Adatok
NedvesNaplom
50 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Te szereted a fájdalmat, vagy mi? - kérdezi nevetve. Értetlenül nézek rá, ki emlékszik a fájdalomra, ha már elmúlt? A fájdalom semmi, úgysem emlékszem rá utóbb, ahogyan egyik piercingemnél sem. Csak valamiféle lappangó árny marad belőle, nem is az ember lelkében, hanem inkább a…..
Mindig utáltam P lakását. Hideg volt és személytelen, mintha ő is csak átmeneti vendége volna. Egyedül a fürdőszobája volt csúcs – hatalmas zuhanykabint kapott az egyébként nem túl nagy apartman. Ketten is elfértünk kényelmesen, emlékszem, amikor egy nagyon fülledt nyári délutánra, amikor mindketten…..
'Mennyi ideje nem szexeltek?' - kérdezi az ötödik pohár bor körül. Szégyellem bevallani, hogy az elmúlt három-négy hónapban nem igazán voltunk együtt úgy... Elképed a válasz hallatán, beletúr a hajába, fejét csóválva kiüríti a poharát és feláll, hogy újat töltsön. Panaszkodni mentem át; az ágyon…..
Neee, tudod, hogy most megvan. - nyöszörgök félálomban, amikor kora reggel hozzám simul. Vasárnap van, pedig mindketten alhatnánk még. A nyakamba szuszog, még ő sem ébredt fel igazán, de az a keménység, amit érzek a fenekemnek nyomódni, arról árulkodik, hogy bizonyos részei nem törődnek a…..
A szoba sötét volt, csak a fürdőszoba résnyire nyitott ajtajából szűrődött be némi világosság, éppcsak annyi, hogy derengve kivehesse az ágy körvonalait. Visszanyúlt, leoltotta a villanyt, a fénypászma eltűnt. A szeme nem szokta még meg a teljes sötétséget, vakon tett néhány lépést az ágy felé.…..
Ma jár le a próbaidőm és ma találkozom először a cég kelet-európai divíziójának nagyfőnökével. A Főnök, csak így emlegetik a többiek, nagy betűvel, tiszteletteljesen elhaló hangon. A bemutatásomat biztató jelnek veszem, hiszen a magyarországi vezető is azt mondta, meg voltak elégedve a munkámmal.…..
Ma este vagy holnap basszalak meg? - csippan a telefonom a vonaton ülve. Hatalmasat dobban a szívem, és egyből érzem, ahogy meglódul a vérkeringésem – honnan tudta, hogy az egész napos vízitúrán csak azon fantáziáltam, hogyan fogom a seggem a szájára nyomni?..
Nem szeretem, ha megjelölnek. Engem ne harapjanak, ne szívják ki a nyakam. Nem akarok valakié lenni, nem tartozom senkihez, nem bírom sem a címkéket, sem a kötöttséget. És mégis... mégis elkerülhetetlen. És jobb híján meg kell szoknom, hogy megtörténik...
Május huszonhatodika, pillantok elmélázva az íróasztalon álló naptárra. Ma már csak két órám lesz, ha vége ennek a lyukasnak, harmadik c és első b. Hülyébbnél hülyébbek, de mit vár az ember egy könnyűipari szakközépben, ráadásul csak lányok, pláne. Néhányuk már tizennyolc, és még mindig csak…..
A nyár utolsó napjai, hogy eltelt ez is, hiszen alig csináltam valamit. Talán ezért van bennem egy megmagyarázhatatlan feszültség, érzem, ahogy szorít belül, gyomorszáj környékén. Hajnal van, újabb álmatlan hajnal. Még sötét van odakint és a madarak sem szólaltak meg, fél négy körül járhat,…..
Ma délután a fiam barátaitól hangos a házunk. Tizenhat már, nem szólok bele, hogy ki jön látogatóba, így minden pénteken nála videojátékoznak a haverokkal, ez már szinte tradícióvá vált. Az ő szobája földszinti, míg én a válásom után immáron egyedül birtoklom az emeleti szülői hálót. Ilyenkor…..
Pluggal a kis popsidban? - kérdez vissza, amikor megírom, hogy épp bevásárolni indulok. És végül is... miért ne? Leveszem a bugyim és egy fekete minit veszek elő, A-vonalú, lefelé bővül, kellő szabadságot hagy. A kis fém plugot süllyesztem a seggembe, szerinte már túl kicsi a mérete, ezek szerint…..
Érzem a száját, a kezét, nem tudok várni tovább, és ahogy velem mozdul, a szenvedély máris elborít, mint már olyan régen nem, és élek megint, a bőröm forró és bizsereg, és föle hajolva hullámzom lágyan, zuhanok az enyészetbe. A kocsija hátsó ülésén, egy hűvös szombat estén, a Millenáris mögött. ..
Idén nálam nézzük a tűzijátékot, a tizedik emeleti erkélyről messzire ellátni, nem is kérdéses, hogy átjön. Szeretek itt lakni, szeretek csak üldögélni egy fröccsel és figyelni, ahogy Buda lassan magára húzza a csillagos takaróját. Ez már a sokadik tűzijáték, amit innen nézek, de az első vele...
Vége a fesztiválnak, fáradtan, piszkosan, kialvatlanul, mégis levakarhatatlan vigyorral az arcomon ülök a kocsi hátuljában. Egy nagyobb társasággal buliztam, a legtöbbjüket ismertem korábbról, de mindig felbukkant pár új arc, valakiknek a haverjai, rég látott ismerősök, becsatlakozó idegenek, imádom…..
Jaj Marikám, eszembe jutottál, megint csinálom azt az isteni cukkini rakottast, aminek a múltkor kérted a receptjét, mert az urad is kétszer szedett belőle a szüreten. Van a közeledben toll, na, diktálom, írjad, jó..? Veszek úgy egy fél kiló daráltat, fehéredésig pirítom kis olajon, vöröshagymán,…..
A szeretőm mellkasán fekszem, a hátam szorosan neki támasztom, a bőrünk összetapad. Keze a csípőmön, segít emelni a medencém, ahogy a farkán mozgok. Minden emelés után egyre mélyebben és mélyebben ereszkedem vissza rá, már szinte tövig hatolt a fenekemben. Gyönyörű látvány vagy – mondja a másik…..
Három napja nem aludtam, egyre csak az jár a fejemben, ahogy az utolsó oximoxi-ja felvillan a telefonom kijelzőjén. Megnéztem már vagy... ötezerszer. Ennyire lerázós, béna utolsó szó kevés van. Fáj, hogy csak ennyi, ezek után. És az álmatlanság nem azért gyötrő, mert másnap olyan leszek, mint a…..
Éjfél van, az út mellett sétálok és várok. Nem akárkire, hanem rá várok, ma játszunk. Útszéli kurvaként akar leszopatni, ezért tűsarkú combcsizmát, fekete combfixet és közönségesen rikító pink miniruhát viselek, kilátszik belőle a pucér fenekem. A hajam magas lófarokba fogtam, a fülbevalóm a vállam…..
Délelőtt tíz, fekszem a kanapén és nem akarok felkelni. Fáradt vagyok, nem aludtam megint. És belefáradtam mindenbe, belül is. Nem tudok megfelelni, hogyan is gondolhattam, hogy ez működhet. Pedig igyekeztem, tényleg igyekeztem. Akartam, hogy érts. Akartam, hogy láss, meztelenül, a bensőmet is…..
Nem szeretek új emberekkel fotózni, de bevallom, amikor ő megkeresett, csak azért mondtam igent, mert az esetem. És tessék, alig pár nappal később már itt állok előtte egy szál harisnyában a stúdió fehér falai közt, ő pedig a szétterpesztett lábaim közt guggol a gépével. Valójában még mindig furcsa…..
Elaludt. Megitta a két liter Fricskát és elaludt. Tudtam, hogy P-nek alkoholproblémái vannak, de először látom élesben, hogy mit csinál magával. És velem, mert ez már engem is érint. Így lesz a laza teraszozós délutánból részeg kábulat, majd kómás, impotens bealvás. Mellette fekszem, teljesen…..
Levi nagy pofájú, széttetovált, kopasz focidrukker, vele sem szívesen találkoznék egy sötét sikátorban este – és könyörög, hogy hadd nyalhassa a lábam. Minél izzadtabb, annál jobb, mondja, a legdurvább szagoktól sem fog visszarettenni, sőt, majd ő megtisztítja a talpam az edzésem után. Kiskutyaként…..
Az üresség hívása... amikor kattan az agyam és a semmiből megjelenik egy bizarr hang, arra késztetve, hogy csináljak valami őrültséget, valami rizikósat, valami fájót. Mert kell az impulzus, kell, hogy ne a megszokott tetszhalálomat éljem minden nap újra és újra. És félek magamtól, amikor a lenézek…..
'Gyere át este. Van egy meglepetésem.' - mondja, és máris megfogott: tudja, hogy mennyire szeretek kísérletezni. Számolom vissza az este tízig hátra lévő órák számát... aztán az emeleteket, hozzá, ma valahogy úgy érzem, csigalassan megy a lift is. 'Mi lesz a meglepim?' - toppanok be, de ő…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz