Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SMollly

0 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Azon nem is olyan kevés Én is azon "szerencsések" közé tartozom akik tegnap este (2010 január 16) a MÜPA-ban testi és lelki egészségüket a kultúra oltárán feláldozva ülhették végig Schönberg: Mózes és Áron című operáját.Abszolut laikusként, egyszerű…..
Szomorú szakítás a skype-on, percről-percre dokumentálva. A kép innenKedves Szakítós!Régóta ovasom a blogot, és volt már néhány cifra történetem, de ez mindent visz.  Ez a sztori cirka két hónap történetének a vége. Először skypon beszélgettünk, aztán…..
SMollly 2011.10.12 13:24:43
@S0und: Nagyon egyszerű: nem kell csak úgy összefeküdni bárkivel, és akkor az ember nem okoz ilyen sebeket, meg csalódást. Niylvánvaló, akivel barátként viselkedem, az barátnak tekint, akivel nőként, az nőnek. Ennyi. Ha magamra rántok valakit, akkor ne csodálkozzak, ha az utána szeretne is még tőlem valamit.
Az ember azt gondolná, hogy milyen jó tanárnak lenni. Egész nyáron pihenés, tőlük függ ki bukik meg (azaz korlátlan hatalom a kis taknyosok felett), és év végén még virággal is megköszönik a munkájukat. Jobb esetben még valami csetresz is jut a polcra azon szülőktől, akik…..
SMollly 2010.02.18 10:14:08
@extanár: Aha. Tehát "okod van". Amit mondasz, a személyes tapasztalatok alapján mondod. És mit szólsz ahhoz, ha valaki Borsodban él, és azt mondja: "Engem még se zsidó, se román, se magyar nem bántott - az összes mocsokságot cigány tette"?

És teszem azt EZÉRT emleget cigánybűnözést? MErt oka van rá, hogy a cigányokat utálja? Megmondom mit mondasz: általánosít, ez aljasság, rasszista.

Pedig csak azt teszi, amit te, csak máshonnan kapja az ütéseket. Kelet-Magyarországon olyanokat szenvednek el magyarok cigányoktól, amiket neked soha senktitől nem kellett elszenvednek. Akkor okkal rasszisták? Akkor eljutunk oda, hogy a rasszizmusnak oka lehet, vagyis van rá ok és indok. Ez a TE godnolatmeneted. Nekik meg okuk van a cigányokat utálni, ezen még nem gondolkodtál? Majd megteszed, ha nem mindent a saját sérelmeidből nézel. Egy barátom, akit nagyon szerettem azt mondta egyszer: "Minden népnek van alja" hát ezt ajánlom figyelmedbe. Te a cigányság elit rétegét tanítottad, és fogalmad sincs, milyen belépni Borsodban egy általános iskolába. Kívánjam neked, hogy egyszer ilyen helyen taníts? Nem, én nem akarok neked rosszat. Majd ha nem leszel a saját fajtáddal szemben vérrasszista, talán magaddal szemben is megbékélsz majd. Hány ember, magyar ember volt életed során, aki téged mind-mind-mind nem bántott?

Azon azért érdemes elgondolkodnod: HA neked szabad okod legyen a magyarokat utálni, akkor akik a lumpen cigánysággal együtt élnek és naponta rettegnek tőlük, azoknak meg oka van őket utálni, és rendszered szerint szabad is. Akik zsidó uzsorától szenvednek, azoknak meg szabad és okuk van a zsidókat utálni. Gratulálok, legalizáltad a rasszizmust.
Komolyabb rendbontás nélkül értek véget az idei március 15-i rendezvények. Illetve majdnem véget értek... A Bazilika előtt lezajlott kvázi spontán demonstráció befejeztével Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina sikeresen meggyőzte az ott kb 100 fős tömeget minden irányból…..
SMollly 2009.03.25 14:13:12
Morvai Krisztina nyílt levelének egy részlete a jobbik.hu-ról:

"Panaszom másik tárgya az a helyszínparancsnoki hivatkozás, amelyet már sokszor hallottunk nemzeti ünnepeken : „az Országos Rendőrfőkapitány fokozott ellenőrzést rendelt el”, s ezért van lehetőség a motozásra, igazoltatásokra, az emberi jogok egyébként jogellenes korlátozásaira. A nemzetközi emberi jogi egyezmények és az ezekkel összefüggő joggyakorlat szem előtt tartásával megállapítható, hogy egy ilyen „gumiszabály”(még ha szerepel is a Rendőrségi Törvényben) nem értelmezhető úgy, s nem lehet ok arra, hogy minden alapvető állampolgári jogot semmibe vegyenek! Kérem a Tisztelt Emberi Jogi Bizottságot, tekintse át a Rendőrségi Törvény e rendelkezésére vonatkozó gyakorlatot, és tegye meg a szükséges intézkedéseket – végső soron jogszabály-módosítás előkészítését – hogy ilyenfajta rendőri önkényre, az emberi jogok tényleges gyakorlásának a végrehajtó hatalom általi „rendszabályozására” ne legyen lehetőség Magyarországon. Az ilyen gyakorlat ugyanis kizárólag totális diktatúrákban fordulhat elő.

Miután végül eltávozhattunk, a Nádor utcán sétáltunk végig Dr. Gaudi-Nagy ügyvéd kollégámmal és kb. harminc további személlyel. A József Attila utca sarkához közeledve kb. ötven rendőr tonfájukat fenyegetően lóbálva hátulról lerohant bennünket, közülük mintegy egy tucatnyi előrerohanva sorfallá fejlődött, a többiek hátulról nyomtak bennünket durván, erőszakosan rugdosva, lökdösődve. Rögtönzött sajtótájékoztatóba kezdtem, amikor a rendőrök megrohamozták a civil embereket, közöttük engem is. Megpróbáltak földre vinni, taszigáltak, lökdöstek elképesztő erőkifejtéssel, rúgást és ütést is éreztem, bár nem kizárt, hogy ez erőteljes taszigálás, lökdösés volt. A lassított filmfelvételeken ugyanakkor látszik, hogy felém is tonfával ütnek, s közben hallatszik, hogy azt kiabálják „adjál neki!”.

Közvetlen közelről könnygázt fújtak a szemembe, mégpedig olyan erejűt és minőségűt, amelynek használata még egyébként jogszerű körülmények között is önmagában is jogellenes, a felhasznált könnygáz azonnali vegyelemzést, vizsgálatot igényel. A durva rendőri bántalmazásra okot nem adtam, azt politikai felhatalmazás vagy megbízás alapján elkövetett szándékos, megfélemlítő támadásnak tekintem, figyelemmel arra, hogy a Jobbik EP-képviselőjelöltjeként néhány órával kampánynyitó rendezvényünk után bántalmaztak. A jogellenes intézkedésre a parancsot kiadók s azt végrehajtók teljesen tisztában voltak mind a jogellenességgel, mind pedig azzal, hogy jogvédőket (is) és egy képviselőjelöltet bántalmaznak. Ez nem tekinthető súlyosabb cselekménynek, mintha bárki mást bántalmaznának, azonban rendkívüli elszántságról, a hatalom részéről rendkívüli magabiztosságról tesz tanúbizonyságot. Kérem az eset alapos kivizsgálását, a felelősség tisztázását és minden lehetséges lépés megtételét annak érdekében, hogy hasonló emberi jogi jogsértés soha többé ne fordulhasson elő Magyarországon. Kérem továbbá, hogy az Emberi Jogi Bizottság a jövőben szíveskedjék az eddigieknél sokkal határozottabban kiállni az emberi jogok védelméért és biztosításáért."
SMollly 2010.02.07 16:29:31
@extanár: változatlanul azt mondom, óvjon meg az Úr saját indulataid következményeitől, mert az átok visszaszáll. Én négyszemközt figyelmeztettelek, mert hozzászólásodon való döbbenet erejére eszembe sem jutott tégedet szégyellni, vagy amint vagy, de nekem barátom, és el tudtalak fogadni ezzel együtt. Melyikünk tehát elfogadóbb, és melyikünk a gyűlölködő?
@szkari: = Extanár, bal-jobb...

melyikünk álszent a sok közül?

Latiatuc feleim zumtuchael: Im a "liberalizmus" igazi arca. Te fogadd el őt olyannak, amint van, de ha te elveszted a fejed, ki vagy rúgva. Te négyszemközt figyelmezeteted illő szeretettel - ő nyilvánosság előtt próbál meghurcolni, ha az átkozódó kilétére rájössz, majd téged vádol képmutatással.

Én mégsem szégyellek téged, és barátságodra büszke voltam, mindaddig, amig fel nem rúgtad pusztán politikai okokból, kedves Extanár bal-jobb
Szkari.

Éljen a liberalzmus!
 Vasárnap a sokkoló MSZP-kongresszus, a lankasztó Hősök terei izé és a Gárda-féle csimbum-cirkusz után nem is számítottunk arra, hogy életünk egyik legviccesebb élményében lesz részünk a Kossuth téren. A futballszurkolók hozták a formájukat; a Kossuth téri forradalmárok…..
Bal-Jobb Csürhedni mindhalálig 2007.03.15 22:11:00
No, először is revideálom alant írt álláspontomat, s egyben megkövetem Szilvásy Györgyöt. Mert mint azt a deák-téri események mutatják, igaza volt neki. A csürhe most is elszabadult. Beérett hát a polgári jólmegmondjuk: nincs lassan nemzeti ünnep, amit ne cseszett volna szét a…..
Príma szórakozás a hírek figyelése közben a Gyurcsány-blog legfrissebb bejegyzésének kommentjeit olvasgatni. (Ez a poszt három napos, még nem a lemondásról szól persze, de a Tábor ide írja be, ami a szívét nyomja.) Az igazi kemény mag most próbálja kollektíve feldolgozni, hogy…..