Adatok
Dimarzio Primo
0 bejegyzést írt és 39 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A házigazda Juventus a csoportkör egyik legnehezebb mérkőzésére készülődhet, mert a torinóiakhoz hasonlóan ugyan a Manchester City sem mutat jó formát, az angol együttes így is nehéz és veszélyes ellenfélnek ígérkezik.
Az eddig lejátszott öt forduló alatt mindkét csapat két győzelmet, egy…..
Dimarzio Primo
2024.12.12 12:57:08
@Shaky79: Mert te arccal meg lakcímmel írogatsz, te idióta. Veszélyes szellemi mélységekben jársz. Nem elég, hogy a focihoz teljesen ostoba vagy, de úgy tűnik, minden máshoz is. Pont az előbb írtad le, azt kéred másokon számon, amit tavaly te simán megcsináltál. Ennyire vagy hülye. Szánalmas…
Dimarzio Primo
2024.12.12 18:07:18
@Shaky79: Nem jó, öreg. Félreértesz…
Nekem nem a mondandóddal van bajom. Azzal alapvetően egyetértek, csak a személyeddel. Pont te ugatsz, azoknak akiknek nem tetszik a mostani edző. Nekem semmi bajom vele, örülök minden sikerének. Csak ne te mondd már meg, ki az igazi szurkoló…Máséban a szálkát, sajátban a gerendát tipikus esete…

2024.12.12 18:30:09
@Shaky79: egyébként “ Mondjuk ha eddig magadban tartottad, hogy most kiadhasd magadból, örülök, hogy segíthettem!??”
Nem segítettél kiadni semmit, te kúrtad fel az agyam azzal, hogy ebben a helyzetben nem volt benned önreflexió a kussban maradásra. Mindegy lezártam a témát részemről én voltam a hülye, hogy elolvastam a hszed. Eztán igyekszem kikerülni.

A Bologna elleni torinói meccsen Teun Koopmeiners megszerezte első gólját a bianconero mezben, de nem volt túl boldog a DAZN mikrofonjánál.
„Dušan Vlahović a tizenhatoson belül és kívül is veszélyes, ahogy én is az vagyok, és ahogy csak tudunk, segítenünk kell a csapatot.
Szerintem mindig úgy kell…..
Dimarzio Primo
2024.12.09 00:13:13
@Gabi 69.: “ Mi ahoz képest fillérekből kicseréltük az egész csapatot.”
164,8m euro az a fillérek, ami a legtöbb a serie a klubok közül, idén nyáron. 8 játékos érkezett négyet megvettünk négyet kölcsön. + adzic aki nem tudom mi.
164,8m euro az a fillérek, ami a legtöbb a serie a klubok közül, idén nyáron. 8 játékos érkezett négyet megvettünk négyet kölcsön. + adzic aki nem tudom mi.
A Juventus a sorozatos döntetlenek után a Bologna csapatát fogadja szombaton, mielőtt szerdán majd a City ellen léphet pályára az Allianzban.
A házigazdák a tizenötödik fordulót a hatodik helyen várják hat győzelemmel és nyolc döntetlennel, és bár Thiago Motta számára továbbra sem lesz bevethető…..
Dimarzio Primo
2024.12.07 23:51:13
@ggbuffon: nagy szar ez az eredmény hazai pályán, és a játék is fos volt, de azt is látni kell, hogy a Bologna ma erőn felül játszott és így se volt túl sok sansza. Ndoye lőtt egy védhetetlen bombát a rövidre, amilyet évente egyszer szokott, a második golban meg sokan benne voltak locatol kezdve a két belső védőn át perinig, aki az utolsó pillanatban megtorpant, majd rontást varazsolt maga elé. Én is megvagyok ezzel a döntetlennel, kurva gáz, de elfogadom. A lecce elleni nekem sokkal jobban fájt…
Dimarzio Primo
2024.12.07 23:54:10
@ggbuffon: egyébként teljesen felesleges idegeskedni motta miatt. 100% hogy nem fogják szezon közben kirúgni, és nem is kell. Ez az év róla szól meg a “projektről” év végén meg majd matekoznak.
Dimarzio Primo
2024.12.08 00:22:50
@Joachim21: “ Aki idős játékosokat hozott - vagy újította meg a szerződésüket - 5+ évre az nem Marotta volt, hanem a Paratici - Agnelli páros.”
ez egyszerűen nem igaz.
Nem csorbítva az öreg kobra érdemeit, és a barom paratici melléfogásait, de akkor azon ment a nyavajgás, hogy minek nekünk a matuidi már 32 éves a nyavajas. Khedira is 31 volt mikor érkezett, higany is, akiért rekord összeget fizettünk anno a napolinak érte(31). Benathia 32 volt asszem. Dani alves33, tevez, höwedes aki játszott vagy 4 meccset, mert folyton sérült volt… szal voltak az öregnek is bőven melléfogásai, mázlija volt, hogy annak idején a juve úgy szarta a pénzt, mint senki más a serie a ban. Most meg az internél nagy flowba van ez kétségtelen, ott viszont nem nagyon nyúlt mellé, szerencséje van. Ennyi..

A Juventus a Bologna elleni mérkőzésen utolsó percben pontot mentett, miután kétgólos hátrányból kellett felállnia az Öreg Hölgynek, és ezúttal Teun Koopmeiners is betalált, majd az utolsó percben Samuel Mbangula gólja pontot ért.
„A játékosaimnak mindig van szabadságuk, különösen egy olyan csapat…..
Dimarzio Primo
2024.12.07 21:55:25
Dimarzio Primo
2024.12.08 00:00:36
@kidelpiero: enyhe tulzast erzek. Veretlen a csapat a bajnokságban, versenyben vagyunk mindhárom kupasorozatban és van egy rakás sérült a keretben. Nincs oka 4 hónap után lemondani, egyrészt nem csak ő tehet a kialakult helyzetről, másrészt nincs még veszve semmi az ő szempontjából. A juventusnal meg nem szokás szezon közben kibaszkodni az edzőket.
Az Adnkronos számára beszélt a Juventus helyzetéről Luciano Moggi, aki elmondta véleményét Thiago Motta munkájáról, de Cristiano Giuntoli nyári tevékenységének hibáit is megemlítette.
„Ebben a pillanatban nehéz megítélni a Juventus milyenségét. Júliusban kezdtek új projektbe, és ehhez idő kell, egy…..
Dimarzio Primo
2024.12.07 00:48:39
@Leram7: eltekintve, hogy luiz mekkora egy szarházi semmirekellőnek mutatja magát nálunk, jóval több potenciál van benne, mint fagioliban.Sajnos a kis olasznál, ez a plafon. Igaz még csak 23 éves, de én semmi fejlődést nem éreztem rajta, mikor játszott. Neki egy alsóházi csapatban lenne a helye, mint alapember. Fizikailag nulla, és idén semmit nem villantott, pedig pályára küldték azért néha, de semmi.
Dimarzio Primo
2024.12.07 20:09:17
@gomorra21: nem tudom mennyi luiznak a fizetése, de ő tavaly a villaban nagy spíler volt, a világ legerősebb bajnoksagaban. Én őt még nem temetném. Fagioli meg nem igazán tud minőséget hozni, az olasz bajnokságban. Azzal egyetértek, hogy szarérhugyér nem kell eladni, de ha lerakna érte valami madár 25-30at el kell adni, annál többet sztem nem fog érni.
Thiago Motta csapata szombaton a Bologna együttesét fogadja Torinóban, s a mester a csapat fejlődési törekvéseiről beszélt a mai sajtótájékoztatón.
„Ismét köszönjük a szurkolóknak, akik támogatni fognak minket. Számít, amit a pályán teszünk és amit közvetítünk, és biztos vagyok benne, hogy a…..
Dimarzio Primo
2024.12.07 00:41:05
@SuperTrezi: él és virul. Állítólag abban a villában lakik, amelyiket cr is bérelt.
Juventus FC blog
Giuntoli: „Télen védőt akarunk igazolni, és nem akarunk senkit elengedni”
2024.12.03 05:23:59
Cristiano Giuntoli a Sky Sport műsorában nyilatkozott a Juventus idei nehézkes szezonjáról és a klub meghatározott célkitűzéseiről.
„Mikor lesz látható a munkánk gyümölcse a Juventusnál? Az idei különleges év számunkra, hogy ne fogalmazzak másképpen, mert tényleg sok hiányzóval számolunk, és egy…..
Dimarzio Primo
2024.12.03 12:15:09
@FJuve: “ Az, hogy a sérüléshullám ilyen szintű lesz, szerintem a legnegatívabb forgató könyvben sem számoltak.”
Haha:D azért erős túlzás… volt ra sansz, vékony kerettel 60+ meccses szezonra 25 fős keret..
Azt volt merész gondolni, hogy kihúzzuk 3-4 komolyabb sérülés nélkül.
“ Koop itt van ~ 3 hónapja és az influenzán át a bordatörésig már mindene volt szerencsétlennek és az Atalanta (szerintem) gerinctelen hozzá állása miatt nem is csúcsformában jött.”
Ezzel teljesen egyetértek.
“ González amikor játszott szerintem egesz pofás volt.”
Jó volt azon az egy meccsen, amin pályára lépett.
@verojuventino_86: “ Egyébként szerintem nettó hülyeség egy nyár alapján megítélni, illetve őt elővenni a jelenleg kialakult helyzetért.”
Ja, csak ez már a második nyári mercattoja volt az öregnek és 4 átigazolási ablakban egyszer sem volt olyan, akire csettintene egy nagyot az ember.A nagybetűs szakember pedig rohadtul elszámolta magát az ideiben. Nem kevés pénzt viszont elköltött. Nevetséges marottahoz hasonlítani.

A Juventus újabb döntetlent ért el a bajnokságban, ezúttal a Lecce vendégeként, a mérkőzést követően azonban Thiago Motta először Edoardo Bove sajnálatos esetéről beszélt.
„Ez nagyon aggasztó a fiú, a csapattársai és a családja számára. Beleképzelem magam a szülei helyébe, és ez szörnyű lehet.…..
Dimarzio Primo
2024.12.03 01:16:25
@Rikoo: “Az esti kapott gólt is mindenki Cambiasora fogta, pedig ha Rouhi helyett Gatti, Kalulu vagy Bremer lett volna középen, akkor ez szinte biztosan nem gól.”
Az lehet, viszont én csak jobban haragszom egy több éve első osztályban futballozó játékosra, aki a 93. percben vezetésnél úgydönt kapura tör és közepén bevezeti 4 ember köze a labdát, mint a tejfeles szájú ifistára, aki fasztudja miert, de úgy döntött elengedi a labdát. Hatalmasat hibázott az tény. De azt sem értem, miert ő maradt ott közepén rebicel. Agytépő volt, amit az a fasz cambiaso csinált. Védhetetlen…rouhitol meg mit vársz? Hetedik perce volt ez a felnőtteknél éles helyzetben?

A Juventus gól nélküli döntetlennel zárta az AC Milan elleni bajnoki találkozót, majd hét közben az Aston Villa otthonában megvívott Bajnokok Ligája-mérkőzéseken sem született gól, így a vasárnap esti bajnoki mérkőzésen, amelyen a torinói csapat a Lecce otthonába látogat majd, a zebramezesek legfőbb…..
Dimarzio Primo
2024.12.01 23:07:16
@Leram7: cambiaso zseniálisan játszott? 93. percben kitörni a védelemből és meg indulni közepén három védő felé, nem épp a zseniális balbunkók ismérve…teljesen szétnyílt tőle a jobboldal, letolt gatya…
Dimarzio Primo
2024.12.01 23:24:30
@Wizzurah: nem motta volt a fasz a meccsen, hanem mindenki más. Szarul játszottak a fiúk, yildiz kivételével, de ő meg tényleg eltűnik a szélén. Nem lehet megítélni motta teljesítményét, ebben a helyzetben. Szerintem amúgy rendben van, focizni nem állhat be sajnos. Thuram nélkül fagyival, teljesen súlytalan volt a kp. Nincsenek cserék, ifisták meg szarok.
A jó kezdés után a Juventus lendülete megtört a Bajnokok Ligájában, s a Stuttgart elleni hazai vereség, valamint a Lille csapatával elért döntetlen után a zebramezeseknek pontokat kell gyűjteniük, ha tovább akarnak lépni a sorozat egyenes kieséses szakaszába.
A Juventus következő ellenfele a hazai…..
Dimarzio Primo
2024.11.28 01:47:18
@Rikoo: hülyeség volt elküldeni őket, főleg rugót, de nem vagyok benne biztos, hogy az motta ötlete volt.
@babo0410: szerintem meg nem igazolt jól.Az ő felelőssége a keret kialakítása. Szezon kezdetén volt két belső hatvedunk. Bremer és gatti. Danilo meg kalulu tud azt játszani, de ők inkább szélsők, danilo annak is fos. Ennek az lett a vége, hogy csapágyasra lett hajtva bremer, aki kifingott. Cabal sérülése váratlan volt, ő azért nem játszotta agyon magát, de ő is drágán érkezett. Az összes igazolás áron felül jött, kivéve thuram. Ha ez nem az ő hibája, akkor nem tudom kié. 25 fő szerintem nem elég, egy bajnokság+bl+copa+klubvbs szezonra, de mondjuk legyen, annyi ok, viszont milyen elosztásban… van egy rakat kp szélsők nagyjából megvannak, csatár 1 db belső védőkről meg már beszéltem.Én nem, azt kaptam tőle, amit vártam, de lehet sokat képzeltem róla..

2024.11.29 02:11:23
@természetes alapú logaritmus: elfelejtetted megemlíteni a téli középpályás erősítést, akit allegri kért és 40 milliós kivásárlási ára volt. A híres alcarazt. Na őt is allegri baszta el. Hol is játszik azóta az a szupertehetség? Ja igen, a flamengoba … XD
Dimarzio Primo
2024.11.29 13:02:10
@természetes alapú logaritmus: Nem úgy értettem, hogy alcarazt kérte Allegri, hanem egy középpályást kért erősítésének, mire hozták neki alcarazt. Legalábbis, anno lehetett ezt olvasni. Ironikusan mondtam, az öreg minden segítséget megkapott.
Francisco Conceição a Sky Sport számára értékelt a meccsen, amelyen ő kapta a legjobb játékosnak járó díjat.
„Jó meccset játszottunk, de tudtuk, hogy nehéz lesz. Megérdemeltük volna a három pontot, és most megyünk előre, hogy megnyerjük a következő meccseket.
Szerettem volna gólt szerezni, de Dibu…..
Dimarzio Primo
2024.11.28 16:22:35
@gomorra21: hatalmas vétel volt? Kölcsönöztük vételi opció nélkül. Állítólag megegyezetek, hogy majd szezon végén megvehetjük +30 ért, de erről semmi papír, szóval gondolom már most többet akar a porto, emiatt az egyeztetés…
A Juventus francia középpályása, Adrien Rabiot jelenleg nemzeti csapatával készül, s sajtótájékoztatón nyilatkozva beszélt a jövőjéről.
"Semmit sem döntöttem még el a jövőmmel kapcsolatosan. Igaz, hogy az előző szezonban a Juventusnál maradtam, annak teljes tudatában, hogy nem szerepelünk majd…..
Dimarzio Primo
2024.03.22 16:43:29
@Thuglife!: Örülök, hogy végre nyilvánvalóvá lett a szellemi retardáltságod. Ha még papírod nincs róla, javaslom menj el és kezeltesd. Neked már nem valószínű, hogy segíteni tudnak, de gyógyszerek segítségével a körülötted élők életét megkönnyíthetik a szakemberek.
A véleményedről nem sokat lehet mondani. Demagóg ostobaságokat fosol össze és, ezt csináltad mindig is. Nem kell szeretni allegrit. Utálni is lehet. De mindent ebből levezetni, nyomorult egy jellemre vall. Sokat elárul rólad az is, hogy valami ellen kardoskodsz. Konstruktív véleményed meg semmiről nincs. Tipikus lófaszka vagy. Csak még károsabb, mert ventilálod kifele a frusztrációidat.
Egyébként Rikoo azon ritka blogolók egyike, akinek van némi fogalma a labdarúgásról, és nem csak a hülyeségeket fossa össze. Szerintem az ilyet, ezen silány vidéken elismerni kéne, nem belerúgni egyet, azért mert nem egyezik vele a véleményem...

A Juventus továbbra is magabiztosan gyűjti a győzelmeket és a pontokat, s a Sassuolo elleni 3:0-ás diadalt követően a zebramezesek a Lecce otthonába látogatva próbálják meg folytatni a szép sorozatot.
Federico Gatti és Weston McKennie a Sassuolo elleni mérkőzéssel letöltötték sárga lapos…..
Dimarzio Primo
2024.01.21 22:13:22
@Rocky80: csak átvette a blog általános hangulatát.Ilyen az ha egy fiatalkorú, kifejletlen jellemre, felnőtt emberek nyomorult életét tükröző kommentek torzítják, az adott alany látásmódját.Mondhatsz neki bármit, minden is szar lesz már.Ezért káros fiatalokra ez a hely, azt se tudják mi a valóság, mert retardált emberek véleményéből próbálja kirakni a képet.
Dimarzio Primo
2024.01.21 22:21:43
@gomorra21: ez nem vélemény, hanem tény.Valódi példával alátámasztva.
A Juventus egyelőre tartja a lépést az éllovas Interrel, s amennyiben továbbra is így akar tenni, hazai pályán kell begyűjtenie mind a három pontot a Torinóba látogató Sassuolo elleni bajnoki mérkőzésen.
A zebramezeseknek van okuk arra, hogy kiemelt figyelemmel, valamint a visszavágás vágyával…..
Dimarzio Primo
2024.01.16 22:09:05
@babo0410: és annak mi értelme lenne, ha egy hatossal megszórnánk ezt a hitvány sassoulot?Az 1-0 ra és a 7-0 ra is három pontot osztanak.A Juventus nem azért lett itália rekordbajnoka, mert megrágnak egy kiscsapatot 100 góllal hanem mert 38ból lehoznak 30 1-0 ás győzelmet, bezsebelve ezzel a maximálisan elérhető három pontokat.Támadással lehet meccseket nyerni, de a bajnokságot a kikezdhetetlen, konzisztens betonvédelem nyeri olaszhonba.Többnyire...
Dimarzio Primo
2024.01.16 22:45:26
@babo0410: Az a szurkoló, aki emiatt fordul el szeretett csapatától, az annyit is ér.Nekem semmivel nem lenne élvezetesebb a mérkőzés, amit 6-0ra vagy 1-0ra nyerünk.Győzzünk.A többit leszarom.Ez foci, aki erre élvezkedik, annak szar élete lehet.Nem a labdarúgásba kell keresni az élet szépségeit.Itt csapatok vannak meg táborok, élvezkedjen rá, akinek hat anyja van.Aki meg szurkol az üljön le azt nézze meg, amelyik csapatnak szurkol, azt kész.Minden csapat életében vannak jobb és rosszabb időszakok, néha belenézek egy-egy pl meccsbe vagy blbe és semmivel nem élvezetesebbek, mint a mi meccseink.Más az iram, meg a minőség, de ugyanúgy foci.Ez a seria a csókolom.Ennyi.
Csütörtök este a Juventus hazai pályán, az Olasz Kupa nyolcaddöntőjében hazai pályán fogadta a Salernitana együttesét, s aratott 6:1-es, magabiztos és ólzáporos győzelmet.
Vasárnap kora este a két csapat ismét megmérkőzik egymással, ezúttal az olasz bajnokságban, s a helyszín Salerno, az élvonal…..
Dimarzio Primo
2024.01.08 00:01:32
@Ethan Hunt:
"Ha a Salernitana ma nem fogyatkozik 10 emberre 40 perccel a vége előtt, ezen a meccsen nem nyerünk! "
Jó neked, hogy ekkora jós vagy.
" Mi miért nem tudunk egy olyan pressziót rátenni egy ilyen ellenfélre legalább egy kis időre, mint tegnap a Dögevők rátettek a Veronára a végén?!"
Ekkora baromságot csak az ír, aki nem látta azt a meccset.De kérdem én, akkor miért formál véleményt..?Az inter alapból egy szabálytalan gólt szerzett.Aztán a verona megtette nekik azt a szívességet, hogy kihagynak egy tizit a 95. percben.A sintert évek óta keményen támogatják a játékvezetők, ezen kár fennakadni, de a keretünk és az övék sincs egyazon szinten.
@Shaky79: "Az edzői felfogás rengeteget számít egy csapatnál, meg lehet nézni az idei Napolit! Ha nem tudnám, hogy tavaly mennyire szétvertek mindenkit akkor azt mondanám, hogy ez egy kutyaütő brigád tele középszer játékosokkal! Pedig csak az edző változott a játékosok 90%-ban ugyanazok!"
Tőled már megszokta az ember, hogy orbitális baromságokat írsz, de ezen azért fennakadtam.Hány percet is játszott idén a 120 milliós osimen? Illetve nem a legjobb belsővédőjük távozott a nyáron a bayernhez? De 90% ban ugyan az szerinted.
Rendben.
Más sportág nincs, ami érdekel? Vagy másik csapat esetleg?

A Juventus az elmúlt évhez képest jobban teljesít, ez nagyban betudható a csapat kompakt védekezésének, ám a scudettóért zajló versenyben sokat segítene, ha a csatársor hatékonyabban szállítaná a gólokat, és Fabrizio Ravanelli is ezen a véleményen van, az egykori csatár a Tuttomercatoweb…..
Dimarzio Primo
2023.12.22 00:15:21
@Rikoo: Azért nem érted, mert értelmet keresel a demagóg hablatyolásban.
A fazonnak elég egyszer elolvasni a hozzászólását és azt nyomja egész évben.
Tartalmilag legalábbis. Különböző regényekbe öltöztetve. Persze csak tippelek, mert nem olvasom (már), de gondolom valami ilyesmiről lehet szó, hogy allegri szar és dezerbi kell.
Egyébként mielőtt allegrifannak gondolna valaki, én telibefosom allegrit, nekem csak az számít, hogy minél több meccset megnyerjünk, ha lehet, akkor az összest. Akár 1-0ra akár 100-0 ra, nekem fostos mindegy, úgyis nézem.

2023.12.23 14:39:22
@Thuglife!: Csak tudod az a baj, hogy a valóság egy kollektív tulajdon.Amíg miden hozzászólásodban a saját szubjektív véleményedet fejted ki 600X, attól annak még nem lesz nagyobb relevanciája.Sajnos a valósághoz hozzátartozik, hogy egy kis hülye gyerek vagy akinek nagyon bekattant valami.Ezzel egyébként nincsen semmi gond.Minden jogod megvan hozzá.Csak ne lennél ilyen szorgalmas, akkor kevesebb agyszaráson kellene keresztül vágnom magamat, mire rátalálok az értelmes érvekkel és statisztikákkal alátámasztott hozzászólásokra, amik nem valami hibbant elme szubjektív valóságértelmezése, agyömlésének a végterméke... De persze miattam ne változtass, írd még oda minden cikk alá, hogy ez az allegri micsoda egy rettenetes alak stb...
Juventus FC blog
Allegri: „A Juve génjeiben van a kemény munka és az erőfeszítés”
2023.12.09 05:22:58
A Juventus péntek este fontos győzelmet ért el a címvédő Napoli ellen, Torinóban Federico Gatti góljával 1-0-ra hozta a meccset az Öreg Hölgy.
„Nagyon fontos győzelmet arrattunk ma este, mert így 12 pontos előnyre tettünk szert a Napolival szemben, és ez nagyszerű eredmény.” - értékelt a Juventus…..
Dimarzio Primo
2023.12.09 16:14:03
@Bodnar Daniel: 100% egyetértek.Nagyon jellemző a személyes frusztráció kivetítése, ezeken a fórumokon.Én személy szerint csak a cikkeket olvasom, azokban nincs jelen, akkora szubjektivitás a szerkesztőktől, mert többnyire fordítások.Benito fb oldalát szoktam még nyálazni(mert azt érdemes), illetve a komment szekciókban Riko hozzászólásai miatt olvasok, de a többit szándékosan kerülöm, próbálok rájuk se nézni, totál lehoz.
Egyébként, aki a mutatott játék miatt képes hátat fordítani a csapatának, amelyiknek szurkol, az annyit is ér.Cseppet sem kár érte.Szánalmas.
Egyébként, aki a mutatott játék miatt képes hátat fordítani a csapatának, amelyiknek szurkol, az annyit is ér.Cseppet sem kár érte.Szánalmas.
A Juventus vezérigazgatója, Maurizio Scanavino a Sky Sport Italia munkatársának adott hosszabb interjút, amely során szó esett a klub és a csapatot irányító Massimiliano Allegri helyzetéről is.
"Allegri soha sem volt téma. Teljes az egyetértés a jövővel kapcsolatos forgatókönyvek tekintetében,…..
Dimarzio Primo
2023.06.08 02:38:44
@Rocky80: +1
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz