Adatok
Sidaries
2400 bejegyzést írt és 1177 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

- Az asszony most került ki májelégtelenséggel az intenzívről. Az bármit megiszik...

- Milyen gyerekzenét ajánlasz kisgyereknek, elalváshoz?
- Sepulturát. Korait...

A most is kapható oldalcsík már az eredeti DMC idejében is utólag beszerezhető opció volt. Benne is van az egyik promóanyagban. Ebben:
Két fajta volt, a széles, amit gyakran látni most is, és a fenti képen is rajta van, valamint a vékony, ami a másodikon. Erről a vékonyról csatolok egy másik…..

- Panaszt szeretnék tenni, mert engem megvertek a mentőben.
- Akkor maga vagy hazudik vagy megérdemelte.
..

Csak olyat adunk ajándékba, amit aztán kölcsön is tudunk kérni. (Pl. aggregátort.)..

- Két orvos által felírt nyugtatóra ivott. Ezért ilyen.
- És ez így most jobb vagy rosszabb állapot? Mert nem tudom megállapítani.
..

Vagy legalábbis kezdődget. Tavaly óta nem nagyon volt mit írni, mert a pár hetente kötelező járatást levéve, nem nagyon történt semmi a télen. A múlt hét előtti hétvégére viszont alakult egy kis filmezés. Az egész pár hete kezdődött, amikor felhívott az Interkozmosz készítője, hogy megint kéne egy…..

- Eljössz a temetésemre?
- El bazmeg. Mikor tartod?..

A Valentin nap egy jó ideje nagyon fontos a számomra. Mindig eszembe jut ilyenkor az összetartozás, a problémák, a szép pillanatok, az idegesség, a csodálat, a hisztik, és minden, ami egy ilyen hosszú kapcsolatban előfordulhat. Ilyenkor elérzékenyülök, és boldogan gondolok vissza rá, hogy milyen jól…..

A klubtalálkozó után belassult az év. Megtankoltam a Deloreant, de még 95-össel, mert jó idő volt, aztán gondoltam megyek még egy tanknyit. Aztán mivel folyt a sebváltóból az olaj, ezért nem használtam, mire meg szerelőhöz jutottam, elromlott az idő. Viszont ami a legfontosabb, hogy ki lett cserélve…..

Egy hónappal az esemény után most már megírom, hogy ilyen is volt az éves klubtalálkozó. Sokat gondolkodni igazából nem kell rajta, mert röviden összefoglalva baromi jó volt, de azért ennél egy kicsit kifejtősebben is írok róla.
Szóval a lényeg, hogy idén volt egy komoly változtatás, ami az volt,…..

Ez az idei év ez valahogy olyan Szombathelyes lett. Eddig soha nem voltam Deloreannel komolyabban Szombathelyen, idén meg háromszor is. Volt először a TDK, aztán ahogy jöttünk haza Szlovéniából, itt tankoltunk, most meg volt a Conbathely, ami egy helyi képregényvásár és cosplay találkozó. Pár…..

... hogy a Delorean gyár Tellus szállítói, amik a félkész autókat vitték körbe a gyártósoron, a gyár felszámolását követően belekerültek az 1986-os "Aliens (A bolygó neve: Halál)" díszletébe? Az USS Sulaco teherdokkjain ezek hurcolják körbe pl. a rakétákat.
Ugyanez mozgóképen megnézhető itt, 9:20…..

Itt az ideje, hogy megírjam az idei American Motors on the Beach találkozót. Mert hát már jó két hete vége van, aztán halványulnak az emlékek. Megéri elolvasni a tavalyi beszámolómat is, mert elég sok hasonlóság, és jó pár különbség is volt. A képek pedig kimondottan hasonlóak lesznek, nem…..

Kicsit megborítom a kronológiát, mert az idei American Cars on the Beachről kéne írnom, de előre veszem a múlt hét egy rövidebb és gyorsabban megírható eseményét. A Rozsdakupaccal az indulásuk óta jóban vagyok, mert igazi autóbuzik, és mellette egyébként is jó csávók. Aztán igaz, hogy 2011 óta sok…..

Furcsa ez a szezon. Az év első felében a szerelés volt a fő tevékenység, mert valami mindig megdöglött, aztán május nagyon erősen sikerült, de aztán a Classic után elfogytak a programok. Így aztán június és július nagyon takarékon ment le, párszor mentem csak a Deloreannel, akkor is csak a…..

Májusban elég sűrű volt a program a Delorean körül. Voltak a javítások, egy szülinapos, és május végére pedig az idei aktuális Balaton Classic. Már két hónapja le volt foglalva minden, miután pedig az autó is összeállt, már nem volt több kérdés. Igaz, a jelentkezés előtt egy kicsit azért…..

Írtam már erről a témáról egy kisebb sorozatot jó régen, azt itt át lehet olvasni. Na de a lényeg, hogy igazából biztosan nem lehet tudni, de pár ötletem azért van. Először is:
- Sokak hiszik azt, hogy a Vissza a Jövőbe egy dokumentumfilm. Oké, talán ez nem igaz, de az, hogy a filmben a Delorean…..

Egy kicsit most megborult a kronológia, mert ez a szülinapos valahol a szerelések közben volt, de mivel azok is párhozamosan futottak, ezért inkább úgy döntöttem, hogy először azokat írom meg, aztán ezt. Igazából annyira sokat nem számít.
Szóval volt egy szülinaposom, ám ezúttal nem csak a…..

Szóval ott hagytam abba, hogy pendülés, és a csomagtartó nem nyílt ki. Igazából már vártam, hogy mikor szakad el a csomagtartó bovdenje, mert nem egy ritka hiba ennyi idő után, de egy hetet még várhatott volna, mert a Balaton Classic az bizony indul május 31-én, és addigra mindennek működnie kell.…..

A kilométeróra lehetséges hibáiról írtam már korábban egy összefoglalót. Így amikor a szlovén kiránduláson ismét megtörtént a dolog, nem ért teljesen váratlanul. Egyből ráfogtam az angle drive-ra, de mint kiderült, ez elhamarkodott ötlet volt. Ednél két csomagot lehet rendelni. Az egyikben csak az…..

Ezen a héten három bejegyzés is lesz, mindegyik egy szerelésről fog szólni. Ahogy írtam, a szlovén kirándulás alatt két hibája lett az autónak. A kilométeróra és a jobb oldali ablak döglött be. A kilométeróránál biztos voltam benne, hogy az angle drive a hibás, meg is gyászoltam a még eredeti, "jó"…..

És most pedig az éves kirándulásunk egy szép nagy gigaposztban.
A tavalyi ausztriai kirándulás után nem volt kérdés, hogy ezt folytatni kell. Ezért aztán év elején elkezdődött a gondolkodás a célországról, és mivel ez a program Bopatnak, mint a legnagyobb utazónak a szerelemgyereke, ezért hallgatva…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz