Adatok
ZalaiZug
147 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Új gyűjtemény részleget indítok, s ennek első része lesz ez. Ez pedig nem más, mint a bizonyos posztok, tartalmak, cikkek elfogyasztása során kapott ihletet nem csak úgy megírom, és majd közzéteszem az oldalamon, hanem célirányosan meg is osztom az adott poszt alatt. Mert ha már a szelek szárnyán…..
Folytatnám a gondolatmenetet, amit a hasra fordulás témakörében elkezdtem. A mi van akkor, ha nem élvezzük, s miért rejtjük el inkább az arcunkat, tekintetünket, mint hogy kimondjuk: Inkább hagyjuk most abba.
Szerintem egy kezemen meg tudnám számolni én magam is, hányszor mondtam ki a nemet, pedig…..
Miért írok ennyit, így, ilyen mélységekben? Akár kockáztatva azt, hogy kiszolgáltatom magam, s olyanok is megismernek, akiket én egyáltalán nem akarok?
Ma, mikor egy még személyesebb írást fogalmaztam, átsuhant a fejemen az edukálás gondolata.
Mikor az oldalt elkezdtem vezetni, eszembe sem jutott,…..
Főzés megy?
Főzni tudsz?
Szokták kérdezni kommentben a pasik, némely posztom alatt ugyanis.
Az erőszakosabbja meg egyenesen visszazavarna a konyhába, jelezve, hogy az, amit épp a helyiségen kívül teszek, nincs ínyére.
Ma, alig 20 perce ez a kérdés úszott a tudatomba, mikor épp a képeken…..
Tudjátok, van olyan, hogy próbálkozom. Igaz szavamra mondom, hogy olykor beleállok, kísérletezgetek, adok esélyt az újnak. De annyira kib@szott macerával jár néha. Hogy ha meg nem is bánom, de az eddigi megszokott, rendszerezett életemet felbomlasztja, és rendetlenséget, kiszámíthatatlanságot és…..
Mi nők.
Nem mindenki, persze. De vagyunk páran, akik éltek már így élményeket.
S biztos vagyok abban is, hogy te, aki ezt olvasod majd, nagy eséllyel mindkét eshetőséget tapasztalhattad. Csak talán nem tudtál a másodikról, mint opcióról. Ha elég bátor és merész vagy, olvasd csak végig.
De lehet,…..
Ezen gondolkodtam a minap, mikor épp ezek egyike, másika után pihegtem..
Ugyanis ha lenne egy Jótündér, aki feltenné a kérdést, hogy heti 5 orgazmussal végződő sz3xuális együttlétet (hosszabb és/vagy rövidebb), vagy ugyanennyi minimum fél-, de inkább egy órás masszírozást (célirányos és/vagy teljes…..
Többször ígértem már, hogy a nőket is sorra veszem, milyen hibákat követünk el alkalomadtán.
Nem vagyok ugyanis férfigyűlölő, akármennyire is gondolja ezt némely ember. Szimplán beszélni szoktam a saját magam által érzékelt világról, eseményekről, élményekről. Fiatal nőként már csak természetes,…..
Ma délelőtt nekiültem kicsit gondolkodni. Hogy mi van mögöttem, és mi van előttem-remélhetőleg.
Célokat fogalmaztam meg, vagy csak álmokat, eshetőségeket, terveket? Majd meglátom, mi marad, és mi változik az idővel. Ugyanis mikor idejöttem, akkor is voltak bizonyos szintig ilyenek a tarsolyomban,…..
Avagy beszéljünk a házimunka egyenlőtlenségről. Mert ahogy minden nap el kell végezni bizonyos teendőket, úgy érdemes néhány témát is időközönként leporolni, ellenőrizni. Ez is ilyen.
Láttam egy cikket ugyanis, ami ezzel foglalkozott, de hamarabb kezdtem olvasni a kommenteket, minthogy a…..
Láttam is egy videót erről, illetve az egyik posztom alá érkezett e kép:
A kép forrása: Facebook
Beszéljünk erről.
Merthogy én, ha visszagondolok a múltamra, mikor én magam voltam olyan kapcsolódásban, ahol problémák merültek fel, nem volt megfigyelhető ez a jelenség. Sőt, sokkal többször…..
Kész a kib@szott tepertő
Bocs, ez nem az a bájos, kedves, amcsifeleséges áradó poszt lesz, amiben a főzés, sütés örömeit mesélem el, a rózsaszín porcukros sütemények felett.
Fenéket. Sütöttetek már töpörtyűt?! Mert én eddig egyedül, idehaza nem. Voltam én anno kislányként disznóvágáson, ahol…..
Reggel a kávé előtt ez a kommemt fogadott.
Letilthatnám egyszerűen.. De neeem. Ha már hírnévre vágyott, megkapja. Névvel, arccal a kis le sem merem írni, milyen pasika, mert a végén az algoritmus engem tilt le.
Azt hiszem, elolvasva elég egyértelmű, milyen szemléletet képvisel.
Szoktátok…..
Figyelem! Kényes tartalom követezik. Kérlek, ha belekezdesz, olvasd is végig, ne ragadj le néhány mondatnál, hanem a teljes kontextusban értelmezd. Nem az összeugrasztás a célom, hanem bedobni a közösbe egy olyan létező jelenséget, ami sok ember életét keseríti meg. Pedig ennek nem kellene így…..
Reggel olvastam egy posztot. Egy kedves, bájos hölgy írta, aki szintén egyedül vágott bele a rengetegbe. Csak ő máshol, állatokkal, talán kicsit idősebben. Ő is ír, ha jól emlékszem, talán előttem egy kicsivel indult az ő virtuális oldala is, ilyen téren.
Régebben olvasgattam, de aztán – saját…..
A minap munka közben észrevettem magamon egy érdekes jelenséget. Ami nem volt más, mint a zsörtölődés. Akkor egy pillanatra megálltam, és elgondolkodtam: hát már én is?! Annyi megkeseredett, mérges, negatív ember van, akik utálják a munkájukat, az embereket.. Én belőlem is az lett hirtelen?
Aztán…..
Én mindig annyira akarok dolgokat, ami ezért vagy azért fontos nekem. Embert, munkát, eredményt, önigazolást, majd én megmutatom elv alapján. Nem másnak megfelelve, egész egyszerűen magamnak bizonyítva: megy ez nekem.
Lassan rá kell viszont jönnöm, hogy bizonyos helyzetekben ez nem hogy hasznos,…..
Te hogy leszel ünnepek alatt? Milyen érzésekre, élményekre számítasz?
Boldogságra, békére, nyugalomra, meghittségre, lelassulásra, nevetésre, csendre, kacagásra, izgalmakra?
Ahol, s akikkel leszel, ők tisztelnek, szeretnek, megbecsülnek, elfogadnak, rád figyelnek, meghallgatnak, megölelnek,…..
Ott kezdődött minden. A hóval teli árokban, nagyjából 13 évesen.
Ott fordult meg az életem.
Ahogy ketten akartak belerángatni, és lenyomni, ahogy előtte számos alkalomkor megtették már ők és mások is. Sokan bántottak addigra tettlegesen és szóban. Ám, én gyenge voltam, törékeny, és egy…..
Gyakran megkapom a kérdést, hogy miért nem leszek állandós, miért nem kötök szerződést és állok hadba nyolc órás munkavégzéssel, fixen? Valahol, bárhol, mint egy rendes ember. Hiszen az biztos pont lenne, milyen jó is az.
És tudjátok mit? Az elmúlt két hétben ismétlést kaptam: igaz! Valóban…..
Mikor táncoltunk, akkor éreztem először bizonyosan azt, ami előtte még csak némelykor sejlett fel, egyes helyzetekben.
Én úgy vágytam arra a fajta táncra, mely már összeolvadás, egybehangolódás, nem pedig tánclépések szigorú követése, esetleg a másik lábára való lépés kikerülése. Mikor nem is…..
Mi a hitelesség? Ki a hiteles ember? Melyik szerepkörben lehet ezt elérni, megtartani, benne csődöt nem mondani?
Egyik definíció szerint: Egy személy megbízhatósága, amely becsületességén és igazmondásán alapszik. (Wikiszótár)
Másik: Olyan <személy>, aki a valósághoz híven és csak azt…..
Rád borult a fagy.
Nem egyik napról a másikra,
Hiszen jelezte már neked:
Hamarosan itt leszek.
Hűltek az éjjelek, nyúltak a reggelek,
A deres környezet már körbevett.
A meleg nappalok elkoptak,
És a hideg állandó vendég lett.
S nézel körbe az életedben,
Itt van az újabb téli…..
Beszéljünk a közhelyes, és szerintem káros idézetekről, amik keringenek a köznyelvben. Kifejtem, miért.
Most az összetartozás témakörében.
Most olvastam a közösségi médiát pörgetve a legelső mondatot:
„Mert az élet úgyis melletted tartja azt, akit és amit kell.„
És úgy elkapott a zideg, hogy…..
Tegnap voltam egy előadáson. Egyedül.
Legszélére vettem jegyet, ott szeretek ülni. Utálom ugyanis, mikor fel kell állítanom az embereket, hogy helyet foglaljak. Mondjuk, van olyan közeg, ahol ez egyáltalán nem okoz problémát, és két lábra sem kell állniuk ahhoz, hogy ez megtörténjen.., de hát egy…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz