Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szerkesztői Fiók

14 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Hangár menüpont alatt meghallgathatjátok legfrissebb podcastünket, melyet Edy77, rockitbaby, Hollóka és Nobris85 közreműködésével készítettünk. Jó szórakozást kívánunk! a PannonZebra szerkesztősége..
Ugyan már egy hét eltelt a számunkra olyannyira jelentős szeptember 14-i dátum óta, Szerkesztőségünk mégis úgy gondolta, hogy egy rövidebb bejegyzés erejéig érdemes megemlékeznünk a szóban forgó évfordulóról, ugyanis múlt csütörtökön a PannonZebra immár fennállásának harmadik évfordulóját…..
A megszokottól eltérően ezúttal egy soron kívüli szerkesztői közleményt szeretnénk publikálni a PannonZebrán, reagálva az elmúlt néhány nap többszörösen összetett problémákat kiváltó eseményeire, az oldalunk Szerkesztőségét ért vádakra, valamint elejét venni a további vitáknak, melyek semmilyen…..
A Juventus idegenbeli, 0:3-as végeredménnyel, és 3 ponttal távozott a vasárnapi, Udinese elleni mérkőzést követően. A találkozó az első félidőben egészen szép játékot hozott a szurkolók számára, és gyakorlatilag már ott ki is alakult a végeredmény, Federico Chiesa, Dušan Vlahović, valamint Adrien…..
Szerkesztői Fiók 2023.08.23 19:13:39
@Andras74: Szó sincs arról, hogy előzetes engedélyt kell kérned tőlünk bármihez is, azonban a tapasztalatok, és más Olvasók kommentjei alapján úgy tűnt, hogy egy adott téma sokszoros, és határok nélküli felemlegetése sok embernek zavaró lehet a felületen.

Mi azt kifogásoltuk, hogy ezzel tisztában vagy, hiszen többször jeleztük/jelezték neked, ám ennek ellenére is folytattad ezt a tevékenységet, miközben tudtad, hogy másokat idegesítesz vele.

A véleménynyilvánítási jogodban természetesen sosem szerettünk volna korlátozni, és persze nem gond, ha a Szerkesztők közül valaki személy szerint nem ért egyet az álláspontoddal.

Mindössze arra kérünk, ezúttal már kissé nyomatékosabban, mint az első néhány alkalommal, hogy az adott cikk témájából ne térj el a kommentedben túlzottan, és igyekezz építő jellegű, az oldal teljes olvasóközönsége számára elfogadható, érvekkel, vagy akár valódi véleménnyel megtámogatott hozzászólásokat írni, a további nézeteltérések elkerülésének érdekében.

A vitával sosincs gond, viszont a szándékos provokálással és a kérések ignorálásával annál több.

Köszönjük a segítséged és a megértésed!

A PannonZebra szerkesztősége
A Hangár menüpont alatt meghallgathatjátok legfrissebb Podcastünket, melyet dobor norbert, rockitbaby, Hollóka és Nobris85 közreműködésével készítettünk. Jó szórakozást kívánunk! a PannonZebra szerkesztősége  ..
E heti podcast adásunkban górcső alá vesszük az utolsó három mérkőzést, valamint a legújabb híreket a könyvelési trükközésekkel kapcsolatban. Elfogadható a vereség a Monzával szemben? A Lazio legyőzésével előreléptünk csapat szinten, és miért kaphatott dührohamot Allegri? Tényleg jól játszott a…..
Legújabb podcast adásunkban a vasárnapi Atalanta elleni mérkőzésről, valamint a bajnokságban kapott 15 pontos levonásról beszélgettünk. Jó eredménynek számít a 3-3-as döntetlen? Elkerülhetőek lettek volna a bekapott gólok? Allegri megfelelően játszatta csapatát? Jogos a 15 pontos büntetés? Más…..
Folytatódik podcast adásunk, és mi lehetne aktuálisabb téma, mint a nyolcas győzelmi szériát megtörő Napoli elleni vereség, a téli átigazolási időszak, Allegri jelenlegi helyzete, valamint a Monza elleni, csütörtökön megrendezésre kerülő Olasz Kupa mérkőzés. Mi történt a csapattal Nápolyban? Miben…..
Folytatódik podcast adásunk, és mi lehetne aktuálisabb téma, mint a 2022. évi futball-világbajnokság, mely egy egészen furcsa időpontban kerül megrendezésre Katarban. Ugyan az olasz foci szerelmeseinek komoly érvágást jelenthet, hogy a talján válogatott nem jutott ki a vb-re, azonban az Öreg Hölgy…..
Örömmel tájékoztatunk Benneteket, hogy folytatjuk a múlt héten indított podcast sorozatunkat. A Katarban vasárnap megkezdődő futball-világbajnokság miatt a nemzeti bajnokságok őszi idénye ezennel véget ért.  Az elmúlt héten az Öreg Hölgy is megvívta idei utolsó két ütközetét a Hellas Verona,…..
Ahogy korábban már szó volt róla, a PannonZebra szerkesztőiként szeretnénk az oldalon található tartalmakat bővíteni, néhány újdonságot bevezetni. A szeptemberben általatok kitöltött kérdőív alapján az egyik leginkább támogatott ötlet az volt, hogy legyen egy, az oldalunkhoz kapcsolódó podcast…..
2020.09.14-e volt az a nap, amikor megnyitotta kapuit és megkezdte a munkát a PannonZebra Juventus-szurkolói oldal. Azóta két év telt el, megannyi hullámvölggyel-hullámheggyel, a klub és a futballtörténelem meghatározó pillanatait élhettük át együtt, és reményeink szerint ez így is marad  a jövőben.…..
2022. szeptember 1-jén éjfélkor hivatalosan is bezárt az olasz játékospiac, kialakítva ezzel a 2022/2023-as szezon végleges őszi csapatait Itáliában.  A PannonZebra szerkesztősége az eddig megszokott módtól eltérően arra gondolt, hogy a nemrégiben lezárt átigazolási időszakot értékeljük ki Veletek…..
Kedves PannonZebra-olvasók, kedves Juventus-drukkerek! Közeledik oldalunk második születésnapja, és szeretnénk köszönetet mondani Nektek, hiszen nélkületek nem értük volna meg ezt a jeles napot! Kezdetektől fogva egy jó közösség építése volt az alapcélunk, azt gondoljuk, ebben sikerrel is jártunk.…..
A Serie A 2021/2022-es évadja a hétvégén véget ért, ezzel párhuzamosan az erre vonatkozó tippversenyünk is, amely összességében már a harmadik megmérettetés a PannonZebrán.  Hatalmas rajttal indult meg a verseny, ugyanis már az első fordulóban öt játékos is több, mint 100 ponttal kezdett, amire a…..