Regisztráció Blogot indítok
Adatok
becketman

53 bejegyzést írt és 196 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Onlinemarketing blog Gagyi ország 2012.06.18 23:24:00
Ügyfél. Kitalált valamit, ami elvben egyszerű: alapanyagot beszerez, utómunka, weboldara felrak, meghirdet, elad. Nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak, persze megvan az a hozzáadott érték, amit úgy hívnak: ötlet. Így tehát piac is van, minden, ami kell. Csakhogy. Ebben az országban…..
Szájtépő Facepalm karácsonyra 2011.12.24 13:15:21
Tulajdonképpen nem láttunk itt nagyon gáz balhét, inkább csak kétségbeesést, és mérhetetlen ostobaságot.Először csak az történt, hogy az LMP úgy döntött, hogy kissé elege van a súlytalan lebegésből a magyar politikában, és hogy gyakorlatilag teljesen tehetetlen a dicsőséges…..
becketman 2011.12.25 10:00:57
@Rántott máj:
Csak a parkolóba bejutást próbálták megakadályozni, gyalog be lehetett menni. Egyébként még akár igazad is lehetne az antidemokratikus magatartást illetően. Azt hiszem egyébként, hogy a "demokratikus viselkedés" keretei jóval tágabbak, mint hittük - 2006 óta próbálgatjuk. Persze egy jogállamban mindig meg is van a következménye, amely azonban következetes és arányos az elkövetett jogsértéssel. Itt egyik feltétel sem teljesült.
Egyébként ki is lehetett jönni a Házból, az is elég beszédes volt, ahogy Kósa elsunnyogott. Csak az övéi, a képviselői igazolvány meg a rendőrök védelme mögött ilyen bátor férfiak ezek.
27 éves, két diplomás fiatal vagyok. Poltiológia, közgazdász végzettésgem van. Már az egyetem mellett is dolgoztam, de így is kénytelen voltam diákhitelt felvenni, amit most törlesztgetek vissza. Én mindent megpróbálok, de esélyem nincs egyről a kettőre lépni. Szerencsére van…..
becketman 2011.10.27 09:22:36
@pi3c3:
Szóval, ha szakbarbárnak jó vagy, akkor innentől kezdve értesz a foglalkoztatáspolitikához, oktatáspolitikához, makrogazdasághoz, etc..? Csak kérdezem. Mert ha az vallod, amit itt hirdetsz, akkor hagyd meg ezt azoknak, akik meg ehhez értenek, és maradj csöndben. A szűklátókörűséged elképeszt. Kocsmaasztal-okoskodás.
Mandiner blog Kedves Dorottya! 2011.10.20 12:01:00
  Egészen helyes vagy. Kár, hogy mellette ennyire nagyon modoros és elviselhetetlenül irritáló is, és még inkább nagyon-nagyon kár, hogy ennyire csúnyán affektálsz szükségtelen.   Szerintem, mielőtt ezt az egészet túl komolyan vennéd, nem árt szólni a disszidáló…..
  Meglehetősen bosszantó cikkel találkoztunk tegnap az Indexen, ami belterjes szerkesztőségi levlistánkon is kiverte a biztosítékot. „Vérlázító”, „hubazmeg”, „gyoker”, „erdekes” – szóltak a reakciók a Kínában rendezett…..
Kiderült, hogy a világ leggyorsabb Macje nem egy Mac Pro. A Macworld tesztje szerint lehet olyan iMac konfigurációt kérni, ami leveri a 326 napja frissült Pro család tagjait.Lehetőség van ugyanis 4,3 3,4 gigahertzes Core i7-essel és 256 gigás SSD-vel kérni a 27 colos asztali gépet, ez…..
becketman 2011.06.19 10:42:54
@lyesmith:
Földönkívüli intelligenciát kutat, mi?!
Tétényi Éva Útközben 2011.05.11 23:11:00
English | Deutsch | Français Furcsa tekintetek vesznek körül, ha jobboldali ismerőseimmel beszélek. Első kérdésük, hogy helyes lépés volt-e megjelenni az MSZP majálisán? Én úgy hiszem, hogy egy demokratikus jogállamban szabadon lehet véleményt nyilvánítani, sőt bárkivel…..
  Hatalmas vitát és több, mint hatszáz kommentet váltott ki előző posztom, amely a mandineres srácok, a dualista magyarosítást erősen bagatelizáló vitaindító posztjára született. Válasz-posztunk fő állításaira nem érkezett cáfolat, de a történelmi Magyarország…..
becketman 2011.06.15 12:36:20
@cseburasecska:
Próbálj meg nézőpontot váltani és elvonatkoztatni attól a paradigmától, amiben most gondolkodsz, akkor talán sikerül.

Egyébként kösz a posztot!
becketman 2011.06.15 17:27:38
@cseburasecska:
Alakul az a másik nézőpont, de a példád nem jó. Valószínűleg ezt így nem írná le senki, s ha mégis, akkor az öncélú szószaporítás lenne - de ha a Svejkben lenne egy ilyen fordítói fordulat, akkor el tudnánk fogadni.
Ez a poszt azonban nem erről szól, hanem éppen ezt a közép-európai katyvaszt próbálja egy kicsit más kontextusba helyezni, mielőtt végképp' elhatalmasodik itt a honfiúi őrület.
A dolgok sajnos bonyolultak. Több nézőpontjuk van, s azok is bonyolult kontextusban vannak egymással. Lehet persze egyszerűsíteni - mindig lehet - de végső soron csak magával b@szik ki az egyszerűsítő. Én személy szerint inkább megérteni szeretném a világot, mint megmagyarázni - ebben segítenek az ilyen posztok. Másokat inkább összezavar, bánt, bár nem látom be, hogy mi lehet a bántó egy másik nézőpontban.
Tendenciózus és demagóg sorozatindító poszt jelent meg a Mandiner blogon Magyarosítás - Kis szlovák Legendárium I. címmel, amely a szerzők szándéka szerint az úgynevezett szlovák legendákat vizsgálja meg és mutatja be a magyar olvasóközönségnek. A szerzők törekvése szép,…..
becketman 2011.06.13 11:49:47
addict BMW vs. betonfal 2011.06.12 10:08:00
Egy szenzációs videó kering a neten, amely úgy terjed a Youtbue-on, mint óvodában a vírusos hasmenés. A BMW Canada filmje az M1-es Cupét népszerűsíti és pár nap alatt máris több százezres nézettséget ért el. A videóban tanúi lehetünk, amint egy BMW betonfalakon hajt át. Na…..
becketman 2011.06.12 12:41:33
@kandel: Köszönöm szépen! Egy értelmes hang.
Sok itt az okos cgi-szakértő...
Putri Tours Rendkívüli szülői 2011.05.25 16:49:00
Úgy fest, mindjárt kezdődik a rendkívüli szülői a Dobóban. Bemegyek meghallgatom. Napok óta mennek a pletykák a városban, hogy összevonják a Józseffel, meg egy ovival. És arról is, hogy az összevont intézmény igazgatója a "piszkos tíz" egyike, Kálmán képviselő űr…..
Putri Tours Kitántorognék-e?! 2011.05.21 23:58:00
 Egy ideje nem írtam. Nem mintha nem lett volna téma - hüje minden napra akad. Ez olyan mint kacsázás a Duna-parton: amíg csak egy-egy kacsázós kavics akad, akkor élvezet a keresgélés, de képzeld el, milyen lenne, ha az egész part kacsázós kővel lenne tele! Előbb-utóbb…..
Nem hagyott nyugodni az előző bejegyzésben már tárgyalt állítás, ezért ma utánanéztem néhány helyen annak, hogy Orbán Viktor (aki a napokban Fodor Gábornak címezve azt írta, hogy „(…) az 1989-es alkotmányt, amelyet mi együtt utasítottunk el, amelyet Te is…..
  Ezernyi helyen elsütötték (a Hírszerző, a hvg.hu és a Vastagbőr jut így hirtelen az eszembe) Lázár János beszéde kapcsán a kocsmai politizálás talán legfőbb alapigazságát: a politikus nem dolgozik, politikusnak lenni nem munka. Ha a politikai…..
Putri Tours Az első menetelés I. 2011.04.10 10:39:00
Néhányszáz ember elgyalogolt Pestre, aztán visszajött. Különös ez?  Nagy hír ez? Nem igazán. És dehogynem.Tétényi Évát 150-200 ember kísérte fel, hogy átadjon egy nyílt levelet a miniszterelnöknek. Az már akkor is tudható volt, hogy nagyjából a huszadik senki fogja…..
Ezzel a poszttal nagy késésben vagyok. Az első öt között kellett volna lennie. Mentségemre szolgáljon, hogy obsitos köztisztviselőként pottyantam a számomra meglehetősen új blogszférába. Talán ezért sem tudtam pontosan elképzelni, hogy milyen módon tükröződik majd a…..
Az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőtől megint a kerékpárosokra fókuszál. A húsvéti időszakot is magábafoglaló fokozott közúti ellenőrzéssorozatban nagy szerephez jutnak majd a szondák.Az országos akció bejelentésénél Óberling József, az ORFK közlekedésrendészeti…..
becketman 2011.03.29 18:32:19
@Stock:
Produkáltatok?! Mivan?! Te ilyen fekete-fehér csávó vagy? Mer' akkor be is fejezheted, ékaggyal nincs vitám. De azért elmondom neked még egyszer, hátha most lejön: én nem produkáltam egyet sem, Okostóni, mint mondtam, engem csaptak el. Ez 1. Minuszba'. Ennyit a személyes tapasztalatokról, a többit illetően én a fenti statisztikára támaszkodnék. Okoskodás meg kalkulálgatás nélkül.
 Tárgy: Pályázat Tisztelt Nagyméltóságú Uram, Tekintetes Főispán Úr! Bízom Nagyméltóságú Uram jóságában, hogy majdan jó szívvel fogadja pályamunkámat, mellyel az "Áprilisi Alkotmány" címmel kiírt pályázatra bátorkodom benevezni. Kérem nézzék…..
  Három kategóriába sorolja majd a tervek szerint 2012 első napján életbe lépő új, sarkalatos egyházi törvény az egyházakat, vallási közösségeket. Százszorosára emelik az egyházalapítás létszámküszöbét, és a regisztráció előtt alaposan megvizsgálják a…..
Putri Tours Hányinger 2011.03.23 23:59:00
Nem írtam egy ideje, és hogy nem írtam annak egy oka van: az embernek nem igazán van kedve írni, amikor öklendezik. Öklendezem ettől az egész szartól, ami körülvesz. Hányingerem van ettől a sok végtelenül kisstílű és kislelkű (ezt loptam Robert M. Pirsig-től) kóklertől,…..