Adatok
Nyíltkerék
85 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az FRO Manfeildre látogatott ami felvette a Circuit Chris Amon nevet.Arvid Lindblad továbbra is dominálja a bajnokságot, most is megnyerte mindkét normális versenyt, így egyre nagyobb az előnye. A fordított rajtrácsos futamot Zack Scoular nyerte, aki harmadik az összetettben, szorosan Nikita Johnson…..
Hideg Ádám az Eurocup3-ban folytatja, a háromszoros Indycar bajnok, Alex Palou csapatában. Az Eurocup3 egy viszonylag új, spanyol központú sorozat, a harmadik évadot fogja megkezdeni. Ezt a sok regionális bajnokságból álló géposztályt korábban Formula 3-nak hívták. Ugyanebbe a kategóriába tartoznak…..
Nem túl változatos módon, a Yas Marina Circuit-en kezdődött és majd folytatódik is a bajnokság. A géposztály számára széles pályán rengeteg előzésre van lehetőség, a fehér vonalon belül és kívül is. ? Itt is vannak olyanok akik tavasztól már az F3VB-n fognak menni, de a tavalyi olasz és emirátusoki…..
Noda Hideki vezetésével létrejött az egy autós HAZAMA ANDO Triple Tree Racing. Hideki elmondása szerint régóta tervezte egy Super Formula csapat létrehozását és hosszú távon, a lánya után is kvótanő csapat szeretnének maradni. Honda motorral fognak versenyezni, az új alváz már megérkezett, de még…..
Új-Zélandon, egy gőzölgő geotermikus erőmű mellett, a Taupo International Motorsport Parkban vette kezdetét a Castrol Toyota Formula Regional Oceania Championship (CTFROC, itt a blogon FRO). Rövid, (északi értelemben) téli bajnokságról lévén szó, sok helyről érkeznek a versenyzők. Itt van a…..
A szerdai két tesztet Makino Tadaszuke és Szató Ren nyerték. A TGM GP csapat nem indul a 2025-ös bajnokságban, a szezon utáni tesztre sem jöttek már el, így csak 18 autót láthattunk az első nap. A hirtelen csapat nélkül maradt Noda kisasszony iránt visszafogott az érdeklődés. A Sportiva interjút…..
Az első fordulóval ért véget a bajnokság mivel a vadiúj Dallara 324-es kasznik szétrepedtek az előszezoni tesztek során amit az olaszoknak nem sikerült javítani az egészen késői, április 27-i nyitófordulóig sem, így év végére halasztották a Motegii versenyeket. Jövő júliusban már az Euroformula Open…..
A mezőnyben kevesen felelnének meg a korábban alkalmazott nevezési szokásjognak, ami a világdöntő jellgét adta a rendezvények. Idei bajnoki címmel csak Taponen rendelkezik a géposztályból, de az is téli. Ennek többek közt az az oka, hogy a csapat nevezési határidő július 24 volt, amikor egyúttal a…..
Nyíltkerék
Cuboi Só és a Docomo Team Dandelion Racing nyerte a Japán Super Formula Bajnokságot
2024.11.10 18:59:23
Az utolsó hétvége duplafordulós volt Szuzukában. Az üldözővé vállt Nodzsiri meg tudta nyerni a szombati versenyt Ohta és Cuboi előtt. Csapattársa azonban hiába szerepelt jól az időmérőn, műszaki probléma miatt a rajtrácson ragadt, így a Mugen nem tudott közeledni a Dandelionhoz a…..
A 29 éves Cuboi Só tavaly még Miü csánéknál (Inging Motorsport) versenyzett, idénre igazolt a Toyota motorokat felkészítő Tom's csapathoz. A Fudzsii duplaforduló előtt még harmadik helyen állt a bajnokságban, de dupla győzelmének, Nodzsiri és Makino gyengébb eredményeinek köszönhetően az élre tört.…..
Később bármi megtörténhet, de jelenleg a Haas F1 Team valószínűleg a Dallaratól akar megszabadulni, nem a saját részvényeitől, mint ahogyan azt sokan előre vetítik. A Dallara ide produkciójáról sokat elmond, hogy le kellett fújni a Super Formula Lights első fordulóját, ugyanis az egyik kompozit…..
Louis Sharp 17 évesen, első nekifutásra megnyerte a GB3-at. A mögötte végző brit John Bennettnek és a lengyel Tymek Kucharczyknek nem ez volt az első szezonjuk. A teljes képhez azonban hozzátartozik, hogy Sharpnak, új-zélandi révén meg van az az előnye, hogy otthon már 13 évesen is versenyautóba…..
Louis Sharp esőben és szárazon is meg tudta nyerni a normál rajtrácsos futamokat. A második, esős futam volt a legizgalmasabb, számos csatát láthattunk, ami a körülmények ellenére sem volt roncsderbi, köszönhetően annak, hogy az FIA sorozatokkal szemben ebben a bajnokságban nem azt büntetik akit…..
A Szingapúri Nagydíj helyszíne és időpontja sem kedvező a kisebb költségvetésű betétfutamok számára, idén csak az F4 Academy és a Porsche Carrera Cup Asia mezőnyei hajtanak az aszfaltra a Forma1 mellett. Nyilván van sok más nagydíj is ahol nincs se F2, se valamilyen F3, azonban a szingapúri…..
A Super Formula szeptemberben nem versenyzik, október 11-13-án fognak duplafordulót rendezni a Fuji Speedway-en. Nojiri előnye a bajnokságban minimális, csapata a Team Mugen sem sokkal van kényelmesebb helyzetben, Makino és a Dandelion Racing üldözik őket. A SF jövőre Dél-Koreába is ellátogat.A…..
A Dallara és a Mecachrome lobbiereje továbbra is bombaerős. Hiába sok a panasz, hiába rontották le az F2 és az F3VB hírnevét is a motorok és az autók közti óriási különbségekkel annyira, hogy ma már senki nem veszi komolyan a bajnokság eredményeit. Lásd F1 újoncok.Hiába kellett lefújni a már eleve…..
Elkészült a Hungaroring felújításának első üteme. A leglényegesebb elemeit, az alagutakat még nem lehetett használni. Az évente egyszer használt egyik bazár szurkolói zóna kibővítéséhez elvégzett csilliárdos földmunka és támfal építés legalább annyira megérte, mint a már azóta visszabontott Duna…..
A Tatuus MSV GB3-025-es megőrzi a klasszikus rakéta-porszívós légbeömlőt, de minden másban jelentősen megújul. Miután a Forma1 bejelentette, hogy 2026-tól búcsúzik a DRS (az aktív aero hasonló, de a célja más lesz), ezért a GB3 új autója DRS-t fog bevezetni, "hogy jobban hasonlítson a Forma 1-re".…..
A FRECA ellátogatott Zandvoortba, ami egykoron a géposztály számára kiemelt jelentőségű helyszín volt, mert a világkupához hasonló rendezvény, a Masters of Formula 3 otthonául szolgált. A szombati versenyen esett az eső és kevés zöld zászlós periódus volt, de a pálya kiváló ezen autók számára, így…..
A GB3 elhagyta a szigetországot és ellátogatott Vallóniába. Megérkezett a mezőnybe az USF Pro 2000 bajnokságot vezető Nikita Johnson. Most töltötte be a 16. életévét, aminek köszönhetően már elindulhat itt is. Rögtön az első versenyén a 9. helyet szerezte meg. Az MSV, a brit szabályok mentén nem…..
Az FIA bejelentette, hogy Formula Regional Világkupa néven kerül megrendezésre a 71. Makaói Nagydíj. 2019-ben és 2023-ban az F3 névkavarás nyomán az F3VK is a 380 lóerős F3VB-s autókkal ment, ami több szempontból sem vált be. 2024-től azonban ismét 250-300 lóerős autókat fognak alkalmazni, ami miatt…..
Rendesek voltak a Forma1-esek?, megvárták az újraindítással a FRECA futam végét. ?Camara ma nem bízta a véletlenre, behúzta pole-pozíciót és a győzelmet is. Stromsted és Wharton fértek még fel a dobogóra. Pin betegség miatt nem indult.Az EFO-ban Benavides a 2.versenyt is megynerte A harmadikra…..
A FRECA első fordulójában legtöbbet előző, FRO bajnok Roman Bilinski szombaton meg tudta szerezni a pole-pozíciót Spa-ban.Sem a verseny során, de a rajt után különösen kevesen választották a fehér vonalak közötti elméletileg szabályos pályarészt, ennek ellenére nem jött be a biztonsági autó. Egy…..
Ivasza borzalmasan rajtolt el az élről, ketten is megelőzték, de a jobb taktikának köszönhetően végül második lett, Tadaszuke Makino pedig megszerezte első győzelmét. A Bajnokság rendkívül szoros.
A Super Formula Lights is el tudott végre indulni, miután az első fordulót, a vadonatúj Dallara…..
Martinius Stenshorne és Nikola Tsolov 4-4 büntetőpontot kaptak, mert a promóter előzetes írásbeli engedélye nélkül vettek részt másik bajnokságban. Ezen felül felfüggesztették őket és autóikat azon 1-1 FIA F3VB fordulóra (Silverstone, Spa) amelyik pályákon másik bajnokságban…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz