Adatok
Teplán Ervin
550 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Ó, hogy hányszor szédítettek bennünket különféle utópiákkal?! A magamfajta, koravén ateistáknak – tizenhárom éves korom óta vagyok az – a különféle, „száz évvel ezelőtti” sci-fi látnokok kínálta víziók maradtak a csodálatos jövőről mint ránk váró földi „kánaánról”. Persze, jogosan rávághatod…..
1., Hiába próbálta önmagát túlkiabálni.
2., Egyre többen tévesztették össze saját magával.
3., Minél többet tudott, annál kevesebbet szeretett volna…..
Vagy inkább 21. századi sáskajárás? Felszisszentél? Csak nem most is turistáskodni készülsz valahová? Ez sokaknak rossz hír(!) ‒ neked meg az lehet a rossz hír, hogy egyre több helyen nem látnak szívesen. Soroljam? Na, csak a példa kedvéért: Velence, Barcelona, Dubrovnik, Párizs, New York, Tokió……..
1., Megvetette a gyengéket… amíg ő volt az erősebb.
2., Nem ismert tisztességes embereket… csak hülyéket.
3., Makulátlanságát jól fizetett ügyvédek hada garantálta...
Szakértők sora nyilatkozott már eddig is a címben említett pszcihés problémákról, és arról, hogy sajnos már gyermekeknél is diagnosztizáltak ilyen tüneteket. Velejáróik lehetnek: izzadás, szédülés, állandósuló stressz, álmatlanság, akár pánikrohamok is… Evidencia, hogy mindez hosszú távon igen káros…..
Már meg sem lepődöm, amikor újabb és újabb internetfóbiás váteszek állnak elő armageddon-víziójukkal a civilizációnkat fenyegető globális katasztrófáról. A veszély súlyosságára mi sem jellemzőbb szerintük, mint hogy több milliárd, digitális vírustól fertőzött szerencsétlen világszerte szinte…..
1., Mindig úgy lopott, mintha ő adott volna.
2., Nagy szíve volt… még nagyobb ürességgel.
3., Nemhogy adni, még visszaadni sem volt képes...
Hogy ilyen nincs? Hogy tudhatnám, hogy nem is lehet, merthogy a mesterséges intelligenciának (MI) nincsenek, nem is lehetnek érzései. Nemcsak tudhatnám, hanem tudom is. Először is pontosítok, az úgynevezett generatív mesterséges intelligenciára gondolok, vagyis arra, amelyet egyre szélesebb körben…..
Kétségtelenül hülye cím, de egyszerűen nem találtam jobbat, amelyik kifejezhetné azt a lehetetlen helyzetet, amikor úgy „azonosulsz” valamivel, hogy közben érzed, hogy igazából talán mégsem… esetleg egyáltalán nem. Először tán beleérzel valamit – például a látens szabadságvágyadat, amit ily módon…..
1., Az igazi pap sosem papol.
2., Az isteni szikra nagyon is emberi.
3., Sok közös volt bennük… ami elválasztotta őket...
Néhai nagymamám énekli bennem az egykor volt slágert, helyesebben azt, amire emlékszem belőle: „Bárhogy lesz, úgy lesz. Ahogy lesz, úgy lesz.” Újra és újra! Mondhatnám úgy is, hogy elakadt emlékezetem gramofontűje, miközben egy „orákulum” kinyilatkoztatásait olvasom az életről. Például azt, hogy…..
1., Nem a harctól félt, hanem az esetleges vereségtől.
2., Parancsot mindig többen osztogatnak, mint kenyeret.
3., Csak őrmester volt, de már tábornokként vezényelte a „seregét”...
„Ki korán kel…” – jutott eszébe, csak azt nem értette, hogy miért. De aztán elnevette magát… pedig nem lett volna szabad: azonnal a mellkasába hasított a fájdalom, és persze jött a fulladásroham is. Azt se értette, hogy miért nevette el magát, de hát annyi mindent nem ért az ember… „Sokszor jobb…..
„De hiszen mindig azt mondtad, hogy a festés az életed!” – csodálkozott az őszes férfi. „És… ki mondta, hogy még élek?” – kérdezte a ritkás hajú. Az őszes pedig ismét csodálkozott… immár harmadszor, pedig alig kezdtek el beszélgetni. Először akkor csodálkozott, amikor a kérdésére, hogy „Hát a…..
1., Behunyt szemmel is átlátott rajta.
2., Sosem ismert be semmit ‒ ezt sem.
3., Van, ami csak addig vonzó, amíg tilos...
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz