Regisztráció Blogot indítok
Adatok
stringZ

0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Két Windows 10-zel kapcsolatos hírünk is van mára. Az első egy picit lazább: a Microsoft nagyon örül, hogy milyen sikeres a Technical Preview programja. A blogposztjuk szerint eddig több, mint másfél millióan regisztráltak a kifejezetten hozzáértőknek szánt programban, és…..
Egy ideje elég szórakoztató jelenséggé vált Twitteren a LulzSec "csoport", akik az X-Factor jelentkezőinek adatainak publikálása után most a Sony-t vették célba. El is esett (két másik kevésbé jelentős helyi oldal mellett) a sonypictures.com, ahonnan több mint 1 millió…..
Ha a hölgyet az óra járásával megegyező irányba látod forogni, akkor a jobb agyféltekédet használod.>Ha a hölgyet az óra járásával ellentétes irányba látod forogni, akkor a bal agyféltekédet használod.>>Néhány ember képes arra, hogy mindkét irányt felismerje, de a…..
BuheraBlog Elkapták Neo-t 2010.05.15 17:51:00
A lett hatóságok kézre kerítették azt a férfit, aki feltehetően felelős azért, hogy egy sor helyi politikus, kormányzati tisztviselő és bürökrata jövedeleminformáció tavaly idő előtt nyilvánosságra kerültek. Ilmars 'Neo' Poikans az adóhatóság egy védtelen adatbázisának…..
BuheraBlog Javocalypse 2010.04.10 16:26:00
Trey már megírta a lényeget a HUP-on: Julien Tinnes, a Google biztonsági csapatának tagja - tegnapi blogbejegyzésében arról ír, hogy Sami Koivu egy évvel azután, hogy egy rakás Java-val kapcsolatos biztonsági hibát hozott napvilágra, újra egy csokor buggal jelentkezett. De nem csak…..
A Jobbikos youtube- és blogkommentelők egybehangzó véleménye a Fidesz tavalyi EP-választási kampányfilmje kapcsán az volt, hogy csak az ellenfelet és az elmúlt évek kormányzását szidja, de alternatívát nem mutat, csak annyi az üzenete hogy elég abból, ami van, és szavazz a…..
stringZ 2010.03.26 11:33:49
Kedves Gery!

Nem tudom, miért kell folyamatosan a Fideszt isteníteni és a Jobbikot kifigurázni, habár kezdek kételkedni abban, hogy a "Mi éveink"-et is csak pusztán kedvtelésből csináltad. Te, aki kreatív tartalmakat készítesz, Te is nagyon jól tudod, hogy ez a Jobbik kampányfilm sokkal jobban sikerült és emberközelibb, mint a Fidesz "Gyurcsány álarca" című 5 perces, trial verziójú morph-effekt progival összedobott amatőr videója. Azzal, hogy a kommentálókat csúfolgatod, főleg az "ez különösen WTF?" kiemelés nagyon jól bebizonyítja, hogy csekély az együttérzésed az elesett, mélyszegénységbe taszított, reménykedő emberek iránt. Miért kéne a Fidesz felemelje őket és nem a Jobbik? Mit segített nekik a Fidesz?

A két kampányfilmet még akkor sem lehetne összehasonlítani, ha design-ra, szövegre és zenére ugyanaz lenne, mivel a Fidesz szájából minden másképpen hangzik. Ők parlamenti párt, Kedves Greyhound, ők nagyon sokat tehettek volna az emberekért ellenzékként is, de nem tettek. Eljátsszák a polgári, toleráns, liberális néppártot, közben elfelejtik Magyarország érdekeit. Ők olyan parlamenti párt, amelyiknek immáron van Széles médialefedettsége, van HírTV, EchoTV, Lánchíd Rádió, újabban már Class, és persze Mandiner meg Greyhound is. Ezen keresztül pedig egyrészről csak ámítgatták az embereket, másrérszről ezek a konzorciumok olyan (a négyes metróból is közpénzeket lenyúló) korrupt cégektől fogadtak el reklámajánlatokat és gazdagodtak meg, mint a Strabag, a Swietelsky és hasonlók. Aztán lehetne még sorolni a szándékosan az elszámoltatás megnehezítésére tett lépést, a titkosítási törvények aláírását. De annyi mindent fel lehetne még itt sorolni. Szerintem jó lenne, ha leállnál a Jobbik és a jobbikosok fikázásával, ha csak nem kapsz érte pénzt (ezesetben nyugodtan folytasd, mert szeretem a filmjeid és nehezen viselném, ha éhenhalnál). Nem kérem, hogy istenítsd őket, ha nem tetszenek, ne foglalkozz velük.

Üdv.
stringZ
stringZ 2010.03.28 20:50:22
@Gery.Greyhound:

Kedves Gery!

"Szerintem nincs szükség arra, hogy bárki kifigurázza a Jobbikot, a Jobbik politikusai és szavazói megteszik ezt önként és dalolva. Lásd például Vona Gábor csúnya beégését pár hete"

Szerintem válaszoltam elég hosszan erre a bejegyzésedre is, talán olvasd el a saját bejegyzéseidre érkezett válaszokat vagy "kövesd őket a Radaron".

"Megteszed nekem, hogy kimásolod nekem ebből a posztból (de akár az összes korábbit használhatod) azt a részt, ahol "istenítem" a Fideszt, és ahol kifigurázom a Jobbikot?"

Örömmel. Kezdjük ott, hogy mikor a Jobbikról írsz, már a hangvételed eleve gúnyos, ezt bizonyára nem lehet részleteket kiragadva bizonyítani, csak egész mondatokat elolvasni és átérezni, habár valakinek nem jön le gúnyosan, nekem, mint jobbik szimpatizánsnak gúnyosnak tűnik. Főleg a legutóbb, ebben a bejegyzésben a screenshot-ra írt "WTF" szöveged, amivel kigúnyolsz egy élettől megkeseredett, a Jobbikban bízó és embereik beszédén meghatódó szavazót. Ezt a "WTF"-ezést picit magamra vettem, nade sebaj, folytassuk akkor a részletekkel:

"Az árpádsávos zászló ezeken a csoportos összejöveteleken csupán amolyan közösségi szimbólum, mint a rockereknél a fekete bőrdzseki, vagy Gyurcsány Ferenc hívei körében a vörös, négyzet alakú "Igen, MSZP" táblácska" - Kapcsolat? Párbeszéd? EZEKKEL??! - 2009.02.12. 12:58

Nos itt éppen az árpád-sávos zászlót - ami nemzeti, ősi történelmi jelkép és az efféle rendezvényekre kivonulók is egyértelműen annak tekintik - egyenértékűnek tartod a fekete bőrdzsekivel vagy egy országromboló, hazugságkampányra alapozó párt megvezetett szimpatizánsai által a magasba emelt kampány"táblácskával". Ez a kijelentésed sokak szemében felér a nemzeti történelmi jelképek meggyalázásával. Képzeld el, mily fröcsögés lenne egy közösségi portálon, ha ilyet mondanék pl. a zsidó közösségek menóraállításáról (vagy akár a dávid-csillagról): a "menóra ezeken a csoportos összejöveteleken csupán amolyan közösségi szimbólum, mint a rockereknél a fekete bőrdzseki ...." - így már más, igaz? No ne vedd úgy, hogy lezsidóztalak, meg a Kedves Zsidó Olvasók se vegyék sértésnek, mert nem ez a célom, csak éreztetni ezt a jelkép-dolgot egy más kontextusban.

"a fiatal baloldal valamelyik gyűlésén például vörös, che guevara arcképével díszített zászlókat lehetett látni, valószínűleg közülük sem sokan tudták, hogy egy népnyúzó diktátort ünnepelnek" - Kapcsolat? Párbeszéd? EZEKKEL??! - 2009.02.12. 12:58

Ez is ugyanonnan van még, itt már egyenesen párhuzamot vonsz az árpád-sávos zászló, a népnyúzás és a diktatúra között, holott az árpád-sávos zászlónak ehhez a világon semmi köze (árpád sávos zászló != nyilas zászló).

"Na látjátok, ezért sem fogok SOHA a Jobbikra szavazni, mert egyre unalmasabb hogy akinek kicsit más a véleménye valamiről, az csak zsidó lehet, aki dunába lövést - de minimum molotov-koktélt - érdemel." - A Kuruc végképp meghülyült... - 2009.09.22. 09:06

Itt egy elég nagy csúsztatást követsz el (összemosod a Jobbikot a kuruc.info-val), habár ezt a konkrét fogást a ballib média is előszeretettel alkalmazza, mikor jobbikosokat mocskol (vagy ritkább esetben interjúvol). Nem szavazol a Jobbikra azért, mert kuruc.info-n ezt meg azt írják. Áruld már el kérlek, mi köze a kuruc.info-nak a Jobbikhoz azon kívül, hogy szimpatizál vele? Jó, tudom, Novák Előd meg Kürk Roland meg stb. szerkeszti, de erre nincs semmiféle bizonyíték, csak Tomcat bombagyáros cikkei, amit ha nem haragszol, nem tekintek hitelesnek. Mellesleg úgy beszélsz, mintha azzal, ha a Jobbikra szavaznál, a kuruc.info-ra szavaznál, pedig ez elég nagy baromság. Mellesleg ezek szerint nekem is már rég a Dunába kellett volna lőnöm Téged, mivel nem értek néhány dolgoddal, pedig meg se fordult a fejemben (és ezután se fog).

"Magyarország jelenlegi helyzetében nem engedheti meg magának, hogy újoncok vegyék át a vezetést. Szerintem mindenképp jár még egy esély a Fidesznek. Aztán ha ők sem válnak be, 2014-ben jöhet valaki más (de nem a Jobbik)" - Vona Gábor esete a politikusbűnözéssel - videó! - 2010.03.02. 22:38
A Fidesz már kapott egy esélyt, de eljátszotta, mert néhány dolog fontosabb volt, mint pl. a médiaegyensúly megteremtése, sőt még busás állami pénzeket is folyósítottak az őket mocskoló balliberális szennylapoknak, emellett újraszámlálást sem követeltek, hanem végignézték, ahogy szétverik a helyettük ezt követelő tömeget az Erzsébet hídon. Újoncoknak nevezed azokat a jobbikosokat, akik közgazdasági, jogi és egyéb műszaki diplomákkal rendelkező, tanult, értelmes és dolgos emberek. Ki számít újoncnak? Aki benne volt a húsz év mutyizásában az a már nem újonc? Ebben a kijelentésedben egyértelműsíted, hogy egyfelől komolytalannak tartod a Jobbikot, másfelől pedig semmiképpen sem bíznád rájuk a kormányzást, még akkor sem, ha a Fidesz elk*rja. Tegyük fel, így lenne, akkor kire szavaznál? Bokrosra? Netán az LMP-re?

"A Jobbiknak semmiféle gyakorlata nincs, hangzatos lózungjai vannak amelyek megvalósítására semmiféle konkrétum nincs" - Vona Gábor esete a politikusbűnözéssel - videó! - 2010.03.02. 22:38
Javaslom, olvasd el a programjukat. Azért mert te bevetted, hogy "nincs semmire lehetőségünk" (nyilván a HírTV-ből is folyamatosan ez folyik, amellett, hogy böcsülettel feltárják a szoci mutyikat), még nem biztos, hogy tényleg így van. Letölthető innen: www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf
Továbbá, ugyanebben a bejegyzésedben egységsugarúaknak nevezted azokat a jobbikkal szimpatizáló kommentelőket, akik nem voltak hajlandóak egyetérteni Veled a Jobbik és az erőszakos bűncselekmények részleges összemosásában.

"Ja, itt a legfrissebb, a kedvedért nem írok róla külön blogbejegyzést, de azért kíváncsi lennék hogy ehhez mit szólsz"

Külön köszönöm, hogy a kedvemért nem írsz róla :) Sajnos nem tudok rá érdemben reagálni, mert egyrészt még túl friss, másrészt pedig a Jobbik felsővezetőségét tartom annyira hiteles és hazaszerető embereknek, hogy kivágják a pártból azt, aki a magyar nemzet ellen hozna döntéseket vagy bennevan az MSZMP-s időkből ránk maradt, azóta is fenntartott, haveri alapon és biztonsági cégeken keresztül szerveződött posztkommunista ügynökhálózatban és emiatt veszélyt jelent a Jobbik politizálására. Ez a többi pártról nem mondható el, egyáltalán nem, a Fideszről sem.

Arra pedig, hogy a Fideszt isteníted, inkább nem idézek, mert elég megnézni a filmed, végén az "ITT AZ IDŐ" szlogennel, ami már a csapból is folyik, hiszen van pénz teleplakátolni az országot a hírTV-s, echoTV-s, vegyépszeres, strabag-os és swietelsky-s pénzekből, így mindenki tudja, hogy egyértelműen a Fidesz szlogenje. Egy ilyen igényes és profi kampányfilm elkészítése a Fidesz javára azt feltételezi, hogy rendkívül nagyra tartod őket, tehát isteníted (magával a filmmel is).

Üdv.
stringZ
UPDATE, mert látom megint idetaláltak azok az egységsugarúak, akik Jobbik-fikázást látnak minden, esetlegesen kritikus véleményben.- Senki nem mondja, hogy a Jobbik ettől az egy esettől most bűnözők pártja lett. Igen, a többi pártban is vannak ilyenek - és? Akkor most a…..
stringZ 2010.03.15 09:49:20
Kedves Greyhound!

Kissé önzően hangzik Tőled, hogy pusztán azért szavazol a Fideszre, mert jobb (elvárható, normális) életfeltételeket teremtenek Neked. Az a helyzet, hogy ez önmagában nem elég. Tény, hogy a Fideszre ez volt jellemző mindigis, 98-02-ben is, mintsem a most kormányon lévőkre, akik tönkretették az emberek életét. Most azonban olyan politikai helyzet van, amikor nem csak változásra, hanem radikális változásra is lehetőség van. Fideszék kiszúrják az emberek szemét a jóléttel, közben ugyanúgy a globális nagytőke és egyéb multinacionális lobbik érdekeit szolgálják ki, miközben azért ügyelnek arra, hogy az emberek is jól járjanak. Most itt lenne végre a lehetőség, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljunk a minket elnyomó és adósságcsapdában tartó nyugati tőkétől, de félek a Fidesz ezt nem fogja elősegíteni, sőt.

Itt van végre a lehetőség, hogy megtisztítsuk a kereskedelmi médiákat, a stratégiai energiaszektort, az élelmiszeripart, a kiskereskedelmi szektort (főleg gondolok itt a szemétkajából profitáló hipermarketekre: Tesco, Auchan). Tovább folytatva a sort beszélhetnék még a mobilszolgáltatókról, a telekommunikációs cégekről (UPC, Invitel, T-Com, T-Kábel stb.), vagy a magyar kereskedelmi bankokról, melyek szinte mind KÜLFÖLDI KÉZBEN vannak. No, nekem egy ilyen "Magyar"ország nem kell, akkor sem ha milliárdos vagyok benne, mert tisztességtelennek tartom, hogy Magyarország külföldi gazdasági gyarmat - gyarmat, már csak azért is mert a pénzügyi szektorának nagyrésze külföldi kézben van - és a megtermelt javakból (még ha itthon jól is járnak) külföldiek tömik a zsebüket.

Itt van végre a lehetőség, hogy a határon túli magyarságot ne csak szép szavakkal ámítgassuk, ahogy azt Viktor tette, hanem megadjuk nekik, ami lassan már száz éve járna (az állampolgárságot) és kiharcoljuk nekik az autonómiát (Viktor nem harcolta ki és nem is akarta sohasem, csak a kettős állampolgárságot akarta, azt is csak azért, hogy megszavazzák 2006-ban - ha nem így lenne, akkor utána is tovább harcolt volna pl. az autonómiáért, de nem tette). Itt lenne a lehetőség továbbá, hogy megvétózzuk a környező országok EU-csatlakozását, melyek megtagadják a náluk élő magyarság autonómiáját. Emlékszel még 1999-ben, mikor Szerbiát bombázták a jenkik? Mi meg (nem mi, hanem Viktorék) szó nélkül átadták a légteret és a támaszpontokat is az amcsiknak. Még az sem jutott eszükbe, hogy "oké, átadjuk, de ha megnyeritek ezt a háborút, akkor a délvidéken élő magyarok autonómiát kapnak és kiválhatnak Szerbiából". Megtehették volna, nem tették. Miért?

Itt van végre a lehetőség, hogy felülvizsgáljuk érdekeinket és helyzetünket az EU-ban és a NATO-ban. Valóban szükséges nekünk egy a Szovjetuniót idéző lisszaboni szerződéssel a nemzeti szuverenitást másodrendűvé tevő csoportosulásban részt vennünk? Miért? Valóban szükséges honvédeinknek idegen hatalmak olaj- és fegyverbizniszeinek érdekében vérüket ontani Irakban és Afganisztánban? Miért? Ezzel védik a hont? Kinek a hazáját védik ezzel? A NATO országok segítettek nekünk 56-ban? Segítettek nekünk visszaszerezni az elcsatolt részeinket pl. Szerbiától? Pedig az előbbi szabadságharc volt, az utóbbi pedig egy történelmi igazságtalanság kompenzálására tett kísérlet lehetett volna, nem hódító háború az olajért, mint amit most Amerika folytat karöltve a NATO országokkal.

Itt van végre a lehetőség, hogy gazdaságilag, katonailag, és minden más téren SAJÁT LÁBRA ÁLLJUNK. A Fidesz ezeket nem jelöli meg a programjában, nem számolná fel a függőséget ha rajta múlna, csak jövedelmezőbbé tenné. Ezért van szükség a Jobbikra, még ha nem is kormánypártként kerül hatalomra, hogy kordában tartsa Fideszéket és felszámolja a függőségünket.

Itt van végre a lehetőség, hogy ne IMF hitelből, hanem a szorgalmas - eddig eltiport - magyar emberek munkájából virágozzon fel az ország. Fideszék IMF hiteleket vennének fel, amik akarva akaratlanul megkötik az ország kezeit és majd az IMF pénzhajhászai diktálgatnak nekünk, hogy adjuk el a vízkészleteinket, mint ahogy számos dél-amerikai országban megtörtént már. Persze ha jólétben élsz és van pénzed a háromszor-négyszer drágább vízre, akkor mit sem érdekel, hogy a saját hazádban külföldi élősködőktől veszed a vizet, igaz?

A Fidesz sokat változott 2006 óta. Akkor még ők is hasonló célokkal indultak neki a választásnak, mint a Jobbik - meg is volt a böjtje, akkor még őket nácizták és antiszemitázták folyamatosan. Most mintha picikét változott volna a Fidesz, retorikájában is, más lett nekik a fontos. Orbán is már szórol-szóra olvassa a beszédeit - mintha nem is ő írná őket, pedig kiváló szónok, eddig sohasem olvasta a beszédeit. Valami itt bűzlik, Neked nem, Greyhound?

Előzőekben írtad, hogy meg fog lepődni a Jobbik, mert hétfőn állni fog a TV2 és az RTL KLUB. Nos, nyilván senki nem gondolt arra, hogy majd egyik napról a másikra mindent meg lehet változtatni, még maguk a jobbikosok sem. Azonban az alapvető különbség a Fidesz és a Jobbik között, hogy az utóbbiban megvan a szándék olyan dolgokra is, amit a Fidesz tabutémaként kezel. Én ezért fogok a Szebb Magyar Jövőre szavazni április 11-én és remélem azok is velem tartanak, akik a fent leírt kérdésekre nem kaptak választ a Fidesztől.

Üdv.
stringZ
És természetesen minden fesztiválra és koncertre! Az idei Sziget minden eddiginél mocskosabb volt. Hiába járkáltak köztünk a nagyon aranyos szemétszedő lányok, a 65-70 ezer ember képezte hulladékmennyiségel nem tudtak megbírkózni. Éjfél után nem lehetett leülni az asztalokhoz,…..
stringZ 2008.08.23 21:03:54
Üdvözlet mindenkinek. A HírTV Zöld Övezet című műsora foglalkozott a témával, melyben a Sziget néhány fő emberével csináltak riportot, akit érdekel, itt megtekintheti: www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=229835

Rengeteget fognak tenni a jövőben a szervezők azért, hogy a fesztivál környezetkímélőbb legyen. A Zöld Fesztivál minősítés megléte alapjában hatalmas lépés. Aggodalomra semmi szükség, minthogy arra sincs, hogy a Főváros rákényszerítse bármire is a fesztivált szervező Sziget Kft.-t, Demszky inkább foglalkozzon azzal, hogy ne lehetetlenítse el az Európában is unikumnak számító fesztivált ( belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/15671/1/belfold/Vita_a_Sziget_fesztival_kozterulethasznalatanak_ingyenessegerol ).