Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Young Barna

27 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A cikk előző részében (amit ha még nem olvastál, ide kattintva be tudod pótolni) bőven kifejtettem az Andretti-família történetét és szerepvállalásait az autósportban. Most főként a General Motorsról, Cadillacről és az éppen aktuális helyzetjelentésről lesz szó. Most akkor mégis jöhetnek? Amikor…..
Brit rap. Ha valaki benne van a műfajban bizonyára tud több nevet felsorolni. A felsorolásban biztosan benne lenne: Stormzy, Dave, Headie One vagy Central Cee. Legutóbbi nem is olyan sok ideje ismert, mégis nagyobb tömeget megmozgat, mint az előtte felsorolt nevek. Idén január végén adta ki első…..
A tavalyi Las Vegas-i nagydíjon kezdett el terjedni az, hogy hosszú mizéria után mégis érkezhet egy újabb csapat jövőben. Ez pedig nem más, mint az Andretti a Cadillackel karöltve. Vagy csak simán Cadillac? A hivatalos bejelentés már nem tartalmazta az Andretti nevet csak az amerikai autómárkát.…..
Gyorsan eltelt a január, ami azt jelenti, hogy hamarosan elkezdődik az idei motorsport idény. Ugyan már az év első napjától láthattunk autókat versenyezni (Dakar Rally), a rendes szezon februártól indul. Alább összeszedtem a Magyarországon nézhető versenysorozatokat, mellékelve az indulás dátumával,…..
Aki Forma-1 rajongó szinte biztosan tudja ki az az Ayrton Senna. Aki nem, az is. Hiszen globális kultusz övezi a legendás brazil autóversenyzőt. Megannyi rajongói relikvia, emlékmű, játék, autó a McLaren jóvoltából, emellett jó pár könyv és film készült róla. Most a Netflix úgy gondolta, érdemes…..
Magyarországon a gasztronómia és a főzőműsorok gyakorlatilag napiszintűek. Ezeréve létezik a TV2-ős Hal a tortán, ahol celebek főznek egymásnak, és a hét végén győztest avatnak. A RTL-nek is volt hasonló próbálkozása, de a Konyhafőnök műsorral talált be igazán. Itt ismert séfek átlagos főzni kívánó…..
Már több mint egy éve annak, hogy az RTL a semmiből bejelentette: a 2024-2025-ös szezontól náluk lesz látható a Bajnokok Ligája. Nem is akárhogy, az akkor még friss RTL+ streamingfelületén közvetítenek mindent, és egy meccset pedig a tévében. Azóta a közvélemény nem csillapodott, az RTL legutóbbi…..
2024 egy olyan év, ahol rengeteg remekmű jelent meg a mozikban, mint például az új Dűne, a legfrissebb Bad Boys rész, vagy éppen a Deadpool & Rozsomák. Magyarország sem maradt ki a jóból, idén ugyanis megjelent a ,,várva várt” Petőfi-film, a Most vagy soha!. Augusztus huszadikán pedig már a tévé…..
Ez a cikk még 2017 októberében íródott a gimnáziumi iskolaújságba. Kérlek, úgy vond le a következtetéseket a téma kapcsán! Minimális ráncfelvarráson átesve, de érkezzen ez az írás. Új év, új remények, új sorozat... mondhatjuk ezt is, ugyanis egy új projekt indul az iskolaújság hasábjain. Mint…..
Young Barna 2024.09.10 00:52:01
A magyar kerékpározás jobban pörög mint valaha. Mind a férfi, mind a női szinten az országunk felmutathat ígéretes, sikeres versenyzőket. Ugyan régebben is akadtak nagy nevek, akikkel lehetett foglalkozni, mégis az utóbbi pár év kellett, hogy a bringázás mint sport berobbanjon. Ennek zászlóshajója,…..
A Forma-1-es Brit Nagydíj versenye előtt megjelent az első hivatalos előzetese, az új, egyben első Forma-1-es filmnek. A 2025-ben megjelenő filmet nagy várakozás övezi, és sokak tűkön ülve várják. A története egyszerű: egy régebben visszavonult versenyző visszatér, hogy segítsen egy újonc pilótát,…..
Foci és Magyarország. Ez a kettő téma szinte egybeolvadt. Nagyon kevés embert találunk az országunkban, aki semmilyen formában nem érintkezett a labdarúgással. És talán ennél is kevesebbet, aki nem szurkolt a magyar sikereknek idén az Európa-bajnokságon. Kétévente, mikor minden nemzeti labdarúgó…..
A labdarúgók élete nem csak játék és mese. Többször előfordul az, mikor sikertelenül ugornak meg egy akadályt, és akkor nem csak a csapatnak, de egy egész szurkolótábornak csalódást kelt. Az idei szezonban több gárda sem váltotta be a hozzájuk fűzött reményeket, a top bajnokságokból szedtem össze…..
Az Apple TV+ sorozataira két dolog mondható: Minőség a mennyiség felett, és minden produkcióban játszik egy nagynév. Szinte már az összes nagy szupersztár szerepelt almás produkcióban, Gary Oldman, Harrison Ford, Tom Holland, Jennifer Aniston és jópáran. Most így tett Colin Farrell, aki az…..
A krémek krémje, avagy kiderül kiből lesz a legjobb. Ez az a meccs, amit mindenki megnéz. Teljesen mindegy ki milyen szurkoló, a BL-döntő az szent és sérthetetlen. UEFA Bajnokok Ligája A végső meccs a szezonban, ami után már tényleg vége, az idei kiírásnak. Ezután már csak a nyári EB, és Olimpia…..
Miután lement a monacói futam a Forma-1-ben, rajongók ezrei rohamozták meg a közösségi médiát: MÉGIS MI EZ? A válasz egyszerű. Brutálisan unalmas autóverseny, egy ikonikus helyszínen, ahol mindössze három (!) előzés volt, hetvennyolc kör alatt. A Forma-1 nézői pedig szomorúak lettek, hogy amire…..
Egy legénybúcsú keretein belül, Prágában töltöttünk egy hétvégét. Én sosem jártam a cseh fővárosban, de teljesen meg voltam elégedve, mert tényleg megéri kiutazni oda. Sok emlékezetes dolog történt, mégis a hazaút volt az, amire leginkább emlékszünk, és legtöbb érzelmet váltotta ki belőlünk. A…..
Május utolsó vasárnapja. A nap, amikor minden autósport rajongó a tévéképernyők előtt ül, egésznap. Hiszen ez az a nap, amikor három széria is ikonikus versenyt rendez, szerte a világban.   Elsőként a Forma-1 az, aki Monacóban versenyez. Monacóról szinte mindenkinek beugrik valami, és…..
A motorversenyzés csúcsa. Sokak szerint elmebeteg állatok, sokak szerint pedig szuperemberek. Az előbbi, és az utóbbi is igaz a motorversenyzőkre. Hiszen nem sok ember mer alapból motorozni, nemhogy hatvan fokban ledönteni a kanyarban a motort, és közben előzni. Viszont ha minden érzésünket, és…..
Idén azt el lehet mondani, hogy az Európa-ligát többen várják, mint a fő kupát jelentő Bajnokok Ligáját. Hiszen a döntőbe olyan csapatok kerültek be, akik hatalmas meglepetéseket és szenzációkat okoztak a szezonban.  UEFA Európa-liga Ahogy a Konferencia Ligában, úgy itt is olasz, és ahogy a…..
Ted Lasso. Szinte mindenki találkozott ezzel a névvel. A három évados sorozat rengeteg ember szívébe bújt bele, és a kritikusok szemében is nagyot ment, mind maga Ted Lasso, mint a sorozat. De vajon az egész világban hatalmas kultusszá vált a Ted Lasso mit tudott, amit más nem? Ezt a karaktert…..
Sport és kultúra. Két olyan dolog, ami az embereknek általában örömet és jókedvet okoz. Hiszen mindenki szeret zenét hallgatni és filmeket nézni. A sport már megosztóbb, de az is szórakoztatóipari termék, az egyszerű néző számára. Viszont van olyan, amikor a sport és a kultúra keresztezi egymást.…..
Május huszonkettő, huszonkilenc, és június elseje. Ekkor zajlanak le az európai kupadontők, és kiderül kik érnek fel a kontinens csúcsaira. A mérkőzésekre már nem kell sokat várni, így lejjebb egy kis összefoglaló, hogyan is szurkoljunk, vagy nézzük a párosításokat. UEFA Európa Konferencia…..
Ahogy az lenni szokott, májusban elrajtol kettő nagy bicikliverseny. Az egyik, a nemzetközileg elismert olasz Giro d’Italia, a másik pedig a hazai Tour de Hongrie. Az öt szakaszból álló magyar verseny, május nyolcadikán indult, és május tizenkettedikén ér véget. A negyedik szakasz pedig a magyar…..
Max Verstappen tavaly háromszoros Forma-1-es világbajnok lett. Rekordot rekordra halmaz, mégis keves(ebb)en ismerik őt el. Valóban kiérdemelte a tiszteletet, vagy ehhez még sokat kell letennie az asztalra? Verstappen még mindig csak 26 éves, de már a 10. szezonját futja az F1-ben. Mindössze 17…..