Adatok
Plantbased Dogmom Professor
43 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Hová menjünk idén nyaralani? A tenger nyáron ugye kilőve a kánikula miatt, oda majd ősz elején, fürdőhelyek se játszanak, mivel ugye a kölkök utálják a vizet, ne legyen nagyon nagyvárosi, de azért lehessen mit csinálni, ja és jó lenne, ha hőség sem lenne (bár ezutóbbira igen kevés ráhatásunk van…..

Nem, ezúttal nem a Balaton, sőt nem is az Adria, bár mindkettőt imádom, imádjuk, és nem telhet el nyár nélkülük. Van viszont nekünk egy jóval közelebbi, szinte már saját kis riviéránk, amiről millió felvételt láthattatok már a Facebook vagy Insta profilomon, sőt, ebben a korábbi posztban is…..

Kutyáéról (cicáéról, nyúléról, malacéról...) úgy értem. Merthogy ma van pontosan hat éve, hogy Kasmírunkat hivatalosan is örökbe fogadtuk. Hivatalosan, mert az aláírás előtt volt egy rövid próbaidőszak, na nem mi akartuk kipróbálni, hogy vajon elég jó kutya-e ez a lány, hanem, hogy ő kipróbálhassa,…..

Elképesztő, mi is alig hisszük el, hogy ma bizony 10 éves lett a nagyobbik gyerekünk, a kisfiunk, Barika! Hova tűntek el, hogy röppentek így el ezek az évek? Mintha csak ma lett volna, amikor mentünk a szomszédos Gyermelyre megnézni a kis pulibabákat, és választani egy szép fiúcskát. Ja, mert hogy…..

Noha itt van a szomszédban, mondhatni egy köpésre, nekem valahogy mégis sokáig kimaradt a „világ legélhetőbb városa” (bár éppen most olvasom, hogy Koppenhága idén letaszította a trónról Bécset), vagyis csak az adventi vásár volt meg. Úgyhogy tavalyelőtt eldöntöttem, ezt bizony pótolni kell. Meg is…..

a filmvásznon/képernyőn. Szubjektív filmajánló következik. Ha belenézünk bármely streaming csatorna kínálatába, bőven találunk kelet-közép-európai filmeket, sorozatokat – az már más kérdés, hogy ezek mennyire nívósak vagy éppen zs kategóriásak (segítek: az utóbbiból van több). Ha fellapozzuk a…..

jártunk nemrég, ha már idén jó hosszú volt a tavaszi szünet, nem csak egy-egy nap húsvét előtt és után. Ti tudjátok melyik várost takarja e hívogató elnevezés? Én csak akkor találkoztam a meghatározással (marketingfogással?), amikor már tudtuk, hogy Graz lesz az úticél, és kezdtem utánajárni a…..

Adja magát a kérdés, hogy az ünnepen, ahol ugye hagyományosan a hosszú böjt után végre a húsé (lenne) a főszerep, mégis mit eszik egy vegán? Magam is gyakran találkozom a kérdéssel, és amúgy egyre több internetes oldalon is látni növényi alapú húsvéti menüket. Én mondjuk nem szoktam cifrázni,…..

Nem nagyon szeretem ezt „a fáradt kutya a jó kutya” mondást, mert hát minden kutya jó kutya gyárilag, de azért néha (újabban) nagyon is érteni vélem, mi rejlik mögötte. Nálunk elég eltérő személyiség a két kutyagyerek, Kasi szuperül le tudja foglalni magát egy plüssel/sípolóval/kertben…..

Esett itt már arról szó korábban, mit összekínlódtunk Barival, a – vélt vagy valós – allergiájával, a nyalakodással, a gallérral, stb. a negyven fokos kánikulában, vagy hogy milyen para volt, mikor Kasmírunk rendszeresen lesántult, és jó ideig nem derült ki, hogy mi a túróért. Arról viszont még…..
Plantbased Dogmom Professor
A diétakultúra, a fitneszipar, az intuitív étkezés és társai – személyes történet
2025.01.30 16:34:08

Valószínűleg mindenkinek feltűnt már, aki felmegy a netre, nézi a közösségi médiát, vagy csak jár-kel a város óriásplakátjai közt, netán tévét néz, hogy tényleg már a csapból is az folyik, milyen diétát kövess, milyen edzést végezz, hogy vékony legyél (itt is látható néhány random összefotózott…..

Na jó, tudománynak nevezni talán túlzás, de semmiképp sem tekinthető magától értetődőnek, olyasminek, amit minden két- és négylábú magától, alapból tud. A saját kutyagyerekeimmel is megvan e téren a tapasztalatom, és nehogy bárki azt higgye, ők tökéletesen, gyönyörűen, mindig láb mellett mennek,…..

Karácsonykor ugyebár az a bevett szokás, hogy az ember a családjával ünnepel, szép ruhában, karácsonyfával, terített asztal körül, békességben ésatöbbi, Szilveszterkor pedig bulizni KELL. Na de mi van akkor, ha hiába szeretne az ember (lánya) szép, meghitt családi karácsonyt, de közben a., nem sokan…..

Ez most csak egy gyors, főleg képeket tartalmazó poszt lesz arról, mit is eszik, aki növény alapon étkezik (vagy legalábbis én) a téli és az ünnepi időszakban. Nagyon gyakran kapom meg az erre vonatkozó kérdéseket, főleg ilyenkor, amikor ugye sokan hiszik, hogy semminek sincs szezonja, no meg…..

Persze a körkép lehet, hogy megint túlzás, de ezúttal rajtunk kívül álló okokból :) Úgy kezdődött, hogy felvetődött a bécsi karácsonyi vásár ötlete, de egyrészt ott (meg általában nagyvárosban) nem érzenék jól magukat a gyerekek, másrészt valószínűleg mi sem, lévén nyilvánvalóan borzasztó nagy tömeg…..

Jó, azért az kis túlzás, hogy körkép, mert csak kettő, de azok klasszak :) Az alapvető elképzelés az volt, hogy majd mind a négy adventi hétvégén megnézünk egy-egy karácsonyi vásárt, mivel én ezeket nagyon szeretem, és a themostwonderfultimeoftheyear nálam nem csak egy üres hashtag, na, de ebbe…..

...persze kutyagyerekekkel. Kihasználtuk a szép őszi időt (na meg az őszi szünetet :) ), és tettünk pár kisebb-nagyobb kirándulást régóta tervezett és jól bejáratott helyekre is. Első úticélunk a Balaton-felvidék, azon belül is Dörgicse volt. Nem tudom, hallottatok-e erről az aprócska, de gyönyörű…..

Ez most csak egy gyors, főleg fotókra alapozó poszt lesz arról, ősszel is milyen változatos vegán ételeket lehet készíteni. Meg arról, hogy a vegán nem egyenlő sem az elmebeteggel, sem az anorexiással :), és igen, időnként befigyel egy kakaós csiga vagy készétel. És akkor mi van? Semmi. Meg szokás…..

Nem, nem itt most megint csak nem a kortárs lengyel irodalomból fogtok ízelítőt kapni, mivel ugye az nekem a munkám, ergó szórakozásként nem ilyesmit olvasok :) Sőt, igazából sokszor már konkrétan szépirodalmat sem tudok úgy olvasni, hogy az valóban kikapcsoljon – ennek két oka is van. Egyrészt,…..

A nagy tengerparti nyaralás után gondoltuk, még kihasználjuk az augusztus végét is, és elmegyünk még egy-két bakancslistás helyre. Semmi tenger, (majdnem) semmi víz, hogy a gyerekek is jobban élvezzék – csak éppen az újabb két-három hetes hőhullámmal nem számoltunk.
Első utunk Veszprémbe vezetett…..

A vizet, a napsütést és a meleget utáló kutyákkal... De ne szaladjunk ennyire előre. Tavaly szeptemberben már jártunk egyszer egy hétvége erejéig az Adriánál, Crikvenicán a kutyagyerekekkel, bevált a hely, bevált a szállás, a helyi kutyastrand a Monty’s Dog Beach&Bar nálunk azóta családi legenda…..

Avagy jó pár napja kutya meleg van, és nem látszik a vége... Na de mit csinálhat ilyenkor, hogy vészelheti át egy kétkutyagyerekes család, főleg, ha az egyik ebzet éppen ilyenkor sérül meg? Mindjárt erről is lesz szó, de szerintem érdekes már önmagában mind az angol, mind a magyar kifejezés, amit a…..

Gyakran találkozom azzal a kérdéssel, hogy miket lehet-e enni vegánként vagy növényi étrendet követve, nem nehéz/bonyolult/unalmas/drága/egyhangú és társai-e. Úgyhogy gondoltam, ebben a posztban megosztom az elmúlt öt nap étkezéseit, azt illusztrálandó, hogy - szerintem legalábbis - a fenti jelzők…..

Az utóbbi hetekben-hónapokban három kiváló lengyel krimi-thrillert (nevezzük így) is sikerült megnéznem a legnagyobb streaming szolgáltatóknak köszönhetően, és félig-meddig véletlenül. Merthogy a (magyar) címe vagy a borítóképe alapján egyikre sem kattintottam volna rá úgy egyből, hogy hú, de izgi,…..

Ezt a posztot minimum három dolog ihlette, és ráadásul nem is most kezdődött az ihletettség, hanem már hónapokkal ezelőtt, de azt hiszem, az elmúlt hétvége volt a katalizátor :) Nem tudom, hányan találkoztatok már ezzel az elsőre furcsának tűnő staycation kifejezéssel, amely a magyar nyelvbe talán…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz