Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kuszma

0 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
f1 Czollner Gyula beszólt Paliknak 2010.10.24 09:34:00
Palik László F1-es kiválása után Czollner az RTL Klub F1-közvetítéseinek vezető kommentátora lett, előtte évekig együtt kommentáltak. Augusztusban leköszönt/leváltották Palikot a Hungaroring éléről, nagyjából az óta nem is közvetít.Esőben köröztek az autók a SC…..
kuszma 2010.10.24 17:45:35
Na, korábban azért ilyen bátor megjegyzést nem igen engedett volna meg magának Gyula. De igazából nem is ez érdekel, most is csak azért szólok hozzá, mert futamról-futamra annyira felidegesít a stílusa, hogy muszáj kiírnom magamból, mik teszik majdnem elviselhetetlenné számomra a közvetítéseit.

Állandóan elméleteket állít fel - gyakran ármánykodást, fondorlatos cselszövést feltételezve, és annyira belelovalja magát ezeknek a bizonygatásába, hogy az se zavarja, ha a pályán történtek már régen megcáfolták, vagy erősen valószínűtlenné tették az igazát.
Ha pedig valamelyik kollégája kijavítja, vagy egyszerűen csak okosabbat mond nála (nincs nehéz dolguk), hosszabb-rövidebb értetlenkedés után Gyula úgy magyarázza el a nézőknek azzal megjátszottan kimért, kissé kioktató hanghordozásával, mintha a saját gondolata lett volna.

Szükségesnek tartja, hogy mindig és mindent kommentáljon. Ez még nem is lenne akkora nagy baj, ha legalább valami információtartalma is lenne a mondandójának, és/vagy szellemes lenne, de általában olyasmiket mond, hogy "Felipe Massa apukája figyeli az eseményeket". Ez ám az igazi szakkommentár! Felteszem, hogy néha ő is érzi, hogy ez kevés, ilyenkor szoktak jönni az elméletek. (Például ki kivel beszél rádión és miről - mindez csak az arcmimika alapján.) Másrészt a képernyőn látottak teljesen összezavarják, számolni kellett volna, hány mondatot szakított félbe azért, hogy leolvassa a képernyőről, amit én amúgy is látok.

Ha balesetet lát, és egy tizedmásodperc alatt nem ugrik ki a versenyző az autóból, rögtön vérszagot érez. Persze csak finoman: Miért nem mozog? Miért nem száll már ki? Úristen!

A felvett (és részben Paliktól átvett) szófordulatai már szőrszálhasogatásnak tűnhetnek, és rajtam kívül talán senkit sem zavar, mikor ilyet szól, hogy "Rosberg elment Heidfeldnek", vagy a szőkenős hanghordozással feltett "mit csinálnak a redbullosok?" kérdése, de a fejhangon való ordítozásért már Héder Barna is finoman beszólt neki nemrég...

Na mindegy, biztos kihagytam jó pár dolgot, de legalább kicsit megkönnyebbültem.
Az elmúlt néhány napban a legtöbb Apple-tematikájú blogon végigszaladt az a videó, amin a Photoshop legújabb képességét, a content-aware fillt demózzák. Az ok az átvételre gondolom az lehet, hogy az Adobe termékek sokak fejében összefonódnak a Macintoshokkal, ráadásul a…..
Sírva fakadt Jamasina Tadasi csapatelnök, amikor szerdán bejelentette, a gyár kiszáll a Forma-1-ből.Bár Japánban megszokott az ilyesmi, szégyenérzete nem csoda: az istálló szűk tíz év alatt nagyjából hárommilliárd eurójába - 830 milliárd forintjába - került a…..
kuszma 2009.11.05 13:40:32
@Fulzsenszio: Jobb példa lett volna a Toyota/Tojota írásmódja, ha már feltétlenül kötekedni akarsz. De sajnos ez egy F-1 blog.

Amúgy a Honda is akkor szúrta el, mikor gyári csapat lett, mondván, hogy ezt majd ők jobban tudják, mint Dave Richardsék. Talán a Toyotának is alább kellett volna adni a büszkeségből és kívülről hozni több F-1-ben tapasztalt szakembert.
w Kérem kapcsolja ki 2009.10.29 05:30:00
Mivel a gyerek lelkileg vashiányos, viszonylag gyakran kell őt gépek közelébe vinni; az mindegy neki, hogy mozdony, autó vagy hajó, csak nehéz gép legyen. Erre szerencsére sok lehetőség van a kisvasúttól a múzeumon át a veteránautó-kiállításig, csak azt sajnáljuk, hogy katonai…..
Van ez a több milliárd dolláros, mozgó reklámfelület, amit ugyebár száguldó cirkusznak hívnak azok, akik hálóőrt mondanak kapus helyett. A forma-1. Most vasárnap például csak azért nem állt le a közvetítés, mert ugye vannak az aláírt szponzori szerződések, és ha már nem a…..
kuszma 2009.04.06 18:04:33
A most többé-kevésbé aktív garnitúrából egyértelműen Wéber a legalkalmasabb F1-kommentátor. El se merem képzelni például a tavalyi idényzáró futamot, ahogy Palik levegő után kapkodva ordítozik, de Czollner "mit csinálnak a Ferrarinál?!", "pfhuhh", "hát ez nem semmi" jellegű "szakkommentárjai" is sajnos eléggé felejthetetlen élményt nyújtottak és nyújtanak most is... Nem egyszer volt már, hogy futam közben átkapcsoltam máshová, vagy levettem a hangot, mikor ezek ketten megpróbálták tönkretenni a szórakozásomat. Wéber ezzel szemben ritkán szokott baromságokat mondani, nem hinném, hogy a stílusa ellen különösebb kifogásolnivalója lenne bárkinek is, sőt ha néha megenged magának egy-egy poént, az szerintem még vicces is. És ami miatt igazán kedvelem - és erre a Palik-Czollner duó sajnos nem képes -, hogy nem csak azt közvetíti, ami 6 elemi sikeres elvégzése és egy kis gyakorlás után amúgy is leolvasható a képernyőről, hanem közben számol, jegyzetel, utánanéz. Például - hogy csak egyet mondjak - most vasárnap mondta bárki is, hogy Raikkönen milyen köridőket ment az esőgumival száraz pályán? Rosszul képzelem, hogy ezt kéne csinálnia egy kommentátornak? Az meg, hogy ezek a plusz információk néha túlzottan (a fentieket olvasva egyeseket kifejezetten zavaróan) műszaki jellegűek, talán nem ítélhető el egy technikai sport esetén... És az sem mentség, hogy külföldön is vannak hülyék.
A múltkor kissé félbehagytam a Garminnal küzdő vonalat, nagyjából ott, hogy viszonylag könnyen elindultam, átlépcsőztem a kishídon és elfutottam a népszigeti hajléktalanszálló mellett. Persze állandóan a kijelzőt nézegettem, amin semmi ismerős nem volt. A tempó teljesen…..
Íme, nem hiába követelték olvasóink a folytatást. Hála az aerób tempónak, még 7 kilométer után is ilyen rengeteget tudtunk pofázni. És ez még csak a maradék öt kilométer jegyzőkönyvének egyik fele.- Te tanultál futni?- Nekem ki van mérve, hogy három milliméterrel rövidebb a…..