Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sick_society

41 bejegyzést írt és 91 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Még a londoni túrám előtt elhatároztam és meg is ígértem, hogy be fogok jutni valahogy a csak sportolók számára fenntartott Olimpiai Faluba, hogy megtudjam, hogy mit esznek az olimpikonok. Ezt sikerült is végrehajtani, Madaras Norbi (kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó)…..
sick_society 2012.08.18 00:17:59
Ok, személyeskedni én sem akartam, és az tény hogy ekkora mennyiségnél előfordulhat, hogy belefut az ember egy két szárazabb kajába, vagy kevésbé csúcsminőségűbe (száraz steakhez nekem is volt szerencsém így ezt aláírom, mentségünkre legyen mondva, hogy bármit bármikor "kicserélünk" :-) Csak azt sérelmeztem, hogy egy fél órás kóstoló után lehúztad az egészet, legalábbis aki a cikket olvassa annak ez jön le, pedig tényleg jó visszajelzéseket kaptunk. volt persze pl olyan is, mint pl Böczögő Dorina aki kb az első nap után nyilatkozta, hogy rossz a kaja és inkább mekiben evett, nos egészségére, de szerintem az hogy több ezer kaja közül nem talált megfelelőt(sanszos, h ő sem kóstolta végig az összeset egy nap alatt), az nem minket minősít... Mellesleg a fent említett amcsi headchef látszik a videón, az azsiai részlegen ott áll egy másik chéffel, ő a nagydarab feka fehér sapiban. :-) Ja és volt magyar kaja, hungarian pork-néven futott kb pörkölt volt, semmi baj nem volt vele, akár a Gundelben is elfért volna, csak a köretet nem igazán sikerült eltalálni (kukoricás rizs :-)))) Illetve volt egy ún. "hungarian potatoes" nevű cucc, ami csak nevében magyar, mert a padlizsántól a gombáig minden volt benne, de pl New Yorkban kifejezetten kedvelt eledel, mint később megtudtam... summa summarum ez egy tartalmas és hiánypótló cikk lenne (nekem sem fotóznom, sem videóznom nem szabad a konyhában), csak óvatosan az általánosító és nem feltétlenül megalapozott kritikákkal, mert a chéfek sértődősek... ;-))) Békejobbként fogadd gratulációmat a blogodhoz! (mármint őszinte és ezúttal cinizmustól mentes gratulációmat!)
sick_society 2012.08.18 00:37:02
@világevő: Igen, mert minden nap van valami új. Az európai részlegen voltak a fenti gasztro-csodák, én is ott vagyok Chef de partie. Most pangás van, de nem sokára folytatjuk a paralimpiával. 3 éve vagyok londonban előtte 2 évig egy (illetve kettő, csak ugyanazon cég) pub-étteremben voltam headchéf (szakmailag nem volt túl nagy kihívás), pontosan ahogy írod, stressz és fizikai terhelés jellemezte azt az időszakot. Illetve dolgoztam egy másik étteremben is, aminek a borkülönlegességek voltak a másik fő profilja. Azt szerettem is lehet, hogy oda megyek vissza az olimpia után. Amúgy 28 fontért adják az Egri bikavért (Bolyki) :-)))
sick_society 2012.08.18 11:56:52
@bio: igen elvileg minden brit termelőktől van, vagy legalábbis brit érdekeltségű, erre nagyon büszkék voltak az elejétől kezdve (bár hogy ez például a banán esetében mit jelent az nem tudom elképzelni) A mekis burgerek pl skót marhából készülnek ezt véletlenül tudom, ha londonban megnézel egy akármilyen étterem rendelési listáját, általában brit cég a beszállító, de a salátán esélyes, hogy ott figyel a "grown in spain" vagy "france"- felirat.Az biztos, hogy a beszállítók mind brit cégek. A catering supplier cég kanadai, a tokiói olimpiai óta ok a hivatalos partner a téli és nyári olimpiákon is. Korrekt cég egyelőre azt kell mondjam, fizetnek időben, rendben és elég rendes szolgáltatást is nyújtanak a dolgozóknak (biztosítás, union tagság, trainingek etc.)A szervezés tényleg meglepően jó lett (a nyitó-záró ünnepség kinek tetszett kinek nem, részemról volt Queen a végén, szóval rossz nem lehetett), de például a közlekedés nagyon profin megoldották, pedig már egy éve ezen parázott minden londoni és nem volt nagyobb fennakadás, leszámítva, mikor az amcsik 4 óráig buszoztak, mert eltévedtek :-))
Amennyiben valaki esetleg külföldről érdeklődne a magyar közállapotok felől, a honi internetes (és bármilyen egyéb) médiát böngészgetve érdekes paradoxonokkal találná szembe magát. Feltéve, hogy képzeletbeli  –legyen mondjuk kanadai- olvasónk nem kiváncsi…..
Sick Society Sister Of A Down 2011.03.16 14:51:00
 Mai témánk: csajszik a metál zenei életben! írni most lusta vagyok szóval inkább csak videók lesznek, viszont jó lenne ha aktívkodnátok hozzászólások formájában, meg lehet megosztogatni is már.Itt az első csajszis rendhagyó "metál" videó: A  dobos néni…..
Sick Society Fém-detektor 2011.03.10 15:56:00
Keressük minden idők legkeményebb metál bandáját! Mielőtt ellepnének az Iron Maiden meg Metál Ica-fanok jelezném elsősorban death-black metal illetve hardcore bandákra gondoltam.  Commentben lehet szavazni, a legtöbb szavazatot szerző mondjuk 5 banda között meg majd facebookon…..
sick_society 2011.03.11 19:28:15
@Dead-End: Köszi! Jó újra "látni"! :-)
Gondoltam ma megszerkesztem, erre nincs net, most mobilinternetről nyomom, lassú, szar... :-(
sick_society 2011.03.11 19:30:14
@dobray: Nasum és Crowbar! Tényleg! :-))) Tényleg csak ötleteket linkeltem be, olyannyira a teljesség igénye nélkül, hogy pl nagy kedvencem a Machine Head is kimaradt, amit nagyon szégyellek, de amint lesz rendes netem megint pótolom! Tessék még ötletelni addig is, ennél azért csak több metálos arc jár erre!!! ;-)
Sick Society Tatjana kommentje 2011.03.01 17:09:00
   Én írok kommentet Magának?Kell több? Nem mond ez eleget? Méltán tarthatja hát jogának, Hogy most töröljön engemet. De ha sorsom panaszszavának Szívében egy csepp hely marad, Nem tilt majd le,sőt lájkolhat. Hallgattam eddig, hozzászólni féltem, És higgye el,hogy…..
Sick Society A családfa kutat ás 2011.02.25 15:47:00
 Imádom a régiségeket. A régi tárgyakat, házakat, történeteket. Öreg könyvek, megsárgult lapjain az évszámokat, kézzel írt bejegyzéseket, neveket és szeretek eljátszani a gondolattal, hogy az a kéz, mely talán septében ezeket a feljegyzéseket ejtette a lapszéleken, tán a…..
Tegnap megtudtam a legfelsőbb igazságot, és úgy gondoltam, nektek is végre tudnotok kell: mind bűnösök vagyunk! A minap részt vettem egy érdekes beszélgetésen, ahol többek között jelen voltak Bárándy Gergely, Herényi Károly, Lukács Tamás és Világosi Gábor képviselő urak. A…..
sick_society 2009.05.08 23:24:40
sick_society 2009.05.09 17:47:50
@Omár: így van, nagy a kiábrándultság mindkét oldalon! Remélem nem az lesz, mint a centrummal annakidején,bár az elég egyértelmű volt... Alig egy évünk van, jó lenne valaki, akivel/akikkel legalább nagyjából egyet tudok érteni, és nyugodt szívvel szavazni rájuk!
Biztos vagyok abban, hogy ti is többször hallottatok tekintélyes újságírót, politikust (van egyáltalán tekintélyes politikus..? Költői kérdés volt, nem köll válaszolni!) és közéleti személyiséget - az izgalomtól és a felháborodástól elfúló hangon - „emberiség…..
 Mivel nagyon ritkán látok hasonlót, ezért különösen hálás vagyok Pisti, az aragornnak, hogy felhívta figyelmünket a Mokka mai adásának lélegzetelállító szellemi teljesítményére. Kedvenc kormányszóvivő-jelöltünk, Demcsák Zsuzsa vendége Dénes Tamás Balázs, a TASZ…..
sick_society 2009.04.23 20:38:18
@Zoli28: Zseniális a kérdés!!!!! Alkudozzunk!!! :-)))))))))) 6 millió, sztem túlzás! Holokauszt nap Magyarországon sztem túlzás! Bűntudatot erőltetni egy olyan ország állampolgáraira ahol először állították le a deportálásokat szintén túlzás! Voltam Oswiecimben, Birkenauban, Majdenekben az ott kihelyezett táblákon olyan történelmietlen állítások állnak, hogy töriszakosként leesett az állam!!! (pl Gömböst sikerült belekeverniük, mint deportálót a magyar barakkban levő feliraton) 3 éve voltam ott, nem tudom kijavították-e már... Az meg sajnos tény, hogy a jelenlegi történelem oktatás mellett esély sincs a tudatlanság felszámolására! Egyébként én roppantmód sajnálom a holokauszt áldozatait, de azért ne legyen már kötelező...
Gulyásdemokrácia Eduárdó 2009.04.20 21:05:49
Kedves nagyon bátor nemzeti radikálisok! Tessék szépen most jó alaposan átolvasgatni mindent erről a Rózsa-Flores gyerekről, aztán gondolkozni kicsit. Már ha mennek a latin betűk, de fogjuk rá, esetleg.Annyit, de annyit hallgattunk már titeket, hogy így meg kell dönteni a rendszert,…..
sick_society 2009.04.21 02:39:24
Úgy látom a vélemények tényleg megoszlanak... Csodarabbi: Amennyiben a "tisztában vannak a realitásokkal" a folytonos beletörődést jelenti, úgy nem tudok egyetérteni Veled. Nekünk magyaroknak pont az a bajunk, hogy legnagyobb részünk full töketlen, a másik (kisebbik fele) meg gittegyletekbe tömörülve villog és ugyanúgy nem tesz semmi hasznosat. Sem a "fotelből politizálástól" (esetünkben kommenteléstől) sem a gárdás felvonulásoktól nem fog változni semmi, viszont minden ilyen blogot hasznosnak tartok, mert legalább BESZÉLÜNK ezekről a dolgokról. Flores valóban hihetetlenül ellentmondásos figura volt, nem akarom minősíteni, nem is tudnám, az igazságszeretete viszont példaértékű volt ebben azt hiszem mindenki egyet ért. Sajnos szinte biztos voltam benne, hogy az ilyenkor szokásos undorító mocskolódások elő fognak kerülni, mert mi magyarok mindenbe bele tudjuk magyarázni az aktuálpolitikát, azzal együtt talán érdemesebb lenne egy középutat keresni Flores és az átlag birka magyar között, aki ha nem is fegyverrel de legalább kiáll a maga vélt vagy valós igazáért! Nem a legjobb példa, de ott van például Tamás Gáspár Miklós. Lehet, hogy f..ságokat mond sokszor, de legalább 20 éve ugyanazt a f..ságot következetesen és azért sokszor/sok mindenben igaza van, vagy minimum elgondolkodtató amit mond, még számomra is aki a magyar kategóriák szerint egy egészen más politikai oldalhoz tartozom...

Kicsit elkanyarodtam, elnézést, mindenesetre nagyon várom a kedd esti Kepes-műsort! Akit érdekelt Eduárdó Rózsa Flores, az sztem nézze meg.
Bocsánat a hosszú szövegért! R.I.P. E.R.F. !
Rózsa György Eduardó élete kezdetétől végéig annak a vörösbarna tengelynek a tagja maradt, mely a kommunistáktól a radikális jobboldalig és az iszlamistákig terjed.        Az írás a Konzervatórium.hu-n olvasható. ..
Archiregnum Pénzpiaci ragadozók 2009.04.11 21:43:00
 A világgazdasági válság hatásainak megjelenését követően egyrészről a Kormány, illetve egyes társadalmi szervezetek, másrészről pedig a Bankszövetség közötti sorozatos csatározások felhívták a figyelmet a banki szféra egyik évtizedes jelenségére. Konkrétan az…..
Jó pár éve sláger a baloldali média-túlsúly, és az ebből fakadó leküzdhetetlen akadály, ami gúzsba köti a magyar demokráciát. Erre csekély létszámú felmentősereg toboroztatott, a "HírTV" zászlóshajó vezénylete alatt. Lassan összeállt a csapat, az Echo-TV és a…..
sick_society 2009.04.11 20:33:40
Kormányváltás-közeli állapotokban mindig felmerül, h az eddig fikázásból élő média, mihez kezd majd, ha eltűnik eddigi fő eledele. Hofinak ez pl a végét jelentette szegénynek, hisz a rendszerváltás után nem nagyon volt miről beszélnie (legalábbis nem volt az igazi)... Én azon gondolkoztam el először ezzel kapcsolatban, hogy Heti hetes miről fog szólni, miután Orbánék elbukták a választásokat anno, de megoldották, mert a proliknál továbbra is volt igény a humor kispuskáira.
Nem féltem a Hír-Tv-t ebből a szempontból hiszen a szociknak lassan egy külön börtönt kell létrehozni, nálunk a kerületben külön jogászcsapat dolgozik az előző szoci polgármester ügyein, szóval lesz min csámcsogni.
A médiaegyensúly és a független média nálunk birkaisztánban ismeretlen fogalom, érdekességek azonban vannak/voltak/lesznek, pl a Magyar Hírlap pálfordulása, mely szadesz szócsőből most odáig jutott, hogy a jobbik médiatámogatója, legalábbis a metróban elhelyezett plakát szerint.
Hogy mit hoz a jövő, nem tudom, de hogy mit tehetünk azt igen!
Létezik ugyanis egy lehetőség, melynek neve KÖZÖSSÉGI ÚJSÁGíRÁS, ahol mi magunk alakítjuk a médiát! Erre jó példa többek között EZ a blog, amihez most szeretnék is gratulálni!
Magam is írogatok (igaz belpolitikáról nem) pl a
www.hirsarok.hu-n, amit csak ajánlani tudok mindenkinek!
Magyar Hírlap-ügyben ha esetleg valakinek van kedve utánanézni a tulajának (Széles Gábor) voltak érdekes dolgai pl az Ikarussal kapcsolatban is, szerintem érdekes post születhetne belőle...!
Maradok tisztelettel! :-)
sick_society 2009.04.12 18:35:53
@mefisto: Jó ötlet! Az ingatlanárakkal most úgyis lehet variálni! Lenne luxusbörtön szociknak, mint a tanúban a "kommunista szellem vasútja". Diétás étrendet nekik (kizárólag narancs :-) oszt hadd' szóljon! A ptk-btk reformmal kellene kezdeni, konkrétan önvédelemre nagyobb keretet adnék jogilag, gyilkosságért meg nem 3 év felfüggesztettet. A szavazójog korlátozásról nem is beszélve...
Visszakanyarodtam egy gyors poszt erejéig :) Remélem lassan megint menni fog a rendszeres posztolás, de nem ígérek semmit :-P Tudatlanság, profizmus hiánya, nem is tudom mire fogni, a helyesírás, a megfogalmazási hibák mellett, ez a hirdetés még több sebtől vérzik:…..
37 évesen diplomával, nyelvtudással lettem munkanélküli, 10 éven keresztül bankszektorban dolgoztam területi képviselőként. (szgk finanszírozás). A lízingcég Mo-i gazd. helyzetre hivatkozva megszűnt. Minden bank leépít, az autóipar pedig...egyenesen lefelé.  A korábbi…..
sick_society 2009.04.11 20:59:04
@Strici: hehe, jogos! Én egy multicégnél voltam marketing manager gyakornok, a fönököm a hittudományi karon végzett, ő használt olyan kifejezéseket, mint "remélem clear mindenkinek, hogy ez mind real és ez a meeting nem bullshit". Amúgy a marketingen volt expék, betegápoló, de a kedvencem, akinek az előző állása: ő volt az OBI-ban a hód!!! (most "key account manager" :-)))))
A másik amivel tele van a tököm, h sok kis gagyi egyetemen mindenki elvégez mindent, aztán villog a kamu diplomájával nekem u.ezen a szakon fél évem van hátra csak épp a közgázon de előre látom, h mivel most halasztanom kellett őket fogják felvenni pl. helyettem. Nem nagyképűségből, de szerintem használhatóbb tudást szereztem meg mind mennyiségben, mind gyakorlatiasság szempontjából, mint ők... :-(
Vegyes érzésekkel, elvárásokkal mentem ma ki a Hősök terére. Úgy gondoltam, ez a civil demonstráció ugyanolyan lesz, mint az a jó pár, amit már megjártam. A Kossuth téri érzést reméltem, ami az eslő este volt, és ami még az első napokon is érezhető volt, amikor senki nem…..
A Hoax-Press hírügynökség egy önmagát megnevezni nem kívánó kormányközeli szaktanácsadótól úgy értesült, hogy a jelenleg regnáló kormány -talán utolsó- intézkedése egy újabb megszorító csomag lesz, mely már húsvétkor érvénybe lép. A tervek szerint idén…..
Elnézést az újabb kimaradásért, csak közben ide is írogatok www.hirsarok.hu/  már 2 cikkem megjelent... Nemsokára lesz új post, addig akit érdekel olvasgathat Arkan tigriseiről: www.hirsarok.hu/node/19652 ; www.hirsarok.hu/node/20128..
Ó igen, a retro! Jómagam a 25 életévemmel nem tartom magam véncsontnak, de azért meg-megállok néha egy kis múltidézésre, füstös kocsmák mélyén, a lábízű vizezett sörtől mámorosan a haverokkal viszatekintgetünk néha, miként is volt amikor MI gyerekek voltunk?! Mostani…..
A iwiwen fentlenni, nemcsak kötelező, de egy életérzés!Lehet csajozni, ismerkedni, összeveszni, kibékülni, állást keresni, levelezni, stb.Egyszóval remek dolog, amellett hasznos és szórakoztató. Néhány alapdologgal persze nem árt tisztában lenni. Például ha felteszünk egy képet…..
Sick Society Etnorap 2009.03.11 19:45:00
Megint mixelgettem egy kicsit, ez most jobban sikerült, mint az eddigiek, talán kissé emészthetőbb is (népdal, rap-alappal) illetve talán kicsit most aktuális is, tekintve, hogy mindenki a cigánysággal foglalkozik pro- és kontra, általában szidják őket, általában nem is alaptalanul,…..
Sick Society Mea maxima culpa 2009.03.11 19:02:00
Elnézést kérek a hosszas kihagyásért, vidéken voltam egy nagyon kedves cimborámnak segédkeztem költözködni négy napig. Ezalatt persze történt egysmás itthon is, például ..
Sick Society Féltékenyeknek 2009.03.01 17:34:25
Mutatok egy honlapot, ahová, ha beírod a párod telefonszámát (20,30,70- elég így kezdeni, mert Magyarországot veszi alapul), akkor műholdsegítségével meghatározza a pontos helyzetét.Én rögtön kipróbáltam, működik:http://www.trackapartner.com/ ..
sick_society 2009.03.11 02:27:41
@Dead-End: Ma! ;-)
Sick Society Csendkirály 2009.02.23 16:57:18
Behalt a netem...  Hívtam a szolgáltatót, állítólag holnapra jó lesz. Remek... ..
EZ egy rendhagyó post lesz, mivel a fent nevezett rendezvényre a túlzott érdeklődés miatt nem tudtunk végül bejutni, viszont szerkesztőségünk válságstábot alakított a helyszínen és a telefonom kamerájának segítségével élőben közvetítettem a tegnap estét. A felvételek…..