Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Itáliainagysándor

0 bejegyzést írt és 469 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Legalábbis ezt állítja egy spanyol nő, aki bejegyeztette "tulajdonát" egy helyi közjegyzőnél. Állítása szerint az 1967-ben elfogadott és azóta rengeteg ország által ratifikált Világűr Egyezmény (Outer Space Treaty), mely kimondja, hogy semmilyen állam nem formálhat…..
Az Antikrisztus, a Bárány, annak imádása, és a huszonnégy vén után az éterbe hatol az újabb apokaliptikus motívum: huszonnegyedszer zakatol a Rorschach. Rendületlenül keressük popp (3#), Isarsturm (2#), ktn, Oarbeaskoa, Aradebil, loveBZ, shinigami, ZenZo, vár a tévé,…..
Itáliainagysándor 2009.12.17 18:28:24
A rangadókat a hazai pályán játszók húzták be, az Inter második vereségét ellensúlyozva a Siena második győzelmét szerezte, a Milan pedig 13 meccsesre nyújtotta veretlenségi sorozatát. Kicsit összerázódott az eleje, de a középmezőny nem akart szétszakadni  a 15.…..
Itáliainagysándor 2009.12.13 10:38:10
@Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa: Igen egy hete cikkeznek róla, azt nyilatkozta, hogy gyerekkorában is Juve szurkoló volt. Hehe, mintha csak a Bosnyák felmenőjű Svéd válogatott kisebbségi fiatalembert hallanám. :D
Itáliainagysándor 2009.12.13 17:30:03
@Májkül Totti: Pont ez az, hogy vele biztosan meglesz.
Itáliainagysándor 2009.12.14 08:16:37
@Mr.AT: És Amauri 8-hónapos gólképtelenségét, hogy értékeled? Szerintem ő egy primadonna, szerintem nagyon rosszat tesz néha a viselkedése, ráadásul sokszor kap rossz labdákat, ő meg a világ leglátványosabb színészi mutatványaira is képes, ahelyett, hogy biztatná a csapatot.
A csoportkörnek időről-időre áldozatul esik egy-egy nagyvad, de az mindenképpen nagyot sebez a BL felhígulását jövendölők (hogy ne mondjam, sportértékét megkérdőjelezők)  között, hogy ennyi nagynak mondott csapat tolhatja odébb a bringáját a húsosfazék közeléből. A…..
Az olasz futball szurkolói teljesen jogosan érzik úgy, hogy a következő hétvégén nagyon szeretik őket az égiek: a táblázat első hat helyezettjének összecsapásába belefér a nemzet rangadója (Derby d’Italia), és a római Derby della Capitale is, a szarvasbélszín tetején a…..
Itáliainagysándor 2009.12.06 11:27:41
@calciomax: A lábára lépett rá, látom jól tudsz olvasni...:D
Itáliainagysándor 2009.12.07 07:57:36
@danesdzsu2: Azért amióta Camo a Juventusban játszik, sok edző keze alá dolgozott, és minden trénernél alap kezdő volt. Szóval ne firtassuk a kvalitásait. Ráadásul Robben annyira sérülékeny, hogy nem biztos, hogy sokáig lesz a Bayernél, legalábbis ha az eddigi klubjait nézzük úgy eléggé sanszos.
Itáliainagysándor 2009.12.07 11:45:09
@calcio_di_rigore: Kizárt.
Csodálatos lehetőség kínálja magát, hogy a múlt héten a Bari egyik legjobbjaként tündöklő Koman Vladimir kezdőként kapjon lehetőséget, hiszen a tökutolsó Sienát fogadják. A 14. játéknap rangadóját a Giuseppe Meazzában játsszák, az Inter a Fiorentinát fogadja, és ha csak…..
Itáliainagysándor 2009.11.29 16:48:43
Két komolynak látszó Milánó-Róma rangadóval, újoncderbivel és újabb Koman-gyanús Bari-meccsel köszön be a Serie A 12. fordulója, amelyben tovább nyúlik a táblázat. Az Inter-Roma lehetne ennél sokkal izgalmasabb is, bár a bordók akkor is tudnak itt jó meccset játszani, ha csak…..
Itáliainagysándor 2009.11.08 18:01:05
Az olasz futball minden baja egy csapásra semmivé vált, még a stadionok is szebbnek tűntek, amelyekben 34 gólt vágtak az érintettek, mindezt néhol igen meglepő elosztásban. Az Inter büszkén mutatta be a következő időszak olasz csatárzsenijét, a Juventus pedig úgy döntött, bőven…..
Citromízű banán volt ez a selejtezősorozat, talán nem is baj, hogy ma este véget ér. A legutóbbi három meccsünk közül az első kettő olyan hitványul sikerült, hogy a tükörsima lisszaboni vereséget már apatikus hangulat fogadta. A korábban általunk is gazdagon körbeudvarolt…..
Itáliainagysándor 2009.10.14 17:23:15
@f.fredericks: Dede, mindjárt megyek, de a bikám még mindig rossz, így a játék kizárva :(
Az Európában meglepően gyengén rajtoló olasz csapatokra könnyebb meccsek várnak a hétvégén, ami persze egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem perecelnek látványosat közülük néhányan. Ennek oka elsősorban a keretek rotálása lesz, illetve a fáradtság olyan csapatoknál, ahol nem…..
Itáliainagysándor 2009.09.20 01:16:47
@numerakirály: Gratulálok, remélem minden jóslatodnak az ellenkezője lesz a mérvadó.
Ezek szerint a Roma beleszalad a késbe...:D
Itáliainagysándor 2009.09.21 19:27:04
@Csöncsön: Szerintem taktikai értéken egy nagy nulla meccs volt.
Belehasítanak az olaszok, mint bálnafallosz az óceán iszapjába: már a második fordulóban egymás torkának esik a Milan és az Inter, ugyanekkor a Juventus Rómában teszi teljessé a Serie A színe-javának összecsapását. A Milant kell megneveznünk a dolog haszonélvezőjének, hiszen…..
Itáliainagysándor 2009.08.30 20:29:33
@értelmetlen_nevű: Ringyókért általában fizetni kell.;)
Itáliainagysándor 2009.08.31 17:54:49
@popp: Jaja a Cagliari lesz idén a Roma nagy ellenfele, persze bitang erős kerete van a Romának, csak jól titkolják;).

@Mr.AT: Idén, ha nem hozza az Inter a kamu 11-eseket akkor megvan a Scudetto, meg talán más is.
A Németországban zajló felgyorsított NB I. és a zátonyon folyó atlétikabajnokság eddigi történéseitől lezsibbadt aggyal hozzuk az örömhírt: indul a világ legjobb bajnoksága, a Serie A. A bajnoki címért folyó versenyfutás legjobb esetben is kétszereplős lesz, de idén a…..
Itáliainagysándor 2009.08.24 13:43:19
@_KingJack_: Tavaly nem volt sok sérülés?????????
Ember te valami óriási tévedésben vagy!!!!!!!

@ericcartmen: Sima 6.-hely, azóta csak gyengültek.
Ráadásul már az első forduló után hátrányban vannak az általad említett csapatokkal szemben. ;)

Persze ez még csak az első forduló volt, lesz ez még rosszabb is, nem kell megijedni.
Itáliainagysándor 2009.08.24 18:26:55
@popp: Nagyon szépen levezetted azt amire céloztam. Ezzel a kerettel sírás lesz a végén, de szerintem egy 6. hely, ha mázlitok van beleférhet, de pusztán a mázlira alapozni lehetetlen, így a 6.-helyet is annak tartom.

Ez lenne a Roma idei célkitűzése? Egy 6.-hely?

@Great Cornholio: Szerintem Ibra egyik legjobb döntése volt, hogy eligazolt a Barcába, az interisták sokáig fogják siratni, főleg, ha nem jönnek az eredmények.
Itáliainagysándor 2009.08.24 21:35:39
@ericcartmen: Elment popp félistene, de te legalább 2 kérdésemre nem válaszoltál, ha már kötekszel.

És nem utálom a Romát csak nem tudom, hogy miért is jobbak a Genoánál pl? Amikor szerintem a Genoának azért erősebb kerete van és nem csak papíron.

Vagy mi a célja a Romának, a Fio és Genoa megelőzése? Vagy egyáltalán mi a reális cél? Ha már lusta vagy válaszolni.
Tizennyolc év múltán részesül pénzjutalomban Ötzi, a gleccsermúmia megtalálójának családja. Nem kevésbé örvendetes, hogy tizennyolc éves a Tilos Rádió, és ebben az évben is elstartolt a Tilos Maraton. Az NST pedig tizennyolcadik alkalommal is kétségbeesve keresi Susant,…..
Itáliainagysándor 2009.06.28 10:10:26
Három helyszínre figyel Olaszország, Bolognára és Rómára negyed-negyed szemmel, a maradék másféllel Firenzére, ahol a Milan és a Fiorentina az automatikus BL-kvalifikációért csap össze. A kiesés elleni harc bombafavoritja a Bologna, melynek akár egy pont is elég lehet otthon a…..
Itáliainagysándor 2009.05.31 10:12:12
@Nerazzurri: Gondolom jobban örülnél, ha a kapakészletedről lenne egy poszt.
Azért a parasztságnak is vannak határai.
Olyan érzésünk van, mintha a szerdai BL-döntő végeztével, amikor Puyol csak rázta és rázta, a 2008-2009-es fociidény is befejeződött volna. Csütörtök reggel az elvonási tünetek is megjelentek, és a Gyalog galopp felidézésénél is csak olyan lovagok jutottak eszünkbe, akik azt…..
Itáliainagysándor 2009.05.31 10:27:58
@Ferguson: A régi wembley-ben valóban jó hangulat volt, de az újban, ha szerinted jó hangulat van, akkor egészségedre gratulálok.
Itáliainagysándor 2009.05.31 10:43:15
@Ferguson: Egy UTE - Fradit sosem fog űberelni és nem csak a hangulat miatt... ;) És azt hiszem az olasz hangulatot hasonlítottad hozzá, nem a magyart.
Egy Genoa - Samp-ot nézz meg nyugodtan, utána véleményezz, mert ha láttál volna akkor nem mondanál ilyeneket, és még sorolhatnám a példákat.
Itáliainagysándor 2009.05.31 12:31:29
@Ferguson: Hogy akarsz kiállni az érveléseid mellett, ha nem is láttad a meccset? Na ezen kidőltem.:D:D
Ne gondoljuk, hogy a Milan-Juventus a 35 forduló rangadója, a sörmeccsé silányított presztízscsata helyett javasoljuk mindenkinek, hogy a Torino-Bologna last_man_standing_típusú összecsapása felé fordítsa figyelmét. A bennmaradási rangadón kívül érdekes lesz még a 4. helyért…..
Hiába kapott ki az Inter, a bajnoki címért folyó versenyre már egy szót sem kívánunk pazarolni. Vannak itt más dolgok, amikért még lehet izgulni, bár ezek is fogynak. A Roma agyonverésével – és a Genoa bukásával – a Fiorentina óriási lépést tett az utolsó BL-hely…..
Itáliainagysándor 2009.04.29 17:20:10
@giacinto: Egy olyan edző, hogy lehet a jelöltek között , akinek van állása? És eleve, hogy távozhatna egy olyan csapathoz, ahol jelenleg is van edző?

Mekkora hülyeség.
Itáliainagysándor 2009.04.29 19:20:45
@giacinto: A játékosok transzferját ne hasonlítsd ahhoz ami mellett kiállsz, mert 10x visszaolvasva is, óriási paradoxon.

@Romanista: Akár még gyököt is lehet belőle vonni.
Van aki gondolkodás helyett még az ilyen abszurd felvetéseket is készpénznek kezeli.
Rorschach forever, keressük popp, ktn, Oarbeaskoa, Aradebil, loveBZ, shinigami, Isarsturm (2#), ZenZo, vár a tévé, itáliainagysándor, pattopo, rowi és sporttárs méltó követőit. Legatyásítva, a Rorschach-teszt lényege, hogy az ember kapásból rávágja, mi jut eszébe egy adott…..
Derbi volt, és látjuk a kommentek között, hogy ezzel sokan nem fognak egyetérteni, de mi valahogy egyetlen pillanatra sem éreztük, hogy ez a derby d’Italia a Juventusnak állna. Még az első félidőben sem, amikor kiegyenlített volt a meccs, még néhány helyzet is összejött.…..
Itáliainagysándor 2009.04.21 19:00:21
@Interista: Azt, hogy megverné a kispad a kezdőnket nem vitatta senki csak ez egy lehetséges ráció, ami ugye sosem fog kiderülni.

És jól fogalmaztál, pofája van;)
Itáliainagysándor 2009.04.21 20:26:28
@_alerob: Tisztában vagyok vele mire gondoltál, de neked is tisztában kéne lenned azzal, hogy nem sok pénzt kéne költeni igazolásra (Secco szerint a tőke nem probléma), hanem inkább okos és szisztematikus igazolás politika kell, nem pedig 30 millióért játékosok, legyen az akárki, ha a primaverában ingyen is vannak tehetséges és jó játékosok.

Cannával miért barátkozol? Csapatot kell ÉPÍTENI, 30-év feletti játékosokból nem lehet, főleg nem egy olyan játékossal aki a szurkolói morált is megbontja, ha volt olyan egyáltalán mostanában.
Vágó?
Itáliainagysándor 2009.04.22 18:44:50
@_alerob: Tudod ez már nem csak arról szól, hogy áruló, (mert lényegében véve az) attól függetlenül, hogy egy bizonyos morálromlást kezdeményez a szurkolók körében és ugye a játékosokra is kihat.

Ahogy Te is meg én is levezettem a fiatalok beépítését, ez szép és jó, de sajnos ütközik a két véleményed, Ariaudo-t jó védőnek tartod, de ha jön Cannavaro szinte biztosra vehető az is, hogy nem idén, sőt nem is jövőre várható az ő beépítése mivel arra a posztra lesz 3 30-év feletti játékosunk.

Ráadásul Trez és Ranieri vita óta valami hihetetlen feszültséget lehet felfedezni a csapaton belül, szinte mindenkin, Cannavaro leigazolása olaj lesz a tűzre.

Ezeket mérlegelve ne jöjjön ide, most nem csak a jelenlegi rossz formájáról van szó, hanem a rengeteg apró velejáróval ami az érkezését követné. Nem lenne hasznára a csapatnak ebben szinte teljesen biztos vagyok.
Attól függetlenül, hogy kedvelem(tem) a játékát;)
Volt ennek a tavaszi szezonnak olyan része, amikor még számított volna, mi lesz a Derby d’Italia végeredménye. Ez már nem az, de azért az eseménynek kijáró tiszteletet most is megkapja a (nagyon) Öreg Hölgy, akit elővett az övsömör, és már kedve sincs az egészhez, és a…..
Itáliainagysándor 2009.04.19 17:07:43
@Piiii: Azért ennyire ne istenítsd a Roma szurkolókat, korántsem nevezhetőek makulátlanoknak és nem csak a szurkolókról mondható el.
Mindenki csak a saját csapatát védi de a tény, az vitathatatlan, vagy mégis?
Itáliainagysándor 2009.04.19 17:48:12
@Piiii: Itt nem a védelemről van szó, hanem a szurkolók közötti különbségtételen, nem jobb egy szurkoló sem a másiknál, maximum más csapatnak szurkol, ki milyen elszántsággal, egyén válogatja.
Rorschach forever, keressük popp, ktn, Oarbeaskoa, Aradebil, loveBZ, shinigami, Isarsturm (2#), ZenZo, vár a tévé, itáliainagysándor és pattopo méltó követőit. Legatyásítva, a Rorschach-teszt lényege, hogy az ember kapásból rávágja, mi jut eszébe egy adott képről. Se többet, se…..
Itáliainagysándor 2009.04.10 17:41:02
Már sokadszor szórakoznak így velünk, mezei szurkolókkal. Még mindenkinek élénken élhet az emlékezetében a Figo: sosem fogok a Realban játszani, a Szűcs Lajos: a szívem örökké lila, vagy mondjuk a Berlusconi: szó sincs Ronaldinho leigazolásáról című történet. Ezeknél…..
Itáliainagysándor 2009.04.01 05:49:18
Rorschach forever, keressük popp, ktn, Oarbeaskoa, Aradebil, loveBZ, shinigami, Isarsturm (2#), ZenZo, vár a tévé, itáliainagysándor és pattopo méltó követőit. Legatyásítva, a Rorschach-teszt lényege, hogy az ember kapásból rávágja, mi jut eszébe egy adott képről. Se többet, se…..
Itáliainagysándor 2009.03.30 17:17:52
Volt itt nemrég egy poszt, amelyben a Bundesliga kabalaállatait mutattuk be nagy sikerrel, ezért mindenképpen folytatni szerettük volna a kezdeményezést, de Olaszországban foci van, úgyhogy semmi szükség idióta plüssállatokra a pályák szélén. Stadionokra már sokkal nagyobb…..
A rangadónak induló edzőmeccsen a Juventus felkoncolta a Romát, de közben ugyanígy tett az Inter is a Regginával, úgyhogy a kettőjük között feszülő hét pont érintetlenül maradt. A Milan elborzasztó teljesítménnyel csak a mázlinak és a bírónak köszönhette, hogy nem kapott ki…..
Itáliainagysándor 2009.03.25 19:58:17
@michellewild: Hehehe, aranyháromszög mi?:)
Itáliainagysándor 2009.03.25 20:25:48
@raoul_duke: És a beleket is tisztíccsa :)