Regisztráció Blogot indítok
Adatok
@vjannus

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Verona igazgatója, Sean Sogliano felfedte, hogy Juan Iturbe miért a Romában kötött ki hosszas huzavona után a Juventus helyett. A pletykák szerint a támadó több ízben megegyezett a Juventus vezetőségével, és nagyon közel állt hozzá, hogy csatlakozzon a Zebrákhoz, ennek…..
A Daily Mail információi szerint a Juventus szeretne bejelentkezni a Manchester United fiatal tehetségéért, Javier Hernándezért abban az esetben, ha nem sikerülne megegyezni a Liverpoollal Luis Suárez átigazolását illetően. A Zebrák télen előszerződést kötöttek a spanyol…..
Az olasz Tuttosport szerint a Juventus Olaszországban játszó tehetségekkel szeretné megerősíteni a keretét a nyár folyamán. A Bianconeri januárban is egy top csatár leigazolásán dolgozott, ám nem sikerült Lisandro Lopezt Torinóba csábítani, így a vezetőség új átigazolási…..
Amikor podcaster kollégám Laci rákérdezett, hogy nincs-e kedvem megenni egy kicsit nagyobb hamburgert, mondjuk úgy két kilósat, egy pillanatra Adam Richman helyében éreztem magam, aztán a realitás erőt vett rajtam, és közöltem, hogy ki van zárva, azok az idők már elmúltak, amikor…..
@vjannus 2012.12.19 15:14:50
@Tomi from Space:
"Wasabi, igen, drága, de onnan bármikor, bármit merek rendelni, Pizza Paradicsom ugyan az és még sorolhatnék X helyet, amiben megbízok. "

Pizza paradicsomból nem rendelem mér egy jó ideje, mert vállalhatatlan a pizzájuk a kimeredt főételről meg nem is beszélek..

BH -ba nekem is volt már 1x problémám, de nagyon korrektek kezelték, soha nem volt kitörölve a negatív kritika se. Azt gondolom mindenhol lehet hibázni, de Ők próbálnak tenni ez érdekében.
A 43 éves tréner tudatában van annak, hogy jelenleg a Juventus nem engedhet meg magának olyan átigazolásokat, mint a legnagyobb európai klubok, de biztosra veszi, hogy a torinóiak végül utol fogják érni a versenytársakat. Giuseppe Marotta már többször lenyilatkozta, hogy ebben az…..
A Juventus csapata csatlakozna az AC Milan csapatához a Manchester United szélsőjéért, Naniért vívott versenybe. A goal.com értesülései szerint Massimo Allegri szeretné csapatában tudni a korábbi Sporting Lisszabon játékost, de sokallják a szélső 12 millió fontos árát. A 25…..
@vjannus 2012.10.18 11:42:15
Legújabb információk szerint a Juventus által is figyelt Fernando Llorente a Zenit csapatában köthet ki a Bianconeri helyett. Az Athletic Bilbabo játékosa iránt élénken érdeklődik a torinói alakulat. Mivel a spanyol szerződése jövő nyáron jár le, csapatának túl kell rajta…..
A goal.com információi szerint a Paris Saint-Germain hamarosan 18 millió eurós ajánlatot tesz a Juventusnak a svájci védőért, Stephan Lichtsteinerért. A párizsi klub egy jobb szélső védőt még mindenképpen szeretne igazolni, és úgy tűnt, Anthony Reveillere lesz az érkező. Az…..
A Gazzetta dello Sport úgy tudja, hogy a Juventus hamarosan megteszi utolsó ajánlatát a Fiorentina támadójáért, Stevan Jovetićért. A montenegrói válogatott csatárt már figyeli egy ideje a Bianconeri, de a firenzeiek eddig teljesen elzárkóztak az üzlettől. Könnyen lehet azonban,…..
A legújabb pletykák szerint a Juventus 16 millió eurós ajánlatot tett az Athletic Bilbao spanyol válogatott támadójáért, Fernando Llorentéért. A Serie A augusztus 25-én veszi kezdetét, de a Juventus még mindig klasszis támadót keres. Korábban több játékost - Cavani, Van…..
Ideapad-tulajdonosoknak már késő bánat, a többieknek viszont közérdekű információ lehet laptopválasztásnál, ha tudják, hogy a Lenovonak már csak Thinkpadre van magyar szervizpartnere, amúgy küldik ki a cuccokat Lengyelországba. Sőt, embert nem lehet elérni a román callcenteren…..