Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Szabó Zétény

64 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elég sok minden jut eszünkbe a Hegyaljáról: a tokaji bor, a sárospataki kollégium, Kossuth – és természetesen a kurucok. Nem véletlen, hiszen egyrészt a Rákócziak egyik törzsterületéről beszélünk, másrészt komoly protestáns lakossággal bírt, ami általában együtt járt a Habsburg Birodalom…..
Petőfi és Arany mellett szoktuk lekicsinylően emlegetni a kis gömöri falu református lelkészét, a népi-nemzeti iskola kiemelkedő képviselőjét – Tompa Mihályt. Kisnemesi, de szegény sorból került a sárospataki kollégiumba – és lett a levert szabadságharc melankolikus megörökítője, illetve a népies…..
A 18. század az újjáépülés korszaka volt Magyarországon – a török kiűzése és a Rákóczi-szabadságharc utáni kompromisszum megkötése után ugyanis megindulhatott az ország fejlesztése. Csakhamar előtérbe került az áruszállítás problémái miatt a két fő folyó, vagyis a Duna és a Tisza összekötése. A…..
Talán legtöbben Kállay Miklós magyar miniszterelnök – az igazságot nem pontosan leíró módon – „hintapolitikája” kapcsán hallanak a „kállai kettős” fogalmáról – valójában ez a Nyírség népének sajátos táncballadája, amely egy történetet mesél el. A néphagyomány ezt egészen a török korig vezeti vissza…..
A Rákóczi-szabadságharcban néhol igen terhelt, súlyos események is előfordultak, amelyekre nem szívesen emlékezünk – gondoljunk csak az ónodi országgyűlésen történtekre, amikor is Turóc vármegye követeire támadtak, egyikőjük helyben meghalt, míg egy másik követet kivégeztek. Hasonlóan sötét…..
Buda várában állt egykor József főherceg palotája. Az épület a Nemzeti Hauszmann Program keretében újjáépül, így a jövőben eredeti pompájában láthatjuk. Igazán érdekes azonban a palota múltja, amely összefonódott a katonaság történetével, de a Teleki családhoz is kötődik. Hogyan is alakult a régi és…..
Kép forrása: Boston University 2021. június 17. óta az Amerikai Egyesült Államoknak új nemzeti (szövetségi) ünnepe van: a juneteenth, vagyis június 19. A tizenkettedik szövetségi ünnepnap a rabszolgaság intézményének eltörlésére emlékezik, bevezetése nem független az elmúlt évek közéleti…..
Ki ne emlékezne Szilágyi Erzsébetre, Hunyadi Mátyás királyunk anyjára? Erzsébet testvére, Szilágyi Mihály azonban már kevésbé ismert, pedig kulcsszerepet játszott Mátyás királlyá választásában – aki pedig nagybátyja bukásában… A horogszegi Szilágyi család Szilágyi Mihály szilágysági magyar nemesi…..
Ugyan a Habsburg-dinasztiával kapcsolatban még mindig nem látunk tisztán – különösen a közvélemény, de olykor még a történettudomány sem –, egy személy bizonyosan van, akit a legtöbben elismernek. Ő pedig nem más, mint József nádor, a legmagyarabb Habsburg. Örök sokadik – mégis nádor József Antal…..
Az egyik legnagyobb magyar nacionalista, Kossuth Lajos, ősmagyar eredetűnek tartotta magát – ugyanakkor anyai ágon főként szepességi szász ősökkel bírt, bár magyar nemesi címet bírtak. Apja ága nehezebben meghatározható, ugyanis a turóci származású Kossuth László felmenői közt olyan, evangélikus…..
Reaktor Mit tud a kínai flotta? 2023.04.14 18:13:25
Ahogy éleződik a kínai-tajvani(-amerikai) konfliktus, egyre aktuálisabb a kínai haditengerészet fejlettségének kérdése. Ez egyébként évek óta kiemelt téma biztonságpolitikai körökben – és különösen is az Egyesült Államokban -, hiszen megfordulni látszanak az erőviszonyok Kína javára. De vajon…..
A Petőfi-emlékév kapcsán meg kell említeni, hogy a költő kiskőrösi szülőháza volt az első magyar irodalmi múzeumok egyike, „alapításán” Jókai Mór is jelen volt. A kiskunsági Petőfi-kultusz gyökerei egészen 1849-ig, a költő haláláig visszanyúlnak, és az elnyomás éveiben sem csökkentek – sőt ekkor…..
Sokáig méltatlanul árulónak tartották, miközben reális döntést hozott – sajnos akkor ez volt a reális döntés. Ma már a történettudományban konszenzus van arról, hogy Görgei nem áruló, sőt a magyar történelem egyik legnagyobb hadvezetője volt – ráadásul világszinten is igazán büszkék lehetünk rá.…..
1848-49 Erdélyben igen véresen zajlott, különösen is Dél-Erdélyben, Alsó-Fehér vármegyében. Elhíresült magyarellenes vérengzések zajlottak többek között Nagyenyeden, Mikeszászán, Zalatnán és Abrudbányán - hogy csak néhány fontosabbat említsünk. A tettesek neve ismert, jóllehet nem vonták őket…..
Reaktor A szlovák Rózsa Sándor 2023.03.22 15:01:43
A magyar nép körében elterjedt rablóvezérek, hősök mindenki előtt ismertek, Angyal Bandiról és Vidróczkiról mi is írtunk. A szlovákok egyik leginkább számontartott nemzeti hőse azonban ugyanígy zsivány volt, bár nem túl hosszú élet adatott számára. Juraj Jánosík – vagy Jánosi György – ugyanis…..
A nyugati magyarság legészakibb nyelvszigete, amely egyben a néprajztudomány által az egyik leginkább kutatott térség – miközben sok tekintetben rokonságot mutat a Nyitrától délre fekvő, ma már megfogyatkozott és tőle elkülönült magyarsággal. A Zoborvidék A Zoborvidék Nyitrától északra fekvő…..
Reaktor A nemzet forradalma 2023.03.14 12:31:42
A forradalomról általában nem a törvényesség vagy a stabilitás jut eszünkbe, ugyanakkor Deák István történész a magyar forradalmat törvényesnek nevezte. Hasonlóan: a Habsburg-családot inkább ellenségképként értelmezzük 1848-49 kapcsán, semmint törvényes uralkodóként. 1848-49 ugyanis a…..
Mindannyian ismerjük a magyar betyárok történeteit. Legtöbbször katonaszökevényekről, szegény juhászbojtárokról szólnak ezek a sokszor romantikus szálakkal szőtt mesék – Vidróczki Mártonról mi is írtunk. Ugyanakkor talán a legelső név szerint is ismert betyár egy felvidéki úri családból származott:…..
Mindannyian ismerjük nagy íróinkat: Jókai Mórt, Mikszáth Kálmánt, később akár Móricz Zsigmondot, Szabó Magdát, Fekete Istvánt, Kertész Imrét és még sorolhatnánk. Mindannyian hallunk a 19. század végének irodalmi problémájáról, a rengeteg Petőfi-epigonról, az „új”, a modern hiányáról – némelyek akár…..
Karrier szempontjából a magyar nemesség számára a huszadik század elején kiemelt jelentőségű volt a császári-királyi kamarási cím – amelyet ugyanakkor csak az nyerhetett el, aki bizonyos számú, meghatározott nemesi ősöket fel tudott mutatni. Gondolnánk, hogy Horthy Miklósnak ez sikerült, de volt egy…..
Reaktor Petőfi legszebb estéje 2023.02.28 10:52:33
Talán kevés olyan felfűtött lelkű költőnk volt, mint Petőfi Sándor, így ez a cím igen nehezen ellenőrizhető. A Petőfi-emlékév kapcsán a Magyar Nemzeti Levéltár elkészítette a „Petőfi közössége” adatbázist, amely mindazon személyeket igyekszik bemutatni, akik valamilyen módon kapcsolatban álltak…..
Kevesen tudják, hogy a magyar huszárok híre Poroszországba is eljutott. Még kevesebben, hogy ott voltak az amerikai függetlenségi háborúban – sőt az amerikai lovasság egyik atyja is magyar volt. Ő Kováts Mihály, aki élete során harcolt Mária Teréziáért, a franciákét, a porosz királyért, kapcsolatban…..
Éppen ma százhetven éve, 1853. február 18-án próbálta meggyilkolni Libényi János szabómester Ferenc József osztrák császárt és magyar királyt. Az évforduló rengeteg kérdést felvet kezdve onnan, hogyan változott Ferenc József megítélése a magyarság körében, egészen addig, hogy egyáltalán mennyire…..
A magyar filmvilág aktuális nagy hírei közt egy Hadik Andrást bemutató mű szerepel, amely a porosz-osztrák örökösödési konfliktusokban vitézkedő, királynőjéhez, Mária Teréziához lojális katonának állít emléket. Kevesen tudják azonban, hogy a másik oldalon is harcoltak magyarok. Élükön pedig egy…..
Hadik András kisnemesi sorból vált a Habsburg Birodalom katonai vezetőjévé, miközben többször is kitüntette magát a hadszíntéren is. Nevéhez fűződik emellett a bukovinai székelyek letelepítése, és ami talán még híresebb: Berlin megsarcolása, amely a porosz uralkodó szégyenévé vált. Portrénk Hadik…..