Regisztráció Blogot indítok
Adatok
kisördög22

0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
... avagy, magassarkú sportcipők. Nem ez az első eset, hogy sportcipőket magas sarkakkal szerelnek fel, láttuk ezt már korábban is (például az Adidasnál, itt), most pedig a Nike tálalásában van itt néhány egészen elképesztően ronda darab. A csúnyaság mellett teljes…..
Dakota Fanning immáron fiatal felnőtt hölggyé csperedett. És mennyire helyes, bájos az arca! A Marie Claire augusztusi számából: ..
kisördög22 2010.07.09 10:25:38
Egyszerű és mégis gyönyörű. A sarka 8,5 centiméteres, az ára pedig 575 € (kb. 164.000 Ft). Hogy tetszik? ..
A júliusi angol Elle címlaplánya Kristen Stewart, aki a magazinban közölt fotók szinte mindegyikén térdzoknikban pózol. Az ötlet valószínűleg Anne-Marie Curtis stylist fejéból pattanhatott ki, a fotós Matthias Vries McGrat volt. Talán meglepő, de ezen a képsoron egészen helyes…..
Reggel össezfutottam egy fiúval a buszon,akit több,mint egy éve nem láttam. Furcsa volt azzal kezdeni,h nem hallok. De ő ugrotta a témát, és inkább azt kérdezte, h mióta nem mankózok:P vicces volt:) amúgy teljesen ok módon állt hozzá, azt sem várta meg, h papírt keressek elő,…..
kisördög22 2009.10.16 22:49:38
Nem tudtam, hova írjak.... ezért bocs, hogy nem a megfelelő helyre írom, de szeretnék valamit megosztani veletek. Nyáron voltam a szokásos éves hallásvizsgálaton,
és megbeszéltük az audiológussal, hogy beszerzünk nekem egy új készüléket, mert a régi analóg készülékem,
egy ReSound CC4 már nem jó nekem. Túl gyenge volt a cirka 80-85 decibeles hallásveszteségemhez.
(A Danavox ReSound CC4 nagyon enyhe hallásveszteségre ajánlott készülék, max 40 dB).
Elvileg csak 2011ben kaphatnék támogatással újat, de mondta a hölgy, hogy rendelünk valamilyen
készüléket,és ha azzal jobb lesz a beszédértésem, márpedig a CC4nél minden jobb lesz :) akkor a fül-orr-gégész
javaslata alapján megkapom támogatással. Egy feltételem volt, hogy mélyhallójárati készüléket
szeretnék mindenképp. Mint tudjátok, ekkora hallásveszteséghez nem nagyon van megfelelő mélyhallójárati kütyü
a piacon, kivéve a Siemens Nitrot, de az meg anyagi szempontból felejtős volt nálam. Egy készüléket
találtunk végül a kínálatban, ami a görbémhez jó, a DigiSound 410et. Megrendeltük, megjött, próba,
állítgatások.... 1 hónapos macera, nem volt jó a bal oldali, folyamatosan sípolt, nem természetes
volt a hangzása... igaz, a CC4-nél jobb volt, de nem volt az igazi... nem éreztem jól vele magam.

Ekkoriban történt, hogy megkerestek a Victofontól, hozzáteszem, az illető Lealina blogján talált rám :)
illetve egy indexes fórumon is olvasta a hozzászólásaimat a készülékkereséssel kapcsolatban.
Szóval írt nekem iwiwen, hogy Lea blogján olvasta, hogy mi a problémám, és hogy kifejezetten CIC készüléket
keresek.. és hogy mélyhallójárati készüléket terveznek, vagyis most fejlesztenek egyet, lennék-e tesztügyfél.
Persze, hogy leszek :) bementem, levették a mintát, pár napon belül el is készült a készülék, amelynek a neve Silver CIC,
és.... már az első beállítással nagyon szuper volt :) némi állítgatást követően (zajszűrés beállítása, 4 féle program beállítása :
a készüléken van egy icipici programváltó gomb az elemtartó ajtócska mellett, nagyon könnyen lehet váltogatni a programok között :))
megbeszéltük, hogy 1 hét múlva találkozunk, addig tesztelgessem. Párommal voltam amúgy. A DigiSounddal elég rossz tapasztakataim voltak
tömegközlekedés közben, úgy értem, amikor metróztunk például, akkor egyszerűen képtelen voltam beszélgetni párommal, mert a metrót iszonyatosan
felhangosította, a beszédet meg nem is hallottam.. még a saját hangomat sem. Nos, metró... a Silver CIC tökéletesen szuperált :)
Végig beszélgettem párommal, és minden szavát értettem. Ugyanez volt zajos utcán is. A másik készülékkel egyszerűen nem tudtam élvezni
a zenét, ezzel tökéletes az élmény :) A régi CC4 használatakor párom megszokta, meg a környezetem, hogy hangosabban beszéljenek
hozzám.. most meg szoktatom le őket, hogy ne beszéljenek olyan hangosan, mert megsiketülök :) a készülék hangzása csak az első pár percben
volt szokatlan, persze, 2 Danavox után merőben más, de kb 10 perc múlva már meg is szoktam, és azóta úgy gondolom, hogy természetesebb a hangzása
számomra, mint az eddig próbált készülékeké.
4 programot lehet beállítani vele, de én ott tartok, hogy maximum 2 programot használok, mert így is tökéletes.:) majd azért még kitalálunk
a másik 2 helyre is valamit :)
Szóval ennyi lenne a történet. Ha valakit érdekel még valami, akkor várom a kérdéseket :)
Azt tudom, hogy van fogyatékossági támogatás. Arra beadtam a kérvényt, de nem kaptam meg, azzal az indoklással,hogy tudok beszélni. Szóval ez kipipálva, ássam el magam, a szemükben nincs semmi bajom.Van még valami? Ti mit tudtatok igényelni? Pl. a rokkantsági nyugdíj az hogy van?…..
  péntek(07.10) szombat(07.11)     02.35 CSI(Sorozat+) 00.55 Hősök(tv2,888) 04.40 Popeye(Boomerang-néma) 02.35 CSI(Sorozat+) 06.25 Tom és Jerry(Cartoon network-néma) 04.30 Popeye(m2-néma) 06.25 Tom és Jerry(Boomerang-néma) 04.40 Popeye(Boomerang-néma) 07.30…..
kisördög22 2009.07.10 23:56:44
Az utóbbi napok inaktivitását próbálom pótolni,de akinek ugye nagy a családja/baráti köre, az rohangál ezerfelé. PL. holnap valószínűleg tortát sütök a holnaputáni bulira. Mit ne mondjak, az önszétevésen kivül nem sok mindent csináltam. Talán megfogadhatnám,h ebben az évben…..
Előre leszögezem,h nem tudom szavakkal kifejezni, csak egy gyende körülírást adok, de hátha találok vkit, akinek hasonló "hallásélménye" van. Szóval én már rég elfelejtettem azt,h milyen a fülzúgás, számora megszünt létezni és vmi sokkal összetettebb vette át a…..
  Na puff...   Ahogy az adásban ígértük összegyűjtöttünk néhány vicces/fájdalmas videót az internetről azokról a csodás/szomorú pillanatokról, amikor a modellek elvesztik a lábuk alól a talajt.  Csetlések, botlások stilus.blog.hu módra!Még Carmen…..
kisördög22 2008.09.26 17:36:59
Két dolog volt,ami siketként elgondolkodtatott: 1. Egy kis faluban dolgozom,ahol nincs járda szinte sehol. Az út pedig kb. 1,5 sávos,de az aszfalt úgy van ott, ahogy épp sikerült és se padka, se semmi. Így naponta teszem ki magam az elütés veszélyének! Az autósok ugyanis max.…..
Nem láttam ma sem a Sehen statt hören-t,úh a beszámoló elmarad:(Viszont el kell mesélenm,h csütörötkön csoda történt. Nem tudom,h h tudtam ezt megcsinálni. Ugyanis odajött hozzám egy turista a villamosmegálóban és megkérdezte h h jut egy a Moszkva térre. Az egy dolog,h…..