,hogy ezek nem olyan világszerte átvett és széles körben alkalmazott újítások,ellentében az európaiakkal.

2009.06.16 04:01:13
@vmaast:
"Persze lehet hogy én pakoltam bele az autóba ezeket a cuccokat, de akkor hogy a csudában tér ki rájuk a gyári alkatrészprogram?"
Tán estleg úgy, hogy az autódat újonnan vásárló polgár/cég anno extraként belerendelte. Ez meg sem fordult a kobakodban? :)
Az pedig hogy az alkatrészprogram kitér a klimaautomatikára a napnál is világosabb dolog, hisz az is az adott típusban létező alkatrészek halmaza, függetlenül attól, hogy az a széria kivitel része avagy csak opció volt.
"Amúgy elbeszélünk egymás mellett. A legtöbb Általad említett tény azt igazolja, hogy vannak ilyen extrák a német autókban is (de azért óvatlanul befigyelt pár 1-2 kategóriával magasabb modell). Én mindössze annyit mondtam, nem sűrűn."
Nem. Te először azt mondtad,hogy ezek ritkák a német "PRÉMIUM MODELLEKBEN" , ami csacsiság, ha 1987-et sőt ha '77-et nézzük akkor is.
"hogy Vagy ha ettől jobb a szád íze, akkor finomítok, 97-ben nem sűrűn."
Az én szám ízét nagy ívben szard le inkább a tényekre szorítkozz, jelesül,hogy vót' ilyen '97-ben is dögivel, a kategóriában is, legfeljebb Uraságod nem látta :)
"
A 166 pedig attól függetlenül, hogy frissen került szembe már kiforrott modellekkel, nem egy jó autó. Tulajdonképpen nem is igazi Alfa, bár ezért engem a rajongók biztosan megkergetnek. Az uccsó Alfa, amibe nem pancsolt bele a Fiat, pont a 164-es volt."
Köszi a kimerítő választ.
" Ma már a márka valóban nem alternatíva a BMW-vel szemben, de ez nem volt mindig így."
A hetvenes évek elejéig a BMW sehol nem volt az Alfa nimbuszhoz , szó se róla.
"...Na megyek aludni, kell reggel az erő, hogy betoljam az Alfát ;-)"
Hú, ezen jóízüt röhögtem, de természetesen csak poén szinten:)
Apám, ritka kultúrált vitapartner vagy, meg kell, hogy emeljem a süvegemet!
Amúgy a Super tényleg sokkal szebb és minőségíbb benyomást kelt a krómcsíkjaival. Pofás autó. Komolyan... Használd egészséggel!

Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz