Regisztráció Blogot indítok
Adatok
odb

0 bejegyzést írt és 276 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bringásként sokan érzik úgy, hogy veszélyben vannak az utakon, ami sajnos néha nem megalapozatlan. A KRESZ ott tesz keresztbe nekünk, ahol csak lehet és egy nagyon fájó hiányossága számunkra, hogy nincs megszabva a kötelező távtartás előzés során. Ennek eredményeképp sűrűn…..
odb 2012.05.02 10:58:37
Előrebocsátom, hogy elsődlegesen bringával közlekedem (anyagi megfontolásból), ritkábban motorral, autóval pedig nemigen, bár arra is van jogosítványom. Bringásként (és egyébként motorosként is) azt mondom, hogy a fenti büntetés teljesen jogos, jó lenne, ha hasonló esetek nem történnének a magyar utakon. Az autós pechje és a mi szerencsénk, hogy kamera volt a sisakodon.
De.
Újfent bringásként úgy vélem, hogy a Kerékagyon olvasható felháborodás alapja sajnos valós. Nem az, hogy minden bringás hülye, hanem az, hogy aránytalanul nagyobb a szabályszegések száma a bringások közt. Az autós-bringás mondvacsinált ellentét kevésbé zavar, a gond inkább az, hogy szerintem az autósok soha nem fognak ránk egyenrangú közlekedőként tekinteni ebben az országban, ha az alapvető közlekedési szabályokat nem tartjuk be. Én napi szinten bringázok a Kiskörúton ahogy te is, és azt tapasztalom, hogy jó ha 10 kerékpárosból 1 megáll a zebrák előtti lámpánál (a Gerlóczy utca kereszteződést már nem is említem), a legtöbben egyetlen piros hullámon robognak át a Deák tértől az Astoriáig. Az ilyesmi után nem csoda, ha azt halljuk ami a Kerékagyon megy az autósok részéről.
Azért a kiskörúti bringasávot hozom fel, mert az tipikus példa. Sikerült kilobbizni, hogy legyen egy kerékpársáv a belvároson át, de úgy tűnik, hogy a bringások szerint a jogokkal nem jár kötelesség és ez szomorú. Én komolyan örülnék egy összeállításnak, ahol csak ez a piroslámpázás látszik bringás részről a videókon, azt hiszem egy 5-6 perces anyaghoz egy hétig se kellene kameráznod. És persze jó lenne, ha ez is felkerülne egy nagy bringás blogra, csak hogy a kerekezők is rájöjjenek, miért is "utálják" őket egyes autósok. Jó lenne, ha megtörne ez a kör, hogy az egyik azért nem közlekedik szabályosan mert a másik se, és szerintem ezért most a bringásoknak kellene tenniük valamit, mert tapasztalataim szerint az autósok inkább csak figyelmesebbek lettek az utóbbi időben, míg a kerekezők egyre rosszabbak.
Mondom még egyszer, ezt mint szabálytisztelő bringás mondom (egyébként motorral kapcsolatban ugyanezen vitákat végigjártuk már sokszor, azóta a motoros kultúra is fejlődött, bár még mindig ott is rengeteg a barom aki miatt negatívan ítélik meg a többieket is).
odb 2012.05.03 10:50:34
@Sanus: távol álljon tőlem, hogy egyetlen okot nevezzek meg a jelenleg fennálló helyzetért, de tény, hogy ha a bringások komolyabban vennék a KRESZ-t (főleg a legalapvetőbb részét, amit már egy 3-4 éves gyereknek is a fejébe vernek), akkor az egy nagy lépés lenne az álláspontok közelítéséhez. Azt lássuk be, hogy bár idióta autósok is pirosoznak sokszor, a bringásoknál ez egyenesen általános jelenség.

@Sajátzsíron: igen, ilyesmi, nem tudtam, hogy ez már volt téma, de ahogy nézem a bringások hasonlóan elutasítóak a témában. Ez szomorú. Úgy vélem, hogy nem elég képviselni a kerékpárosok érdekeit (ezt több hivatalos vagy nem hivatalos szervezet megteszi), hanem nevelni is illene őket. Kezdve a CM megmozdulással, ahol el lehetne sütni néha, hogy a hétköznapokban tessék betartani a szabályokat.

@zum trucc: "Amúgy a biciklizés tévút a városi közlekedésben. Az autó+jó tömegközlekedés lesz a nyerő."
Ezzel egyáltalán nem értek egyet. A tömegközlekedés legyen bármilyen jó, mindig egyfajta kötöttség, igazodni kell a menetrendhez, ráadásul a földfelszíni szabadpályás tömegközlekedési eszközök ugyanúgy bedugulhatnak mint az autók. Az autókkal több probléma is van, de elég csak belegondolni, hogy senki nem szabhatja meg ki mivel járjon, így ha a tömegközlekedők és a bringások autóba ülnének, akkor élhetetlen lenne a város közlekedési szempontból. A kétkerekűekkel is kötni kell kompromisszumot, de ez egyéni vállalás, ugyanakkor motorral és kerékpárral tervezhető a legjobban a közlekedés, ez pedig fontos dolog. Ha ugyanis felülsz a motorra/bringára, akkor azon nemigen kell idegeskedned, hogy odaérsz-e időben valahova, míg autósoknál ez az egyik oka a frusztrációnak. Tömegközlekedésnél detto, ráadásul ott az útitársakat se választhatod meg.
odb 2012.05.03 14:34:39
@zum trucc: az intelligencia hiányára vonatkozó megjegyzésedet vehetném magamra, de nem teszem, sajnálom ha így látod, véleményem szerint az intelligencia nem a közlekedési eszközök használatával mérhető. Hogy bennem, mint használóban örömet kelt inkább nem fejtem ki, te eldöntötted, hogy nem, biztos igazad van. De vajon milyen gyakran közlekedsz kerékpárral városban? Csak azért kérdem, mert én ismerem mindkét (sőt, a motor révén még egy harmadik) oldalt, így könnyű volt dönteni, hogy melyiket használjam.
Egyetlen év alatt 400 százalékkal nőttek a regensburgi PG Gmbh. bevételei, miután piacra dobta a BlackTrail nevű termékét. A limitált szériás, csúcstechnológiás kerékpárral a német cég betört az amerikai piacra, és Németország legnagyobb kereskedői is bevették kínálatukba…..
odb 2012.01.13 16:42:03
@szerella: mondjuk az ötkerben parkol ennyi pénz az utcán öt négyzetméternyi helyen, rokkantigazolvánnyal, azt' senki nem nyúl hozzá.
Már csak alig több mint kétszázat kell aludni, és bemutatják a Premium Rush című filmet, amely a hollywoodi hősök közé emeli a nagyvárosi biciklis futárt. A cool figurához cool járgány dukál. Ezt a rendező nem kis késéssel a fixiben találta meg. Az amerikai biciklis szájtok…..
Lomtalanítás van Óbudán. Mindenki kupacokba ömleszti a nem kívánt holmikat, a lelkes lomisok meg széttúrják, és mohó arccal harácsolják össze a cuccokat. Külön világ ez, de nekik kincseket rejt a szemét – ha kíváncsian belepillantunk a halmokba, máris odaböffenek:…..
Hátul kitámasztó, elöl hatalmas féktárcsák. Ha már Erdős Csabánál, a magyar motorosélet egyik legismertebb figurájánál jártam egyéb munkaügyben, kipróbáltam a híres X1-es Buellt. Igaz, csak egy nagyon rövid körre, el is mondom majd, miért. (Mentem egyet a quadjával…..
Kuniót szpamnek nézne a gugli postaszolgálata: levele fennakadt, majd néhány nap bolyongás után mégis megérkezett – a srác már elhagyta Marokkót. Tangernél kompolt ki az országból, ami elmondása szerint izgalmas kikötő, tényleg Afrika kapuja. Barcelonába motorozott, ahol…..
odb 2011.05.27 11:56:36
@torokszultan: az megvan, hogy ez egy blog? Nézz utána mit jelent. De tényleg, hátha valami újat tudsz meg.
odb 2011.05.28 12:46:20
@Tsyga: egész pontosan hol írtam olyat, hogy a komment nem ide való? Kicsit túltornáztatod magad. A tény az, hogy ez nem a Totalbike, hanem egy blog. Ennél többet nem írtam. De azért neked kifejthetem bővebben: egy ilyen sztorit mégis hol lehetne leírni azoknak akiket érdekel? Ugye a Totalbike-on nem, mert még itt is van aki háborog miatta. Egy olyan oldalon, amit nem olvas a motoros közösség nincs értelme. Nem a legkézenfekvőbb egy blogon közzétenni? A Totalbike főoldalon is ki van írva, hogy ez egy aloldal (egy blog), tehát tudható talán, hogy itt nem a szokványos híreket találja az olvasó.
Ezt a "mindenki elmondhatja a véleményét" dolgot szerintem ne erőltesd, mert parttalan vitát szokott okozni, ugyanis nekem például lehet az a véleményem, hogy torokszultan egy frusztrált pöcs, aztán ezt jogom is van leírni. Persze nem ez a véleményem, de ugye értesz.
Ön is ilyen képet lát maga előtt, ha egy modern, jól felszerelt szerelőműhelyre gondol? Nem? Pedig valahol ez a természetes – Koszticsák Szilárd képe megmutatja a motorkerékpár-szerelők utcáját az afganisztáni Baglán tartomány székhelye, Puli-Khumri külvárosában. Na,…..
odb 2011.05.26 11:03:39
@GERI87: értem én, hogy a szép új motor mindent visz, de egyrészt nem lehet minden hosszabb túra előtt új motort venni, másrészt új motor esetében bármikor előjöhet egy gyártási hiba. Aztán hat- hét- vagy tizenhétezer kilométerre otthonról gondolkodhatsz rajta, hogy hogyan jutsz el a legközelebbi márkaszervizbe. Hosszú útra megbízható ÉS könnyen javítható géppel kell menni, édeskevés, hogy jó állapotban van, mert a normálistól eltérő körülmények között bármikor előjöhet egy hiba amivel egy bonyolult elektronikájú modern gép esetén senki se tud kezdeni semmit. Lehet, hogy a régebbi egyszerű motoron a túra alatt háromszor kell karburátort berhelni, de legalább hazaérsz vele és nem hajóval kell hazaküldeni konténerben.
Winkler letette a telefont, kidugta fejét a monitor mögül: „Árpád ez a te területed!” Nem igazán értettem, mire mondja, és aztán sem lettem sokkal okosabb, hogy kifejtette: „Valami régi CBR Vácott, kevés kilométerrel egy kereskedőnél... hívd fel.” Pár…..
odb 2011.05.05 14:08:40
odb 2011.05.05 19:41:52
@Kopasz szuzukis: elárulod mi szükség az kommenttroll hangvételre? Csak azért, mert a használatáról megoszlanak a vélemények (ó igen, biza ahány ember, annyi módon gondolkodik) abban nem volt vita, hogy ez egy szép motor. Örülök neki, hogy neked van nullkilométeres járműved, légy büszke rá, de itt rajtad kívül senki se volt olyan "nyomornyik", hogy bármibe belekössön.
odb 2011.05.06 12:04:25
@viktor522: na az sr 500 még akkor se ér ennyit, ha vitrinben tartották. Lehet kuriózumként kezelni a 0 kilométert, de azért kettőfelet ez ma még biztos nem ér.
A sebesség oltára A Jawa halott 2011.05.02 15:47:00
1929. augusztus 17-én jegyezték be a céget, a Jawa motorkerékpárgyár megszületett. František Janeček gyermeke évről évre nagyobbra nőtt – a háború előtt már az egyik legjobb európai gyártónak számított. A kis kétüteműek mellett nagy, 350 és 500 köbcenti…..
 Sajnos rossz hirt kaptam... A hungaroringes motoros pályanapok veszélybe kerülhetnek. Most beszéltem (Bulcsú) Rezsővel, jelenleg úton van Bol'Dor-ba. Szomorú hangon mondta, hogy Április 30-án felhagy a nyílt napok szervezésével. Timinek és Katinak (két munkatársának) is fel…..
odb 2011.04.14 11:44:44
@Ratnet: elhiszem, hogy idegesítő a zaj. Lévén pesti belvárosi lakos, itt a hasonló méretű zajterhelés mellett még szmog is van. Majd ha már nem bírom, nyilván elköltözök máshova. De azt értem, hogy ha valaki 900 éve ott él, azt ez borzasztóan idegesíti már. Értsd jól, a Ring nem másfél éve üzemel, ha valaki huszonöt év után még mindig arra vár, hogy majd bezárják mert hangos, az vagy nagyon naív, vagy tipikus önsorsrontó.
odb 2011.04.14 12:58:56
@Ratnet: értem a problémádat, de 2002 is már 9 éve volt. Mégis mit vár az, aki egy huszonöt éve működő és kilenc-tíz éve ki is használt pálya mellett lakik? Úgy értem mit gondolsz mi fog történni? A környező falvak panaszai nyomán lebontják a pármilliárdot érő pályát? Vagy majd nem rendeznek versenyeket és hagyják, hogy az adósságok és a kihasználatlanság ölje meg? Érzed azért a naivitásod. Lehet persze panaszkodni, lehet perelni is, de ez így szélmalomharc. Inkább egy értelmes javaslatot hozzatok össze ha még nincs, _pontos_ és _részletes_ költségvetéssel, úgymint hangfogó fal vagy hasonló építése. Előbb fognak beleölni még pártízmilliót, minthogy a jövedelmező részét leépítsék.
A Red Bull előnye nagyobbnak tűnik, mint amit a téli tesztek során sejteni lehetett. Vettel csak a második helyezett Lewis Hamiltonra vert majd egy másodpercet. A Ferrari jócskán lemaradt.© Sutton ImageSebastian Vettel ott folytatta ahol abbahagyta tavaly. Címvédőhöz méltóan…..
     Nincs mentség, ha elüt egy jármű a zebrán egy gyalogost. Főleg, ha utána cserben hagyja. Ez tény, ez a szabály, ami jól is van így. Bűnhődjön csak, amit a társadalom ítél neki. És akkor most nézzük meg együtt a videót, és képzeljük bele magunkat…..
odb 2011.01.05 19:02:30
@Dianna: mi van ha van valaki mögötted? Rád dudál? És? Engem ez sose hat meg. Türelmetlen akkor előzzön, vagy dudáljon, leszarom.
odb 2011.01.05 19:10:07
@titkosgyilkos: dehogy volt kár. Hoz 1000 kommentet meg 10.000 kattintást és ugye ez egy indexes blog... inkább nem részletezem miért is lett felrakva. Nyilván nem azért, mert a Totalcar és Bende alapvetően egyetért ezzel a cikkel.
odb 2011.01.05 19:21:04
@Dianna: valahogy ez jött le a hozzászólásból, de akkor félreértettem. Mindenesetre ettől függetlenül megfigyeltem, hogy sokakat feszélyez az autó a seggükben. Persze rossz az ha tolják le az embert, de pl barátnőm is állandóan idegeskedik, hogy "mit keres ez a seggemben", én meg mondom neki, hogy te csak menj ötvennel, ha nem tetszik megelőz. Azt' mi van ha a seggedben megy valaki? Legyen ő az ideges.
A triálozás szórakoztató és ügyességet kívánó sport. A jó egyensúlyérzék mellett megfelelő motort és intelligenciát is igényel az akadályok taktikus leküzdése. Az utóbbi kettő biztosan hiányzott a simsonosnak...
Aki most arra számít, hogy levezetem, mennyire megéri motorral járni, azt hadd ábrándítsam ki már az elején. Ez tévedés, legalábbis az esetben, ha a motor megvételekor nem adja el azonnal a kocsiját. Hosszas számolgatás következik, úgyhogy aki nem akarja, hogy kifolyjon a szeme a…..
odb 2010.06.27 20:43:26
@GERI87: ha egy átlag egyhengerest veszünk akkor igen, de ez egy pörgős (nagyon pörgős) kéthengeres oszt az bezabálja a négyet. Cserébe van 35-40 lóereje, az egyhengeres négyütemű nakedeknek meg van 21-22.
odb 2010.06.28 11:11:43
@Donor: szépen pakolgatod kanyarokban :) Megkérdezhetem, hogy mennyire más a versenymotorod mint egy "széria" ETZ?
odb 2010.07.02 10:18:54
@loláb: nekem nincs kocsim és a kis 250-es motorom nem egy drága dolog semmilyen szempontból. Egészen biztos vagyok benne, hogy bármilyen autónál olcsóbb - mind rövid mind hosszútávon. És itt még nem számolom az autós élet járulékos költségeit, például a parkolást, az autómosót és hasonlókat.
Kimura Sinja (Shinya Kimura) több, mint motorépítő – ő szobrász. Fémet gyúr össze, teremt újból régit vagy éppen régiből újat; ahogy a kedve diktálja. Japánban kezdett, jelenleg Amerikában dolgozik, de nála sosem lehet tudni, mikor pakol össze és megy ismét…..
Múlt csütörtökön mutatták be Esztergomban az új Swiftet, és bár az autóval kapcsolatos adatokat remekül titkolta a gyár, azt tudni lehetett, hogy dög meleg, vagyis pompás motoros idő lesz. Felvettem a szép, püspöklila ingemet, hiszen Esztergom érseki székhely, aztán lementem a…..
odb 2010.06.18 10:11:30
@Winkler Róbert: oké, majd együtt állunk és nézünk bambán. Elég nekem ha a saját gépemmel vacakolok, a többi motorhoz való szakértelmet meghagyom a valódi szerelőknek. De a saját gépedet pont az ilyen hülyeségeken keresztül lehet tök jól megismerni.
A hazai 24 órás versenyek látogatói biztosan ismerték Martin Loichtot. Akik a mosolygós veteránost keresnék, az idei futamon ne tegyék, már csak emléke lesz velünk: a 48 éves osztrák versenyző a Man-szigetén rendezett TT Supersport 2 futamán Quarry Bends mellett életét vesztette.…..
Egyre gyakrabban hívják fel figyelmünket a biztonságos vezetésre, újabb és újabb balesetmegelőző videók járják be a világot. Az amerikai Allstate Insurance biztosítótársaság anyaga annak ellenére sokkoló, hogy se vér, se motoros, csak a gép van meg a becsapódás. Az életben…..
Hetvennégy éves korában szombaton meghalt Dennis Hopper amerikai filmszínész. Halálát prosztatarák okozta. Legtöbbünk az 1969-ben forgatott, kultuszfilmmé vált Szelíd motorosokban ismerte meg, amelynek nemcsak egyik főszereplője volt, hanem a rendezője és forgatókönyvírója is.…..
odb 2010.05.30 11:30:13
@Kókler Róbert: függetlenül attól, hogy ez egy film,kicsit erős a kritikád azok felé, akik másképp élik az életüket mint azt a társadalom elvárja. Vagy csak nem értetted meg miről szólt a film. Mindenesetre a filmben ők a légynek se ártanak egész végig, miért is érdemeltek halált?

DH pedig RIP.
Elütöttek. Nincs mit szépíteni: ott áll a betétlapon, hogy nem én vagyok a hibás. Ennek ellenére sokkal nehezebben emésztem meg az esetet, mintha én csesztem volna el valamit. Úgy, hogy mások is kinyírhatnak, sokkal veszélyesebbnek tűnik az élet. Ami kinn volt, az nem időjárás,…..
odb 2010.05.20 10:02:05
@akos696: gondolom az esetleges kezdő motoros/autós részedről le van szarva, aki amiatt esik/hajt az árokba, mert nem tud mit kezdeni egy két másodperces vaksággal. Nyilván 20 éve motorozol és már így születtél, de vannak emberek, akik a rutint nem a bölcsőben, hanem az utakon szerzik. Nos, miattad (is) történik az, hogy a "köcsög autós" leszorít engem, mert az előző szembejövő "köcsög motoros" elvakította és rajtam áll bosszút. Ezúton is köszönöm neked az eljövendő zakózásom. Remélem kiírod a címed, hogy tudjam hova küldeni a kárigényt.
odb 2010.05.20 10:33:41
@Krisi: sajna engem szorítottak le, a kedves autós úgy gondolta, hogy mindenáron kioktat arról, hogy ne csorogjak előre pirosnál ha ő is ott áll. Ezért még arra is hajlandó volt, hogy kerüljön egyet :)

Nézd, én úgy gondolom, hogy azt kapja mindenki vissza, amit maga is tesz. A reflektorozás nem illő dolog, a KRESZ is tiltja ugye ebben a formában és ha ezek után az autósok véletlenül veszélyeztetnek, akkor egy szót se szólhat egy motoros se. Akkor most ezen a módon kezdjük el újra rombolni a javuló közlekedési morált? Mert mindig így megy ez, valaki elkezdi, mások átveszik, aztán jön az ellenkező fél aki visszavág és újra itt a híres autós-kontra-motoros/biciklis ellentét. Én teljesen jól el tudok közlekedni reflektor nélkül is, velem együtt jó pár tízezer motoros szintén.
odb 2010.05.20 14:35:11
@Krisi: úgy általában nincs is bajom az autósokkal, a legtöbbször csak pozitív hozzáállást látok. Emlékszem, mikor először mentem forgalomba a friss jogsival az Üllőin piros lámpánál mindenki húzódott le előttem, pedig eszembe se jutott, hogy én előre csorogjak kezdő motorosként :)
Úgy látom mostanában tényleg van itt azért fejlődés, néhány javíthatatlan bunkót kivéve a legtöbben segítik a motorosokat (talán mert egyre több autósból lesz motoros) és ez jó. Kezd megragadni a köztudatban, hogy a motor és a bringa egyenlő a kisebb/kevesebb dugóval.
Jó lenne, ha tovább javulna a "viszony" autós és motoros közt, de ezért biza nekünk is kell tennünk.
Bolyongott, kémkedett, börtönben ült, motorozott majd meghalt –Thomas Edward Lawrence élete misztikus és tragikus volt. Sir Thomas Robert Tighe Chapmannek, Westmeath hetedik bárójának törvénytelen gyermekeként 1888. augusztus 15-én született. Rossz kapcsolatban élő apja nem…..
A sebesség oltára Sok a cipzár 2010.04.24 06:30:00
Egy év alatt nem lett öregember-szaga, pedig már ideje lenne kimosni Hit, felfogás, tapasztalat, meg ezer egyéb szempont kérdése, ki milyen motorosruhát vesz. Órákon át el lehetne vitatkozni előnyökről és hátrányokról – nagy szerencse, hogy még sose csöppentem ilyen…..
A BMW raktárai nem csupán alkatrészeket, új és öreg motorokat rejtenek – a szekrényekben rengeteg prospektus, plakát és történelmi reklámanyag található. Az archívum őrei most betekintést engedtek a motorkerékpár-reklámok múltjába. 1925: a BMW R 37 hirdetése egy…..