Regisztráció Blogot indítok
Adatok
bakke

0 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A pasi elhanyagolva érzi magát egy bulin, majd köszönés nélkül távozik. A barátnő azonban csak három nap múlva csörög rá. Az érvei egyszerre megdöbbentőek és elfogadhatatlanok.   Ha esetleg nem tudtad: a Csajok és Pasik társkereső egy igen népszerű ismerkedős oldal, ez itt a hozzá kapcsolódó…..
bakke 2021.11.04 05:39:34
Mozikba került M. Night Shyamalan új filmje, a Széttörve, amelyet sokan az egykor ünnepelt író-rendező nagy visszatérésének tartanak. Attól függetlenül, hogy egyetértünk-e ezzel az állítással, a produkció, na meg persze James McAvoy parádés játéka bőven okot szolgáltatnak…..
bakke 2017.01.21 18:43:13
Tulajdonképpen ez akár a Nyugati pályaudvarról is szólhatna, vagy sok más tömegközlekedési csomópontról. A Kökit csak azért nevesítettem meg, mert pár napja esőzés idején jártam ott, és elképesztettek az állapotok. Persze már évek óta így van, tudom, a tető csak dísz,…..
Tapasztalt versenyzőknek, hétvégi harcosoknak és városi menőknek kínálja országúti kerékpárjait és egyedi építésű egysebességes bringáit a New York-i illetőségű SPCARBON cég, amelynek látványos katalógusképeiből válogattunk egy csokorra valót. ..
Sok történetben szerepelt már itt, a blogon is az, hogy mennyire kell vigyázni külföldi munkavállalásnál (is...), hogy mit ír alá az ember, és milyen közvetítőkön keresztül vállal munkát. Ferenc története Németországon és Anglián át Svédországig tart, nem kevés…..
Lehetetlen feladatba fogtam egy pár hete - elhatároztam, hogy összehasonlítom azokat a weboldalakat, amelyeken keresztül belföldi szállásokat lehet foglalni. Van jónéhány ilyen oldal, néhány közülük egész használható, néhány pedig alaposan lemaradt a fejlődésben. 12 weblapot…..
bakke 2013.01.20 14:38:21
@DonnaQ: Auu... Már tudom, hol volt a hiba: a google keresési technikával.

Nekem fogalmam sincs a kínai kertészetről, ezért nem is írok blogot róla.

Ha beírod a google-be, hogy "szállás", az első szponzorált találat a booking.

Muszáj kekeckednem mert erre van a kommentelési lehetőség(plusz sok az időm). Ez neked jó és rossz is egyben (mindenképp jobb mintha semmit sem írnának, akkor is ha negatív visszajelzést kapsz).

Jó munkát kívánok a következő (jobb) írásokhoz és szép napot!
Zsolt
Tegnapelott bucsunt intettunk biztonsagot, kenyelmet, gazdag programot es sok-sok oromteli pillanatot nyujto vendeglatoinknak, es visszaterve Los Angelesbe – egy pottomnyi meretu, legorvenyre, rezgesre igen hajlamos repulovel – autot bereltunk. Nagyon szerencsesnek ereztuk magunkat, mert…..
Keszulj Amerika Jovunk Sieltunk! 2012.01.24 18:14:00
Nyertem 12 dollart! Nagyon vigyazni kell ezzel a kaszino dologgal, mert hamar fuggojeve valik az ember. A hegysegrol elnevezett Sandia kaszino- es hotelkomplexumba latogattunk el aznap este. Mintha csak Las Vegasban jartunk volna. Ezernyi nyerogep, kartyaasztalok, etterem, diszko, fenyek. Sajnos…..
Ket esemenydus napot tudhatunk magunkenak. Tegnapi napunk ugy indult, hogy elkisertuk Kis Embert a Gymboree nevezetu helyre, ami egy interaktiv jatszohaz. Egy 40perces foglalkozast tartottak a kicsiknek, akik – Patrikot beleertve – lelkesen ugraltak a negy egtaj iranyaba. Barcsak nekunk…..
Keszulj Amerika Jovunk -1. nap 2012.01.17 18:54:00
Kedves Olvasoink!   Marcsak egy nap. Holnap reggel atszeljuk az Ir-tengert, es Londont elhagyva egy 11 oras(!) repuloutnak nezunk elebe. Majd – mivel meg nem ez az uticel aznap – ismet gepre szallunk, es irany Albuquerque! Hosszu nap lesz…Pontosan 31oras. En bizony elegge…..
Legalábbis az olasz La Republica szerint. Hasonlóan mint a marokkói tini, Ruby esetében, aki "hivatalosan" Mubarak egykori egyiptomi elnök rokona volt; ha a Presidente a Knežević-nővérek társaságára vágyott, akkor úgy hozatta őket a palotájába, mintha Milo Đukanović…..
bakke 2011.09.18 11:37:52
@Bandibacsi34:

Egy jó nőt megdugni és nem elmondani olyan, mint feltalálni a rákgyógyszert és nem beszélni róla senkinek.. :D
Hosszú vita után ráálltam, de kijelentettem, hogy a gyerekek nem kerülnek a nevére, hanem az enyémre. Belement. Sziasztok! Rövid leszek és tagolt. :) Azért hagyott ott az élettársam, mert nem mentem hozzá, de kezdem az elején. Megismerkedtünk, egymásba szerettünk,…..
Minden óvintézkedés ellenére Vilmos herceg és Kate Middleton első közös házastársi képén felbukkant a bugyi-királynő. A Liszt Ferenc Repülőtéren (nem ez a hivatalos neve, de ezt most ne cincáljuk) minden óvintézkedést megtettek, hogy ne történhessen meg az, amitől mindenki…..
bakke 2011.05.01 09:18:57
Itt egy újabb adag bizonyíték, hogy én igenis "dolgozom" azon, hogy minél tökéletesebb listát állítsak össze, hiszen mégiscsak a 10 legparáztatósabbat keressük. Korábban már beszámoltam egy fél tucat műről, amiben rémisztgetést ígértek, helyettük viszont jóformán…..
„A lány elkezdi keresni a srác hibáit, csak azért, hogy végre megfelelő indokot találhasson a szakításra. És ha valakiben hibát keresel, azt meg is találod” – titokzatos Levélírónk nem hajlandó elárulni, hogy történetének melyik szereplője ő, ezzel is tovább…..
Még mindig félig szőrös F., aki végleges szőrtelenítésre jelentkezett be az Aestheticánál, és hiába ígérték neki, hogy "addig kezelünk, amíg az összes szőröd el nem tűnik". El sem tudom képzelni, mit tennék ilyen helyzetben. Főleg, ha egy nem orvos azt pedzegetné,…..
bakke 2010.11.17 00:47:53
„Fiúk! Ha ennyire önbizalomhiányosak vagytok, inkább a húsdarálónak ajánlgassátok a fütykösötöket, ne egy ilyen lánynak” – ütős történet következik, egy megszégyenített ex-barátnőtől, mely kifakadásban részben jogos vádfüzérét teregeti elénk. A…..
A csúnyán végződő, méltatlan kapcsolatok hete következett el, ennek nem örülünk annyira.  A kép innen     Ez egy elég érdekes sztori. Amikor utólag derülnek ki a dolgok. Amikor nem meri a szemedbe mondani, mert egy PÖCS. Fiatalok voltunk-vagyunk. 'Friss'…..
Idén csendben kezdődött az ARC kiállítás, a szervezők állítólag a válság miatt nem nyitották meg "nagy csinnadrattával", de azért a hétvégén már megtekinthető az óriásplakátokra csempészett, ömlesztett társadalomkritika.Mi is elmentünk tegnap Csabával a…..
Ülök a Ráday utcában, Budapest étterem-utcájában (The famous restaurant street of Budapest, baszki) és ég a pofám. Már megint. Nem saját magam miatt, hanem magunk miatt, a rólunk kialakult kép miatt, amit nem tudunk és valószínűleg nem is fogunk tudni lemosni. A…..
Az Esquire magazin nagy kedvelője a női nemnek, így nem csoda, hogy a legújabb számban közzétették, ki a világ legdögösebb nője jelenleg. A megtisztelő címet a Mad Men című sorozat egyik szereplője kapta, Christina Hendricks, akire mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy a mai…..